Nem akartam zavarni Wynonot, de jól esett a közelsége. Hiszen mondta, hogy a mai nap itt maradhatok vele. Meghúztam magam a tűz mellett, hogy melegen maradjak. Ő nekiállt beáztatni pár vesszőt, ami eddig a vödörbe volt, azt meg kiszedte, majd elkezdte fonni őket. Megbabonázva figyeltem gyakorlott ujjait, amik egy kosarat formáltak a következő két órában. Nem kérdeztem, hogy mért csinálja ezt, bár elég kellemes hobbinak tűnik. Talán még el is adhatja a városban pár dollárért.

- Szólj ha éhes vagy. Van rengeteg hús nálam most. - szólalt meg amikor befejezte ténykedését. Felvontam a szemöldököm. 

- Rengeteg? - kíváncsiskodtam. Nem tűnt olyannak aki bespájzol, így meglepett a dolog.

- Miután valaki tegnap ámokfutásba kezdett az erdőben és közben legyilkolt pár vadat, nem akartam, hogy kárba vesszen.

- Mi? Ámokfutásba? - meresztettem nagy szemeket. Mégis ki lehet az az őrült aki csak úgy legyilkolássza az állatokat. Wynono felvonta a szemöldökét. 

- Nem rémlik? - szegezte nekem a kérdést, mire lesett a tantusz.

- Én voltam? - döbbentem meg. Nem voltam az az agresszív fajta. Viszont tegnap a farkas énem átvette az irányítást, és a félelem miatt nem is emlékeztem mindenre, így könnyen lehet, hogy én voltam.

- Ki más? 

- Bocsánat. - hajtottam le a fejem.

- Nem tehetsz róla. A félelem sok mindenre képes. - leült mellém. Ide éreztem, hogy hőt sugároz a testéből. Mégis miből van? Akaratlanul is közelebb csúsztam hozzá.

- Igen. - belemeredtem a tűzbe. Nem tudtam mit mondani. Folyamatos feszültség volt bennem, nem akartam visszamenni a falkába. Biztos keresnek már, de úgy éreztem, ha Wynono nincs mellettem, bármelyik pillanatban bekövetkezhet a látomásom. Védelmezően magam köré fontam a karjaimat.

- Ha fázol odaadhatom a mellényem. - hangjában nem volt túl sok kedvesség, de nekem valahogy mégis jól esett az ajánlata.

- Nem kell köszönöm. Annyira nem fázom.

- Inkább félsz? Nagyon kavarognak benned az érzelmek.

- Félek igen. - vallottam be. Nincs mit tagadni. Azt hiszem Wynono most már látott a legrosszabb pillanataimban is.

- Nem kell félned. Ha bajba kerülsz megérzem úgyis. Mint tegnap. Meg mint múltkor amikor azt mondtad nem kapsz levegőt.

- De ha nem vagy a közelben...

- Nem fogsz meghalni. Nem láttad, hogy eltöri-e a gerinced vagy nem? - megráztam a fejem erre. - Akkor nem fogsz meghalni. A sámánok általában látják a saját halálukat.

Elgondolkodtam azon amit mondott. Minden egyes szavát elhittem neki. Vajon Karen néném is előre látta, hogy a vadászok meg fogják ölni? Vajon mindenki halálát tudta a falkából? Milyen érzés lehetett úgy élni, hogy nem tehet ellene semmit? Hiszen a látomások egytől egyig mind bekövetkeznek, vagy már megtörténtek.

- Attól még félek. - közöltem vele. 

- Majd hozzászoksz és jobb lesz. - sóhajtott fel. Hirtelen kíváncsi lettem mi játszódik le benne ilyenkor. 

Túl fiatal még. A mai gyerekek egy álomvilágban nőnek fel. Bezzeg régen ilyen idős korban már házasok voltak, túl voltak életük első csatáján egy másik falkával, vagy elvesztettek valakit. Vele még sok minden nem esett meg. Túl fiatal. Ahogy végignéztem a kuporgó alakján akaratlanul is előjött a védelmező ösztönöm. Legszívesebben megöleltem volna és úgy tartottam volna melegen a karjaimban. Elmondanám neki, hogy megvédem. Kár, hogy ő nem érzi annyira a lelkitársi kapcsolatot mint én.

- Alo? - kérdeztem a fiút aki eléggé elbambult.

- Igen? - épp időben szakadtam ki belőle. Az érzelmeim felkavarodtak az előbbi élmény után.

- Azt hittem láttál valamit. - vonta meg a vállát Wynono. Zavaromban lesütöttem a szemem erre. Nem lett volna szabad beleférkőznöm a fejébe.

- Nem. - válaszoltam nem túl hihetően.

- Ugye nem... - kerekedett ki a férfi szeme a gondolatra. Tudtam, hogy az érzelmeimet tanulmányozza. Próbálja azok alapján kitalálni, hogy mi lehet a fejemben. Lehet inkább nem is kellene elrejtenem előle.

- Öhm... Örülnék neki ha megölelnél. - nyögtem ki végül. Felizzott a szeme szavaimra. Éreztem halványan, hogy egy kicsit izgatott.

Átkarolt oldalról, kezét a vállamon nyugtatta. Először nagyon furcsa volt. A helyzet, hogy valaki ilyen közel van hozzám, a test melege a minusz fokokban. Óvatosan átkaroltam a mellénye alatt, hogy a csupasz forró bőréhez érjek közvetlenül. Hozzábújtam, a vállára hajtottam a fejem. El se hiszem, hogy ilyeneket művelek. Nagyon zavarban voltam, de mégis olyan megnyugtató volt.

- Hideg a kezed. - jegyezte meg.

- Oh bocsánat. - akartam visszahúzni a kezem, de megragadta és ott tartotta.

- Hagyd csak. Majd felmelegszik. - szíve hangosan dörömbölt a mellkasán, tisztán hallottam. Az enyém is hasonlóan viselkedett. 

- Köszönöm. - motyogtam. Bekúszott halvány illata az orromba. Furcsa volt nagyon, még mindig nem tudtam semmihez se hasonlítani. Ez ő volt és kész. Még az illata is vonzott. Azt hiszem ez is lelkitársi dolog lehet. 

Sokáig ültünk így a tűznél. Egy idő után már melegem is lett, de nem bántam. Ellazultam tőle. A gondolataim is lenyugodtak egy kicsit. Nem akartam őt elengedni, de végül muszáj volt. Felállt és elment, hogy megsüsse a húsokat. Végig követtem a mozdulatait. Mire végzett vele, már kezdett sötétedni. Tudtam, hogy nemsokára vissza kell menjek a falkámhoz.

- Kész van. - nyújtotta felém a nyárson sült combot. 

- Köszönöm. - elvettem tőle. Most magának is csinált. Észrevettem, hogy ma még nem is evett semmit. Jó alaposan végigtanulmányoztam, ahogyan étkezett. Közben én is elfogyasztottam az adagomat, de teljesen lekötött a látványa. Hosszú fehér haja fénylett a félhomályban, sötét bőrén megcsillant a tűz fénye, karja erőtől duzzadt. Nem szívesen keverednék vele harcba.... Pedig visszagondolva még majdnem sor is került rá. Nem indult felhőtlenül a kapcsolatunk, de valószínűleg már akkor éreztem, hogy valami kapocs van köztünk, ezért nem akartam annyiban hagyni, és folyton őt kerestem.

- Finom lett. - motyogtam halkan. Csak hümmögött beleegyezően. Nem mondta, hogy köszönöm vagy ilyesmi. Inkább nem zavartattam magam. Vacsora után még üldögéltünk egy ideig csendben a tűznél. 

Rám emelte a tekintetét. Nem tudtam vajon mit akarhat, érdeklődve néztem a szemébe.

- A többiek már nagyon aggódnak miattad. - hangja kellemesen kegyetlenül simogatta a fülemet. Nem akartam visszamenni. Lehajtottam a fejem.

- Igen tudom. - felálltam, hogy útnak induljak. - köszönöm szépen. Mindent.

Elindultam felé. Nem igazán tudtam, hogy mit is akarok tenni, de úgy éreztem szükségem van még valami gesztusra tőle miekőtt visszatérek a falkához. Egy búcsúra. Megálltam előtte, ő rezzenéstelen arccal nézett engem. Kezemmel óvatosan felé nyúltam és az ujjaim közé vettem egy tincset ezüst hajából. Lágyan végigsiklott a kezemen, majd visszaesett a helyére. Megbabonázva néztem pár pillanatig, majd elpirulva lesütöttem a szemem. Hátat fordítva neki, belevesztem az erőbe.

 Fél óra múlva már a falkánál voltam. Will elém sietett.

- Azt hittem bajod esett! Mi történt? Hol voltál? - aggódva támadott le a kérdéseivel. Ahogy felidéztem magamban a történteket kirázott a hideg. Pedig eddig egész nyugodt voltam.

- Csak kellett egy kis friss levegő. - mondtam halkan. Nem néztem a szemébe. Barátomnak, sőt majdnem bátyámnak tartottam Willt, de mégse volt bátorságom elmondani neki a látomásom. 

- Biztos vagy benne, hogy jól vagy? - látszott rajta, hogy nem hisz nekem. Nem lepődtem meg. Nem tudtam becsapni. 

- Igen. - válaszoltam. Annyiban hagyta a dolgot. Legalább nem faggatózott. Tyler lépett ki a házából. Megneszelte, hogy visszatértem.

- Alo gyere be hozzánk. Aludhatnál bent nálunk. Hideg van már kint. - Tekintetéből ki tudtam olvasni, hogy őt is érdekelné merre voltam egész nap. Valószínűleg bent további kérdésekkel bombázna. 

- Inkább maradnék még. - mondtam halkan.

- Nem vagy éhes? - lepődött meg. Megráztam a fejem.

- Ettem. 

Ahogy felpillantottam rá, mintha ideges vagy mérges lenne. Vajon mért? Aggódna értem? Beharaptam az alsó ajkam. Hiszen máskor is aggódott. Biztos így van.

- Jól van, bent alszom. - egyeztem bele végül. Egy félénk mosolyt varázsoltam az arcomra, aminek láttán mindketten megkönnyebbültek. 

- Gyere, Nita csinált vacsorát meg meleg teát. - intett kezével. 

- Csak pár cuccot összeszedek. - bólintottam. Összepakoltam a sátramban mindent ami kellett, majd követtem az alfát a házba. Finom illatok terjengtek a levegőben. Hiába nem voltam annyira éhes, mégis megkordult a gyomrom erre. 

- Szia Alo. Merre jártál? - Nita kedvesen nézett ki a konyhából. Tőle legalább nem éreztem a számonkérést. 

- Csak az erdőben bóklásztam. - vontam meg a vállam. - elmegyek először zuhanyozni jó?

- A kaja megvár. - válaszolt. 

Bezárkózva a fürdőbe hirtelen rám szakadt a magány. A tükörképemet meglátva kissé elborzadtam. Mért vagyok ilyen csapzott? A hajamban levő gumi belegubancolódott fekete tincseimbe, csak hosszú küzdelem után sikerült kiszabadítanom. Az arcom néhol még maszatos volt, a körmöm alatt felgyűlt a kosz. Le is kellene vágnom a körmöm. Azt hiszem elég sok időt töltöttem a fürdőben, mire kidugtam az orrom. Tyler és Nita már végeztek a kajálással, így most egyedül kóstoltam bele a vacsorába. Nem tudtam sokat enni, hiszen Wynono is ellátott élelemmel. Nem kellett féljek, hogy éhen halok. 

A ruháimat betettem egy újonnan vásárolt felakasztható polcrendszerbe. Tyler vette nekem, hogy ne összevissza legyenek a ruháim. Már volt benne pár darab, gyanítom amiket véletlenül itt hagytam. Nita biztos kimosta és elpakolta őket. Ledőltem a kanapéra és magamra terítettem egy takarót. Ez is viszonylag új volt, szintén nekem szánták. Akár a gyerekük is lehetnék. Nem tudtam eléggé meghálálni nekik ezt a sok kedvességet és törődést. Mosolyogva hunytam lassan le a szemem. Beütött az esti kajakóma, így már nem is volt erőm felkelni, elnyomott az álom percek alatt.

"Futottam az erdőben. A hold alig világított, újhold volt, csak a csillagok adtak némi  fényt az éjszakában. Kapkodtam a lábaimat, átugrottam egy elém kerülő farönkön, majd bukfenccel tovább gurultam a földön, felpattantam és futottam is tovább. Amikor a lábam elé néztem, a talaj mozgása lassulni kezdett. Pedig ugyanolyan tempóban futottam, mégis mintha nem haladtam volna. Hátam mögött lassan meghallottam a súlyos lépteket, amik üldöztek. Ahogy hátrapillantottam, a csont sovány magas alak most a földön négykézláb mászott felém, olyan tempóban, amit ki se néznék belőle. Sikolyra nyílt a szám, de nem jött ki rajta hang. Éreztem, hogy nem sokáig tart még ki a lelki erőm. Végre megindult alattam a talaj, és sikerült újra távolabb kerülnöm a szörnytől. Hangos hörgő hangon vette a levegőt, az orromba bekúszott a rohadt hússzag, ami belőle áradt. Felugrottam egy alacsonyabb ágra, majd mintha átváltoztam volna Tarzanná, tovább ugráltam ágról ágra. A távolság hol csökkent, hol nőtt köztünk. Amikor úgy éreztem sikerült leráznom, hirtelen előbukkant az alattam levő szikla mögül, és rám pillantott üres lyuk tekintetével. Megfagyott bennem a levegő. Lassan húzta össze magát, mint egy ragadozó, ugrásra készen, hogy letámadja a prédáját. Elrugaszkodott."