Karmok és agyarak csattantak, ropogtak csonton és húson. Két hatalmas test újra és újra egymásnak esett, lassan cincálták szét a másikat. Olyan hevesen esett az eső, hogy alig lehetett kivenni a két alakot az iskola tetején. Fenyegető morgás és acsarkodás volt csak a párbeszéd köztük, de nem értettem semmit belőle. 

- Tyler!! - kiáltottam vékony nőies hangomon, majd rohanni kezdtem a verekedők felé, hogy szétválasszam őket.

-  Alo Cowell

A nevem hallatán felkaptam a fejemet. Körbepillantottam. Kicsit megnyugtatott, hogy nincs veszély, és kinézve az égen nyoma sem volt esőfelhőknek. Ráérősen néztem rá a tanárra, aki éppen matek órát próbált tartani, és engem szemelt ki, hogy kihívjon a táblához. Persze, ki mást. Pont ebben a pillanatban.

- Igen, tanár úr?

- Oldd meg a feladatot. - bökött a fejével a képlet felé, mire  felálltam és kitotyogtam, hogy megtegyem amit kért. Nagy nehezen kiszenvedtem neki a megoldást, majd visszaültem. Egyre gyakoribbak a látomások. Nem csak a titokzatos fehér farkas fejébe látok bele, hanem most már mindenki máséba is. Az előbbi Nita elméje volt, ebben biztos voltam. Az ő hangja visszhangzott a fejemben, ahogy kétségbeesetten kiáltja Tyler nevét. Rágni kezdtem a tollamat. Ez még nem történt meg, legalábbis így éreztem. De vajon meg fog? Óra végéig agyaltam a dolgon. Ebédszünetben csatlakoztam két nálam fiatalabb társamhoz, de nem igazán szóltam hozzájuk. Nem vagyok túl barátkozós típus. Hamar eltelt a nap, összepakoltam gyorsan, és már siettem is ki a kapun. Egy percnél tovább nem akartam az emberek között maradni. Felpillantottam az égre, amin gyűlni kezdtek az esőfelhők. Rossz érzés kerített hatalmába. Vajon tényleg megtörténik? És kivel fog harcolni Tyler? A falkából kell lennie, hiszen Nita szét akarta őket választani, nem pedig segíteni Tynak. Felszálltam egy buszra, majd elmentem vele a város végéig, ahol elkezdődött már az erdő. Innentől gyalogolnom kellett, bár már elkezdtem a motoros oktatást, így nemsokára remélhetőleg a saját kis cross motoromon fogok járni. Persze ez még egy kis idő lesz, de már alig vártam, hogy ne kelljen másokkal együtt nyomorognom a buszon. Elgondolkodva sétáltam hazafelé. Már beköszöntött az ősz, de ezt még csak néhány fa érezte meg, azok is csak pár levelet hagytak a földön. Meleg volt, fülledt párás a levegő, mintha bármelyik pillanatban vihar robbanhatna ki. És ki is fog. Tudtam előre. 

Egyenlőre csak Tylerrel osztottam meg egy két látomásomat, de láttam, hogy nem tud vele mit kezdeni. Tanácstalan volt, ahogy én is. És, hogy mért? Hát természetesen azért, mert az alapján, hogy látó lettem, nekem kellene a falka sámánjává válnom. Na de van két bökkenő. Általában ezek a képességek csak nőknél jelentkeznek, és nem is tinédzsereknél, hanem idősebb, egyedül maradt asszonyoknál. Ha számba veszem a mostani falkát, akkor valójában nincsen erre alkalmas nő nálunk. Az előző sámán pedig a nagynéném volt, aki a szüleimmel együtt meghalt. Vajon tőle örököltem át? Azt mondják, a kék szem a spiritualitás jele, azért is lett a nevem Alo. Anyának is kék szeme volt, de neki mégse voltak ilyen képességei. Talán átadta az összeset a nővérének.

Bár mindegy is. Megráztam a fejem. Egy 16 éves kölyök nem lehet sámán. Az komoly feladat, és rengeteg felelősség. Nem tudnám megcsinálni. Ha lehetne továbbadnám valaki másnak, de sajnos a képesség választ nem én. Valamit ki kell találnunk Tylerrel. Kezdek lassan beleőrülni ebbe. És még csak most kezdődött az iskola. Ha véletlenül felelés vagy dolgozatírás közben jön rám, akkor mit fogok csinálni? Meg kell tanulnom irányítani.
Valami neszt hallottam, ijedten odakaptam a fejemet. Jóval előrébb megrezzentek a levelek, mintha valaki az előbb még ott lett volna.
- Ezúttal nem menekülsz! - döntöttem el, majd futni kezdtem. Amikor odaértem azt hittem újra magamra maradtam, de a távolban felragyogott egy fehér jelenés. Szinte ide láttam hatalmas mancsait, és a karmokat. Rohantam utána, de mindig megszökött előlem. Kiértem egy tisztásra, aminek a közepén egy magas szikla emelkedett, annak a tetején pedig ott állt a fehér szellemfarkas, és engem nézett. Hetek óta kísért minket ez a furcsa jelenés, a falkában sokan félnek tőle, de van aki istenségnek tekinti. Én nem tudtam eldönteni. Mivel többször volt látomásom vele, így biztos voltam benne, hogy nem szellem. Inkább egy túl értelmes farkasnak tűnt. Vajon ő is olyan mint mi?
- Várj meg! - kiáltottam utána, de leugrott a másik oldalon, így eltűnt a szemem elől. Átváltozva pár másodperc alatt fent voltam, de amikor körülnéztem, már teljesen egyedül voltam. Ez a harmadik alkalom volt, hogy láttam őt. Egész nap a táborunk körül ólálkodik, félelemben tartva ezzel minket. Főként mondjuk este vagy éjszaka lehet látni, amikor a bundája ragyog a holdfényben, és olyan mintha csak egy délibáb lenne. Eddig még senki se hallott albínó farkasról. Minden bizonnyal egy régi eltévedt lélek lehet, aki nem találja a túlvilág kapuját. Elnevettem magam. Ezeknél őrültebb ötleteket is hallottam, hogy megmagyarázzák a helyzetet, ez még egy egész elfogadható volt. 

Ahogy fentről néztem a vidéket, hirtelen cseperegni kezdett az eső, és nagyokat dörrent az ég. Felpillantva, igen csak fekete viharfelhők lepték be az eget. Jobbnak láttam gyorsan hazafutni, bár két perc múlva már tudtam, hogy teljesen mindegy, mert bőrig áztam. Úgy szakadt az eső, mintha egy éve nem esett volna. A bundám szerencsére megvédett az eső nagy részétől. Hamar hazafutottam, beálltam Ty házának eresze alá, és ott változtam vissza. Reméltem, hogy amíg elül a vihar bent lehetek náluk. Egy szál nadrágban kopogtam, majd léptem is be a meleget adó helységbe.

- Szia Alo! Jól elkapott az eső látom. - köszöntött mosolyogva Nita. - nyugodtan maradj itt éjszakára. Kérsz valamit enni?

- Köszönöm. Igen kérek. - válaszoltam udvariasan. - Csak előbb lezuhanyoznék ha szabad. -pislogtam a lányra, aki kedvesen bólintott, majd bement a konyhába.

Megkerestem az itt lévő tartalék ruhámat, mert hát volt hogy bent aludtam náluk a kanapén, ha túl rossz volt az idő. Tyler nem hagyott kint egyedül a sátorban. Bevonultam a fürdőbe, és jó forró vízzel letusoltam. Bár még meleg volt, de a hideg esővíz mégis egy kicsit kihűtötte a testemet. Belenéztem a tükörbe, majd elővettem a hajszárítót, hogy rásegítsek a hosszú fekete tincseim száradására. Ahogy így jobban megnéztem magam, kezdtem egész jól megizmosodni. Lehet későn ért el a pubertáns? Talán van még remény. A kezemen ott virított a fekete négyzet, ami még Colt falkájának a jelét helyezte. Nem sokkal felette pedig egy égig érő fa volt, ágai közt a hold és a csillagok. Ez lett az új jelképünk. A tetoválás akkor került rá mindenkire a falkában, amikor a falkavezér elkészíttette saját magának. Ilyenkor minden fájdalom nélkül megjelent a mi bőrünkön is, ezzel pedig hivatalosan is a falkához tartoztunk. 

Amint megszikkadt a hajam, felöltöztem, majd lementem Nitához. Máris ott várt a gőzölgő étel az asztalon, én pedig hálásan enni kezdtem.

- Tyler merre van? - kérdeztem evés közben a lánytól, aki leült velem szembe a saját tányérjával. Azt hittem majd vele akar enni, ezért is lepődtem meg, hogy nem így van.

- Bent maradt az egyetemen Nate-el. - sóhajtott. - Majd estefelé jönnek csak haza.

- oh... Várj... Nate? - álltam le egy pillanatra. Megrohant a ma délelőtti látomásom a két harcosról és Nitáról. Vajon akkor az Nate lenne?

- Mi a baj? - Nita aggódva figyelte az arcom.

- Csak volt egy látomásom rólatok reggel. - mondtam halkan. - Szakadt az eső, és Tyler valakivel a falkából egy iskola tetején harcolt, te pedig utánuk futottál, hogy szétválaszd őket. - meséltem el neki. Természetesen Tyler elmondta neki is, hogy látó lettem, így minden gond nélkül megosztottam vele ezt az élményemet. Azonban amikor az arcára néztem, arról minden nyugalom eltűnt.

- Nate és Tyler? A fenébe! Ezek kinyírják egymást!. - ijedt meg a lány.

- Mi? De mi okuk lenne rá?  -értetlenkedtem.

- Nate kicsit rám akart mászni tegnap. Persze ezt elmondtam Tylernek is. Eléggé dühösnek tűnt, de tudta, hogy megvédem magam ha kell. Viszont ha ezek ketten tényleg harcolni fognak, akkor oda kell mennem. - állt fel határozottan.

- Nita várj! Csak nem ölik meg egymást. - szóltam utána, de már csak a falnak mondhattam. Kiviharzott a házból, hogy megkeresse a fiúkat.

- Na mindegy. - mondtam csalódottan magamnak. Pedig kíváncsi lettem volna, hogy mi történik, ha nem válik valóra a látomásom. Még sose volt olyan, hogy valami közbejött volna. Persze nekem meg kellett szólalnom, és Nita pont ezért teljesíti be az egészet. Legközelebb tuti nem szólok senkinek! Határoztam el magamban. Viszont akkor meg lehet, hogy pont azért fog beteljesülni, ha nem tudnak róla. Beletúrtam a hajamba. Ez egy ördögi kör. Inkább visszaültem enni. Aminek meg kell történnie, mindenképp meg is fog. Tűkön ülve vártam, hogy visszatérjenek.

Már sötétedett amikor egy igen csak dühös Tyler becsattogott csurom vizesen a házba. Amint észrevette, hogy ott vagyok a nappaliban, eléggé meglepődött, de aztán csak dühöngve ledobta a vizes ruháit.

- Tyler! - Nita érkezett meg hasonlóan jó állapotban. - Hallgass már meg. - szaladt utána a fürdőbe. - Nem történt semmi. Minek kell ennyire felkapnod a vizet?

- Semmi? Ez neked semmi? Majdnem megjelölt. Ha nem lennél erősebb nála, megtette volna. -fordult szembe vele a haragtól izzó fiú.

- De tudod jól, hogy meg tudom védeni magam.

- De hagytad magad.

- Nem is hagytam! - akadt ki a lány. A szemében már könnyek gyűltek.

- De megfogta a feneked! - üvöltötte a lány arcába, mire az teljesen megszeppent.

- Hát... Az ilyesmi egy szórakozóhelyen is megesik. - mondta kicsit visszafogottabban.

- De nem veled. Legalább az orrát betörted volna vagy valami, de csak egy sima pofont kapott? Legalább most helyetted is elvertem. - Tyler teljesen begőzölt. Mindig is sejtettem, hogy féltékeny típus, és amit a sajátjának tekint arra különösen érzékeny. Nyilván Nita még nem érzi, de én látom, hogy Tyler már őt választotta élete párjának. Nagy levegőt vettem, majd óvatosan kisurrantam a házból. Azt hiszem erre inkább nem vagyok kíváncsi. Átfutottam a mezőn, majd a szélén bebújtam a kis sátramba. Nagyon jó kis bunki volt. Nem ázott be, és fel is tudtam állni benne, elfért minden cuccom, és nem zavart senki. Elővettem a házi feladatomat, majd nekikezdtem egy elemlápánál, bár néha a villámok teljesen bevilágítottak. Egész éjjel szakadt az eső.