Lehunytam a szemem és egyenletesen vettem a levegőt. Lassan ki, majd be. Ezt ismételgettem. Igyekeztem a légzésemre koncentrálni, bár már egy perc után elkalandozott a gondolkodásom. Meditáltam. Na jó, csak próbáltam. Egy fa alatt ültem törökülésben. Csípős hideg volt, az őszi levegő már nem volt olyan kellemes, egyre hidegebb volt, és minden éjszaka fagyott. A szünet fele már letelt, és én el is felejtettem, hogy Tyler arra kért, hogy jelöljek ki egy napot a sámánná avatásomra. Mivel fogalmam se volt arról, hogy hogyan kellene meghatároznom ezt a különleges napot, így ezen meditáltam, hátha feljön egy szám vagy egy dátum. 

Már egy órája szenvedtem vele, amikor szitálni kezdett az eső. Nem durván, de jobbnak láttam hazatérni. Farkas alakban vágtattam vissza a falkához. Nem áztam el nagyon. Pont akkor kezdett jobban rá, amikor visszaértem. Will sétált át a mezőn és meglátott.

- Hé Alo! Bejössz? Rég voltál nálam. - intett oda nekem. Bólintottam egyet és odaügettem hozzá. Megpaskolta a fejemet, amit szótlanul tűrtem. Willnek egy nagyon egyszerű egyszobás faháza volt. Az apjával élt együtt, aki amúgy sokat dolgozott. Most se volt otthon. Biztos, hogy magányos lehet így lakni, bár elég fontos szerepet töltött be a falkában, hiszen Tyler jobbkeze volt. Állandó feladatokat kapott az alfától. Ettől függetlenül nem volt senki se mellette. Csak miután beléptünk a házba, akkor változtam vissza. A kezembe nyomott egy törölközőt, amivel felitattam kicsit a hajamat. 

- A nagy özönvíz óta nem is esett. - jegyezte meg miközben feltett vizet forrni. A nagy özönvíz alatt természetesen azt értette, amikor Wynono ránk szabadította a természeti erőket majdnem 4 napon keresztül. 

- Egész hideg is lett. - jegyeztem meg.

- Kell egy pulcsi? - kérdezte a fiú.

- Ő.... Igen. - vallottam be zavartan. Nem fogok hazudni. Fáztam és kész.

Elővett a szerkényéből egy pulcsit és odadobta nekem. Felvettem. Jó meleg volt, és nem volt nedves. Nekem mostanában az összes ruhám vizes volt a nyirkos, párás levegő miatt. Igazából kész csoda, hogy még nem fáztam meg. Ha ember lennék, valószínűleg már rég elvitt volna egy tüdőgyulladás.

- Mi hír van a szörnyről? - kérdeztem halkan. Leültünk az asztalhoz. Kitöltött nekem egy bögre forró teát.

- Semmi új. Egyenlőre nem tűnt fel semmi rendellenes a városban. Biztos, hogy bekövetkezik a látomásod? 

- Biztos. Eddig sosem hagyott cserben. Nem tudom még, hogy mikor, de meg fog történni. - elgondolkodva pillantottam a bögre fülére. A felszálló forró gőz a tábortűzre emlékeztetett. Mosolyogva gondoltam, hogy a napéjegyenlőség ünnepén majd biztos megint nagy tüzet fogunk rakni. Azt hiszem tudom is mikor lesz meg a felavatásom. A felvilágosodás érzése magabiztossággal és nyugalommal töltött el. Nem gondoltam, hogy ennyire természetesen fog megnyilvánulni előttem a dátum. Már megérte eljönnöm Willhez. Legalább egy kérdésre választ kaptam.

- Az egyedüli ami furcsa volt, hogy pont aznap halt éhen egy csöves a városban. - mondta. Felpillantottam rá. Igen, ennyit én is hallottam. Tyler felvette a kapcsolatot az itteni vadászcsoporttal, akik pedig a rendőrséggel. Aznap mindössze ennyi történt. Éhen halt egy csöves. Azóta pedig semmi. Csend. Zavart ez a feszült várakozás. Mindketten elgondolkodva meredtünk magunk elé. Agyamat ellepték a képtelenebbnél képtelenebb helyzetek, és félelmetesebbnél félelmetesebb szörnyek. Bár ritkán találkoztak össze ezek a veszélyes lények vérfarkasokkal, mivel féltek tőlük, de ettől függetlenül én meg tőlük féltem. Nem voltam olyan erős mint a társaim, sajnos. Bár tudtam, hogy megvéd a falka, de mi van, ha ők pont nem lesznek ott?

Egy fehér bundájú hatalmas farkas képe úszott be a szemem elé.

- Will... Kérdezhetek? - a kezemet néztem.

- Persze. 

- Neked nem volt még társad ugye? Mit tudsz erről a témáról? - pislogtam bizonytalanul. 

- Érdekes téma. Mármint amolyan lelki társakra gondolsz ugye?

- Én a vérfarkasok közti lelki társakra gondolok konkrétan.

- Hát nézz rá Tylerre és Nitára. Ők egy tökéletes példa. Megtalálták egymást. - mosolyodott el. - lehet őt kellene inkább kérdezned erről.

- De a lelki társaknak... Szóval... Kötelezően szerelmi viszonyba kerülnek egymással? - halványan elpirultam. 

- Oh... - kicsit meglepődött rajta. - a legtöbb esetben igen. Nem hiszem, hogy ez kötelező dolog. Inkább csak egy idő után bekövetkezik. - vonta meg a vállát.

- Aha. - kissé rossz érzésem lett ettől. Mintha valamit rám akarnának kényszeríteni amit nem akarok. Mégis valahol belül izgatott érzés fogott el. 

- Van valaki?

- Nincs! - vágtam rá gondolkodás nélkül. A fülemig elpirultam. Will felnevetett rajtam.

- Hogyne lenne. Különben nem kérdeznéd. - sokáig néztünk egymással farkasszemet, majd hirtelen megvilágosodott a tekintete. - Egy bizonyos szellemfarkas úgy hallottam az elmúlt napokban hozott neked egy kis reggelire valót.

Beharaptam az ajkam. Ezt a tényt egyszerűen nem tudtam letagadni.

- Mit kaptál tőle ma?

- KFC-t. - morogtam. Hangosan röhögni kezdett.

- Ez zseniális! - szeméből a könny is kicsordult. Beletúrt hosszú hajába. - tegnap pedig tényleg a benzinkútról hozott szendvicset? - alig bírta kinyögni amit akart, mert annyira nevetett. Egyre jobban zavarba jöttem. Alig észrevehetően bólintottam.

Igazából tényleg röhejes volt a helyzet. Magam se tudtam elképzelni, ahogy a hatalmas Wynono, a fehér hajával és félisteni alkatával besétál a KFC-be és rendel elvitelre. Egyszerűen abszurd volt. Mégis minden reggel ott volt a sátram előtt valami kajaféle.

- Mióta mondtam neki, hogy nem szoktam nyers húst enni, azóta nem hoz azt. - jegyeztem meg.

- Kedves tőle. - Will még mindig fuldoklott a nevetéstől.

- Azt mondta, hogy a társa vagyok... Mármint nem nekem. Látomásban láttam. - próbáltam kicsit komolyabb vizekre terelni Willt.

- Ezt mondta? Úgy látszik, hogy tényleg így van. A tettei azt bizonyítják. Az elejétől kezdve csak veled kommunikált. Beszéltél vele erről? - megráztam a fejem.

- Azt hiszi nem tudok róla. Nem láttam az őszi szünetben, pedig kerestem. Kerül engem.

- Mondjuk azok után amit művelt nem csodálom. Eddig elég ellenséges volt. Mi okozta ezt a hirtelen pálfordulást nála?

- Azt hiszem a Tanács tag látogatása. Látomásban láttam őket. Régről ismerik egymást. Szerintem barátok. Vagy valami olyasmi. Régen egy falkában voltak.

- Érdekes. - bólogatott Will. - Mért nem mondod el Tylernek? Mármint, hogy a társad.

- Nem tudom. Nem akarom. Ne is mondd el neki kérlek. Majd úgyis rájön. Sőt, lehet már sejti.

- Ha nem akarod nem mondom el. Attól függetlenül még úgy gondolom tudnia kellene róla. -nézett a szemembe. Pillantása hamar megenyhült és elmosolyodott. - köszönöm, hogy nekem elmondtad.

- Én köszönöm, hogy meghallgattál. - válaszoltam illedelmesen.

- Remélem egyszer majd azért én is találok valakit. - sóhajtott fel álmodozva.

- Biztosan. 

Sokat beszélgettünk még, majd végül idejét éreztem a hazatérésnek. Kint már nem esett, de minden nyirkos volt, és kezdett lefagyni. Hideg volt és sötét, így inkább visszasiettem a sátramba. Jól betakaróztam és hamar el is aludtam szerencsére. Vacsorázni is elfelejtettem, pedig Tyler várt volna, de kiment a fejemből.

Mivel viszonylag hamar lefeküdtem, így korábban keltem mint szoktam. Még szürkület sem volt, de kiment minden álom a szememből. Éberen feküdtem és a plafont bámultam, amikor meghallottam a fagyott fű halk ropogását, ahogy a puha tappancsok összetörték. Orromba bekúszott a rántotta illata. Azonnal felültem.

- Wynono! - hangom rekedt volt. - nem beszélhetnénk?

Csend volt a válasz. Tudtam, hogy még itt van. Valószínűleg az is meglepte, hogy a nevén szólítottam. Óvatosan kicipzároztam a bejáratot. Ott ült előtte a hatalmas fehér farkas. Azt hiszem megijedtem. Megdermedtek a mozdulataim egy pillanatra.

" Na mi van kölyök? Szóhoz se jutsz?" gúnyos hangja visszhangzott a fejemben.

- őőő.... Bocsánat. - motyogtam. Megcsapott a fagyos levegő. Pont a leghidegebb órában jártunk. Közvetlenül napkelte előtt. Előre húztam a takarómat és bebugyoláltam magamat. Nagy kéken villogó szemei végigkövették a mozdulataimat.

- Köszönöm, hogy hozol nekem minden nap reggelit. - mosolyogtam rá félénken. Jobban megnézve, tényleg egy rántotta volt, mellette egy kis falatka sült hús, mindenféle fűszerezés nélkül, egy fakérgen tálalva. - Öhm... Ezt... Te csináltad? - kérdeztem megilletődve. Még sose hozott nekem hasonlót.

" Csak edd meg. Itt se vagyok." felállt, hogy távozzon.

- Ne! Ne menj el. - szóltam utána gyorsan. Mivel már kihűlt, megfogtam a kezemmel, és pár pillanat alatt magamba tömtem. - nagyon finom. - dicsértem meg a sótlan kaját. Teljesen natúr íze volt, de valahogy mégis finom volt. Lenyeltem az utolsó falatot is, majd rámosolyogtam.

- Esetleg nem csatlakozhatok hozzád egy kicsit? - kérdeztem bizonytalanul. - Szerintem kellene beszélnünk... Erről arról...

" Még mit nem!" csattant fel. Összerezzentem." Nincs semmi amiről beszélhetnénk." jelentette ki. Hátat fordított nekem, és elindult az erdőbe.

- Tudom, hogy társak vagyunk. - erre megtorpant.

" Idegesítő kölyök." morogta. Elmosolyodtam, majd felkerekedtem, átváltoztam farkas alakba és mellészegődtem. Izgatottsággal vegyes félelemmel sétáltam vele be az erdőbe. Nem érdekelt hova megyünk. Ez a furcsa kapocs ami kialakult köztünk oktalanul megerősítette a bizalmamat benne. Ahogy felkelt a nap, mi úgy tűntünk el a rengetegben.