Két nap múlva kelhettem fel az ágyból. Addig csak szenvedtem, és iszonyatos fájdalmaim voltak. A rémálmokat nem is említem. Nem tudtam rendesen aludni, egész éjjel rettegve feküdtem az ágyamon, mégis mindig elutasítottam, hogy Colt itt maradjon. Először csak kicsit sétálgattam a folyosón csak úgy próba képpen, majd pihentem egy kicsit, de végül mikor újra kimentem, már megkérdeztem merre van Sarah szobája. Úgy hallottam, hogy felébredt, de ennél többet nem mondtak az orvosok. Bejártam az egész épületet, épp az egyik félreeső folyosón sétáltam, amikor megláttam a nevét egy ajtó mellett.

- Várjon fiatalúr!-szólt hozzám egy nővérke, de én már benyitottam.

Büdös volt. Először gondoltam a fertőtlenítőszer, de hamar rájöttem annak sokkal szúrósabb szaga van. Azt is éreztem, de ez a szag fojtogató, mintha valami romlana, olyan volt. Sarah az ágyon feküdt nyitott szemekkel, a feje teteje, a kezei is gézbe voltak bugyolálva. Amikor beléptem, felült. Nem tűnt olyan súlyosnak a sérülése, mintha nem is érezne semmit. Rám emelte a tekintetét. Földbe gyökerezett a lábam. Nem ismerem őt. Kellemetlen érzés ereszkedett a mellkasomra. Hasonlított ugyan Sarahra, de mintha egy teljesen más személy lenne belül.

- Anya?-utoljára talán kisiskolás koromban szóltam hozzá ilyen hangon. - Hogy érzed magad?-kérdeztem megszeppenve. Nem tudtam kiolvasni belőle semmit. Csak meredt rám a hatalmasra nyílt szemeivel. 

- Uram kérem ide nem jöhet be.-ért utol a nővér.

- Mért nem? Ő az anyám! Minden jogom megvan, hogy lássam.-fakadtam ki.- Miért ilyen? Mért nem szóltak róla?

- Kérem menjen vissza a szobájába. Mrs. Morgen még nem áll készen látogatókat fogadni.-amikor nem mozdultam, megfogta a karomat, és kivezetett a szobából. Felesleges lett volna ellenkezni és bent maradni ebben az iszonyatos bűzben.

- Mondott bármit is?-kérdeztem a nővért.

- Csak annyit, hogy ez az ő hibája. És, emlegette a csillagszórókat.

Bólintottam, majd visszamentem a saját szobámba. Leültem az ágyamra és a következő egy órában  csak magam elé meredtem. Igyekeztem felfogni, megérteni, és elfogadni a történteket. Persze nem sikerült. Azt hiszem egyedül maradtam. Úgy reméltem, hogy amint Sarah felébred, a karjai közé vethetem magam, és majd ő megnyugtat, hogy minden rendben lesz. Éreztem, hogy ez már sosem fog megtörténni. Halk szipogás töltötte be a szobámat.

Délután Tiara is bejött. Meglepődött amikor látta, hogy Margeryék és Colt is itt van. Hozott egy szép nagy csokor virágot, és az édesanyja főztjét, mert elmondása szerint a kórházi kaja szörnyű. Ebben abszolút egyetértek vele.

- Köszönöm.-mondtam halkan. Nem sokat beszéltem, inkább az ikrek próbálták oldani a hangulatot, ami elég kínos volt, így szegény lány hamar elment. Később Anna, Jared és Leon is befutott, de ők se maradtak sokáig. Végül Colttal kettesben maradtunk. Mindig ő maradt legutoljára, hátha meggondolom magam és hagyom itt aludni. Bár ez most megfordult a fejemben, de nem akartam hogy ennyit foglalkozzon velem. Ezzel akartam büntetni magam. Bár azzal nem voltam tisztában, hogy ez nem csak nekem rossz, hanem neki is.

- Történt valami?-kérdezte hátradőlve a széken. Az egyik karkötőjét piszkálta. Eszembe jutott, hogy nem is adtam oda neki az enyémet amit karácsonyra csináltam. Vajon az is elégett?

- Nem-lehajtottam a fejem.

- Mi történt?-nézett rám. Nyilvánvaló volt, hogy hazudok, de olyan nehéz volt róla beszélni.

- Anya... Ma voltam bent nála.-kezdtem bele. Körbe járattam a tekintetem mielőtt belekezdtem volna. Gondolkodtam vajon hogyan fogalmazhatnám meg.

-Iszonyatos szaga van. Sosem éreztem még ilyet. Először azt hittem, hogy a sebei vagy a fertőtlenítő, de aztán rájöttem, hogy az ő illata változott meg ennyire.-beharaptam az ajkam. A kezem annyira remegett, hogy inkább ökölbe szorítottam.- Azt hiszem nem a fizikai teste van súlyosan megsérülve, hanem a lelke.

- Jaj, Shane-Colt megdöbbenve pislogott, majd odajött hozzám, hogy megöleljen.- rendbe fog jönni ne aggódj. Csak pár napja történt. - megnyugtatóan suttogott a fülembe, közben a hátamat simogatta. - erős nő. Ha mindent elintéztünk a falkával majd újra biztonságban tudtok élni. 

- Colt-halkan szipogtam a pólójába kapaszkodva.- Félek.- a történtek valahogy megtörtek engem is. Belegondolva, hogy Coltnak is ugyanilyen nehéz volt az apja halála után, most már megértettem, hogy mit érezhetett, és mért viselkedett úgy ahogy.

- Tudom. Én is.-ledőlt velem az ágyra, majd addig csitítgatott, amíg el nem aludtam a karjai között. A tűz óta először volt nyugodt éjszakám. Nem álmodtam rosszat, és nem is riadtam fel, csak egyszer. 

Reggel sokkal jobb hangulatban keltem fel, Colt még mindig mellettem szunyókált. Nem akartam felébreszteni, de muszáj volt a haját piszkálnom. A hosszú tincsek most teljesen összegabalyodtak. Jó, hogy nem fojtottak meg egyikünket se álmunkban. Ujjaimmal végigsimítottam az arcán, mire megrezzent és kinyitotta sötét szemeit.

- Jó reggelt-suttogta mosolyogva.

- Jó reggelt-válaszoltam.

- Érdekes az arcom?-kérdezte.

- Hmm... -húztam végig álla vonalán az ujjaim.-átlagosnak mondanám.

- Igen? Pedig elég jóképű vagyok ám-vigyorgott, de erre homlokon böktem.

- Én nem látok itt senkit aki jobban néz ki nálam.-válaszoltam, majd felültem.

- Igazad van-sóhajtott fel.-Legközelebb hozok egy matracot. Nagyon kicsik a kórházi ágyak.-panaszkodott.

- Nem két emberre tervezték. És mi az hogy legközelebb? Ez egy egyszeri alkalom volt.-szögeztem le.

- Majd meglátjuk.

- Inkább menj suliba. Az első órát már úgyis lekésted.-szóltam rá. A telefonjára nézett, majd felkapta a cuccait.

- Megyek. Ma azt hiszem tesztet is írunk. Majd délután jövök.

- Nem szükséges-mondtam neki amikor már az ajtóban volt. Erre megtorpant, és visszafordult. Odajött hozzám, majd adott egy rövid csókot. 

- Délután jövök.-mondta még egyszer, majd kiment. Egyedül maradtam a hevesen verő szívemmel, és a sötétebbnél sötétebb gondolataimmal, amik nagyon hamar elfelejtették velem, hogy az előbb milyen boldog is voltam.

...

Egy hét múlva engedtek haza. Persze nem tudtam volna hova menni, és Colt ragaszkodott ahhoz, hogy hozzá költözzek. Nem igazán volt más választásom. Bár Margery is felajánlotta, de Colt lesziszegte a lányt. Azt akarta, hogy vele legyek. Először hozzá mentünk. Semmi cuccom, vagy ruhám nem volt. Úgy gondoltam valószínűleg nem is lesz. Ha nem is égett le a szobám, biztos, hogy minden használhatatlan állapotban van. Kormos, füstös. Colt adott ruhákat, szerencsére csak egy kicsit volt nagyobb a mérete, így még tűrhetően néztem ki bennük. Nem adott külön szobát, közölte, hogy vele fogok aludni, és nyugodtan használjak mindent ami nála van. Az anyukája nagyon kedves volt, de nem szólt bele semmibe. Minden úgy történt, ahogy Colt kitalálta. Hiszen most ő vezeti a falkát. Az ő szava a döntő minden helyzetben, még a saját anyukája is úgymond rangban alá került.

- Meg akarod nézni a házatokat valamikor?-kérdezte félve. -én nem tartom jó ötletnek, de hátha van valami amit nagyon szeretnél elhozni. De lehet közbe megtámadnak.

- Menjünk-bólintottam.- Menni akarok.-válaszoltam határozottan. Igaza volt, de kíváncsi voltam vajon mennyi maradt a házból.

- Kár volt megkérdeznem.-sóhajtott fel Colt. -gyere. -felkapta a kocsikulcsot, majd el is indultunk.

Még mindig láthatóak voltak a rendőrségi szalagok, és a helyszínelés nyomai. Már az utca elején megéreztem a füstszagot, ami valahogy visszahozta az emlékeket arról az estéről. Beharaptam az ajkam. Vajon jó ötlet megnéznem a házat? Lehet, hogy lelkileg nem bírom és még jobban összetörök a látványra. Erősnek kell lennem, hiszen Colt is az. Nem állhatok mellette ha nem érek fel hozzá. Könnyekkel a szememben szálltam ki az autóból.

- Minden rendben? Visszamehetünk most is ha akarod.-mondta halkan. A fejemre húztam a kapucnimat, majd hátat fordítottam neki.

- Megvárnál itt?-kérdeztem halkan. 

- Persze. Innen figyelek oké?-erre bólintottam, majd elindultam be a romok közé.

A nappali teljesen kiégett. Nem omlott össze a ház, azt hiszem a tűzoltók hamar kiértek, így meg tudták állítani időben, mielőtt a többi szobára is átterjedtek volna a lángok. Szörnyű volt ez a tömör füstszag, pedig már hány nap eltelt. Nagyon nyomasztó volt végignézni a fekete kormos falakon, vagy a kanapénk maradványain. Nem is beszélve a bedeszkázott ablakokról. Átmentem a konyhába, ami szintén nagyon bűzlött. Vajon a szobám? Sietős léptekkel mentem végig a sötét folyosón, majd benyitottam. Minden ugyan úgy volt, ahogy a legutóbb hagytam. Idáig a füst is kevésbé ért el. Felcsillant bennem a remény, hogy esetleg meg tudok menteni párat a ruháim közül. Először is a gépemet raktam el egy táskába, majd egy másikba a ruháimat amiket nem találtam annyira büdösnek. A sulis könyveim viszont magukba szívták azt az áporodott szagot. Az álomfogóm is bűzlött, de kizárt dolog volt, hogy lemondjak róla. Megtaláltam a Coltnak szánt ajándékot is, így zsebre vágtam. Annyira szerettem ezt a szobát, és most mégis itt kényszerültem hagyni. Kinyitottam az erkélyajtómat. Eszembe jutott amikor Colt itt aludt a vihar miatt. Vagy a múltkori kis afférunk. Elmosolyodtam. Azóta annyi minden történt. Kimentem a teraszra, megtámaszkodtam a korláton. Elmerengtem a kertet nézve. Amikor messzebb révedt a tekintetem, a fák közé, mintha valami megmozdult volna. Emberszagot éreztem. Egy sötét árnyék ugrott át a kerítésen, a kezében mintha egy kígyó lett volna. Nem is... Az egy korbács! Megcsillantak a holdfényben az ezüst tüskék, amikre mintha még rá lett volna száradva a vérem.

- Hogy merészelsz idejönni? Vadász...-sziszegtem.

- Oh... Hiszen ez egy bűnügyi helyszín. Csak kíváncsi voltam.-vonta meg a vállát az alak. Amint közelebb lépett elszörnyedtem. Ez nem lehet! Ez ő! Az arca felismerhetetlenségig össze volt szaggatva. Mintha valaki éles késekkel vágta volna fel, szinte milliméterenként a bőrét. Ez az én művem volt. Azzal a vadásszal álltam szemben, amelyiket nem öltem meg akkor a sikátorban. Kivillantottam az agyaraimat, de nem úgy tűnt mint aki megijedt volna tőle. Iszonyatos dühöt éreztem felőle. Persze, nyilván. Hiszen gyűlölt azért amit tettem vele. Azt hiszem ebben a pillanatban elgondolkodtam rajta, hogy tényleg pszichopata vagyok. Azt kezdtem el megbánni, hogy nem öltem őt meg akkor, nem azt, hogy ennyire tönkretettem.

A hegei még nem gyógyultak be teljesen, még rózsaszínek voltak, és kicsit duzzadtak is. Kieresztettem a karmaimat, majd nekiiramodtam, hogy kijavítsam a hibámat. A torkára mentem, pedig nem is voltam átváltozva teljesen. Hagytam, hogy az állati ösztönök vezessenek. Az arcomba csapódott a korbácsa. Nem tudtam,és nem is akartam kikerülni. Az ezüst végigmarta a bőrömet, de ennek ellenére elkaptam, nem törődve azzal, hogy a szegecsek a tenyerembe fúródtak. Egy tompa puffanást hallottam magam mellett. Colt végre észrevette, hogy nem stimmel valami. Bár jobban örültem volna, ha ő kimarad ebből.

- Hmm...-húzta el a száját a nő.- Ne gondold, hogy csak neked van farkasod.

Újabb sötét alak ugrott be a kertünkbe, hegyes agyarakkal és karmokkal vicsorított ránk. Tyler...

- Lauren megmondtam, hogy még ne támadjuk meg őket.-szólt a nőnek.

- Heh... csak játszadozni jöttem.-flegma fejet próbált vágni, de a megcsonkított arcán ez valahogy egészen horrorisztikusan nézett ki. 

- Shane.- elengedtem a korbácsot, majd odamentem Colthoz.

- Hm?-kérdeztem lazán mintha semmi se történt volna. Az arcom azt hiszem eléggé megijeszthette, mert jelenleg az enyém se volt jobb mint Laurené. Na meg a kezemből is szivárgott a vér. 

- Hagyd őket. Tyler nem akar harcolni. Ha lehet, akkor minél kevesebb vér folyjon.-mondta komolyan. Én is tisztában voltam a helyzettel, de valami azt súgta, ezzel a nővel nincs minden rendben.

-Lauren menjünk. Nincs itt keresnivalónk. Ez a félvér otthona.-sziszegte Tyler. Legalább tisztában volt vele, hogy ez a kis rész mégis csak az én területem volt.

- Otthon? Heh... Azután a kis tűzeset után ebből már soha nem lesz otthon. Az biztos, hogy nem fáztak karácsonykor. Hiszen gondoskodtam róla-az utolsó mondatánál a szemembe nézett. Azt hiszem csak pár másodperc múlva fogtam fel, hogy mit is mondott. Abban a pillanatban vetettem rá magam, hogy megöljem.