Fekete viasz csorog le
a falon, s mint leégett
gyertya ülök a sarokban.

Figyelem a cseppeket az
ablakon, s mint ők, úgy
csorognak könnyeim arcomon.

Ennyi? Kérdeztem meredten
a csendtől, hangom megtörve
azt, s a némaság válaszolt.

Lassan előre tekintek,
s elképzelem, ahogy lelépek
a sziklaszirtről.

Felkér a szél egy táncra,
majd a sziklákon csobbanok,
s szétszed a hullám.

Sodrása elkísér, elmos és
felküld az égbe.
Most együtt vagyunk csillagok.

Melletted ragyogok,
s máshova is követlek én,
csak kérlek. Velem ragyogj!

Ragyogj velem az égen,
mert nélküked fénytelen vagyok,
s elveszek a sötétségben.

Kérlek...legyél a fényem.