- Én... Akkor... Szerintem... Elmegyek boltba! Igen. Kell egy kis kenyér!- jelentette ki Ki, akiről messziről látni lehetett, mannyire zavarban van.

Thomas szépen lassan, még mindig a derekánál fogva, felsegítette Dylant. Végig mentek a folyosón, amin Dylan szobája volt. Thomas könyökével, jó sok szenvedés után kinyitotta az ajtót. Aki próbált már teli kézzel ajtót kinyitni, az tudja mennyit kell vele szórakozni.
Miután nagy nehezen beszenvedte magát Dylannel az ajtón, lefektette Dylant az ágyra. Dylan kezdett magához térni. Nem tudja mi ütött belé. Teljesen jól volt. Boldog volt. A többiekkel nevetett. És egyszercsak... Mintha elnyelte volna egy fekete lyuk. Az érzelmei szinte folytogatták.
Az ágyon, visszatért a földre. Már a kórházban is többször volt ilyen "érzelem rohama". Ilyen volt az is amikor bevette azokat a hülye bogyókat. Ilyenkor nem volt önmaga.

Éppen fel akart ülni az ágyon amikor Thomas visszanyomta. Bal kezét Dylan mellkasán tartotta, nem engedte, hogy Dylan felkeljen. Nem értette, hogy Thomas miért csinálja ezt, de nem volt ellenére. Kifejezetten tetszett neki.
- Tommy, mi...
De nem tudta befejezni. Thomas odahajolt és megcsókolta. Ezzel beléfojtotta a szavakat Dylanbe.

Majd amikor Thomas távolodni kezdett, Dylan megragadta Thomas pólóját és visszahúzta. Ha tehette volna egész nap csak Thomast csókolná.
Thomas nem ellenkezett. Látszott, hogy ő is élvezi ezt a fajta kapcsolatot.

Megfogta és szorosan átölelte Thomast. Mintha ő jelentette volna neki a boldogságát, amit soha nem akar elengedni. Ő mindig jobb kedvre tudta deríteni, akármilyen mélyen is merült el a gondolataiban.
Viszont ebben a pillanatban ugrott egy óriásit, amikor Thomas a hideg lábát bedugta a pólója alá, és hozzáért a hátához. Észre se vette, hogy a fiú ilyen gyorsan levetkőtött. Már félmeztelenül feküdt mellette az ágyban.
Dylan is levette a pólóját. Megfogta a takarót és nyakig betakarták magát és barátját ezen a hideg téli estén.

Pár perc múlva már egymás karjaiban aludtak.

Reggel amikor Dylan felébredt Thomas még aludt. Csak nézte, ahogy a mellkasa felemelkedik, majd újra vissza megy.
Kezével Thomas arca felé nyúlt. Egy pillanatra megállt, nem volt biztos abban, hogy barátját fel kellene ébresztenie.
Thomas haja belelógott az arcába. (Tipikus reggeli kinézet)
Dylan beletúrt Thomas selymes hajába. Mindig finom vanília illata volt. A fiú kinyitotta a szemét. Egy pillanatig még látszott az arcán a meglepett ség, de utána Dylanre mosolygott.
- Jó reggelt, Tommy - csak ennyit mondott lágy hangon amielőtt újra megsimogatta volna Thomas fejét.
- Jó reggelt, Dyl.
- Milyen volt az este?
- Hidd el jobb nem is lehetett volna! Nekem bőven elég annyi, hogy veled lehettem.
Dylan elpirult. Egész életében nem kapott ennyi kedves megjegyzést mint amennyit Thomastól kapott.
- Van egy nagy hírem, amit tegnap este elfelejtettem elmondani.
Mintha csak kicserélték volna. Thomas teljesen felpörgött. Valószínűleg valami tényleg nagyon jó dolgot akart neki mondani.
- Hallgatlak.
- Szóval... Te ugye láttad az Útvesztőt?
- Persze. Minden filmedet láttam.

Ezen a kijelentésen utána többször elgondolkozott. Egyáltalán nem tűnt valami óriási Thomas rajongónak vagy ilyesminek... Áá... Nem... Sokszor megfeledkezett arról, hogy Thomas egy világhírű színész. Már olyan is volt, hogy Thomas elött kapott fangörcsöt. Eléggé kínos helyzetekbe tudta hozni magát.

De Thomas erre csak elmosolyodott.
- Akkor gondolom tudod, hogy fél éve lehet megnézni a mozikban. És csak itt, New Yorkban. Ez... Olyan mint egy teszt. Először megnézzük, hogy mennyire tetszik az embereknek, és ha valami nem jó azt kijavítjuk.
- Értem. De akkor, mikor adjátok ki máshol is?
- Attól függ. Én azóta is rengetegszer megnéztem. Mert ugye sok embernek tetszett, de mégtöbbnek nem. És nem tudtam rájönni, hogy mi lehet vele a gond.
- És miért nem kérdezel meg más embereket. Nekem személy szerint nagyon tetszett. Tökéletes volt.
- Már próbáltam. De senki sem tudta elmondani. Azt mondták valami hiányzott. Valami... Fontos kimaradt.

Thomas egy nagy szünetet tartott, a drámai hatásért.
- De akkor megismertelek. És rájöttem.
Újabb szünet.
- Thomasnak nem volt igazi személyisége. Zart valahogy nem tudta átadni azt, amit James Dashner megírt. De nekem volt egy ötletem...

Dylanben egyre jobban nőtt a feszültség. Minek beszélne erről neki Thomas ha neki ehhez semmi köze?
- Igen? Hallgatlak.
- Beszéltem Wesszel és egyetértett velem. Bele ment. Igaz eléggé sokáig kellett győzködnöm, de megengedte.
- Istenem! Mondd már! Mi az ötleted!?
- Nem lenne kedved Zart helyett eljátszani Thomast?