Leültem a szikla tetején. Innen messzire el lehetett látni, még a felszálló füstöt is, ami a falkámtól jött. A nyárbúcsúztató ünnepségünk egyik alapeleme volt a hatalmas tűz, amit majd körbe tudunk ülni, táncolni. Kíváncsi voltam, hogy vajon ki fogja levezetni a szertartást, hiszen ez a sámán feladata lenne. Bár táncosok mindenképpen lesznek, én is köztük vagyok, de kellene több zenész és énekes is. Halkan dudorászni kezdtem az egyik régi dallamot, amire próbáltunk a falkatársaimmal. Mosolyogva ütöttem hozzá a ritmust a lábammal.

- Hé Alo!

Gyorsan hátrafordultam, amikor megszólítottak. Észre se vettem, hogy valaki követett. Nahuel barátom máris felkapaszkodott mellém. Azon a mezőn trónoltunk ahol a legtöbbször láttam a fehér farkast. Úgy gondoltam ez egy fontos hely lehet neki, így sokszor jöttem ide, hátha felvehetem vele a kapcsolatot.

- Olyan gyorsan rohantál az erdőben, hogy alig tudtalak utolérni. Végül a szagod után jöttem. - ült le ő is.- Jó kis hely.

- Az - bólintottam.

- Hallom már az esti műsor megy a fejedbe. Nekem is. Már két hete csak ezt gyakoroljuk. Remélem nem rontom el.

- Nem fogod ne aggódj. Én már évek óta minden ünnepen táncolok. Majd súgok. - mosolyogtam rá visszafogottan.

- Azt megköszönném. - vigyorgott rám jókedvűen.

Kicsit még üldögéltünk és semmiségekről beszélgettünk, majd hazaindultunk. Már messziről lehetett hallani a nagy készülődést. Kisgyerekek rohangáltak körbe körbe, amíg a szüleik színes szalagokat feszítettek ki, ételt csináltak, asztalokat és székeket pakoltak. Nita Tylerrel beszélgetett, a lány már hagyományőrző viseletben volt, méghozzá a sámán ruhájában. Amikor megláttam azt hiszem egy kicsit szíven ütött. Elvileg nekem járna. Tudom, hogy nem értek egyáltalán egy szertartás levezetéséhez, se semmihez, de nekem adatott meg a látás. Kicsit irigyeltem, hogy Tyler őt bízta meg, és engem meg se kérdezett erről. Legalább az engedélyemet kérte volna, vagy hagyhatta volna, hogy én válasszak valakit. Bár belegondolva azt hiszem én is Nitát akartam volna. Az egyik legmegbízhatóbb lány volt a falkában, és a legerősebb is.

- Nahuel! Alo! Menjetek a többiekhez készüljetek a táncra. - szólt hozzánk Tyler amint megpillantott. Hosszú pillanatokig néztem a falkavezért. Talán kicsit dühösen, mert eléggé megilletődött miatta, de végül elfordult és tovább beszélt Nitával.

- Hé Alo. Mi bajod? Azt hittem neki akarsz ugrani Tynak. - fogta meg a vállamat Nahuel.

- Mi? - meglepve pislogtam, majd megráztam a fejem.- dehogy. Nem, nem. Csak elbambultam.-bizonygattam neki elpirulva. - Gyere menjünk. Még arcfestést is kell csinálnunk. - mosolyogtam zavartan, majd az egyik újonnan felállított sátor felé igyekeztünk. Ott kaptuk meg a ruháinkat.

Hamar leszállt az este. A nagy tűz már lobogott, egy hatalmas dámszarvas pedig már órák óta sült rajta, de most néhány férfi odament, hogy leszedjék, és a hosszú asztalra tegyék, ami kint volt a szabad ég alatt. Ma pont újhold volt, így a sötétben csak a csillagok és a tűz adott fényt. A táncosokon és a sámánon kívül a többiek nem öltöztek be. Esetleg felvettek egy tollas fejdíszt, vagy kifestették az arcukat, de nem vitték túlzásba. Én izzadva ültem a táncosokkal a teljes tollas, díszes felszerelésben, és vártuk, hogy Nita megkezdje az ünnepséget.

Nemsokára a lány elő is került, a tűz elé állt. Kezében egy sámándob és egy csörgő volt, ami egy botra volt erősítve. A csuklóján is volt egy csörgő. Szegény lánynak még inkább melege lehetett, mert egy rendes medvebőrt kellett viselnie, ami alól alig látott ki. Így kezdett bele az ősi rituális mantrába, amihez ütötte a ritmust. Ezzel az áldással kezdetét is vette hivatalosan az ünnep. Rekedt erőteljes hangjához később többen is csatlakoztak, majd a mantrából ének lett, amihez bekapcsolódott egy két hangszeres is. Mi is énekeltünk, legalábbis én teljes szívemből fújtam a dalokat. Amint a hangulat a tetőfokára hágott, összeült egy furulya, pánsíp, dob együttes, és belekezdtek a mi számunkba. Igazából sokkal természetesebb lenne, ha csak úgy táncolnánk magunktól, nem pedig betanult koreográfiát csinálnánk, de valamiért egy pár éve már ezt a hagyományt követtük. Legalább a kisebbek akik benne voltak jobban beleélhették magukat már magába a felkészülésbe is.

Felpattantunk, és azonnal körbeálltuk a tüzet. Feszes és gyors ritmus következett, mire mi elkezdtük a törzsi táncunkat. A tánccsoportban Nahuel és én voltunk a legidősebbek, rajtunk kívül még öt másik kisebb gyerek volt, akik teljes odaadással adták elő a tudásuk. Mosolyogva tekintettem fel az égre, a tűz szikráira ahogy a csillagok felé nyújtóztak. A zenének hamar vége volt, így ha akartunk elmehettünk pihenni, de Nahuellel mindketten ott maradtunk, és amolyan jó kis kamaszfiús vadulásnak kezdtünk, de indián módra. Most már mások is csatlakoztak, így legalább nem néztek minket hülyének. Lehet tényleg úgy néztünk ki, mint az ősemberek, de annyira felszabadító érzés volt számomra. Ahogy önfeledten táncoltam, a tábor túloldalán mintha felfénylett volna egy pont. Jobban összehúztam a szemöldököm, végül sikerült kivennem a fehér farkast. Egy pillanatra szinte megállt a szívverésem, annyira meglepődtem. Vajon tetszik neki? Vagy csak nyűgnek tartja? Nagyon reméltem, hogy inkább jó élmény ez a számára, hiszen nem csinálunk semmi rosszat, csak ünneplünk. Mosolyogva néztem egy darabig, de amikor Nahuel megbökött, inkább felé fordultam, és táncoltunk tovább. Úgy egy óráig bírtam a szörnyű díszruhában. Körülöttem már mindenki félmeztelen volt, így én is levettem a ruhámat és csak a vászon nadrágot hagytam magamon. Nagyon szép hímzés volt rajta. Egészen megtetszett. Persze suliba sose vennék fel ilyet, de itthonra bármikor. Ahogy fogyott az étel ital, úgy lettek a felnőttek egyre jókedvűbbek. A dominánsabb hímek nem bírták ki, hogy ne fitogtassák az erejüket. Sokan párviadalra hívták ki egymást, majd emberként vagy farkasként megküzdöttek egymással a tűz mellett.

Tyler Nitával az oldalán ült és nézte a többieket. Az arca nyugodt és elégedett volt. Úgy érezte sikerült rendbe hoznia a falkát, és végre a helyes úton vannak. Még az alfa pozícióját is betöltötte, amit olyan sokáig irigyelt a barátjától, Colttól. Végre ő volt a legerősebb, és mindenki rá hallgatott, elfogadták vezérüknek. Szerette ezt az érzést. Ahogy pedig a lányra nézett maga mellett, meleg kellemes bizsergés áradt szét benne. Itt volt a helyük. Jól döntött amikor kivált a falkából. Erre a békességre és szellemiségre van szüksége a farkasainak.

Egészen hajnalig tartott a buli. A néhány kicsi gyerek már rég kidőlt, a nagyobbak pedig éppen kezdtek fáradni. Én is már csak ültem a tűz mellett, és hallgattam az egyik férfit ahogy énekelt, és gitározott hozzá. 
Halkan néha bele bele dúdoltam, de már alig volt hangom, hiszen végig kornyikáltam az estét. Nahuel elköszönt tőlem, majd elment lefeküdni. Talán lassan nekem se ártana. Pár perccel később követtem is a példáját, bebújtam a sátramba, és álomra hajtottam a fejem.

Nesztelenül jártam az erdőben. A kiszemelt prédám húsz méterre volt tőlem, éppen legelészett. Fején hatalmas agancs. Egy igazi harcos szarvas volt, akit egy normális farkas meg se kísérelne leteríteni. Na de ennek az erdőnek én vagyok a királya. Ha úgy akarom, magától jön elém és hagyja, hogy kivégezzem majd megegyem őt. Lassan araszoltam közelebb hozzá. Még nem volt  megfelelő a távolság, így egyenlőre nem támadtam. Még egy lépés. Majd még egy. Hirtelen lőttem ki a bokor mögül, majd állkapcsom azonnal záródott az állat nyaka körül. Elroppantottam, mire élettelenül lógott a számból.
Hamar befaltam az ehető részeket, majd a tetem maradékát a falka táborához közel vittem és egy fára akasztottam. Hátha ez megijeszti őket és elmennek. Nagyon hangosak voltak.

Dudorászva jártam keltem a táborban. Nemrég értem vissza a suliból, de még nem volt kész a kaja, így csak mászkáltam, és gondolkodtam. Elsősorban a fehér farkas járt a fejemben. Aztán meg a képességem. Mért nem nevez ki sámánnak Tyler? Hallottam, hogy az idősebbek kérdezték tőle, hogy ki örökölte a képességet, kihez fordulhatnának tanácsért. Tudtam, hogy furcsán jönne ki, ha én a kis kamaszfiú odamennék és mondanám, hogy hozzám jöhetnek. Hiába nem éreztem késznek magam a feladatra, és nyilván Tyler is látta, de beszélni akkor is jó lenne róla. Will jött elő az erdőből, elég aggodalmas volt az arca így odamentem hozzá.
- Mi történt? - kérdeztem.
- Szia. - köszönt. - Tylert keresem. - meg se hallotta a kérdésem, tudtam hogy olyasmiről van szó, amit az alfával kell megbeszélnie.
- Bent van Nitával a házban - böktem fejemmel az irányba. Néztem ahogy elsiet, majd gondoltam egyet, és utána mentem. Kíváncsi lettem miről lehet szó. Az ablak pont nyitva volt, így lekuporodtam alá a fűbe és hallgatóztam.
- Szia William. Találtál valamit az őrjáratodon? - Tyler hangját tisztán ki lehetett venni a konyha zajai mellett. Willt már kevésbé értettem.
- Egy tetemet...... Szarvas..... Mi lesz ha.... - nagyon rosszul hallottam, szerintem direkt halkan beszélt, hogy illetéktelenek ne hallhassák.
- Biztos vagy benne, hogy a fehér farkas volt? - kérdezte Tyler.
- Igen....
- Szóval akkor nem egy szellemmel van dolgunk.
- Mi a terved?
- Megpróbálhatjuk elűzni innen. Vagy megfélemlíteni. Körbemegyek és megjelölöm a tábor területét.
- Vajon használ neki ennyi?
- Ha nem, akkor drasztikusabb eszközökhöz kell, hogy nyúljunk.

Innentől már nem voltam kíváncsi rá. Valami megmozdult bennem. Elűzzük? Mi? Mégis hogyan? A többiek nem látták mekkora állatról van szó? Ráadásul jogosan fenyeget minket. Mi jöttünk tudtunk nélkül az ő területére. Nem éreztem ezt fairnek. Azonnal felkerekedtem, és beindultam a fák közé, bár még hallottam, mintha valaki utánam kiáltott volna.

Hosszú ideje mentem, amikor végre elértem a tisztásra. Felmásztam a szikla tetejére, majd átalakulva leültem és vártam. Ha ma nem jön elő akkor holnap is itt fogok dekkolni. Figyelmeztetni akartam őt. Úgy egy órája ülhettem szoborként meresztve a szemeimet, amikor végre a mező túloldalán felbukkant a hatalmas fehér jelenés. Azonnal követni kezdtem.