Április... A legjobb hónap egész évben. Az időjárás ilyenkor általában bolondabb mint az emberek, hol hideg van, hol meleg, esik a hó, de már nyílnak a virágok, kezdenek zöldbe borulni a fák. Valami már ki is zöldült. Felettem egy madársereg szállt el csivitelve. Szerettem ezt a pezsgést, a sok friss illatot. Tegnap esett az eső, most épp azt szárították fel a nap sugarai. Még nem volt kedvem visszamenni a falkához. Megkerestem azt a bizonyos tisztást, ami Wynono kedvenc helye volt. A közepén az ég felé ágaskodott egy sziklatömb, ami így olyan hatást keltett az arra járóban, mintha egy természetes trónus lenne. Felmásztam rá, leültem a tetejére. Beláttam innen az egész mezőt, figyelmemet nem kerülhette el semmi. Legalábbis, amíg figyeltem a környezetemre. Hamar elkalandoztak a gondolataim. Visszatértem fejben a több hónappal ezelőtti eseményekhez:

A két falkát egyesítették a vezetők, egyenlőre békében. Ezt követően mindenképpen el kellett mennünk a Tanácshoz. Bár nem szívesen mentem vissza, de nagy meglepetésemre Wynono is velünk tartott. Mi van ha ott tartják? Visszakényszerítik az eredeti helyére? Úgy láttam, hogy ő is aggódott, de mindezek ellenére eljött Tylerrel, Dakotával és velem a Tanácshoz. 

- Egy nem várt vendég. Nocsak. - Motega ült Wynono eredeti helyén, nagy mosollyal várta már egykori vezérét. Felpillantottam és elhűltem a látványon. Mindenki jelen volt. Mi történt?

- Hírét kapták a többiek, hogy a nagy Wynono idetart. Gyorsan szakítottak rá időt és eljöttek, hogy lássák életben vagy-e még. - a férfi boldognak tűnt. Gyanítottam azt remélte, hogy Wynono visszatér a Tanácsba.

- Üdv itthon Wynono. - köszöntötte a főboszorkány. Kíváncsian vizsgáltam meg a többi tagot. Tudtam, hogy nem csak vérfarkasokból áll a világ, de még is meglepődtem amikor az egyik tagnak a fején szarvas agancsot láttam meg, máson pedig egy macskafület. Valaki pedig múmiaként be volt tekerve gézzel, ezzel elfedve az igazi alakját. Nagyon titokzatos világban élünk. Állapítottam meg. 

- Ez nem a visszatérésem ideje. Csak is azért jöttem, hogy tudtotokra adjam, még egy pár évig ne számítsatok rám, de talán később visszatérek. Na meg.... Látni akartam a képeteket, hogy éltek-e még. - mosolyodott el. Csak ő beszélhetett ilyen hangnemben a Tanáccsal. - Most viszont átadom a szót a falkavezéreknek, és a hivatalos ügynek. 

A Tanács tagjai közt halk felháborodás tört ki, Motega szinte meg se lepődött, csak próbálta nyugtatni a mellette levő tagot, aki éppen őt akarta okolni ezért a történésért. Az agancsos tag lenézően ciccegett Wynononak, látszólag senki se szentelt külön figyelmet az előrelépő falkavezéreknek. Tyler kissé bizonytalanul vetett egy pillantást a mellette levő vezérre, aki hangosan megköszörülte a torkát. Magamban tiszteltem a bátorságáért.

- Üdvözletem a Tanácsnak. - biccentett Tyler, mindhárman kicsit meghajtottuk magunkat. - Dakota és Tyler falkája egyesítésének bejelentése miatt vagyunk itt. A falkavezér szerepét én öröklöm, közös megegyezés alapján. A sámáni erők egyenlőre továbbra is Alo birtokában vannak.

- Egyenlőre? - a boszorkány kíváncsian szemlélt meg.

- Mivel a két falka egyesült... Lehetséges, hogy.. - Tyler kereste a szavakat. - az erő átszáll másra?

A nőnek csak megrándult a szemöldöke, de más jelet nem lehetett látni rajta.

- A fiúnak erős képességei vannak. Ha eddig nem szállt át másra, akkor nem is fog. - jelentette ki. Bennem egy világ dőlt össze. Nem akartam továbbra is sámán lenni. Wynono a vállamra tette a kezét. Pontosan tudta mit érzek. Rápillantottam, de ő éppen egy hallhatatlan kommunikációt folytatott le a boszorkánnyal. Nem akartam megzavarni, de mindenképpen fel kellett tennem a kérdést.

- Lehetséges, hogy... Valahogy átadjam másnak az erőt? - kérdeztem. Minden szempár rám szegeződött. Ennél kényelmetlenebbül talán még sose éreztem magam.

- Az erő választ, nem mi. A legalkalmasabbat választja ki, és a képesség által pedig még alkalmasabbá válsz a feladatra. Az egyetlen lehetőség azt jelentené számodra, hogy kilépsz a falkából. Természetesen ezt senki se tenné meg.

Lehajtottam a fejem szomorúan. 

- Értem, köszönöm. - mondtam végül. Ez az eshetőség már nekem is eszembe jutott, de mindenki tudta, hogy egyetlen farkas se hagyná el a falkáját a saját akaratából.

***

Kinyitottam a szemem, mert ismerős illatot hozott a szél. Tábortűz és sült hús. Minél jobb volt az idő, annál többször jutott eszébe valakinek, hogy kint sütögessen. Én csak örülni tudtam ennek, felpezsdítette a falka életét. Lemásztam a szikláról és követni kezdtem az illatot. Vajon Wynono merre jár? Nem akartam zavarni, igyekeztem nem sokat zargatni az elméjét, így inkább most is a véletlenre bíztam azt, hogy összefussak vele, hiszen valahogy mindig találkoztunk. Persze lehet, hogy ő most is pontosan tudja merre járok. Kiszámíthatatlan.

Nos, a véletlen találkozásunkból végül az lett, hogy ott ült a sátram bejáratánál. Új sátrat kaptam! Szép nagy volt, modern, kényelmesen elfértem benne. Kicsit talán túl nagy is volt, de mióta megkaptam, Wynono is többször nálam aludt. Nagyon örültem neki, hiszen így itt lehettem a falkámmal, de vele is. Ennél több nem is kellett.

- Üdv. - köszöntött, miközben a kedvenc tevékenységét, a kosárfonást művelte. Szép nagy darabot csinált éppen. El nem tudtam képzelni mégis hova teszi ezt a sok kosarat, vagy hogy van-e aki tényleg megveszi. Rengeteget dolgozott velük. 

Leültem mellé a fűbe és néztem egy ideig az ujjait.

- Éhes vagy? - kérdezte. Tudta, hogy az vagyok. Szerintem ennyit még érzékelt az érzelmeimből, Vagy csak tisztában volt azzal, hogy reggel óta nem ettem egy falatot se.

- Igen. 

- Nita hozott át nekünk ebédet. Megeheted az én adagomat is. - biccentett. 

- Rendben. Köszönöm. - mosolyogtam rá. Wynono nem evett sokat. Inkább úgy mondanám, úgy étkezett mint egy farkas. Eljárt vadászni, befalt egy nagy adagot, majd két három napig csak néha néha evett, ha úgy tartotta kedve. Igazából nem volt rá szüksége.

- Akkor eszek. - feltápászkodtam.

- Mindjárt befejezem ezt és én is megyek. - mondta Wynono. Otthagytam a kosarával és bementem enni. Nagyjából háromszor akkora helyem volt most bent, mint a régi sátramban. Elfért egy kisasztal és egy szék is bent, amihez leültem, hogy megegyem a nekem készült ebédet. Nita még bírta a főzést, de a többi munkát mind Tyler végezte helyette. Lassan közeledett az ideje. 

Wynono lépett be, odajött hozzám és végigsimított a hajamon. Bár még ettem, erre a mozdulatára abbahagytam és inkább felé fordultam.

- Egyél csak. -mondta. Megráztam a fejem.

- Már ettem eleget.- persze tudtam volna még enni, de hirtelen szükségét éreztem a lelkitársam közelségének, így megtöröltem a számat, majd ültömben átfogtam a derekát karjaimmal, és magamhoz húztam egy ölelésre. Hagyta magát. Kezét a hajamon nyugtatta, néha megsimított. Mosolyogva fúrtam bele az arcom az alhasába. Reméltem nem érti félre a helyzetet. Nem akartam semmi olyasmit csinálni. Bár... Nem is csináltuk még. Azóta se feküdtünk le. Volt egy pár beszélgetés már erről a dologról köztünk. Végül Wynono közölte, hogy 18 éves koromig, ő nem akar lefeküdni velem. Nagyon meglepődtem. A helyzet az, hogy a múlt hónapban lettem csak 17. Még van egy évem.... Féltem, hogy addig még háromszor elhagy, vagy megcsal, meg ilyesmi. Persze ez lehetetlen volt, de mégis ott motoszkált a fejemben.

- Fáradt vagy? - kérdezte. Felpillantottam rá és megráztam a fejem. Felálltam a székből, hogy nagyjából egy magasságban legyünk. Átkaroltam a nyakát.

- Megcsókolsz? - kérdeztem elpirulva. Halkan nevetett rajta. Meg se kellett volna ezt kérdeznem. Odahajolt és gyengéden csókolni kezdett. Az ismerős bizsergés, kellemes meleg szétáradt a testemben. Megízlelgettük egymás ajkait, majd leültünk a földön levő fekhelyemre. Szorosan hozzábújva kulcsoltam össze a kezeinket.

- Még másfél hónap. - mondtam halkan. 

- Nem olyan sok.

- Nekem annak tűnik. - sóhajtottam fel.

- Van ötleted merre szeretnél menni? - kérdezte kedvesen. 

- Sokat gondolkodok rajta, de túl sok helyen nem jártam még. Mindenhova el akarok menni. - válaszoltam. - Sőt a fiad falkáját is szívesen megnézném Európában.

- Biztos meglepődne ha beállítanánk hozzájuk. - nevetett.

Megdörzsöltem a falkajelemet a kezemen. Egy fekete négyzet felett volt, ami még az előző alfa, Colt apja falkájának a jele volt. Ha tényleg elhagyom a falkát, már két fekete négyzetem lesz. 

- Mehetnénk akár most azonnal is. - jegyeztem meg.

- Nem mehetünk. Fejezd be ezt az évet legalább a suliban. 

Mindig ezt mondta. Ez mindennapos téma lett nálunk, mivel én már nagyon meg akartam szabadulni az itt levő kötelességeimtől, sőt a képességiemtől.

- Nem neked vannak rémálmaid és paranoiás képzelgéseid ha egyedül kell aludnod, hanem nekem. - morogtam kissé morcosan.

- Neked se lesznek majd. Idővel begyógyulnak ezek a sebek ne aggódj.

- Jobb lenne minél hamarabb. 

Wynono karjaival magához húzott, hogy támogatni próbáljon. Lehunyt szemmel simultam bele az ölelésébe.

***

Amint vége lett az iskolaévnek, rögtön másnap indultunk. Kiiratkoztam az iskolából, ahova egy évet jártam összesen. Nem szereztem barátokat, hiszen nem szerettem az embereket. Nem szóltunk senkinek a távozásomról. Nem engedtek volna el. A cuccaim nagy részét otthagytam. Ami tudtam, hogy fog kelleni majd egyszer, azt Wynono barlangjába zártuk el. Farkas alakban indultunk útnak. A hatalmas fehér farkas, az én gizda fekete alakom mellett csak még robosztusabbnak tűnt. Könnyedén felmászhattam volna a hátára még ebben az alakomban is. 

" Jókedved van?" kérdezte mosolyogva rajtam. Éreztem, hogy mosolyog. Játékosan megböktem az orrommal.

" Igen. Izgatott vagyok. Veled vagyok. Felfedezzük az egész világot. Mi kell még?" szökdeltem körbe nagy alakját.

" Igazad van. Semmi másra nincs szükségünk. Csak egymásra." Hatalmas nyelvével végignyalt a fejemen, hogy kifejezze a szeretetét. Összedörgöltük az orrunkat, majd önfeledten szaladni kezdtünk a fák között. A szél süvített a fülünkben, a szabadság boldogító bizsergésként áradt szét bennem. Mellettem a hatalmas fehér farkas, a társam, aki életem végéig mellém rendeltetett. Ennél többet nem is kívánhatnék. Egymásra néztünk, egy néma párbeszéd után pedig versenybe kezdve futottunk új életünk felé.

Vége