Ismét hallgat a csendben
az óra a falon,
S míg én halkan kacagok,
Indul a szívem tik takja.

S most kihuny a fény,
Hirtelen nem tudom hol vagyok,
Mindenhol fehér a fény,
S hangom elakad.

Haldoklom? Kérdem,
Bár választ nem kapok.
Jön egy dallam, mi elhallgat,
Ha arcom felé fordítom.

Majd megjelenik egy arc,
S csak ballag felém.
Olyan hatalmasak a léptei,
alig bírok rá nézni.

Valami suhog körülöttem,
Majd kattanás, szívverés.
Hosszú sípszó után, újra
aprók jönnek.

Valahogy így képzeltem volna,
Ha legyőzöm a halált.
Tudom, hogy te követtél
egy éjszakán át.

Hallom, ahogy lépteid sietnek,
de utol sajnos nem érsz.
Ne aggódj. Csak előre nézz.
Majd úgyis találkozunk,

Ha egyszer újra élsz.
Akkor majd megint piszkállak,
És hallgatom mit mesélsz.
Addig is csak itt ölellek,

Te drága, nagy kertész.