Hiába voltam annyira bátor a múltkor Tylerral, már a második napja, hogy nem mertem bemenni az erdőbe. Nem is történt még semmi, így egyenlőre nem sürgetett senki, de tudtam, hogy cselekednem kell. Hazaérve a suliból beültem a sátramba, és a leckémet kezdtem csinálni, amikor megláttam Nitát. Mosolyogva közeledett felém. Vajon mit akar?
- Szia Alo - jött felém.
- Szia. Gyere nyugodtan. - invitáltam beljebb. Kettőnknek már kicsit szűkösebb volt a hely, de azért még elfértünk. Leültünk mindketten a matracomra,  odébb toltam a sulis cuccaimat. Egy pillanat alatt tettem félre, minden kellemetlen érzés nélkül.
- Leckét írsz? Nem akarlak sokáig zavarni. Viszont elég fontos dologról lenne szó. - a kisugárzása valahogy olyan boldog és nyugodt volt. Bár Nita alapból nagyon erős és megbízható, de most csak úgy sugárzott.
- Mondd nyugodtan. Ráérek. - nem kellett kétszer mondani. A suli elmehet a fenébe. Inkább beszélgetek Nitával.
- Nem tudom kihez fordulhatnék. Aztán rájöttem, hogy tulajdonképpen te vagy a sámánunk. Az áldásodat kérem.
- Áldás? - értetlenül billentettem oldalra a fejem. - miért..?
- Terhes vagyok. - bökte ki. Tátva maradt a szám. - Ty még nem tudja. Én akarom elmondani neki, de szeretném ha előtte megpróbálnál kicsit puhatolózni nála, hogy hogyan áll a dologhoz. Mármint a képességed használva. - kicsit elbizonytalanodott. - hallottam, hogy egy bagollyal tettél hasonlót. Megpróbálhatnád....
-De.. Nem tudom hogyan kell - kezdtem.
- Csak próbáld meg. Kicsit aggódom hogyan fogadja majd. Fiatalok vagyunk. Ő még inkább. - láttam rajta, hogy tényleg aggódik. Nos minden oka megvan rá. Tylernek sok minden a nyakába szakad mostanában. Ha még egy poronty is... Nem irigyeltem érte.
- Megpróbálom. - bólintottam. - mármint most?
- Ha nem baj.
- Oké.
Lehunytam a szemem. A múltkor a farkas alakomban voltam, és ráadásul telihold volt, ami rengeteget dobott a képességeimen. Egyáltalán nem gondoltam, hogy most is meg tudom csinálni. Sőt, most Tylerrol van szó. Egy sokkal bonyolultabb elméről.
Lassan megkerestem őt. Épp kint sétált az erdőben. Hogy honnan tudom? Fogalmam sincs. Amikor kerestem, egyszerűen megéreztem. Elég fura. Úgy kellene, hogy ne vegyen észre. Óvatosan érintettem meg az elméjét, és szép lassan belecsusszantam. Ismétlem magam. Fogalmam sincs, hogy csináltam!

Vajon ha magasabb falakat építenénk... Vagy szögesdrótot... Nem az túlzás. Nem hagyhatom, hogy bárkinek is baja essen. Szegény Alo. Nincs ki megvédje. Jobban kell mostantól figyelnem rá. Késő őszi meleg volt, felmásztam egy sziklára, hogy kilássak a fák közül. Meredek volt a hegyoldal, de nem okozott gondot. Szép helyet kaptunk. Csak ne lenne ennyi gond... Még Nita is furcsán viselkedik. Állandóan azzal nyaggat, hogy válasszuk meg Alot sámánnak. Nem érti, hogy nem tudom mit kell ilyen helyzetbe tenni? Kétségek közt vergődök. A zsebembe nyúlva megtapogattam a kis dobozkát. Először mindent el kell rendeznem. A fenébe is de sok minden van.

Amint megkaptam a válaszom kiszakadtam Tylerből.
- Alo? Itt vagy? Visszatértél? - a lány aggódva tapogatta meg az arcom. - jól vagy ugye?
- Jól vagyok igen. - kicsit kivert a víz, és lihegni kezdtem. Hevesen vert a szívem, kapkodtam a levegőt. Ez hihetetlen! Ilyenre is képes vagyok!
- Minél hamarabb mondd el neki! Nem várhatsz vele. - közöltem Nitával. Megragadtam a kezét, majd a másikat a hasára tettem. Láttam már ilyet, a nagynénémnek köszönhetően. Elismételtem a szavakat, amikre emlékeztem. Tudtam hogy sikerült. Éreztem. Megáldottam a gyermeket és az anyját. Érzékeltem a kis életet odabent. Mosolyogva hajoltam közelebb Nitához, majd homlokon csókoltam.
- Minden rendben lesz. - mondtam neki. A lány lesokkolódva ült mellettem. Azt hiszem meglepte a viselkedésem. Ez valahonnan mélyről jött. Tudtam, hogy mire van szüksége. Csak egy apró lökés kellett neki, hogy cselekedjen.
- Köszönöm - könnyekkel a szemében távozott. Boldognak tűnt. Őt nézve az én szívembe is béke költözött.
Mostantól ezt kell majd csinálnom? Sokan jártak a nagynénémhez. Valaki furábbnál furább kérdéseket tett fel neki, és ő mindenkinek türelemmel válaszolt és látta el tanáccsal. Nekem is menne? Hátradőltem a matracomon. Semmi kedvem nem volt a tanuláshoz. Inkább csak álmodoztam. Vajon mi a határa a képességemnek? Meddig érek el vele? Vagy csak a falkára korlátozódik? Az nem lehet, hiszen a fehér farkassal is összekapcsolódtam. Vajon az ő fejébe is be tudnék direkt lépni? Bár ő megérezte a múltkor is, amikor benne voltam. Lehet csak feldühítené. Egyenlőre nem mertem megpróbálni. 

Nita izgatottan várta vezére visszatértét. Elkészült a főzéssel, kitakarította a házat. Semmi kivetnivalót nem lehetett találni benne. Vajon Ty hogyan fogadja majd a hírt? Mi lesz ha titokban akarja tartani és elvetetni? Megrázta a fejét a borzalmas gondolatra. Biztos nem. Van benne annyi felelősségérzet, hogy nem tenne ilyet. Tyler gondterhelt arccal lépett be a házba. Kezével a zsebében markolászott valamit, de amint meglátta Nitát, kikapta onnan és a lányhoz lépve megölelte őt.

- Jól vagy? - kérdezte Nita. Nyugtatóan simogatta végig a férfi hátát. Annyi gondja van. Lehet nem most kellene elmondani neki... De Alo azt mondta, hogy szerinte ez a megfelelő pillanat. 

- Jól. Sok minden van amin gondolkodnom kell. Biztos, hogy a te tanácsod is elkel majd. -nyomott egy csókot a lány ajkaira.

- Esetleg Alot is megkérdezhetnéd. - mosolygott szelíden vissza rá.

- Talán... - sóhajtott. Besétáltak a konyhába, ahol már várt a finom vacsora. Csendesen étkeztek, most csak kettesben. Ritka volt az ilyen alkalom. Tényleg most kell elmondania neki. Nita megvárta amíg végeznek az evéssel, majd amikor látta, hogy Tyler fel akar állni és menni, megragadta a kezét és vissza húzta a székre.

- Beszélnünk kell. - mondta a lány. Egy meglepett pillantást kapott kedvesétől. Sose szokott így viselkedni. Komoly dologról lehet szó, így azonnal visszaült a fenekére.

- Nem tudom hol kezdjem. - habozott Nita.

- Mondd el a legegyszerűbben. - Tyler megfogta a kezét és megszorította. Nita mosolyogva nézett a szemébe, majd lassan a férfi kezét a hasára húzta.

- Az a helyzet.... - kezdte, de Ty arcára már kiült a gyanú. Tágra nyílt a szeme. Bár még nem lehetett érezni semmit a babából, de ha egy lány a hasára húzza a kezeit.... ráadásul egy ilyen helyzetben.

- Nem mondod... - suttogta elhalóan. Könnyek gyűltek a szemébe. - Nita?

- Tyler. Tudom,hogy nem a legmegfelelőbb időpont, de... gyereket várok. - már az ő szemei is könnyesek voltak. 

- Most nem ugratsz ugye? Ez igaz? - alig jutott szóhoz. Hirtelen felpattant, majd felkapta Nitát a karjaiba.

- Igen igaz. - nevetett rajta.

- Szeretlek Nita! Köszönöm! - őszinte mosollyal néztek egymás szemeibe. Gyönyörű pillanat volt. 

- Én köszönöm. - sírta el magát Nita.- nem tudtam mit fogsz rá reagálni. Annyi gondod van és még én is tetézem.

- Nita. - Tyler szigorúan nézett rá. - ez nem gond. Egy pillanatig se gondold annak... Én egy ideje már amúgy is készülök egy másik nagy "gondra". - idézőjelezett a kezével.

- Min töröd a fejed? - választ már nem kapott, ugyanis Tyler letérdelt előtte és a zsebéből elővette a kis dobozkát, amit egy hete ott őrizgetett. Kinyitotta, benne puha bársonypárnán egy kristályköves gyűrű díszelgett.

- Hozzám jössz? - kissé zavarba jött.-  Azt hiszem most már illendő lenne megkérdeznem.

- Ty... te... - Nita elképedve nézte az előtte térdeplő férfit. Pár perc kellett neki mire felfogta, hogy mi is történik vele, de végül a nyakába borult, és sírva rebegte neki az igeneket egymás után.

***

Nagy volt a készülődés. A falka területén most mindenhol fehér szalagok és masnik lógtak, vadvirágok a mezőről, édes illatuk belengte a hegyet. Javában készültek az étkek, hatalmas torta, sütemények. A sátramban már mindent feltúrtam, de csak nem akart a kezembe kerülni az amit keresek. Pedig most fontos volt, nemsokára indulni kellett a városba a szertartásra. A csokornyakkendőm már a hálózsákomon volt, az bezzeg megvolt. Pedig fel se akartam venni, mert nagyon kényelmetlen, de úgy látszik muszáj lesz. A sors iróniája, hogy azt találtam meg először és nem azt a nyavalyás öltönyt. Egy tíz perc után végre megtaláltam a hálózsákom alatt? Hogy került ide? Teljesen gyűrött volt, rohantam vele Tyler házába, mert ott szoktam vasalni. Egyikük se volt már bent, zavartalanul és villámgyorsan végeztem a ruhával, majd magamra kaptam gyorsan és szaladtam le. Nahuel és a családja már várt rám, beugrottam az autójukba, majd száguldottunk is.. Már amennyire az erdei földutakon lehet. 

Időben odaértünk, az egész falka jelen volt az állami szertartáson, mindenki viszonylag kiöltözve állt vagy ült a szépen feldíszített helységben. Megszólalt a zene, majd beléptek a koszorúslányok, és a gyűrűhordozó, aki a legfiatalabb kislány volt, Mia, még csak öt éves. Nagyon szépek voltak, de amikor Nita belépett, azt hiszem mindenkinek elállt a szava. A ruhája egyszerű de tökéletes volt, átlátszó fátyol takarta az arcát és azt a kevés természetes sminket amit viselt. Haja koszorúba fonva fogta körbe arcát, boldog mosolyával. Megmelegedett a szívem a látványra. Vajon nekem lesz valaha esküvőm? Azt hiszem nem. Ha megválasztanak sámánnak, biztos, hogy nem lesz. Irigyeltem őket, de örültem is nekik. A szertartás vezető mondott egy beszédet, majd a szokásos módon összeadta az ifjakat. Ez esetben tényleg nagyon fiatalokról volt szó. Tyler nemsokára tölti a 20-at, Nita pedig a 22-őt. Dobáltunk nekik virágszirmokat kifele menet, majd következett a fotózás a városban. Mivel a főtér tökéletes volt erre, így megvártuk amíg lőttek pár képet, majd az egész násznép autóba szállt és visszaindultunk a falka területére.

Ezután jött az indián szertartás, amit már csak magunk között tartottunk meg. Izgatott voltam, mert nagyon reméltem, hogy az én áldásomat is kérni fogják majd a végén. Azzal elismernék, hogy én vagyok a sámán. Nita most nem veheti át a szerepét, hiszen ő maga esküszik. Izgatottan szálltunk ki az autóból, már voltak akik megérkeztek, ők most egy körben csoportosultak, mintha valamit néztek volna a földön. Körbepillantva vettem észre, hogy minden dekoráció a földön hevert széttépve, leszakítva, a virágok eltaposva. Vér szagát hozta felém a szél. Futva tettem meg az utolsó pár métert, odatolakodva verekedtem át magam a tömegen, hogy szembesüljek a borzalmas szag forrásával. Egy kibelezett jávorszarvas tetem volt. A feje leszakítva, a teste mellett, a végtagjai kifordulva. A szám elé kaptam a kezem. Hirtelen öklendezés jött rám. Hiába én is marcangoltam már szét állatot, de ez most sok volt. Ilyen kegyetlen módon... Forogni kezdett a világ körülöttem, Nita halk sírását hallottam.