Halvány fény derengett amikor a wendigo megkapta a természet csókját. A szertartás szerint ezután el kell engedni őt a béklyóiból, és ő pedig megtisztulva távozik a másvilágra. Tyler és Will eresztette szabadon a szörnyet. Pár pillanatig úgy tűnt semmi nem történik, mindenki mozdulatlanul állt, amíg én éppen kiadtam a gyomrom nem létező tartalmát magamból. Egy másodperc alatt végül annyi minden történt, hogy mire felnéztem már csak azt láttam, hogy a szörny karma hegyén csüng élettelenül az öreg sámánnő, mindenki lemerevedve állt. Tyler egyszerre mozdult Willel, csak egy hajszállal később, mint Wynono. Hárman ugrottak rá a wendigóra. Leszorították a földre, de annyira le volt gyengülve, hogy már nem maradt ereje ellenállni. Hiába, az öreg sámánnak köszönhetően sokat gyengült, mintha újszülött lett volna, akinek még egy lény se esett áldozatául.

" Alo!" Wynono hangja élesen hasított bele a levegőbe. Ilyen távból is egyszerűen egymásra talált a két igéző kék tekintet. Nem tudtuk elengedni egymást pár hosszú pillanatig. " Fejezd be a szertartást. A csók nem volt elég erős. " mondta.

Megráztam a fejem. Inába szállt a bátorságom. Egy lépést tettem hátra. 

" Nem fog bántani." próbált győzködni, de elég volt csak egy pillantást vetnem a halottan fekvő nőre, és máris nem bíztam benne. 

" Alo!" Szemeimben könnyek gyűltek. Földbe gyökerezett a lábam. Rettegtem. Gyáva voltam.

- Alo segíts! - Tyler szólalt meg. - neked van meg az erőd ahhoz, hogy megtisztítsuk. 

" Szükségünk van rád." 

Kezdett minden elhomályosodni körülöttem. Bizsergés áradt szét a testemben. Fehér köd lepte be a látóteremet, mintha hirtelen minden eltűnt volna. A nagy homályból végül kilépett egy alak. Azonnal felismertem. Mosolyogva közeledett felém. Megbabonázva álltam, hagytam, hogy a szemembe nézzen, majd bíztatóan a vállamra tette a kezét. Visszamosolyogtam rá. 

- Tedd meg Alo. - hallottam kedves hangját. Annyira boldog volt a mosolya, hogy nem tudtam rá nemet mondani, rábólintottam azonnal. Pislogtam egyet, minden kitisztult előttem. Lassan megtettem az első lépést.

Ahogy közeledtem a szörny felé, sok fajta érzelem fogott el. Köztük volt a félelem is, de szerencsére nem uralkodott el rajtam. Megértettem, hogy ez a feladatom, és senki más nem fogja rajtam kívül megcsinálni. Amikor odaértem elé, már nem volt visszaút. Egy pillanatra elfogott a menekülés, a túlélési ösztön, de beharaptam az ajkamat. Nem adhatom fel. Rekedt kamasz hangomon halkan elkántáltam egy áldást, majd lehajoltam a wendigohoz. Bűzlött. Fekete trutyi folyt belőle, ahol fogvatartói karma belevájtak. Undorító volt. Remegő kezekkel fogtam közre a fején lévő koponyát, majd lehunyt szemmel megcsókoltam a homloka közepén. Egy meleg nyugodt érzés fogott el. Nem nyitottam ki a szemem, de érzékeltem, hogy előlem eloszlott a sötétség, helyette valami fény képződhetett, de pár másodperc alatt el is tűnt. 

Fellélegeztem a tiszta erdei levegőt. Lassan kinyitottam a szemem, hogy körülnézzek. Előttem három megtermett farkas ült. Will nagyon lassan meghajtotta a fejét előttem. Tyler is alig észrevehetően biccentett, de tudtam, hogy a tiszteletét akarta ezzel kifejezni. Wynono lassan felvette emberi alakját és felém sétált. Beharaptam az ajkam. Hirtelen elfogott a sírás. Lassan magamhoz tértem, rájöttem mit is csináltam, és azonnal visszatért belém a szorongás érzése. Egyetlen biztos hely a felém nyújtott két kar volt, ami Wynonohoz tartozott. Belebújtam az ölelésébe, hagytam, hogy elbújtasson mindenki elől. Szabadon folytak a könnyeim, a sokk érzése elhatalmasodott rajtam. Még nem fogtam fel, hogy vége van. Nincs többé wendigo. A fenéket érdekel, hogy nincs többé. Az agyam csak a félelmetes rémképekkel volt tele. 

- Vége van, Alo. Megtisztítottad. Nincs többé. Nem fog bántani már senkit. - hallottam a fülembe suttogott szavakat, amik lassan csillapították a szívverésem. Wynono illata belekúszott az orromba. Mint valami drog, úgy múlt el tőle minden aggodalmam. Fogalmam se volt arról mi történik körülöttünk, én csak percek után bontakoztam ki az ölelésből, hogy feltérképezzem a helyzetet. 

Az öreg sámánnő testét letakarták egy fehér lepellel, a falka nagy része körülötte állt. Bele se mertem gondolni mi játszódhat le a fejükben jelenleg. Rövid idő alatt vesztették el a falka fizikális és spirituális vezetőjét. Paco lánya láthatóan nem állt készen a feladatra, hogy alfa legyen. Férje sem volt egy erős alkat, hiába az ezüst gén, ez a mutáció már annyira legyengült, nem is csoda, hogy alig maradtak belőle.

- Vigyük haza a testet. - szólalt meg Dakota. Az újdonsült falkavezér gondterhelt arccal segített a férfiaknak megemelni a testet, majd az egyikük hátára kötözték, hogy könnyebben hazaszállítsák. 

Néma csöndben követtük a jelenetet a szemünkkel, egészen amíg eltűntek a fák mögött. Megfogtam Wynono kezét és megszorítottam.

" Mi lesz most velük?" kérdeztem halkan tőle. 

" Az ő döntésük mi fog történni. Nem szólhatunk bele. Lehet nem is fogjuk őket többet látni. Kitudja."

Aggasztott ez a mondat, de tudtam, hogy igaza van. " Nálam alszol?" nézett a szemembe. Körülnéztem, de úgy tűnt mindenki el van foglalva a saját dolgával. Mosolyogva bólintottam a társamnak, majd kézen fogva eltűntünk az erdőben.

***

Nem tudtam elnyomni az ásítást, muszáj volt kiengednem. Elfordultam az asztaltól és próbáltam minél kulturáltabban véghezvinni ezt a cselekedetet, hogy mások ne találjanak még több kifogásolnivaló dolgot rajtam. 

- A Tanács szerint nincsen rajtunk kívül  másik falka a közelben, így semmi akadálya.- Tyler egy térkép fölé hajolt. - azt mondták a két falka közti területet is megkapjuk közösen. Ezáltal sokkal nagyobb helyünk lesz. Nagyobb feladat, de lehetővé teszi, hogy a falka tagjai akik akarnak, külön költözzenek. 

- A mi falkánkból nem él senki külön jelenleg. - mondta Dakota.

- Nálunk csak egy család él bent a városban. Az ő döntésük volt, de természetesen ez mit sem változtat azon, hogy a falka tagjai.

- Rendben. Szóval akkor az egész erdő és a sík rész ami a két terület között van is a miénk lesz? - Will szólt közbe most.

Nem is értem mit keresek én itt. Lustán követtem az eseményeket, igyekeztem nem kihagyni semmit se, bár úgy tűnt számomra nem volt fontos egyik információ se. Wynono a sarokban üldögélt, külön a többiektől. Neki tényleg semmi köze nem volt az itt folyó dolgokhoz, hiszen nem tartozott a falkához. Csakis miattam volt jelen. Úgy tűnt unja a dolgokat, de tudtam, hogy valójában minden egyes információt megjegyez. Nem is akartam zavarni, próbáltam ébren maradni, hogy azért tudjam mi is történik a két falkával.

- Rendben. A következő kérdés a falkavezér személye. - folytatta Tyler.

- Ez teljesen egyértelmű számunkra. - vágott közbe Dakota. - Te alkalmasabb vagy a posztra. Minden további nélkül neked fogunk engedelmeskedni. 

- Oh.... Ő.... Azt hittem szeretnél egy harcot esetleg, vagy valami. - Tyler kicsit megilletődött.

- Semmi szükség több harcra. Elfogadunk alfának.

- Akkor.. Akkor ez nem is kérdés. Rendben tovább. A sámán posztja. 

Hirtelen éreztem a sok szempárt rám szegeződni. A torkom kiszáradt, muszáj volt nyeljek egyet.

- Elképzelhető, hogy átszáll másra az erő? Nálatok még senki sem tapasztalta a látást? - kérdezte Tyler. Megrándult a kezem. Jó lenne. Ez volt az első gondolatom. Sokkal boldogabb lennék ezek nélkül a látomások és érzékelések nélkül. Meg se lepődtem, hogy Tyler feltette ezt a kérdést. Hiszen igazából sose akarta, hogy én legyek a sámán. Hiába engem választott az erő.

- Azt hiszem ezt meg kell kérdezzük a Tanácstól. - szólalt meg Dakota. Ezzel mindenki egyetértett, így mentünk is tovább a következő pontra. Rápillantottam Wynonora. Engem nézett. Nem szokott így nézni, szinte meztelennek éreztem magam előtte. 

"Mi az?"

"Semmi"

Beharapta az ajkát. Mit csinál? Kényelmetlenül éreztem magam. Felvonta a szemöldökét, mire én elfordítottam a tekintetem. Ennyire unatkozik? Teljesen zavarba hozott. Nem mertem ránézni többet. Alig vártam, hogy végezzünk ezzel az egésszel, ki akartam kérdezni miért is csinálta ezt. Amint felszabadultunk, megfogtam a kezét és magam után húztam a fák közé.

- Mi volt ez? - elpirultan néztem a szemébe, bár határozott akartam lenni, most valahogy mégse sikerült már annak lennem.

- Unatkoztam. - vonta meg a vállát. Lazán nekitámaszkodott egy fának, ezzel odaszorítva engem annak törzséhez. Visszatartottam a lélegzetemet. - Ha nem tetszik szólj.

- Öhm... Nem... - kezdtem motyogni. -Nem baj... - közelebb hajolt hozzám, hogy már csak egy hajszál választotta el az ajkait az enyémtől.

- Akkor jó. - mosolyodott el, majd lassan ajkait az enyémekre helyezte. Amint összekapcsolódtunk szinte elolvadtam. Kezeimmel megkapaszkodtam a vállában, úgy éreztem a lábaim teljesen elgyengültek. Finoman csókolt, odafigyelve és gyengéden. Lassan bejutást kért nyelvével, próbáltam előkaparni a bátorságomat, bevetettem én is magam, viszonoztam a csókot. Erős karjai átölelték a derekamat, ekkor még jobban elengedtem magam. Olyan biztonságérzetet adott, amit sohasem éreztem még. Tüzes csókunk végül ölelésbe fulladt. Arcomat belefúrtam vállgödrébe. Ő készségesen felemelt és az ölébe vett. Minden erőlködés nélkül elindult velem az erdőben.

- Lassan már hozzád is költözhetnék. - durmoltam bele a nyakába. Nagyon jól éreztem magam a közelében, szinte minden nap vele aludtam, de még sose mentünk tovább a csókoknál vagy az érintéseknél. Túlságosan féltett és tisztelt ahhoz, hogy bármit is tegyen velem. Egyenlőre. Lélekben már készültem, hogy igen is meg kell tegyem vele a következő lépést. Hiszen mi van, ha rám un?

- Költözz csak. Én nem bánnám. 

Lehunytam a szemem. A hideg fagyos erdő hangjai kellemesen töltötték meg a fülemet. 

- Lehet, hogy az lesz. 

Lassan odaértünk az ő kis barlangjához. Leült velem a fekhelyére. Mivel még mindig a ölében voltam, továbbra is átöleltem, kezeimmel végigsimítottam hosszú ezüst haján. "Mit szeretnél?" Wynono karjainak biztonsága nyugalmat hozott az elmémre.

"Csak egy kis szeretgetést." Belepusziltam a nyakába, majd eldőltünk az ágyán, összebújva.