Dylan elmesélte Avanak, hogy mi történt vele a hétvégén. De Thomas esti látogatásáról egy szót sem ejtett. Még mindig Brenda szavai csengtek a fülében. Nem akart az lenni. Már azért az egy újságcikkért is ezernyi megvető pillantást kapott a nap folyamán.
Ava örült neki, hogy Dylan végre valakivel ennyire jóban van. Igazából már kezdett aggódni érte. Nem akarta, hogy Dylan depressziós legyen amiatt mert senki sem foglalkozik vele! Dylanből csak úgy áradt a boldogság amikor Thomasról beszélt! Jó volt hallgatni.

Délutánra Dylannek elege lett. Minden második ember érdeklődött arról, hogy mi van közte és Thomas között. Pedig azt hitte, hogy ebben a világban már senki sem olvas újságot. Pedig igen!

Délutánra elege lett minden létező emberből! (Nézzétek! Már megint rólam beszél!) Alig várta, hogy végre otthon legyen, és bezárkózásson a szobájába. Ééés.... Természetesen kisírja magát. Álmában sem gondolta volna, hogy az emberek ennyire gonoszak tudnak lenni!

Amikor hazaért, eszébe jutott a levél amit reggel Ki adott oda neki. Egyből elkezdett kutakodni a zsebében. "A nyakamat tenném rá, hogy ide tettem! Nem lehet, hogy kiesett!"
Már mindent kipakolt a zsebéből. A zsepiket, csokis papírokat, a kocsikulcsát, de még mindig nem volt meg.
"Nem hiszem el! Pedig azt hittem eltettem"-gondolta miközben belépett a szobájába és látta a levelet az ágyán.
Azonnal odarohant és nekiesett a levélnek.

_______________________________________
Tudom, hogy most ez is egy elég rövid rész lett, de nem igazán volt rá időm.

Saraxx