- Kész van már a sült? 

- Még nincs, szerintem legalább fél óra kell még neki.

Lassan átemeltem a fejemen a csontokból kirakott nyakéket. A hagyományos medvebőr ruha már ott várt a kanapén. Elsuhant mellettem egy női falkatag, kezében egy nagy tálcán poharakkal. A tisztáson felállított ideiglenes sátorba vitte. Középen egy hosszú asztalsor terült el, körülötte székekkel, mindegyik valamilyen állatbőrrel letakarva. Ez jelképezte mennyire tehetős a falkánk. Az ilyen és egyéb állati eredetű díszek fontosak voltak a kultúránkban, rangot és gazdagságot szimbolizáltak. 

- A botot itt ne hagyd. - Wynono adta a kezembe. Ő is itt volt, Tylerák házában. Először azt hittem, hogy ki fog maradni ebből az egész cirkuszból, főleg a formai találkából, de szerencsére itt volt. Azt mondta segít, hiszen az ő hibája is, hogy ez történt. Jelenléte megnyugtatott. Egy pillanatra összeakadt a tekintetem az övével. Szemei bátorítóan csillogtak. Teljes mértékben támogatott. - Nem lesz baj. Ez csak egy találkozás. Viselkedek. - mosolyodott el a végére. 

Nem tudtam megállni én se, a szám széle felfelé kunkorodott. Kintről izgatott kiáltások hangzottak, idegen szagokat éreztem a levegőben. Megjöttek. 

- Köszönöm. - motyogtam, majd pironkodva elfordultam tőle. Rendeztem a vonásaimat, majd kiléptem a házból. Nekem is üdvözölnöm kellett az idegen falkát. 

- Üdvözöllek, Paco - Tyler széttárta karjait, majd a két falkavezér megölelte egymást. Nagyot néztem. Paco egy öregember volt. Bár a haja nem őszült meg, ébenfekete volt, mintha még mindig legjobb éveiben lenne, de ránéztem, és a kisugárzásából meg tudtam mondani, hogy nincs már sok ideje hátra.

- Tyler! Köszönöm, hogy fogadtok minket. - hangja rekedt volt, majdnem nem is emberi hang. Csodáltam, hogy még beszélni képes volt. Arca tele ránccal, csak a szeme villogott élénken, és járt ide-oda, hogy feltérképezze a falkánk területét, kiszűrje az esetleges csapdákat. Nem kellett ilyentől tartania, de túl régóta volt már vezető ahhoz, hogy ilyen álmokba ringassa magát.

- Gyertek, egyetek velünk. - invitálta beljebb a jövevényeket Tyler.

Paco mögött még három falkatag következett. Egy férfi és egy nő egymás mellett, és egy fiatalabb férfi aki a húszas éveiben lehetett. 

- A lányomat és a családját hoztam magammal ma, had mutassam be őket. - már bent álltunk a sátor alatt, de az öreg megállt, hiszen illene bemutatnia kiket hozott még magán kívül be a területünkre.

Wynono megbökött hátulról. Amíg Tyler és Nate túlesett a bemutatkozáson, mi ketten helyet foglaltunk rögtön az asztalfőtől balra. Én mint sámán rangsorban külön voltam a falkától, nagyjából egyenrangú az alfával, senki se szólt, hogy neveletlen lennék. Na meg Wynonora amúgy se merne szólni senki, ő meg itt ült mellettem. Nyílt titok volt, hogy a társam.

- A vaddisznót az erdőben vadásztuk külön erre az alkalomra. - Tyler is helyet foglalt a vendégekkel.

Pont velük kerültem így szembe, aminek nem nagyon örültem. Az öreg nagyon megnézett magának. Na jó, mind a négyen nagyon megbámultak.

- Ő a sámánunk, Alo, mellette pedig a társa.

- Enyém a megtiszteltetés. - Paco letaglózva nézte a mellettem ülő isteni lényt és úgy rebegte a szavakat. Az első vérfarkassal találkozni akkor is nyomot hagy benned, ha nem tudod, hogy valójában kivel is találkoztál.

Hagyományos kis beszélgetés folytatódott a vacsora alatt. Tyler és Paco sokat beszélgetett, azt hiszem Tyler nagyon tisztelte őt. Nemcsak a kora miatt, hanem valószínűleg a tapasztalat miatt ami mögötte volt. Néha érdekes témák voltak. A falkája eredetéről mesélt, és hogy régen milyen nagy volt, de mára nagyon kevesen maradtak. A fennmaradásuk veszélybe került, pedig az ő családjuk egyike az ezüst farkasoknak. Ritka vérvonal volt ez, ami északról jött. Ahogy egyre többen költöztek délre, úgy keveredtek össze más vérfarkas vonalakkal, így nagyon kevés volt már az igazi tisztavérű. Tudtam, hogy erre az apró falkára is ez vár. Egyedül nem voltak képesek életben maradni, előbb utóbb vegyülniük kell majd egy másik falkával.

- Szia öhm... Szabad tegeznem? - az előttem ülő srác szólalt meg.

- Persze. Sokkal fiatalabb vagyok nálad. - mosolyogtam rá. 

- Ohitekah vagyok. - mutatkozott be.

- Alo.- biccentettem. - ő pedg... Wynono.- billentettem fejem a társam irányába.

- Mármint.... Én hallottam egy legendát egy bizonyos Wynonoról. Valami leszármazotja vagy? - fordult most a fehér hajúhoz. Kíváncsian vártam mit válaszol erre.

- Nem. Én vagyok az. - válaszolta. Egy pillanatra megfagyott a levegő, hiszen nyilván más is hallgatózott és kíváncsi volt rá.

- Huh.... - Ohitekah nem nagyon tudott mit szólni.

- Ő nem a falkánk tagja. Viszont valami véletlen folytán a társam lett. Úgyhogy semmiképp sem falkátlan. - világosítottam fel.

- Van egy pár falkám, bár már egyik se az én irányításom alatt fut. - biccentett.

- Kérdezhetek erről a társ dologról? - látszott a férfin, hogy érdekli a dolog.

- Persze. - bólintottam.

- Manapság már nem szokás társaknak hívni a párokat. Mármint... Csak furcsállom, hogy ezt a szót használjátok. 

Wynono megköszörülte a torkát. Tudtam, hogy kész volt előadni a kiselőadását a társakról, hogy milyenek is voltak régen.

- Társak vagyunk, valószínűleg egy életre összekötődtem Aloval. Egyikünk se választotta ezt, csak megtörtént. Abban a világban ahonnan még én származom, a társak sokkal jelentősebb szerepet töltöttek be egymás életében. Érezték amit a másik, hallották a gondolataikat, minél szorosabb volt a kapcsolat, annál erősebbek voltak együtt.

Valahol elvesztettem a fonalat közben, próbáltam Tyler beszélgetésébe belehallgatni inkább, hiszen Wynonot bármikor hallhattam. Csak hívnom kellett, vagy elég volt csak gondolnom rá, máris megjelent. 

- Igen elvesztettük egy gyermekünket a múlt héten. Nagyon szomorú és tragikus a helyzet most. - hallottam meg Pacot. - A wendigo ölte meg. Még egy lányt ismegtámadott tőlünk, de ő szerencsére már jól van, el tudott menekülni.

- Nem tudok elégszer bocsánatot kérni emiatt. - Tyler a hír hallatán letaglózódott. Eszébe jutott saját születendő gyermeke. Az ügyet még jobban a sajátjának érezte.

- Nem tudtátok, hogy ez fog történni. Nem vagytok elég erősek ti se a szörny elpusztítására, megértem.

- A wendigo megtisztítása a sámán feladata. - mondta Tyler.

- Pontosan. - az öreg rám nézett. Tudtam mi jár a fejében. Egy fiú sámán. Túl fiatal. Furcsa voltam a szemében. A hagyományokat tisztelő embereknek nehéz ezt elfogadniuk. Azon is meglepődtem, hogy a saját falkám képes volt elfogadni a saját sámánukként.

- Alonak megvan az ereje a wendigo elpusztítására. - jelentette ki hirtelen Wynono. Nagyot pislogtam. 

- Mi...? - csúszott ki a számon. Persze tudtam... Mindenki tudta, hogy nekem kell majd végezni vele, azonban senki nem gondolta komolyan. Én sem. Pontosabban rettegtem a gondolattól.

- Wynono... ne... - suttogtam, bár hiába, úgyis hallotta mindenki.

- A fiúnak megvan az ereje hozzá. Minden kétséget kizárólag ez az egyedüli megoldás. A wendigot meg kell tisztítani, a bemocskolódott lelket a Nap tánc keretében át kell küldeni a másvilágra. Csak így marad fent a rend. Alo meg tudja csinálni. Nem láttam még mást ennyire ösztönből végezni a sámán feladatait. Megbízhatsz benne. Jó a vérvonala. 

Csak hápogtam. Fogalmam se volt arról, hogy Wynono így gondolkodik rólam. Jól esett. Soha életemben nem hallottam még senkit se ilyen pozitívan beszélni rólam. Az asztal alatt megfogtam a kezét. Bár nem nagyon kerültünk még romantikus kapcsolatba, az ölelések és a kisebb érintések szinte mindennaposak voltak köztünk. Tisztában voltam az érzéseimmel, mégis úgy éreztem, hogy nem vagyok elég ahhoz, hogy lépjek. Egy kis mezei farkas az Elsővel.... Mindegy is. Most nem kellene ilyen hülyeségeken agyalnom. 

- Nekem kell elvégeznem a szertrtást. - jelentettem ki. Hangom nem volt túl határozott, na meg a megfogalmazásom sem, hiszen csak azt jelentettem ezzel ki, hogy nekem kellene, nem azt, hogy sikeresen meg is csinálom. Nem volt meg a bátorságom ahhoz, hogy ezt csak úgy kimondjam.

- A sámánunk nagyon öreg és gyenge. A gondolatai nem tiszták. - szólalt meg Paco. - sajnos rászorulunk egy másik sámán segítségére. 

Öreg szemei bizalmatlan pillantásokat lövelltek felém, de amint ránézett Wynonora, megváltozott az arckifejezése. A fehér farkas a testőröm, védelmezőmmé vált. El tudtam bújni mellette, amit ki is használtam. Kényelmes volt így.

- A szertartást déli napfényben kell végrehajtani. 

- A legközelebbi napsütéses időjárás jövő pénteken lesz. - szakítottam félbe Tylert. - A szertartást akkor kell elvégezni.

Legalább az időjárásban biztos voltam. A képességem hozzásegített nagy részben, de persze az időjárásjelentést is megnéztem. 

" Ugye tudod, hogy az időjárás tőlem is függ?" hallottam meg Wynono hangját a fejemben. Beharaptam az ajkam. Kiment a fejemből. 

" Akkor legalább biztosra mehetünk, hogy aznap tényleg napsütés lesz" válaszoltam neki. Halványan rámosolyogtam.

- A szertartás tehát Alo feladata lesz. - jelentette ki Tyler. - A mienk lesz a wendigo előkerítése és befogása, hogy a szertartásra kész legyen. Nagy előnyünkre szolgál, hogy Wynono mellettünk van, viszont a lény menekül is előle, így nem minden esetben kérhetjük a segítségét.

- A wendigo egy kilóméteres körzetben megérez engem. Ha be tudjátok keríteni, küldtök egy jelet és odamegyek, segítek az elfogásában és leláncolásában.

A terv jónak tűnt. Legalább nekem már csak a leláncolt szörnnyel kell majd szembeszállnom. Legalábbis nagyon remélem.