Nagyon feszült volt a hangulat. Az asztal alatt tördeltem az ujjaimat. Tisztában voltam vele, hogy ez nem az én hibám volt, mégis mintha engem vontak volna felelősségre. Eddig nem fordult elő, hogy a táborunk közepén estem össze vagy blokkoltam le a látomásaim miatt. Úgy látszik ez pusztán a szerencsének volt köszönhető. Mellettem Nahuel ült, kicsit mintha dühös lenne. Bár nem értem mért. Talán nem fog velem barátkozni mostantól? Lehet azt gondolja, hogy kattos vagyok, vagy csaló. Ő is nagyon jól tudja, hogy nincs jelenleg sámánunk. Már hetek óta ment a találgatás, hogy vajon ki fogja kapni a képességet, de eddig senki se jelentkezett. Tyler velem szemben ült gondterhelten. Mostanában csak a problémákkal tud foglalkozni, mert annyi van. Nem tudja mit tegyen. Tanácstalan volt, úgy érezte mégse alkalmas a vezérségre. Biztos, hogy Colt már rég megoldotta volna. Ökölbe szorult a keze régi barátjának gondolatára. Túl irigy volt rá.

- Alo mért nem mondtad Tylernek, hogy látsz? - kérdezte Nahuel mellettem. Rápillantottam, majd Tylerre.

- Már régóta tudok róla. Én mondtam neki, hogy tartsa titokban. Bár számítottam erre. - Nita gőzölgő teát tett elénk. Egy pillanatra összekapcsolódott a tekintetünk, mire bátorítóan rám mosolygott.

- Mégis mért kérted erre? Hiszen már rég meg kellett volna választanunk sámánnak. - akadt ki a barátom mellettem, de aztán észbe kapott, leszegte a fejét. - bocsánat. Nem akartalak kérdőre vonni.

- Vigyázz a szádra Nahuel. - pirított rá Ty. Nita nyugtatóan a vezére vállára tette a kezét.- Alo egy fiú. Nem lehet ő a sámán. Biztos tévedtek amikor őt választották ki. Úgy döntöttem, hogy még várok. Talán, ha nem tesszük hivatalossá, átszáll a képesség valaki másra.

Felkaptam a fejem. Ez lehetséges? Tyler komoly arca azt üzente, hogy igen. Felvillanyozódtam a hírre. Lehet újra normális, átlagos vérfarkas leszek. Nem kell aggódnom, hogy a suliban hirtelen összeesek vagy valami. Legbelül azonban megszólalt egy hang. Újra olyan leszek mint mindenki más. Unalmas, semmi érdekes nem lesz bennem. Tényleg ezt akarnám?

- A természet őt választotta. Senki se kérdőjelezheti meg. Én úgy gondolom, hogy Alo a megfelelő, még akkor is ha fiú. Az ő családjában öröklődik ez generációk óta. Képes lenne rá. Ez csak annyit jelent, hogy nem bízol benne. - védett meg Nahuel, de én gyorsan megragadtam a kezét az asztal alatt. Erre felém fordult, én csak megráztam a fejem. Nem lenne szabad így veszekednie az alfájával. Még ha jogosnak is éreztem. A hierarchia miatt uralkodik béke a falkában. Általában....

- Remélem úgy lesz ahogy mondod Tyler. - mondtam halkan. - Nahuel nem fogja elmondani senkinek. A másik  két fiú meg nem is tudja miről van szó. Szerintem nem fog kiderülni. -felálltam. - Most megyek.

Elhagytam a házat, felpakoltam a táskámat élelemmel, majd belevesztem az erdőbe farkas alakban. Meg kellett találnom a fehér farkast. Ezt a feladatot szabta ki rám az alfám, így teljesíteni akartam. Nem rögtön mentem arra a mezőre, ahol sikerült elcsípnem. A múltkor is úgy éreztem, hogy nem tetszett neki, hogy felültem a trónjára, vagyis a tisztás közepén levő sziklára. Először körbejártam a táborunkat, majd felkerestem a csapdákat amiket Will tett ki. Szerencsére nem volt bennük semmi még. Szerintem ha volt is errefelé természetfeletti lény, akkor az már rég elmenekült előlünk. Nem szeretnek farkas falka közelében lenni. 

Nem találtam sehol, de még csak a szagát se éreztem. Bár furcsa volt, mert amikor beszéltem vele akkor is olyan más illata volt. Olyan zöld... Nehéz megmagyarázni. Na mindegy is. Végül utoljára elmentem a mezőre ahol már többször láttam. Felmásztam újra a sziklára, és onnan kémleltem a vidéket. Jó hely volt, könnyű volt őrködni. Fegyelmezetten vártam rá. Biztos voltam benne, hogy tudja, hogy itt vagyok. Ha akar, majd előjön. Egy óra múlva már kicsit megmerevedtek a tagjaim. Nyújtóztam egy nagyot, amikor halk morgásra lettem figyelmes. Hirtelen tepert le valami, leestem a szikláról, gurultam a földön pár métert, majd négy lábra álltam. Hatalmas fehér alakja felém magasodott. Utánam ugrott, és fenyegetően vicsorogva indult meg. Lassan hátráltam, közben lehajtottam a fejem, jelezve,hogy nem akarok harcolni.

" Bocsánat. Csak nagyon akartam veled beszélni. Vagyis az alfám akar." tettem hozzá. Bár valószínűleg anélkül is megkeresném őt. Túlságosan is kíváncsi voltam erre a misztikus lényre.

" Menj innen!" Harsogta olyan erővel, hogy hátratántorodtam. Hirtelen ugrott rám, nagyra tátotta száját, hogy összezárja a nyakam körül. A reflexeim ennyire még jók voltak, így azonnal futásnak eredtem. Hol balról hol jobbról próbált elém vágni, de ilyenkor én is egy éles kanyart vettem, így nem tudott. Beleveszett a fehér és fekete alakunk az erdőbe. Nagyon sokáig üldözött, fogalmam se volt róla, hogy merre lehetek, bár jelenleg nem is érdekelt. Csak hagyjon már békén! Halálfélelmem volt, kezdtem kimerülni. Még nem adtam fel amikor egy szakadékhoz értünk. Először fellélegeztem, hogy végre talán majd itt sikerül leráznom, de rá kellett döbbenjek, hogy ez nem az volt amit ismertem. Lefékeztem hirtelen. Ijedten kapkodtam körbe a tekintetem. A fehér monstrum vészesen közeledett felém, de sarokba szorultam. Ráadásul fogalmam se volt róla merre lehetek.

" Bocsánat." motyogtam félénken. Sokkal ijesztőbb volt mint a múltkor. Nem válaszolt, csak hirtelen rám támadt, és lelökött a szakadékba.

***

Már leszállt az est. A csillagok fényesen ragyogtak az égbolton. Jól lehetett őket látni, mert nem volt a közelben olyan nagy város, aminek a fényszennyezése ezt megakadályozná. Meg eleve az erdő közepén... A hatalmas telihold is megnyugtatóan ragyogott le rám. Fényével védelmezőn vont körbe. Megremegtem. Hideg volt csak úgy feküdni a földön a bokrok között. Még mozdulni se tudtam. Mindkét lábam eltört amikor leestem. Nem volt túl mély a szakadék, volt egy olyan érzésem, hogy csak megijeszteni akart és nem megölni, bár amikor üldözött, ez nem igazán érződött. Vajon valakinek hiányzom? Keresnek? Mert én nem tudom merre lehetek. Még kell egy kis idő, hogy talpra tudjak állni. Amint megéreztem a holdfény jótékony hatását, a gyógyulási folyamatom is felgyorsult. Fél óra múlva sikerült megmozdulnom. Lassan feltápászkodtam, megráztam magam. Felvonyítottam az égre. Nem jött válasz senkitől. Az érzékeim sokkal élesebbek voltak most a teliholdnak köszönhetően. Körbeszimatolva csak az erdő növényeit, az állatokat és a föld illatát éreztem. Mégis hogyan kellene hazatalálnom? Leültem bánatosan és néztem a holdat. Talán majd ad valami tanácsot nekem. Minél tovább néztem, annál inkább elálmosodtam. Ásítottam egy nagyot. Vajon a képességemet használva tudnék tájékozódni? A közelben egy bagoly huhogott. Rengeteg denevér is repkedett, de ők nem lennének jó választás, mivel ők hang alapján tájékozódnak. Nem voltam benne biztos, hogy azt érteném. Inkább a baglyot kerestem meg a telepatikus képességemmel, majd lehunytam a szemem. Hogy kellene csinálnom? Be kell jutnom az elméjébe. Amint ez végigfutott az agyamon...

Fent ültem a fán. Torkomon nem rég küldtem le az aznapi vacsorámat, ami most felkívánkozott egy köpet formájában. Felöklendeztem, végül alattam kötött ki. Fuj ez undorító. Megmozgattam a lábaimat, majd a szárnyamat. Hátracsavartam a fejemet. Vajon hogyan kell repülni? Összeolvadtam a bagoly egyszerű elméjével, ennek segítségével felröppentem az éjszakába, fel a magasba, és keresni kezdtem valami ismerős tájat. 

Egy órája voltam a levegőben, amikor megpillantottam egy tábortüzet. Közelebb repültem, nagy megkönnyebbülésemre a mi falkánk területe volt már. Fent volt mindenki, kint a tűz körül, hiszen arra a pár gyerekre kellett felügyelni aki még nem tudta teljesen irányítani a farkas énjét ilyenkor. Leszálltam a sátram tetejére. Tyler pont ekkor jött elő Willel az oldalán.

- Nem találtam sehol. Biztos jól van. Okos gyerek. - mondta William.

- Neki is ilyenkor kell eltűnnie... Mi van ha a fehér farkas kapta el? - aggódást véltem felfedezni a férfi hangjában. Felvisítottam, mire mindketten felém  kapták a fejüket. Okos szemekkel pislogtam rájuk.

- Alo? - Tyler azonnal megérezte, hogy valami furcsa a madárral.

- Ez egy bagoly Tyler... - mondta Will. - pont Alo sátrán...

- Pontosan. - bólintott.- Alo te vagy?

Erre bólintottam.

- Jól vagy? - megint csak bólogattam.- tudod hol vagy? - erre megráztam a fejem. Elkomorult a tekintete. - elinduljunk megkeresni? Talán tudod mutatni az utat. 

Hevesen bólogatni kezdtem erre. Bár lehet most már sikerülne egyedül is visszatalálnom, de mégis csak nagyobb biztonságban érezném magam, ha ott lenne Ty és Will.

- Akkor vezess minket. - Tyler felszólítására felrepültem a levegőbe, és a földhöz közel maradva berepültem a fák közé. Nemsokára két hatalmas farkas loholt a nyomomban. Az állandó edzéseknek köszönhetően könnyedén tartották velem a tempót, bár nem repültem túl gyorsan. Nagyon szokatlan volt még egy bagollyal közlekedni. Mintha egy videó játékkal játszanék. Életemben egyszer vagy kétszer adatott meg a lehetőség eddig, és minden alkalommal teljesen elveszettnek éreztem magam. Nem az én világom a konzolok és pc-k, meg egyéb kütyük közt kiigazodni.

Megálltam, ahol ritkább volt az erdő, hogy felreppenjek a fák fölé. Ellenőriznem kellett, hogy a jó irányba haladok-e. Tyler közben megpróbálta velem felvenni a telepatikus kapcsolatot, de csak nagyon nehezen tudtam neki válaszolni. Az agyamat most lekötötte a saját és a bagoly elméje. Magam is túl sok vagyok néha, hát még ha egyszerre kettő lelket érzékelek. Ebbe bele lehet bolondulni.

Hamarosan megérkeztünk a a szakadékhoz. Megláttam a saját testemet. A fekete farkas egyenesen ült, csukott szemmel nézett a hold felé. Furcsa érzésem lett, majd hirtelen ...

Amikor kinyitottam a szemem, egy baglyot hallottam elsuhanni a fejem mellett. Felült a fára ahol volt eredetileg. Körbenéztem, majd lógó nyelvvel Tyler farkas alakja elé siettem és leültem mellé. Will azonnal odajött hozzám és körbeszaglászott. Boldog voltam, hogy sikerült elvezetnem őket ide és, hogy segítettek nekem. Jól esett. Will megbökdösött az orrával.

"Ügyes vagy." dicsért meg. 

" Gyertek menjünk haza." Tyler elindult visszafele. Hűségesen követtük őt, egyenlőre még nem kérdeztek semmit. Gondoltam, hogy nem fogom megúszni a kikérdezést. Puha mancsaink hangtalanul lépkedtek az erdőben. Pedig most nem lopakodtunk, de mégis észrevehetetlenül eggyé váltunk az erdővel. Már hajnal volt amikor visszaérkeztünk a falkához. 

Emberi alakunkat felvéve Tyler megkönnyebbülten lépett oda hozzám.

- Éhes vagy ugye? Gyere be hozzánk. Fürödj le és egyél valamit. - összeborzolta a hajam mosolyogva, majd bekísért. Nem gondoltam volna, hogy ennyire aggódik értem. Will is követett minket, tudni akarta mi történt pontosan. Együtt fogyasztottuk el az igen csak korai reggelit, közben éreztem a kíváncsi pillantásokat magamon.

- Szóval... Mi történt? - végül Tyler megtörte a csendet. - a fehér farkas tette ezt? Elrabolt?

Felpillantottam rá. Tudom, hogy el kellett mondanom az igazat, de mégsem akartam rosszat a zaklatómnak. Igen, még akkor se, ha lelökött egy szakadékból.

- Nem rabolt el. Csak végig üldözött az erdőn, majd lelökött egy szakadékba. - vallottam be. - eltört a lábam, így nem tudtam elindulni hamarabb. Meg el is tévedtem. Olyan messzire futottunk, hogy nem ismertem már a környéket. Sajnálom.

- Az az átkozott... - csapott az asztalra az alfa. Összerezzentem. - veszélyezteti a falkánkat. Ez így nem maradhat tovább. 

- De nem akart megölni. Hiszen úgyis meggyógyulok. Nem lett semmi bajom. - próbáltam menteni, de csak szúrós pillantásokat kaptam. Mért is próbálkozok? Magam se értettem.

- Will, mostantól rád bízom a szellem farkast. Aki minden bizonnyal nem szellem. - fintorgott a barátja felé fordulva.

- Nem! - csattantam fel. - én akarok vele beszélni. - mondtam határozottan. Megrökönyödve néztek rám. 

- De Alo. Ezek után? Nem félsz? - kérdezte Ty.

- Dehogynem! De eddig senki másnak nem mutatkozott, nekem pedig mindig. Még beszélt is hozzám. Azért bánt így velem, mert feldühítettem azzal, hogy a kedvenc helyére ültem és vártam őt. - a végén elpirultam. Ez így elég viccesen hangzott kimondva, de már mindegy volt. 

- Hátha beszél velem is. Megpróbálom. - Will felállt, mire én is felálltam, és elszántan néztem a szemébe. Úgy éreztem nagy hibát követnék el azzal, ha nem én foglalkoznék az üggyel.

- Én akarom csinálni. - jelentettem be. Már megszületett bennem az elhatározás. Tenni akartam valamit a falkáért és a titokzatos farkasért. Ritkán éreztem magam ilyen magabiztosnak, de ez azon pillanatok egyike volt. 

- Jól van. - sóhajtott fel a vezér. - Még egy próbát megér. Aztán megyünk a Tanácshoz. Csak nehogy valami bajod essen.

- Nem fog.