Amikor visszaértek, a vihar még mindig tombolt. Semmit se vesztett erejéből, pedig már második napja, hogy mindent beleadva bömbölt a hegy tetején. Aznap éjjel is bent aludtam Tylerék házában, ahol még mindig paprikás volt a hangulat. Hiába éreztem felelősnek magamat a vitájukért, akkor se volt jogom beleszólni. Nita döntése volt, hogy eljött hozzám nem az enyém. Én csak segítettem neki. Bár Tyler kicsit dühösen méregetett, de igyekeztem nem foglalkozni vele. Összehúztam magam a kanapén és próbáltam aludni, hogy másnap tudjak iskolába menni.

Nem tudtuk mikor érkezik a Tanács tag, így egyenlőre minden ment a rendes kerékvágásban. Volt egy olyan sejtésem, hogy lehet mi nem is fogunk tudni róla, hogy itt járt. Ugyanúgy elmentünk iskolába, és én az egész napot fejben végig a hegyen töltöttem. Vajon el fog menni? Mért érzem azt, hogy nem akarom még, hogy elmenjen? Annyi mindent akarok tőle kérdezni. A nevét is csak most tudtam meg.

Ismerős szagot éreztem. Fehér mancsaim megálltak a vízmosás előtt. Bár a sűrű esőfüggöny szinte minden illatot elmosott, ezt a jelenlétet ismertem, és bárhonnan felismerném. Mégis hogy talált rám? Már indultam volna az ellenkező irányba, amikor egy hang megállított.

- Ne menekülj tovább.

Nagyot fújtatva fordultam a férfi felé.

"Nem akarok beszélni veled. Sőt... Senkivel." mondtam neki.

- Változz át és úgy beszéljünk. Ebben az alakodban túlságosan is a farkas éned kerül előre. -amint megláttuk a férfit, én felismertem, hogy ő volt a Tanácsban az az indián, aki mondta, hogy eljön. Wynono elméjével összeolvadva viszont már nevet is tudtam társítani hozzá.

" Meghallgatlak...... De nem változok át."

- Wynono! Van fogalmad róla mennyi ideig kerestünk? Nem bújhatsz csak így ki a felelősséged alól. Vissza kell jönnöd a Tanácsba.

"Unalmas bagázs. Semmi kedvem nincs hozzá. Te se tudsz visszavinni."

- Helyette az itteni falkát bosszantod? Semmi értelme az egésznek. Egy zsémbes öregember lettél vagy mi? - tárta szét a kezét a férfi.

"Motega!" szóltam rá erőteljesen. " Semmi közöd hozzá." morogva hátat fordítottam neki. El akartam indulni, azonban már ott állt előttem. Nem engedett tovább.

- Jó. Nem kell visszajönnöd. Csak beszélgessünk. 

Halk morgás után szép lassan felmagasodtam, majd immár az emberi alakomban álltam előtte. Az eső is kezdett alábbhagyni. A felhők szépen lassan oszolni kezdtek, átengedve a napfényt. Amíg elintézem ezt a csevejt, hagyok egy kis szünetet a falkának.

- Mondd. - morogva elindultam az egyik közeli barlang felé. Út közben a fény megcsillant a leveleken, a pocsolyákon. A növények szikrázó szépségükkel köszönték meg nekem, hogy végre abbahagytam a vihart. Bele se gondoltam, hogy mekkora bajt okozok az élővilágnak. De hát ha annyira idegesítenek azok ott. Meg aztán unatkoztam is.

- Tegnap eljöttek hozzánk a falkából. Nem tudták ki vagy, ezért kérték, hogy csináljunk valamit. Nem gondoltam, hogy pont itt rejtőzködsz.

- És mi lesz? El fogsz küldeni innen? Még mindig tudnod kellene hol a helyed. - morogtam.

- Már nem vagy az alfám. - nézett rám Motega. Arcán már megjelent egy két ránc az utóbbi száz évben. Lehet egy idő után már én se maradok makulátlan?

- Nem mehetek el. - ráztam meg a fejem.

- Már hogyne mehetnél. Ha akarod keresek neked egy másik hegyet. Bár annak örülnék a legjobban, ha visszavennéd a helyedet a Tanácsban. Mégis csak te vagy az első farkas. Szerencsétlennek érzem magam. Csak helyettesítelek amíg vissza nem térsz.

- Nem mehetek vissza és nem hagyhatom itt őt semmiképp. - ráztam meg a fejem.

- Őt? Kit?

- A társamat. - sziszegtem kelletlenül.

- Mi... De hisz....Tayen meghalt.

- Tudom... De Tayen se az első társam volt. 

- Igaz igaz. - bólogatott a férfi.

A barlanghoz érve leültünk a még száraz sziklára bent. Nagyon párás volt a levegő.

- Új társat találtál? - a kérdésre csak bólogattam.

- A falkában? - erre is helyeseltem.

- Ki az? Csak nem... Az a sámán fiú? - kerekedett ki a szeme.

- Honnan tudtad? - lepődtem meg.

- Nem tudok sokat róla, de a vezére azt mondta csak vele álltál szóba. - mosoly kúszott az arcára.

- Oh... Igen.

- És akkor? Mihez fogsz kezdeni? Nem szakíthatod ki  a falkájából. Téged se fognak befogadni, hiszen akkor neked kellene lenned a vezérnek. Jelenleg csak egy falka nélküli vagy. Talán ha összeházasodnál vele akkor lehet...

- Motega! A fiú még 18 sincs. - vágtam a szavába, mert egykori barátom nagyon nagyon elkalandozott. - amúgy se gondoltam, hogy bármit is csinálok. Ő még nem tudja. Sose volt társa, nem tudja milyen érzés.

- Akkor itt maradsz a nyakán és idegesíted a falkáját?

- Aha...Ez a terv. - elmosolyodtam. Így kimondva elég szerencsétlenül hangzott. Elnevettem magam rajta. Röhejes vagyok. Több mint száz éve, hogy egyedül vagyok és erre most nem tudok mit kezdeni a kialakult helyzettel.

- Nagyon idegesítő a vezére. Nem akarja sámánná avatni csak azért mert fiú. Pedig megvan a tehetsége. A múltkor lelöktem egy szikláról és eltört a lába és ahelyett, hogy kétségbeesett volna, egy bagoly bőrébe bújt és úgy segített magán.

- Lelökted egy szakadékba? - akadt ki Motega.

- Dühös voltam. - vontam meg a vállam. - felült a sziklámra. Felidegesített.

Fejemben feltűnt a fiú képe. Sokat gondoltam rá. Nyilván nem véletlenül. Hirtelen furcsa érzésem támadt, de aztán el is múlt egy pillanat alatt.

- Alo, hahó! - ijedten riadtam fel. Nahuel hajolt fölém.

- Oh... - körbepillantottam. Az osztályomban voltam, tök egyedül, senki cucca nem volt bent. Nehezen tértem magamhoz még az előbbi látomásból.

- Megint láttál valamit? - kérdezte kíváncsian.

- Igen. - fogtam meg a fejem. 

- Mit? - izgatottá vált, de amikor a szemébe néztem, úgy éreztem ezt nem kellene megosztanom vele.

- Semmi különöset. Csak a fehér farkas mászkált az erdőben. - mondtam. Úgy látszott, hogy ezzel az információval teljesen megelégszik.

Felpakoltam a cuccaimat, majd elindultunk ki a suliból. Tyler kint várt ránk, mivel még eléggé nehezen járható volt a hegyi ösvény, így jobb ha a terepjáróval visz fel minket. Felpillantva a hegyre, a nap már a meleg sugaraiban fürdette, teljesen kivirultak a színek rajta. Igaza van Wynononak. Olyan szép. 

Csendben voltam a visszaút alatt. A többiek beszélgettek, de én inkább kifele bámultam az ablakon. Tylerhez se volt kedvem hozzászólni. Kis ellenszenv keletkezett bennem iránta, amit egyáltalán nem akartam, hiszen ő a vezérem. Nem tudtam vajon hogyan fogok megbirkózni ezzel a helyzettel. Valószínűleg mindig is úgy fogom érezni, hogy nem kívánatos vagyok, ha végre megválaszt sámánnak akkor is.

Hazaérve kihoztam az összes cuccomat Tyler házából, majd kicsit helyreraktam a sátramat, kifeszítettem, mert az eső eléggé megrongálta. Még várnom kellett, hogy megszáradjon, de úgy gondoltam addig sétálok egyet az erdőben. A szívem heves dobogásba kezdett. Vajon ha csak úgy sétálgatok, bele fogok botlani a fehér farkasba? Reménykedtem benne, de féltem is. Bár az átélt beszélgetés után tudhatnám már végre, hogy nem fog megölni. Mármint ha tényleg a társa vagyok. Nem tudom hogyan működik ez a dolog. Tényleg nem vettem észre semmi furcsát. Főleg azért, mert magában egy fehér szellemfarkassal furcsa volt beszélgetni.

Akaratlanul is elindultam afelé a barlang felé amerre a látomásomban voltak. Valahogy odataláltam, de már hűlt nyoma se volt egyiknek se. Amikor felpillantottam az egyik sziklára, mintha egy fehér folt pont eltűnt volna. Sokáig néztem, hátha újra meglátom, de végül csak leültem a sziklára, oda ahova Wynono is talán még pár perccel ezelőtt. Egy órán keresztül meredtem magam elé, de végül meguntam a várakozást. Nem fog velem beszélni. Azt hittem a barátjának sikerült lenyugtatnia őt, de úgy látszik arra nem vette rá, hogy beszélgessen is velem.

Átváltoztam farkas alakomba és úgy folytattam a csatangolásom az erdőben, majd amikor már teljesen besötétedett visszatértem a táborunkba. Nagyjából megszáradt a sátram, bár még nyirkos volt. Nem akartam visszamenni Tylerhez, így kénytelen voltam a hideg vizes anyagok között aludni. Azonnal elnyomott az álom. Olyannyira kifáradtam az elmúlt napokban, hogy egész éjjel aludtam, sőt még reggel is, mivel hétvége volt és végre nem kellett bemennem a suliba.

- Ne hagyjuk itt. Mi van ha felkel és ez az első dolog amit meglát. Biztos halálra rémül tőle.

Furcsa hangokra keltem. Beszélgetésre, ami pont a sátram előtt zajlott le. Már megint mi történt? A hangok kissé zaklatottnak tűntek. Azt hiszem jobb ha felkelek és megnézem miről van szó. Már mielőtt kicipzároztam volna a sátramat megéreztem a vérszagot, így valami borzalmasra voltam felkészülve. 

Meglepett szempárok néztek le rám, majd a sátram bejáratánál heverő döglött nyúlra. A nyakánál még véres volt, sőt a szagából éreztem, hogy nagyjából két órája lehetett halott.

- Ez...

- Mi van itt? - Tyler hangját hallottam meg. Nemsokára az alakja is megjelent ahogy a tömeg utat nyitott neki.

- Alo? Jól vagy? - kérdezte aggódva.

- Jól... Ez csak egy nyúl. - mondtam halkan. Persze igazából megijedtem. Mért van itt egy döglött nyúl? Talán álmomban csináltam volna? Vagy lehet nem is én voltam, hanem a fehér farkas?

- Te hoztad ide? - kérdezte, mire megráztam a fejem. - ássátok el. Alo te gyere velem.

Megszeppenve követtem a vezéremet az otthonába. Bementünk a konyhába. Azt hiszem kinevezhetem véglegesen is ezt a kihallgató helységnek. Megint úgy éreztem, hogy valami rosszat csináltam.

- A fehér farkas hozta a nyulat? - kérdezte amíg teát rakott fel főni.

- Van neve is. Wynononak hívják.

- Szóval? - nem törődött azzal amit mondtam neki.

- Nem tudom. Nem láttam. Aludtam. Most keltem fel öt perccel ezelőtt arra, hogy mindenki ott van a sátram előtt. - válaszoltam.

- Az a nyúl nem fenyegetés. - ült le és elém tolt egy bögre teát, majd a sajátját fújkálta meg kicsit.

- Nem az? - lepődtem meg.

- A bejárat elé tette le neked. Szerintem ez reggeli akart lenni. - a szemembe nézett. Én elképedve bámultam rá.

- Re.... reggeli???

- Igen. Egyszer én is hoztam haza vadat Nitának. Bár nem raktam le az ajtó elé hanem feldolgoztam és a húst bevittem neki a konyhába, hogy főzzön belőle... Na mindegy is. - megrázta a fejét. - Nem tudod mért hozott neked kaját? Mért akar most gondoskodni rólad? Mégis milyen kapcsolat van köztetek?

A sok kérdéstől zúgni kezdett a fejem. Magam se értettem, hogy Tyler mért kérte számon rajtam ezeket, bár amikor felpillantottam újra a szemébe, aggódás csillant meg benne.