Másfél óráig csak ültek egymás mellett, nem szóltak egymáshoz. Dylan azóta is sírt. Szemei teljesen elvörösödtek már.

Thomashoz egy nővér lépett oda.
- Ideje indulniuk. Tudjuk, hogy nehéz ezt feldolgozni, de amúgyis soron kívül engedtünk be titeket. Nem maradhattok tovább!
Thomas teljesen megértette. De Dylan... Thomas még nem tudta, hogyan fogja kivinni. Ráadásul Kit sem találta. Dylan még mindig az arcát a kezébe temetve sírt.
- Dyl, indulnunk kell.
De Dylan nem mozdult. A könnyei már a karján folytak végig. Egészen a könyökéig, ahol a nadrágjára csöppentek.
- Dyl! Muszáj mennünk! Gyere.
Dylan nem nézett fel, csak felállt és ment Thomas után. Thomas szíve majd megszakadt, hogy így kell látnia barátját.

Thomas felhívat Kit, aki nem messze sétált a kórháztól. Nemsokára már együtt ültek egy taxiban. Ki ült elöl a sofőr mellet, Dylan és Thomas pedig hátul. Dylan azóta sem szólt egy szót sem. Csak bámult maga elé, szemeiben a végtelen szomorúság látszott.

Thomas egyre jobban kezdett érte aggódni. Majd lassan Dylan vállára tette a kezét. Dylan ránézett, a kipirosodott szemeiben még mindig csak a nagy sötétség látszott. Thomas átölelte Dylant. Dylan egy ideig csak ült, majd ő is Thomas nyakába kapaszkodott, és hozzábújt Thomashoz. A fiú szívében egy csekély remény ébredt fel. Még van remény. Nem vesztett el mindenkit akit szeretett. Thomas még ott volt vele. És tudta, hogy ő sosem hagyná el.

Saraxx