Hármasban sétáltunk hazafelé. Vagyis jelenleg inkább csak kóvályogtunk az utcán. Még mindig le voltam sokkolódva az előbb történtektől. Colt mégis mi a fenének keresi a bajt? Nem lenne semmi dolga velem, erre kijelenti, hogy megvéd. Mintha szembefordulna a saját falkájával. Persze az apja akarata szerint cselekszik, de azt biztos nem mondta neki, hogy továbbra is védelmeznie kell engem. A vöröshajú lány mellettünk csak kapkodta a fejét. Annyi kérdést láttam a szemébe, nem tudtam hogyan fogjuk eltussolni előle az ügyet. Hiszen hallotta, hogy halálosan megfenyegettek a fiúk. Biztos sejti, hogy valami nincs rendben. Colt csak ment előre, mint aki se lát se hall. Kezdett elegem lenni ebből.

- Colt-szólt utána Margery, de semmi válasz. Erre megragadta a kezét, és visszatartotta a fiút.- Üljünk be valami nyugodt helyre. Utána mesélhetnétek ezt azt-mondta halkan. Idegesen harapdáltam a számat. Kívülállókat nem avathatnánk be. Mit kellene mondanunk neki?

- Jó menjünk.-bólintott Colt. Csak hápogtam. Ilyen könnyen belemegy? 

- OKé-egyeztem bele én is. Mi lesz ebből?

Egy barátságos kávézót választottunk ki, bár jelenleg semmiképp se akartam bemenni oda. Még az ajtóban is megtorpantam, hátha nem kell bemennem, de Colt türelmetlenül beljebb lökött. Nem voltak sokan, és még külön kis boxok is voltak, amik teljesen alkalmasak az elkövetkező beszélgetésre. Beültünk a lehető legtávolabbiba, majd rendeltünk. Amíg ki nem hozták az italokat, csak csendben bámultunk a másikra. Ennél kínosabb helyzetben nem éreztem még magam. Idegesen doboltam az ujjaimmal az asztalon. Pár perc múlva végre megjött a rendelésünk, és egy kicsit jobb kedvvel nyúltam a forrócsokim felé. Most erre volt szükségem. Jó sok cukor, és kakaó. Boldogsághormon. Hátha oldja a hangulatot.

- Szóval.-kezdett bele Margery, majd sokat sejtetően Coltra nézett.- Mi ez az egész? Mért fenyegeti a falkád Shanet?-kérdezte támadóan. Megfordult körülöttem a világ. Csak meredtem arra a kettőre. Margery??

- Nem kellene fenyegetniük. Az apám is megmondta, hogy maradhat a területünkön, de ennek ellenére mégis vannak akik ezt nem így gondolják. Ki akarják űzni. Vagy megölni. Pedig csak egy félvérről van szó. Nem is tudna ártani senkinek sem. De mégis félnek, hogy  a vadászok ránk fogják bármi is történik.

- Mi? Shane te félvér vagy?-lepődött meg Margery. 

- És te? Mégis honnan tudsz ezekről?-akadtam ki.- Mi a fene folyik itt? Nem értem az egészet-túrtam bele idegesen a hajamba.

- Boszorkány vagyok.-mosolygott a lány.- az egész családom az. Percy is tud a falkáról. Ők uralkodnak a város ezen területén. Persze csak a természetfeletti felett.

- Boszorkány?-még tátogtam valami káromkodás félét, majd inkább becsuktam a számat.

- Sose láttam még félvért. Ha nem mondjátok rá se jöttem volna. Nem is vagy indián-hajolt közelebb hozzám Margy, de én inkább elhúzódtam tőle.

- Anyámra hasonlítok. Csak a farkas gént örököltem apámtól. -motyogtam.

- De a szüleid..-kezdte, de a szavába vágtam.

- Az igazi szüleim meghaltak évekkel ezelőtt. Anya testvére és a férje vett magukhoz.-erre megvilágosodott a tekintete.

- Nem gondoltam, hogy ennyire érdekes életetek van-ámuldozott.

- Most nem ez a lényeg-szólt közbe Colt.- meg fogják őt ölni, ha nem teszünk valamit.

- A te falkád. Mért nem tudod kordában tartani őket?-pirított rá Margery.- ráadásul a barátaid.

- Látod, hogy nem azok. Amikor elmagyaráztam nekik milyen helyzetben van Shane, csak lenézően morogtak valamit. Nem is érdekelte őket. Egy falkátlan félvérnél nincs mocskosabb. Nem tűrik, hogy a területükön járkáljon.
- Pedig neked kellene tenned valamit.

- Nem kell semmit se tenned. Colt, ez már nem a te ügyed. Mért jelentetted ki hogy megvédesz? Mintha hadat üzentél volna nekik! - akadtam ki. - Menj oda hozzájuk és mondd meg, hogy nem úgy gondoltad. Én meg majd megvédem magam valahogy-mondtam a végét kissé bizonytalanul. Nyilván nem húznám sokáig.
- Nem lehet Shane. Megölnek. - mondta Margery. - Colt megvéd. Ugye? - tette a kezét bizalmasan a fiúéra. Nagyon furcsálltam, mert Colt azonnal elhúzódott a lánytól. Amikor rám nézett, csak grimaszolt egyet. Mi baja van Margeryvel? Olyan rendes lány. Ráadásul titkolóznia se kellene előtte. Szép is. Válaszul megforgattam a szemeimet. Nem értettem miért utasítja el ennyire őt.
- Ti meg mit metakommunikáltok egymással? - pirított ránk a lány. - na jó. Azt hiszem fel kell tennem a kérdést-sóhajtott. - együtt vagytok?
- Hogy mi? - nem kaptam levegőt. Ez mégis honnan? - Margy nem tudom honnan szeded a hülyeségeidet, de nem vagyok buzi köszönöm szépen. Felőlem viheted Coltot. Ne is lássam többé - legyezgettem a kezemmel, mintha el akarnám hessegetni a fiút.
Viszont amikor ránéztem, feltűnően csendben volt. Nagyon elgondolkodhatott valamin. De hiszen ezen nincs mit gondolkodni!
- Colt? - nézett rá a lány.
- Nem vagyunk együtt - szinte suttogta a szavakat. Olyan sötét volt a tekintete, hogy komolyan megijedtem tőle. Mi ez az ellenszenv? Mért is kell neki engem pátyolgatnia, ha ennyire utál?

- Oh.. Ez esetben sajnálom-mondta Margery. Váltott egy sokat mondó pillantást Colttal, amit én egyáltalán nem értettem.- Pedig aranyosak lennétek együtt. Azért gondolkodjatok el rajta-itt feltűnően rám nézett. Most ezt mért? Csak pislogtam. Mért kellene nekem Colttal járnom? Amikor ott van egy csomó lány, aki szívesen járna velem, sőt az első nap még Margery is azt mondta, hogy összejönne velem. Olyan bonyolultak ezek a lányok...

- Inkább hagyjuk is a témát.-fújtattam. 

- Igaz. Nem ezért vagyunk most itt.-bólintott a lány.- Colt azt hiszem nekem is be kell szállnom ebbe. Percynek is szólok. Állandó védelmet kell biztosítani Shane-nek. -jelentette ki.

- Na nem! Köszönöm ebből elegem van. Legyen csak annyi, hogy kicsit odafigyeltek rám a suliba jó? Nem akarom, hogy továbbra is lesse valaki minden lépésemet-jelentettem ki határozottan.

- Mert mégis ki lesett téged eddig?-érdeklődött Margery, mire elpirultam.

- Colt.

- Apám egy hetet adott neki, hogy elhúzzon a városból. Erre ő a hetedik napon elment hozzá engedélyt kérni a maradásra.-Colt kissé ki volt idegileg úgy vettem észre. Pedig nem is az ő életéről van szó.

- Azta-hűlt el a vörös.- Nem néztem volna ki belőled hogy ilyen bátor vagy.

- Kösz-morogtam kelletlenül.- Ezek szerint gyávának tartasz.

- Nem úgy értettem...

 -De én úgy értettem.- felálltam az asztaltól.- Inkább most mennék. És köszönöm de nem kell kíséret.-azzal elindultam a kijárat felé.

- Colt-sziszegett Margery, mire a fiú értetlenül nézett .-menj már utána -noszogatta, de nem úgy látszott mint aki bármerre is megmozdulna. Aztán hirtelen egy árnyék suhant át az arcán, mintha eszébe jutott volna valami. Felpattant.

- Mindjárt jövök.

Már kiértem a kávézóból, amikor Colt elkapta a csuklóm és visszatartott.

- Most meg mi van?-fordultam felé. Kezdett elegem lenni abból, hogy mindenki úgy kezel mint egy óvodást, akinek 24 órás felügyeletre van szüksége.

- Ma telihold van. Rendben vagy vele? Úgy tudom a félvéreknek nehezebb.-aggódva a szemembe nézett. Megfeszültem. Teljesen kiment a fejemből. Ijedten villantak meg a szemeim, de végül csak sóhajtottam egyet.

- Rendben leszek-bólintottam. Bárcsak igaz lenne. Még fogalmam se volt, hogy mit fogok csinálni.

- Biztos? Ha gondolod...

- Biztos-vágtam bele a szavába. Kirángattam a csuklóm a szorításából, majd otthagytam. Már egy ideje mentem, de szerencsére nem éreztem, hogy bárki is követne. Mégis, hogy lehetek ilyen hülye, hogy elfelejtem a teliholdat?? Egész életembe soha nem  történt még ilyen. Pedig nem volt egy túl könnyű dolog. A félvérek sokkal nehezebben tudják ilyenkor kezelni a vérfarkas énjüket. Fiatal korukban szinte biztos, hogy át fognak változni. Ezt csak nagyon hosszú idő alatt tanulják meg vissza szorítani, de akkor is félig lehet, hogy átváltoznak, és a természetük sokkal agresszívabb és vadállatiasabb lesz. Nos igen. Bárcsak ennyi lenne a dolog nálam. Természetesen én hol tartok ebben a folyamatban? Sehol. Teljesen át szoktam változni, és önkívületi állapotban rohangálok mindenhol, esetleg megtámadok egy két állatot, vagy velem egy méretű embereket. Vagyis közveszélyes vagyok. Természetesen ez a legfőbb oka annak, hogy a falkák nehezen tűrik meg a félvéreket. Teljesen megértem. Viszont az évek alatt semmit nem tudtam fejlődni, mert nem tudtam mit is kellene csinálnom, hogyan érhetném el a kívánt hatást. 

Hazaérve már éreztem, hogy egyre nyugtalanabb vagyok, a szívem is sokkal hevesebben vert. Utáltam ezeket az éjszakákat. Mint a lányok a menszeszt. Nekem ez volt a havi bajom. Előszedtem a bilincset a szekrényemből, amit gondosan őriztem, nehogy valaki megtudja, és esetleg rosszra gondoljon. Nem vagyok szadista de tényleg. Viszont muszáj valamivel rögzítsem magam ha nem akarok átváltozva rohangálni, hogy majd a falka elkapjon és kitekerje a nyakam. Láncokat szedtem elő az ágyam alól, majd ezekkel együtt elindultam ki. Kintről lehetett lemenni a pincébe, én pedig arra gondoltam, hogy ott biztos nem fogok feltűnni senkinek. Az előző helyemen nem volt ilyen gondom. Ott szabadon mehettem, így csak kimentem az erdő közepére, és egész éjjel követtem az ösztöneimet. Sarahék otthon vannak, de talán nem leszek annyira hangos. Úgy látszik sikerült elijesztenem Coltot, mert nem éreztem a szagát. Lementem a pincébe, több kisebb helység is volt, de az egyikbe volt a földhöz erősítve egy karika. Lehet állatokat tartottak itt régen? Mindegy is. Nekem tökéletes lesz. A telefonomat letettem a bejáratnál, levettem a ruháimat, majd elkezdtem a nyakamra tekerni a láncot. A bilinccsel odaerősítettem, majd leültem a földre. Egész takaros kis pince volt. A plafonról hatalmas pókok lógtak le, bogarak szaladgáltak a földön, falon, mindenhol. De ezen kívül szépen megcsinált beton volt. Na jó hiába hitegetem magam. Ez kurva félelmetes. Inkább lehunytam a szemem. Csak lenne már reggel. Ekkor éreztem, hogy kezdődik.