Nahuelnél aludtam a következő napokban. A fiút megrendítette a találkozás a lénnyel, ahogyan engem is. Majdnem minden nap megpróbálta lerajzolni az emlékeit. Elég jól sikerültek és rémisztően néztek ki. Tudtam, hogy ügyesen rajzolt, most ebbe ölte ki a feszültségét. Bár személy szerint zavart, hogy mindenhonnan az ijesztő koponya nézett vissza rám, de nem szóltam érte. Mellette maradtam, mert tudtam, hogy ez a legtöbb amit megtehetek érte. Hiszen barátok vagyunk.

Persze én se voltam túl jól lelkileg. Egy kezdetleges paranoia jelent meg nálam, amin nem segített az se, hogy állandóan látomások akarták ellepni az elmémet, de én mereven elutasítottam őket. A félelem annyira erős volt bennem, hogy védekező reflex szerűen kikapcsoltam a látomásokat, bármi is volt az, jó vagy rossz. 

Ennek következtében a falkából egy másik lány is összefutott a wendigóval éjszaka a városban. Lelkileg rettenetesen megviselt a dolog. Amint az eset a tudomásomra jutott, szó nélkül visszamentem a sátramba, és az egész éjszakát végigbőgtem szemérmetlenül. A legrosszabb az egészben az volt, hogy nekem kellett volna ezt előre látnom és figyelmeztetni mindenkit a veszélyről. Sámánként csődöt mondtam. Többé nem voltam érdemes a posztra. Már megbántam, hogy belekezdtem. A lánynak egy mély karcolás volt a karján, de élve kikerült. 

A takarómba burkolózva dőlöngéltem ide oda és gondolkodtam borzalmasabbnál borzalmasabb dolgokon. Az egész az én hibám. Jobban is felkészülhettünk volna erre. Mégse akartam a látomásokat beengedni. Tudtam, hogy nem helyes amit teszek, önző vagyok, és nem ez lenne a feladatom. Nekem kellene véget vetni ennek az egésznek. Utána néztem Karen néném régi holmijai között. Volt benne néhány jegyzet is, egy-két cikk. Találtam köztük több borzasztóbb lényt is, mindhez le volt írva, hogy mi a teendő. A wendigóval nekem kellett végezni. Egy szertartás keretében. Olyan szinten nyomasztott ez a gondolat, hogy enni is alig tudtam tőle. A lelke valószínűleg azé a hajléktalané lehet, aki a múltkor éhen halt kint az utcán. Ritkán, de az éhhalál áldozatai wendigóvá változhatnak, akik állandóan éhesek, és bármit képesek felfalni. Ahogy esznek, a termetük is egyre csak nő, amíg valaki el nem végzi rajta a nap rituálét. Főként éjszaka aktívak, a szertartást pedig déli napsütésben kell megcsinálni, ezért is ez a neve. Megtisztítja a lelket, majd átküldi a másvilágra. 

A héten már beszámoltak a hírek egy eltűnt emberről. Eddig inkább a vadállomány számában történt változás, de elkerülhetetlen volt, hogy az emberekhez is bemerészkedjen. Tyler a kis csapatával minden nap kereste a szörnyet, de az mindig elmenekült előlük. Valószínűleg tudta, hogy négy vérfarkas ellen még ő is kevés. A legtöbb lény félt a farkasoktól. Mi voltunk a csúcsragadozók a világban. 

- Hmph... - csúcsragadozók mi.... Én a nagy csúcsragadozó itt ülök szánalmasan és rettegve várom, hogy mások megoldják azt amit nekem kellene. Tennem kell valamit.

A lény fölém magasodott. Hatalmas mérete már a háztetőket is elérte, bár csak a magassága nőtt, úgy tűnt bármennyit is evett az utóbbi időben, nem hízott egy kicsit se tőle. Csont sovány alakja még inkább ijesztő volt a lámpa gyér fényében. Néma sikolyra nyílt a szám, lefagyva álltam kezemben a táskámmal. Hosszú karmaival felém kapott. Végigszántotta az oldalamat, én a földre kerültem. Vér fröccsent az útra, lassan realizálódott bennem, hogy az én vérem az. Nem.. Nem halhatok meg itt. Meg fog ölni! Sőt! Meg fog enni! Tovább gurultam a földön, majd talpra ugrottam, mint aki most ébredt fel és rohanni kezdtem. Nem jutottam messzire, pár méter után elkapta a lábamat. Éles fájdalom hasított bele a vádlimba, amit körbefont hegyes karmaival. Még több vér... Koppant a fejem a földön amikor elestem. Végighúzott az aszfalton, majd elkapta a derekamat ami egy fogpiszkálónak tűnt erős csontos kezeiben. Tudtam mi fog következni. Kettéroppantja a gerincem, hogy ne ficánkoljak miközben majd szép lassan elfogyaszt.

Pislogtam párat, mire feltűnt előttem ütött kopott sátramnak a belseje. Ez a látomás nem akart elkerülni semmiképpen sem. Tudtam mért. Az agyam pörgött ezerrel, nem tudtam mit is tehetnék. Hirtelen mindent éreztem magam körül, az összes élőlényt, minden apró fűszálat, fát, levelet. 

Sok... 

Fejvesztve kirohantam a sátorból, befutottam az erdőbe. Menekültem. Valahol mélyen felötlött bennem, hogy mégis mért menekülök, de egyenlőre ez tűnt a legjobb megoldásnak. Észre se vettem, már lihegtem veszettül, de nem álltam le. Nem néztem merre, csak mint az űzött vad sprinteltem végig a fák között. A sebességem megsokszorozódott amikor a négy mancsom érintette a talajt. Utamba került egy alak. Túlélő állati ösztönöm bekapcsolódott. Pár másodperc alatt rávetettem magam, majd elkaptam a nyakát és elroppantottam azt. Szétmarcangoltam fogaimmal, majd otthagytam. 

Amikor újabb valami került a szemem elé, arra is rátámadtam, széttéptem. Agancsa láttán elvesztettem az eszem, és újra futni kezdtem. Már nem tudtam a világomról se. Átugrottam egy szakadék felett, amikor újra az utamat állta valami. Sokkal nagyobb volt nálam, fenyegetően vicsorítottam rá, mint a sarokba szorított vadállat. Megvillantak éles agyarai, majd fehér alakja hirtelen az enyémnél termett, és elkapta a tarkómnál a bundámat. Itt a vég itt a vég! Vészcsengő szólt a fejemben, szemeim vérben forogtak.

"Alo."

Lábaim a levegőben lógtak tehetetlenül, mozgott alattam a talaj. Fülem zúgott, vártam mikor lesz már vége. Csak egy reccsenés és kész.

"Alo."

Fehér mancsok lépkedtek a szemem előtt, forró folyadék csorgott végig a lábamon, le a földre, vizeletcsíkot húzva magam után az ösvényen.

"Alo."

Félek.

"Alo, biztonságban vagy!"

Elsötétült minden. Végre minden megszűnt. Eszméletemet vesztettem, ernyedten lógtam a fehér farkas szájából, mintha halott lennék.

***

Hirtelen ébredtem fel. A gyomrom savas tartalma a torkomba gyűlt, kikívánkozni készült. Azonnal kiokádtam, bár alig volt valami. Percekig fuldokoltam mire vége lett. Borzalmas íze lett a számnak. Megráztam a fejem és körülnéztem.

Ismerős hely volt, lassan bekúszott az orromba a sült tojás illata, miközben rájöttem, hogy a barlangmélyedésben vagyok, Wynononál. A fehér farkas most ember alakban egy tűz felett kövön sütötte a tojást, meg egy két zöldséget még mellé. 

- Hallom felkeltél. - szólalt meg felém se fordulva. Az előbbi fuldoklásom nem lehetett nem észrevenni. Biztos nagyon elegáns volt. Nyitottam a szám, de rájöttem, hogy farkas alakban vagyok. - Van egy patak innen száz méterre. Mosakodj meg.

Tudtam mért mondta. A bundám a két hátsó lábam között kellemetlenül össze volt ragadva és csatakos volt. A szagáról ne is beszéljünk. Nem hiszem el... Nem akartam visszagondolni a tegnapi estére. Nem is emlékeztem teljesen arra, hogy mit csináltam, de a látomás élénken élt még a fejemben. Futottam az erdőben aztán... aztán.... Csak az ugrott be, hogy lógtam a levegőbe, várva a halálomat.

 Szó nélkül úgy tettem ahogy mondta. Tudtam merre van a patak, mert voltam már ott. Belegázoltam a fagyos vízbe. A hideg víz frissítő hatása jó érzés volt. Addig maradtam benne, amíg már tényleg úgy éreztem minden rosszat kimosott belőlem. Visszavettem emberi alakomat, majd úgy is megmosdottam. A ruhám cafatokban lógott rólam, szinte csak az alsónadrágom volt rajtam épen. Szégyelltem magam. Nem tudom mi ütött belém, mintha a látomásom meg is történt volna. Pedig még nem történt meg. De meg fog. Én leszek az egyik következő áldozata. Megborzongtam. Túl sokáig maradtam a hideg vízben. Kijöttem a még hidegebb levegőre, majd elindultam vissza Wynonohoz.

- Van ott ruha vedd fel. - nem mutatta hol, de pár pillanat alatt megtaláltam. A saját ruháim voltak.

- Hogyan...?

- A sátradból. - közölte. 

Még alsót is hozott. Figyeltem őt egy kicsit, de úgy tűnt nagyon elmélyedt a tűzben a tekintete, így gyorsan azt is lecseréltem, majd felvettem a többit is. Mozdulatlan maradt, csak akkor fordult felém amikor minden rajtam volt. Ekkor vettem észre, hogy az étel amit készített már rég készen van és ott pihen a tűz mellett. Direkt nem nézett rám?

- Egyél. - felállva odahozta nekem amit csinált és letette mellém. 

- Köszönöm. - Leültem egy farönkre, ami ülőalkalmatosságként szolgált a barlangban, majd lassan megfontoltan enni kezdtem. Szemeim bejárták a barlangot, minden kis holmit megfigyeltem, bár már párszor jártam itt, de mindig volt valami új ami eddig nem tűnt fel. Végül magán Wynonon állapodtam meg. Úgy nézett ki mint általában. Egy régi kopott farmernadrág volt rajta, felsőteste csupasz, bár most egy szőrmés bőrmellény takart belőle egy keveset, de még arra se vette a fáradságot, hogy összegombolja. Lábán egy agyonhasznált bakancs. Ennyi idő alatt szépen befejeztem a reggelimet, de nem akartam levenni a szemem róla. Ez neki is feltűnt, de úgy láttam nem nagyon izgatja a dolog. Szemérmetlenül visszabámult. Hosszú percekig néztük egymás kék szemeit.

- Ha akarsz itt maradhatsz ma. Gondolom iskolába se akarsz menni. - törte meg a csendet. Iskola.. jah, az is van. Eszem ágában se volt bemenni.

- Szégyellem magam. - hajtottam le a fejem.

- Tudom. - erre felpillantottam, de aztán eszembe jutott a múltkori beszélgetésünk. Elvileg érzi az érzelmeimet. Ilyesmit mondott. - Viszont arról, hogy mi történt veled, fogalmam sincs. Csak azt tudom, hogy halálfélelmed volt.

Nagyot nyeltem.

- Látomás. - bólintottam. - Tudsz a wendigóról?

- Persze. Már hetek óta itt van. - válaszolta lazán. Persze, hogy tudja. Ő nem félt. Egy kicsit se. Olyan ősi nyugodtság áradt belőle, hogy hirtelen teljesen hülyének éreztem magam mellette. Még be is pisáltam félelmemben tegnap. Atyavilág.... Mit gondolhat rólam. 

- Nem félsz tőle? - kérdeztem halkan a kezemet babrálva.

- Volt már párral dolgom az évek során. Vannak a wendigónál rosszabb teremtmények is. - vont vállat. 

- Akkor mért nem teszel valamit?

- Elmenekül előlem, így inkább nem is foglalkozom vele.

- Oh... - ha ez a helyzet akkor tényleg nincs mitől félnie. Nyilvánvalóan ő az erősebb, hiszen az első farkasok egyike volt.

- Nekem kell őt megtisztítanom ugye? - pislogtam fel rá kérlelően, és arra vártam, hogy azt mondja majd, nem nem nekem kell, majd ő mindent elrendez.

- Igen, neked kell. Csak egy sámán ereje képes megtisztítani. - mondta a szemembe nézve. Minden reményem szertefoszlott.

- És ha meghal a sámán? - bukott ki belőlem. Szeme megvillant. Úgy tűnt meglepődött azon amit mondtam.

- Mit láttál pontosan? 

- Hát a wendigót. Ahogy belém vájja a karmait, majd amikor menekülni próbálok elkapja a lábamat, majd a derekamat és arra készül, hogy kettéroppantson. - motyogtam el nagyon halkan. Nem néztem fel rá. A félelem érzése lassan kezdett visszatérni belém.

- Kit kap el a falkából? - kérdezte, hiszen tisztában volt azzal, hogy a látomásokban mindig olyan mintha én magam lennék az a személy.

- Engem. - pillantottam fel a szemébe, amiben aggódás csillant.