- Biztos Nahuel volt az? 

- Igen.

- Még nem történt meg ugye? - Tyler az említett fiúra nézett, aki megszeppenve pislogott.

- Nem, még nem. - rázta meg a fejét.

- Ez a jövő, ebben biztos vagyok. A szörnynek hosszú karmai voltak és tűhegyes fogai. Ugyanakkor egész emberi formája.... Nem igazán tudom mert nem nagyon láttam. Azonnal menekülni kezdtem.... mármint Nahuel - javítottam ki magam. - szóval épp, hogy csak megkarcolta a bőrét és ő már futott is be az erdőbe, ahol segítségért kiáltott a falkához. Itt lett vége a látomásnak.

Feszült csend telepedett Tylerék konyhájára. Minden fontos beszélgetést itt rendeztünk meg. Utáltam ezt a helységet. Majdnem csak ilyen emlékek fűznek hozzá.

- Akkor  lehet nem is lesz komolyabb baja. Az erdőben már biztos meghalljuk ha hívsz minket. -Nita bátorítóan a fiú vállára tette a kezét. Lehajtottam a fejem. Tylerék gyermeket várnak, boldognak kellene lenniük, és most mégis felrúgok megint mindent. Persze jobb ha tudnak az ilyenekről. Nagyon megijedtem. Azt hiszem félni fogok egyedül a sátorban. Ezért nem néztem soha horrorfilmet se. Az elmémbe égett a szörny homályos képe. Nem tudtam elengedni.

- Mostantól fokozottan fogunk figyelni rád. Köszönöm Alo. - Tyler hangja fáradt volt. 

- Ugyan... - megráztam a fejem. Karjaim magam köré vontam, mintha ezzel meg tudnám magamat védeni. Jobban féltem mint Nahuel, akivel meg fognak történni ezek a dolgok. Nem való nekem a látás. Csak idegbeteg leszek tőle.

- A többieket is tájékoztatom a helyzetről. Remélem tényleg nem lesz semmi komolyabb bajod, de ezt ki kell vizsgálnunk. Semmilyen szörnyről nem tudunk a környéken. Felkeresem holnap a vadászokat akik ezen a területen vannak és beszélek velük erről. - mondta határozottan. Én láttam rajta, hogy csak kívülről ilyen nyugodt. Belül biztos, hogy ideges és kikészült. 

- Akkor én megyek... - mondta Nahuel. - remélem nem ma fog ez megtörténni velem.

- A városban leszel éjszaka... - mondtam neki. - úgyhogy nem most.

- Remek. - kicsit ideges lett. Tudtam, hogy néha kint maradt a barátaival és bulizott. Nem olyan gyakran, de azért havonta kétszer biztos. - Jó éjt. - elköszönt a többiektől, majd kiment. Ott maradtam egyedül. Egyre kényelmetlenebbül éreztem magam. Nahuel olyan lazán kezelte külsőre ezt a dolgot. Rajtam lehetett látni, hogy rettegek.

- Akkor én is... megyek.... - motyogtam halkan, majd elcsoszogtam. Nem állított meg senki benne. Titokban reméltem, hogy valaki majd ott tart, hogy ne kelljen kint aludnom egyedül, de ez most pont nem történt meg. 

Visszatértem hát a hideg sátorba és beburkolózva a nyirkos takaróimba próbáltam elaludni, igen csak kevés sikerrel. Nem gondoltam volna, hogy valaha is ennyire félni fogok, de most mégis. Sírni kezdtem halkan. Hiába tudtam, hogy nem most fog bekövetkezni, nem is velem, mégis borzalmas érzés volt. Hirtelen egy farkasvonítás hangzott fel az éjszakában. Megdermedtem a hangra. Ez a fehér farkas! Még ő is a frászt hozza rám. Biztos most indult el vadászni. Lehunytam a szemem és igyekeztem aludni.

Hajnalban félálomban hallottam valami motoszkálást, mire felugrottam ijedtemben. Kívülről puha tappancsok zaja szűrődött be. Halk lihegés. Pár perc után rájöttem, hogy ez nem más mint Wynono. Ki akartam cipzározni a sátrat, hogy megnézzem tényleg ő-e, azonban amint hozzáértem a sátorhoz a farkas morogni kezdett. Végül nem néztem inkább meg. Éreztem, hogy nem szeretné.

- Te vagy? - kérdeztem halkan. A hangom rekedt és fátyolos volt. - Nem fogsz bántani ugye?

Megint csak morgott, majd letett valami meleg és véres dolgot a sátram elé. Ide éreztem a szagát. Megint nyúl? Nekem hozta?

- Köszönöm. Tudod én igazából nem szoktam nyers húst enni. - mondtam neki halkan, de még itt volt. Leült. Az árnyékát láttam a sátorfalon. - Szóval nem kell nekem vadásznod. 

"Zaklatott vagy."

- Mi?... Nem dehogy... - vágtam rá. Felhorkant erre.

" Akkor megyek." felállt hogy elinduljon.

- Várj ne.... - kezdtem, de nem tudtam, hogyan folytassam.

" Aludj még." mondta, majd elsétált. A dögöt itt hagyta... Na mindegy. Ezek után végképp nem tudtam elaludni. Már majdnem felkelt a nap így elég világos volt. Amint elment a közelből kiléptem a sátorból, hogy valamit kezdjek a "reggelimmel". Körbepillantva egy lelket nem láttam. Mindenki az igazak álmát aludta. Nem tudom mért nem akarta, hogy lássam. Furcsa volt, na de mikor nem az? Megragadtam a bicskámat és bevittem a dögöt Tylerék házába. Valahogy nem akartam veszni hagyni a zsákmányt. Ha már vette a fáradtságot és elkapta, legalább elkészíthetném. Még most kellett kezdenem vele valamit amíg friss. 

Elővettem egy edényt amibe kivéreztettem, majd elkezdtem lenyúzni. Nagyjából tudtam hogyan kell mert láttam sokszor, de nem csináltam még, így eléggé meggyűlt vele a bajom. Amikor végre lekerült róla a szőre, kezdtem felvágni a hasát, hogy a belsőségeket és a nem kívánatos szerveket eltávolítsam belőle. Például az epéjét. Borzasztó keserű íze volt. 

- Jó reggelt. Nem tudtam elképzelni ki zajong a konyhában. - Tyler jött le álmos képpel. Ezek szerint hangos voltam.

- Bocsánat. Nem akartalak a felébreszteni.

- Mi ez a nyúl? - dőlt neki az ajtófélfának.

- Én csak... Vadásztam. - köszörültem meg a torkom. Ennél feltűnőbben nem is hazudhatnék neki. Gratulálok Alo.

- Vadásztál mi?... Utoljára 10 évesen láttalak téged vadászni. - nevetett ki. Összehúztam magam. - megint Wynono hozta neked ugye?

Felpillantottam rá. Nem tűnt dühösnek. Lehet, hogy most már nincs vele baja? Mióta abbamaradt az eső nem okozott semmi felfordulást a falkának. Egyedül ezekkel a furcsa ajándékokkal lepett meg engem.

- Igen, ő hozta. - vallottam be.

- Érdekes. - elgondolkodva figyelt engem. Közben folytattam a munkát, de pár pillanat után Tyler odasétált hozzám.

- Segítek. - vette ki a kezemből a kést. - Nézd ezt itt vágod el, itt a legkönnyebb. Ezt is ki kell szedni. 

Elmagyarázta mit hogyan és hova. Türelmesen figyeltem. Igyekeztem mindent megjegyezni, bár nem vagyok benne biztos, hogy legközelebb is emlékezni fogok rá. Közösen készítettük el, be is fűszereztük, majd betettük sülni. 

- Neked nem kell ma suliba menned? - kérdezte hirtelen az alfám. Megdermedtem. Tényleg... 

- Hoppá...

- Mindegy is. Felőlem itthon maradhatsz, csak azért végezd el az évet valahogy. - vonta meg a vállát. Az órára néztem. Ha most indulok, talán pont odaérek. Felpattantam.

- Megyek! - jelentettem ki, majd kisiettem a házból. Nahuel épp a sátramnál volt és engem várt.

- Szia Alo! Hogy hogy ilyen korán keltél? 

- Nem tudtam aludni.

- Van kedved eljönni velem az erdőbe vadászni? Vagy csak császkálni...

- Mi? de nem kell suliba mennünk? - néztem rá értetlenül.

- Suli? Szünet van. - közölte halál komolyan. Csak pislogtam.

- Mi.... Várj.... 

- Őszi szünet. Rémlik? - felnevetett rajtam amikor látta, hogy milyen lassan esik le a dolog.

- Oh basszus.... Elfelejtettem mikor is van. - beletúrtam a hajamba idegesen. Nahuel jól szórakozott rajtam.

- Úgy nézel ki mint aki nem nagyon aludt az éjszaka. Pedig engem fognak megtámadni nem téged.

- De te nem láttad amit én. - biggyesztettem le az ajkam. - nagyon félelmetes volt.

- De elmenekültem előle nem? Szerintem nincs miért aggódni. Tyler biztos megoldja a helyzetet. Jó vezető. - mindig is csodáltam Nahuel mennyire képes pozitívan gondolkodni.

- Remélem nem lesz semmi bajod. - mondtam halkan. 

- Na akkor? Eljössz velem? - kérdezte vidáman. 

- Persze, hogy megyek! - mosolyogtam vissza rá. Lehet nemet mondani erre? Amúgy is túlságosan aggódtam érte. Talán egy kicsit eltereli a figyelmemet.

Átváltoztunk farkas alakunkba és berohantunk az erdőbe. Egyenlőre elfelejtkeztünk minden rosszról, és kiélveztük a szünetet. Igazi meglepetésként ért, de annál jobban örültem neki. Alig vártam, hogy egész nap az erdőben lehessek. Talán sikerül majd Wynonoval is összetalálkoznom. Meg kell köszönjem neki, hogy hozott reggelit.