Thomas hívott egy taxit, ami elvitte őket a kórházba. Már hat óra volt. A látogatási idő lejárt. De amikor meglátták Thomast meg  Dylant akit az ájulás kerülgetett, egyből megértették, mi van. Beengedték őket. A liftben állva Dylan agyán számtalan dolog futott végig. Mivan ha... Ha.... A nővére már halottan fekszik a szobájában. Dylan megint majdnem összeesett. De Thomas megragadta a karját és megfogta. Ezzel visszarántotta őt a valóságba.
Ki éhes volt úgyhogy ő elment valami kaját venni. Dylan és Thomas, a 250-es szoba ajtaja elött állt.( Sátáni kacaj )
Dylan csak állt, nem mert benyitni, nem tudta mi fogja fogadni. Valaki megfogta a kezét.  Hátranézett. Thomas állt mögötte. Ugyanúgy nézett, mint amikor a büfénél először találkoztak. Majd bíztatóan biccentett egyet az ajtó felé.

Dylan megfogta a kilincset, majd lenyomta. Az ajtó lassan csikorogva kinyílt. Az egész folyosót óriási csend töltötte be.

Amikor benyitott a nővére az ágyban feküdt. Mindenhonnan csövek lógtak ki belőle. Fájt így látnia a testvérét. Elsírta magát.
A nővére mindenhol be volt kötözve, sárga és kék foltok borították a testét. Dylan odarohant majd leült mellé, a fejét a nővére mellé helyezte. Könnyei az arcán úgy folytak végig mint valami patak. Thomas az ajtóból nézte őket. Neki is kifolytak a könnyei.

Dylan egyre jobban zokogott. A testvére felnézett rá majd fájdalmas hangon mondta.
- Sajnálom Dylan...  Nem a te hibád...
Dylan mosolyogni próbált.. de.. valahogy most nem ment. Pedig örült neki, hogy nővére beszélni is tud.
- Sajnálom. Kérlek.... Bocsáss meg.... Nem bírom tovább...
Dylan nem tudott megszólalni. Csak sírt, mint egy kisbaba. Látszott, hogy Julia alig bír beszélni. "Nem bírom tovább.. Ezt meg, hogy értette?"

De sajnos egy pillanat múlva megtudta...
Julia megfogta Dylan kezét... Majd lassan ezt mondta...
- Szeretlek Dylan.
- Én... Én is!

Akkor Julia keze elernyedt. Leesett a teste mellé....

Saraxx