Egyedül vagyok. Ennyi volna?
Üresen ballagok, szívem fekete,
Nem szinezik már be az emberek.
Ennyi volna?

Csalódás, csalódásra halmazok,
s mindez az én hibám, hisz
újra és újra esélyt, s reményt adok.
Ennyi volna?

Tudjátok nem fer.
Nem fer, hogy hallgatok, eltűrök,
Miközben romba dőlők,
S ti majd a síromnál nyöszörögtök.
De akkor majd bánjátok!

Bánni fogjátok, hogy mindig hátra hagytatok, hogy szavam semmibe vettétek, s sose lehetettem ott veletek.

Ennyi volna? El is engedtetek.
Felsem tűnik nektek, hogy leléptem, innen? Innen el?
Régen annyira mások voltatok!

Én miért nem változok?  Vagy én változtam volna túl sokat, hogy ennyire lenéztek emgemet?

Mindig elfelejtitek, nem naiv vagyok, hanem kedves!
nem vagyok ostoba, nem vagyok gyáva!

Az én világom lehet másutt van, mint tiétek, de ez a művész lélek itt, sose fog leszállni a földre!

Sose leszek olyanok mint ti, ezt itt fogadom! Sose hagyok hátra senkit, s mindenkit szeretni fogok!
Hát hagyjatok el.
Ennyi volna?

Kevesek vagytok én hozzám.
Ennyi volna, s láss csodát!
Hirtelen mennyi új, szép és értékes ember lát engem odaát.

Majd ők megbecsülnek időben.
Hiszem. Elhiszem, hogy nem
Ennyi volt.

☆Ezt most mindenkinek ajánlom, aki éppen egyedül érzi magát egy közösségnek. Legjobbak vagytok amúgy☆