Egész testemben megfeszülve vártam, hogy lépjen valamit. Tekintetünk összekapcsolódott, még ilyen távolságból is éreztem, mintha szikrázna köztünk a levegő. Nagyot nyeltem. Inába szállt a bátorságom. Láttam, hogy kivicsorítja hatalmas agyarait, majd lendületes ugrásokkal megindult felém. Lélegzetvételnyi idő alatt ért el hozzám. Nem volt időm semmire, egyszer csak koppant a fejem a földön, fölém pedig egy ordas szörnyeteg magasodott, villogó kék szemekkel.

- Várj! Ne bánts. - ijedten takartam el az arcom a kezeimmel, bár nem sokat védett tőle. Hangos morgás volt erre a válasz.

- Csak beszélgetni akarok veled. Nem változnál vissza?

" Nekem ez az eredeti alakom. "

- Akkor nem tudunk emberi alakban beszélgetni? - kérdeztem. Egész testemben remegtem a félelemtől. 

"Nincs miről." szavai élesen csattantak az elmémben. 
- De van! - válaszoltam. - például, hogy honnan származol, ki vagy, mióta élsz itt... Nagyon érdekelnek ezek a dolgok. - kétségbeesetten próbáltam beszélgetést kezdeményezni vele, bár félelmemben csak mondtam ami az eszembe jutott.
" Semmi közöd hozzá."
Felvontam a szemöldököm. Nem akartam elhinni, hogy egyáltalán nem akart beszélgetni senkivel. Évek óta egyedül él az erdőben. Csak kell, hogy legyen valami társasága. Megpróbáltam rákoncentrálni az elméjére. Egy pillanatra mintha láttam volna valamit, de aztán egy láthatatlan erő kilökött belőle. Újra szembetaláltam magam az igéző, fenyegető kék szemeivel. A két kék egymásba olvadt. Nem tudtam elszakítani a pillantásom róla. Elakadt a lélegzetem, és éreztem, hogy rá is ugyanilyen hatással volt. Végtelennek tűnő percekig álltunk lefagyva, majd felmordult és lemászott rólam.
Hápogva néztem ahogy leül tőlem egy méterre. Lassan felemelkedtem, rátámaszkodva a kezemre. Óvatosan felhúztam a lábamat, félénken átöleltem, és úgy pillogtam rá.
- Teljesen egyedül vagy? - kérdeztem halkan. Bólintott.
- Nem vagy magányos? - megrázta a fejét.
" Te is egyedül vagy. Nincs jogod ilyet kérdezni."
- Oh... Igaz... - rájöttem, hogy igaza van. Bár sokan törődtek velem, mindig is magamnak való gyerek voltam. A suliban egyáltalán nem barátkoztam a falkában lévőkön kívül mással. Mióta pedig szétvált a falka, egy két barátomtól  el is szakadtam, mert az ő családjuk Colttal maradt. Nekem nem volt senki élő rokonom, és Tyler és Will pátyolgatott legtöbbször, így velük tartottam. Na meg meg is ijedtem attól a félvértől. Persze így belegondolva az előttem lévő farkas sokkal félelmetesebb volt.
- Szóval.... Nem tudnál megtűrni minket magad mellett? Pont az alfa esküvőjét tetted tönkre. Csak képzelni tudom, hogy Tyler milyen dühös volt utána. - a hangom néha megremegett. Halk morgás volt a válasza.
- Nem tudunk üzletet kötni? Kérhetsz tőlem cserébe valamit. - hoztam fel még egy ötletet ami épp eszembe jutott.
"Nevetséges.... Nincs olyan amit te adni tudnál" szúrósan méregetett. Felszegtem az államat.
- Pedig sok mindenre képes vagyok. Te is tudod. Bele tudok menni mások fejébe meg ilyenek. - bizonygattam hasznosságom, bár úgy láttam nem igazán érdekelte az amit mondok. Éles szemeivel engem méregetett, mintha bármelyik pillanatban felfalhatna. 

- Nem akarsz egy falkát? Mért vagy egyedül? - kíváncsiskodtam. Rendületlenül ült előttem, és nem szólt semmit. Éreztem a belőle áradó feszültséget, amit én keltettem benne. Dacosan farkasszemet néztem vele, de ő nyert. Végül felálltam, mire ő is vicsorogva támadó állásba állt.

- Mért viselkedsz így? Tudod, hogy sose támadnék neked. Sokkal erősebb vagy nálam. Azonnal megölnél. - léptem hátra.

"Meg kellett volna öljelek amikor először találkoztunk."

- Ha ennyire meg akarsz ölni, tedd meg most. - szóltam vissza neki. Erre elkezdett közeledni felém. Kivillantotta agyarait, fenyegetően morogni kezdett.- mi.... Inkább ne... meg se szólaltam. - hangom megremegett.  Egyre inkább hátráltam tőle, míg a mező szélére nem értem.- Elmegyek. Nem zavarlak tovább. Bocsánatodat kérem. - rebegtem bizonytalanul, majd elhátrálva visszaléptem az erdőbe.

" Idegesítő kölyök."

Szerencsére nem jött utánam. Átváltoztam farkas alakba, és futni kezdtem a kis falunk felé. Távolról hallottam egy iszonyatos üvöltést, majd mennydörgést. Pillanatokon belül sötét fellegek lepték be a hegyet, és szakadni kezdett az eső. Volt egy olyan érzésem, hogy ez nem  a véletlen műve.

Mire visszaértem a falkához, már bőrig áztam. Úgy ömlött a víz az égből, mintha hónapok óta nem esett volna. A sátramhoz siettem, összepakoltam pár cuccomat gyorsan, majd Tyler házához mentem. Kénytelen leszek bekéredzkedni hozzá. Bármilyen jó minőségű sátor beázna ilyen felhőszakadásban. Na meg már a legutóbbit se bírta. Óvatosan kopogtam az ajtón.

- Tyler! - szóltam be, majd kinyitottam az ajtót ami nyitva volt.

- Alo? Merre jártál? Beázott a sátrad? - Nita aggódva fogadott. Azonnal hozott egy törölközőt és elkezdte szárítani a hajamat.

- Beszéltem a fehér farkassal. - mondtam ki rögtön. Nem igazán akartam húzni az időt vele. 

- Jól hallom? Alo az? - Tyler feje bukkant fel.- jól eláztál. Menj fürödj le utána beszélünk. Ilyen időben úgysem tudunk mit csinálni.

Bólintottam, majd elcsoszogtam a fürdőbe. Belenézve a tükörbe majdnem elnevettem magam. A hajam össze volt kócolva, összevissza meredezett miután Nita igyekezett felitatni a vizet belőle. A szemem még mindig élénken csillogott. A szívem heves dobogása még nem csitult le. Állandóan felvillant előttem az a szempár, ami pár centiről meredt az enyémbe. Furcsa feszültséget éreztem és nyugtalanságot. Hiába rettegtem, mégis tudtam, hogy újra el kell mennem hozzá és alig vártam azt a pillanatot.

A forró víz ugyan kicsit lenyugtatott, de nem teljesen. Immár száraz ruhával és fejjel léptem ki. A konyhába mentem, úgy gondoltam talán az a legalkalmasabb hely a beszélgetésre, na meg hallottam, hogy Tyler ott vár.

- Igyál egy teát. - Nita kedvesen szolgálta fel az italt, majd leült Ty mellé. Én velük szemben foglaltam helyet. Olyan érzésem lett, mintha kihallgatnának.

- Tényleg a szellemfarkassal találkoztál? - kérdezte Tyler.

- Igen. Gondoltam megkérem rá, hogy hagyja abba ezeket az értelmetlen fenyegetéseket amiket csinál. - motyogtam.

- És mit mondott rá?

- Semmit... Ezt. - mutattam ujjammal a plafon felé. Először nem értették mire is gondolok.

- Vihart csinált? - döbbent meg a falkavezér.

- Azt hiszem igen. - bólintottam. - felvonított, és olyan volt, mintha fölötte alakult volna ki a vihar magja, majd szakadni kezdett az eső. Mivel már nem ez az első alkalom, szerintem kijelenthetjük, hogy irányítani tudja az időjárást. -  Mintha csak a szavaimat akarta volna igazolni, egy újabb üvöltés hallatszott kintről, nem messze innen. Rögtön rá mennydörgés és villámlás kezdődött. Csak reménykedhettünk, hogy nem ide fog becsapni egy.

- Amint eláll az eső, el kell mennünk a Tanácshoz. - döntötte el Tyler. - te is jössz, mert te tudod a legtöbbet róla. 

Felcsillant a tekintetem. Engem is el akar vinni magával? Megtisztelő és izgalmas feladat volt. 

- Szívesen megyek. - bólogattam.

- Nem szeretem őket. - morgott inkább magának a farkas. - úgyse tudnak semmit se csinálni. Nem hiszem, hogy küldenének bárkit is, hogy levadásszák, vagy elfogják. Elvégre még nem halt meg senki. Nem történt nagy baj.

A vadászat szóra meghűlt bennem a vér. Nagyon reméltem, hogy nem fogják megölni. Magam se értettem mért, de nem akartam a halálát ennek a különös lénynek.

- Viszont az, hogy ő csinálja a viharokat. - szólalt meg Nita.

- Igen, ez aggodalomra ad okot. Valószínűleg nem egy egyszerű vérfarkassal van dolgunk.

- Olyan a szeme mint nekem. Bár még nem vettem észre, hogy ő is látna mint én. - tettem még hozzá.

- A kék szem hordozza a spiritualitást és a szellemvilággal való kapcsolatot. - Tyler komoly arccal nézte a bögrét a kezemben. Csak, hogy csináljak valamit, ittam egy kortyot belőle. 

- Lehet mégis szellem? - tűnődtem el rajta.

- Nem tudom. - rázta meg a fejét Ty.

Feszült csend telepedett a társaságra. Odakint tombolt a vihar, másodpercenként villámlott, így a sűrű felhőréteg ellenére is világos volt. A meleg nyugtató tea után végül nyugovóra tértünk. Persze senki se tudott ilyen időben aludni. Reggel az ébresztőm csörgése tudatta velem, hogy ideje felkelni az éber álomból. Iskolába  kellett menni, minden körülmény ellenére.

- Alo, beviszlek titeket. - Tyler jött le felöltözve. Én épp egy pirítóst ropogtattam és kakaót szürcsöltem.

- Köszönöm. - mosolyogtam rá.

Minden iskolába menőt begyűjtött a falkából, és levitt minket a terepjáróval a hegyről. Egy pillanatra nem apadt el az eső. Az út borzalmas volt. Félő volt, hogy nem tudunk lejutni, de két km után mintha elvágták volna a vihart. Megszűnt. Furcsa volt a hirtelen csend. Na jó, ez nem normális...  A vihar külön nekünk lett címezve. Ha hátrapillantottam, a sűrű esőfüggöny egy szabálytalan vonalban húzódott mögöttünk, de csak a hegyre korlátozódott. A városra nem terjedt ki.

- Eljövök a hegy lábáig értetek suli után. Várjátok meg egymást. - mondta Tyler.

Nahuellel egymásra néztünk. A másik fiú csak biccentett, majd elindult befele. Intettünk mi is az alfánknak.

- Mindenki arról beszél, hogy a szellemfarkas miatt tört ki a vihar tegnap. - indultunk el az épület felé. 

- Elmentem hozzá. - kezdtem bele a mesélésbe. Nahuel kiemelt figyelemmel hallgatott, de rövidre kellett azonban zárnom, ugyanis nem egy osztályba jártunk, és nemsokára kezdődtek az órák. - Próbáltam megkérni, hogy hagyjon minket békén, de mint látod ez lett belőle.

- Nagyon bátor vagy. - hűlt el a fiú. Halványan elpirultam. Nem éreztem magam annak. Főleg, hogy részben miattam vagyunk most bajban. Csak legyintettem.

- Na megyek. Szia. - köszöntem el tőle. 

- Majd délután találkozunk. - intett nekem, azzal ment ő is a dolgára. Egy évvel fiatalabb volt nálam, így pont nem egy osztályba jártunk.

Belépve a terembe, leültem a leghátsó sorba az ablak mellé a sarokba és kibámultam az ablakon. Pont rá lehetett látni a hegyekre. Úgy nézett ki mint valami horror film. Csoda, hogy még egyben volt a hegy. Nem sokat tűnődhettem viszont, mert belépett a tanár és megkezdte az órát. Újabb unalmas nap a suliban... Remek...