Ott állt. Csak úgy állt. És a szemébe bámult. Dylan lefagyott.
- Szia! Ugye te voltál az a srác aki egy autogramot szeretett volna?
- I-i-igen.- nyökögte Dylan még mindig könnyes szemmel. Thomas odahajolt kivette a kezéből a plakátot, és aláírta.
- Tessék, kész.. is.. van!
- Kö-kö-köszönöm.
- Nincs mit! Ugyen nem bántott meg nagyon Anderson!
- Nem, nem..- szipogott Dylan.
- Ó, hogy ilyenkor, hogy megtudnám verni!..
Ahh... Nem mindig ilyen! Csak most... biztos.....  nagyon izgult! Ne legyél mérges rá!
- Nem vagyok. Csak...
- Na várjál csak! Kell neked egy kis kárpótlás! Nem hagyom hogy ez a nap rossz emlékaradjon, nem...
- Dylan jössz már!?- szaladt le hozzájuk Ki a lépcsőn.- azt a...! Ilyen nincs. De hogy?
- Csak gondoltam a barátodnak nem esett jól az ami történt úgyhogy lehet köcsönkérném egy kicsit.
- Ömm... Persze?
- Még be sem mutatkoztam- kapott észbe Dylan.- Engem Dylan O'Briennek hívanak és..
- Ja jó mind tudjuk- kezdett megint bele Ki- a színpadi eset elött elmondtad.
- Igen de...- Dylan kínosan érezte magát, nem tudtott mit mondani.
- Szóval Dyl! Mostantól így foglak hívni! Dyl.
Nem lenne kedved pizzázni? Még úgysem ebédeltem.
- De én szívesen elmennék. Imádom a pizzát!- mondta ragyogö szemekkel." És téged is imádlak" tette hozzá magában Dylan.
- Akkor jó. Én akkor elmentem. Legyetek csak kettesben.- mondta gúnyosan Ki.

Dylan felvette a kabátját majd Thomashoz fordult.
- Kész vagyok.
- Akkor mehetünk?
- Aham..
- Figyelj. Bróbálunk egy olyan helyre menni ahol nincsenek túl sokon. Nem akarom, hogy az őrült rajongók elrontsák még ezt is. Remélem kárpótollak ezzel. Van is egy bevált helyem.- mondta Thomas nagyot sóhajtva.
- Persze. Nekem csak az a lényeg hogy pizza legyen!- mosolygott Dylan elpirulva.
- Akkor induljunk!
Thomas felvett még egy sálat, sapkát és egy napszemüveget is. Biztosra akart menni.

Saraxx