Remegő kezekkel töltöttem magamnak egy pohár vizet. Kintről beszűrődött a hajnali madarak csicsergése. Kellemes lett volna a reggel, ha nem öt óra lenne, és nem egy rémálomból riadtam volna fel. Lehetetlen volt elfelejteni a szörnyeteget, ahogyan ugrásra készen a szemembe meredt. Megborzongtam a gondolatra, és körbepislogtam a konyhában. Nem volt még fent senki, egyedül voltam. Kicsit megnyugodtam amikor nem láttam semmi élőt vagy holtat, de a szorongás nem múlt el. Féltem kinézni az ablakon, nehogy a lény üres tekintete bámuljon vissza rám. 

Halk léptek puffantak a lépcsőn. Ennyiből is tudtam, hogy Nita felébredt és épp jön lefele. Feltettem vizet forrni. Biztos szívesen inna egy teát. Lassan már látni lehetett, hogy a pocakja egy kicsit nagyobb mint szokott, de még az elején volt a terhességének. Persze Tyler már most úgy bánt vele mintha egy törékeny ékszer lenne. Ilyen időkben meg is értem. Ha az én gyermekem születne ilyen vészterhes időkben, mindent megtennék, hogy megkönnyítsem a párom életét, és kényelmet és nyugodtságot biztosítsak neki. 

- Jó reggelt, Alo. - a lány mosolyogva köszönt amikor meglátott. - Nem tudsz aludni?

- Csak rosszat álmodtam. - sóhajtottam fel. A vízforraló közben bugyborékolni kezdett. Megbabonázva néztem pár pillanatig.

- De nem látomás volt ugye? - kérdezte aggódva.

- Nem. - ráztam meg a fejem. - Semmi bajom. Egyenlőre.

Látszólag megnyugodott a válaszomtól. Kiöntöttem a kancsóba a forró vizet, majd nekiálltam tojást sütni, amíg kiázik a tea. 

- A baba jól van? - kérdeztem oda se nézve. Felütöttem négy tojást, majd a serpenyőbe öntöttem őket. Pár perc alatt szépen meg is sültek.

- Néha érzem már, hogy mozog. Persze lehet csak beképzelem. - nevetett halkan. - Nehéz eldönteni.

- Szerintem megérzed ha mozog. Mért ne éreznéd? 

- Ez nem így megy. Amíg még kicsi a magzat nem érzel semmit.

- Nem tudok sokat ezekről a dolgokról. 

- Nem baj. Van még időd megtanulni mielőtt gyereked lenne. - mosolyogva megsimította a hasát. Elhúztam a számat erre. Szerencsére Nita ezt nem látta. Nagy valószínűséggel nem lesz gyerekem. Ha Wynono életem végéig a társam marad, ami szinte biztos, akkor esélytelen. Vajon Wynononak van gyereke? 

***

- Persze, hogy van. - morogta szokásos hangján. A rejtekhelyén üldögéltem vele. Végeztem mára a suliban, utána rögtön idejöttem. Ha a falkámmal voltam nem éreztem magam biztonságban. Csak és kizárólag Wynono közelében tudtam lenyugodni. Már azon gondolkoztam, hogy kiköltözök hozzá az erdőbe. Ez elég problémás lett volna, mivel közben leesett az első hó, és errefelé sokkal hidegebbek voltak a telek mint odahaza. 

- Komolyan??? - nagy szemeket meresztettem rá. El nem tudtam képzelni. Wynono mint apa? Még mindig túl mitikusnak tűnt a személye ahhoz, hogy el tudjam képzelni őt másmilyen szerepben.

- Alapítottam egy falkát Európában. A fiamra hagytam amikor elég idős lett. Romániában a hegyekben van a fő központjuk, de ha jól tudom sokkal nagyobb területre kiterjedtek már. Mindenki csatlakozik hozzájuk. Leon jó vezető. Már öt gyereke volt amikor magára hagytam a falkával. 

- Akkor nagyszülő is vagy? 

- Szerintem már ükszülő is lehetek azóta. Vagy ükükükszülő.

- Mégis mikor voltál Európában? - alig akartam elhinni azt amit mondott.

- Nagyjából 300 éve hajóztam át Amerikába. Azóta ezen a kontinensen élek. - válaszolt türelmesen. Engem már nem lehetett lerázni semmivel se. Végre úgy tűnt hajlandó válaszolni a kérdéseimre.

- Mégis hogyan voltál egyszerre a Tanács tagja és egy hatalmas falka vezére? A Tanács nem itt van Amerikában?

- Ez nem így működik. A Tanács termét bárhonnan el tudod érni a világból. Ha tag vagy, akkor tényleg akárhol, ha pedig csak természetfeletti, akkor a kihelyezett bejáratokon keresztül. A nagyobb városokban mind van ilyen. 

- Akkor mégis hol van helyileg igazából? 

- Más dimenzióban létezik. Egy olyanban amit a boszorkányok külön erre a célra teremtettek.

Nem fért a fejembe ez a rengeteg információ. Wynono, tagként nyilván minden kis titkot tudott a Tanácsról. 

- Csodálatos. - elképedve meredtem a tűz lángjaiba. - Volt valami ok amiért kiléptél és eltűntél a szemük elől?

- Nem különösebben. A sok minden összeadódott az évek alatt, végül meguntam őket. - vonta meg a vállát. 

- Akkor nem is akarsz már visszamenni hozzájuk?

- Egyenlőre nem. Talán később.

- És a fiadhoz?

- Hozzá szívesen elmennék. A gyermekeim nagy része Európában van Leon keze alatt. Nem féltem őt, de kíváncsi lennék hogyan megy a sora.

- Nem gondoltál még rá, hogy megkeresed? Mármint.. Internet... Gondolom tudod mi az. - igazából magam se voltam nagy elektronika fan, de néha rákényszerültem a használatára.

- Egy barlangban élek Alo. - nézett a szemembe szórakozottan. - Szerinted van internet itt? Telefonom sincsen.

Halkan elnevettem magam. Milyen igaza van. Az én telefonom jelenleg a sátramban pihent valahol. Nem sokat használtam. Lehet meg is fagyott már, mivel napok óta nem vettem a kezembe, és ráadásul aludni is bent Tyleréknél aludtam. Kint tombolt a tél, szóval az is lehet, hogy már meghalt a készülék a nagy hidegben.... Meg kellene keresnem.

- Szívesen elmennék Európába egyszer. - sóhajtottam fel. - Mármint csak úgy nyaralni vagy ilyesmi. 

- A falkád miatt nem tudsz könnyen mozogni. Ha csak nyaralni mész, akkor is lehet, hogy megtámadnak az ott élő falkák. Vannak akik semmilyen természetfeletti behatolót nem tűrnek meg.

- Boszorkányokat se?

- Nem mindenhol szeretik őket. Furcsa népek. Mindenhol más technikákat használnak, más a kultúrájuk. Van ahol afféle gonosznak vannak beállítva, és nem alaptalanul.

- Nos ez a farkasokra is ugyanúgy igaz lehet. - vontam meg a vállam.

- Jól látod. -biccentett. 

Tekintetem elkalandozott a barlangban. A tűz lobogott, ahogy mindig, a sarokban kosarak álltak egymásba állítva. Újnak néztek ki. Elmosolyodtam. Mért fon kosarakat?

- Az érdekel mért pont ezzel töltöm az időmet? - riadtan fordultam felé. Nem vettem észre, hogy engem figyelt, és valószínűleg látta, hogy min mosolyodtam el. Aprót bólintottam. - Nincs különösebb oka. Volt egy idő amíg ezzel kerestem minden betevőmet. Jó érzés feleleveníteni azokat a napokat.

Az arca egészen megváltozott miközben beszélt. Kellemes érzet fogott el, ami tudtam, hogy tőle származik. Éreztem. Nem kérdzetem inkább többet, hagytam, hogy elmerüljön a múltban, és nosztalgiázzon. Még ha nem is tudtam mire gondol pontosan, így is teljesen megnyugodtam a jelenlététől.

Csendben teltek a percek, Wynono kezébe került újra egy pár darab vessző, hogy nekikezdjen egy újabb darabnak. Csak lestem villámgyors ujjait. Olyan könnyedén csinálta. Soha nem érdekelt ilyesmi, de őt nézve egészen kedvet kaptam hozzá.

- Wynono

Fél szemmel rám pillantott, jelezve, hogy mondjam.

- Megtanítasz rá?- böktem fejemmel a kezében lévő kezdeményre.

- Gyere ide. - mintha elmosolyodott volna, bár lehet csak én képzeltem be valamit. Odaültem mellé. Kezembe adta azt amit elkezdett.

- Várj egy kicsit. - elővett pár vesszőt, és elkezdett még egy darabot. - egyszerűbb, ha együtt csináljuk és úgy mutatom.

- Köszönöm. 

Perceken belül odaért ahol az előző volt. 

- Ezt a szálat fogod meg és ide bújtatod be...

Leutánoztam a mozdulatait. A hangjára már nem is nagyon figyeltem, így is tudtam, hogy mit mond. Hamar belejöttem, a kosár alja készen is lett sötétedés utánig. Fogalmam se volt róla mennyi lehet az idő, de tudtam, hogy haza kell mennem. A többiek aggódni fognak értem.

- A többit majd legközelebb megmutatom. - tette le a befejezett kosáraljat a kezében. Szomorúan tettem le én is, majd felállva kinyújtóztattam a tagjaimat.

- Holnap is eljövök. - jelentettem be, de az arca kicsit megkeményedett.

- Több időt kellene a falkáddal töltened. - mondta szigorúan. Lehajtottam a fejem. Igen igaza van.

- Nem akarlak zavarni csak... nálad nagyobb biztonságban érzem magam. -motyogtam halkan. 

- Nem lesz bajod Alo. 

Kétkedve pillantottam rá. Tudta, hogy nem hiszem el teljesen amit mond. A félelem nagy úr.

- Na, indulj. 

- Igen. Bocsánat. - felpillantottam rá, de már nem is rám figyelt, hanem elkezdett valamit pakolászni. - Jóéjt.

Elfordultam tőle, és farkassá változva futásnak eredtem azerdőben. A sötét árnyak között, még a hó csillogása se mulasztotta el az elhatalmasodó szorongást bennem. Minél távolabb kerültem Wynonotól annál inkább rosszabb lett. Úgy éreztem, hogy bármelyik pillanatban kitörhet a szörny a bokrok közül, és rám támadhat. Egy igazi rémálom volt visszajutni a falkához, de a gyors tempó miatt hamar odaértem. Berohantam Tylerék házába. Lihegve csuktam be azajtót. 

- Merre voltál megint? - Tyler állt szembe velem. Úgy tűnt, hogy rám várt. Mostanában sokat vagyok el. Biztos tudni szeretné merre köszál a falkája sámánja. 

- Én csak... - kezdtem hebegni. Kissé félelmet keltő volt a jelenléte. Nem mertem a szemébe nézni.

- Nem szeretném, hogy mindennap így eltűnj.- mondta kicsit szigorúan.

- Nem fogok. - ráztam meg a fejem. - igyekszem majd. Bocsánat. - Bár a hangnem amiben szólt hozzám nem volt túl udvarias, ismertem már Tylert. Ilynekor csak aggódik. Nem róhattam fel neki. Meg nem is akartam. 

- Jól van. Megyek lefekszem. Nita már alszik, úgyhogy csendesen. - sóhajtott fel. Kicsit furcsálltam. Mégis mikor csaptam zajt? Igyekeztem mindig olyan csöndes lenni amennyire csak lehetett.

- Rendben. Jó éjt. - mondtam halkan, majd elsurrantam a fürdőszoba felé. Amint becsuktam az ajtót, magamra maradtam. A villany halványan pislákolt, felnéztem a tükörbe, és az ütő megállt bennem. Itt volt.... A lény....

Teljesen élesen láttam a koponyáját, szinte még hallottam is ahogy levegőt vett. Ijedten fordultam meg, de közvetlenül mögöttem a fa ajtó volt, szinte az orromat is beleütöttem, annyira közel. Nem is volt hely mögöttem. Egyedül voltam a szobában. Amikor újra felnéztem a tükörbe, már csak az ijedtségtől remegő szemeimet láttam, és a könnyeimet ahogy szép lassan elkezdtek lefolyni az arcomon.