Annyira rossz most minden. Ismeretlen a környék is, ismeretlen mindenki számomra. Talán a szüleim tudják, hogy kórházban voltam?. Miért nem kerestek?.

-Jungkook.-nézek rá. Éppen szálna be az autóba, hogy beparkoljon az udvarukba.
-Tessék?.-lép el az autótól és figyel.
-Kérdezhetek valamit?.
-Persze, hogy kérdezhetsz.-mosolyog rám.
-A szüleim...a szüleim tudják, hogy mi történt velem?.-nézek le a földre. Legalább rájuk emlékeznék.
-Igen, tudják.
-Akkor miért nincsenek itthon és várnak engem?.
-Figyelj Tae.-fújja ki a levegőjét és sétálni kezd felém.
-Igen?.
-A szüleid azt mondták, hogy bármennyire is szeretnének téged látni, nem tudnak azzal a gondolattal élni, hogy nem ismered fel majd őket.-ölel át. Meglepődök mert már azt se tudom mikor éreztem más szorítását.-De azt is üzenik, hogy nagyon de nagyon szeretnek téged, sose lesz másképp csak kell nekik egy kis idő.-simogatja meg a hátam majd el is enged.-Addig is itt vagyok én, rám számíthatsz. Meg persze Jimin is és Jaebumék.
-Ők is szeretnek engem úgy mint anyáék?.-törlöm meg könnyes szemeim.
-Ők is szeretnek téged.-bólint bíztatásként.
-És te?. Te szeretsz engem?.
-Én?.-látom rajta, hogy megrémül egy pillanatra. De a rémületet egy írtó nagy mosoly követi.-Én mindennél jobban szeretlek téged Taehyung.-kacsint rám.
-Köszönöm, hogy szeretsz.-mosolygok rá.
-Ezt ne köszönd te butus.-int le.-Menj be pihenni.
-Lehet azt kéne tennem.
-Az lenne most neked a legjobb. Később átmenjek?.
-Jó lenne.-indulok meg a házunk felé.
Baszki a kulcs. Hülye Taehyung.-Jungkook.
-Hm?.-néz rám megint.
-Nálad van a lakás kulcsom?. Kellene, hogy bejussak.-vakargatom a tarkóm.
-Jaj tényleg.-kap az ővtáskájához és nyújtja is felém.-Később akkor megyek.-veszem el tőle és bólintok.-Szia.
-Szia.-köszönök én is majd megvárva míg bemegy fordulok is meg és a házunk felé veszem az irányt megint.

A kaput kinyitva nem fogad más mint egy elég csendes udvar. Házi állatom sincs?. Meg fogok halni itt egyedül.
Sétálva a bejárati ajtó felé még egyszer utoljára körbe nézek majd megbizonyosodva, hogy tényleg nincs se kutyám se macskám kinyitom az ajtót.
Csukott szemmel lépek be a házba. Nem akarom látni milyen. Nem emlékszem rá. Nem, nem akarom tudni hol lakom.

-Hallod Kyun jó lenne ha leülnél a seggedre.-hallom meg Jaebum hangját?. Ezek itt vannak az én házamban?. De hogy?. Jungkooknál volt a kulcs.
-PEN PINEAPPLE APPLE PEEEEN.-ennyit lehet hallani. Becsukom az ajtót majd leveszem a cipőm és a hang felé sétálok. Mi a szar?.
-Te esküszöm nem vagy százas gyerek.-fogja a fejét Jaebum.
-AHHH..PEN PINEAPPLE APPLE PEEEEN.-láttam meg a bolond Changkyun táncolni.

Olyan hangosan kezdek el nevetni, hogy mindegyik megijed tőlem. Hát ezt nem hiszem el. Changkyun a legnagyobb forma és pont rá nem emlékszem?. Miért ilyen kegyetlen az élet?.

-Tae.-áll fel Kunpi az asztaltól és elvesz pár táskát tőlem majd a másik székre rakja.-Hogy vagy?. Te sírsz?.-fürkészi az arcom.
-A röhögéstől.-fújom ki a sok levegőt ami bent ragadt a nevetéstől.
-Jó lenne ha haladnál a kajával Jaebum mert már éhezem.-csapja meg az említett karját Kyun. A konyhában vagyunk.
-Amúgy ti hogy jöttetek be?. Kooknál volt a kulcs.
-A régi Taehyung mindig a kapu mellett eldugva egy tégla alatt hagyta a pót kulcsot.-lógatja az említett tárgyat Kyun. A régi Taehyung.
-Értem. Hát akkor érezzétek magatokat otthon srácok.-mosolygok rájuk. Vagyis csak Kunpimookra és Changkyunra. Jaebum háttal áll nekem.
-Minden okés Tae?.-kérdez most már Jaebum is rámnézve.
-Persze, csak...csak körbe nézek ha nem bánjátok.-mind a három leint mosolyogva.

Hát akkor indulhat a túra. Most már tudom hol a konyha úgyhogy azt nem kell keresnem. A nappali ott van ahol bejöttem csak jobbra kell fordulni.
Most a fürdőszobát keresve végig sétálok a nagy folyosón majd a végén lévő ajtón benyitok. Szóval itt van a fürdőszoba. Akkor keressük meg a szobámat. Megint elindulva a nagy folyosón nézem a falon lévő festményeket. Vannak olyan rajzok amiket én csináltam és bekeretezve vannak. Onnan tudom, hogy én lehettem mert aláírtam mindegyiket.

Na de keressük a szobámat. Kiérve a folyosó végére meglátom a velem szemben lévő lépcsőt ami felvezet valahová. Két emeletes házunk van?. De király.
Fellépve az első lépcsőfokra újra benyilal a fejem és lepörög egy esemény benne. Becsukva a szemem engedem a szőrnynek, hogy kitálálja azt amit tud. Kis gyerek vagyok és épp szaladok fel a lépcsőn de elesek egy mélyedésben az egyik fokon.

Azonnal kinyitom a szemem és keresem azt a mélyedést amit az előbb láttam vissza emlékezésem során. Az ötödik lépcsőfokon meg is találom majd legugolva hozzá megérintem. Mióta lehet itt ez a mélyedés?. Veszélyesnek tűnik. Felállva haladok tovább és mire feleszmélek már egy kisebb folyosón vagyok ahol két ajtót látok egymás mellett a folyosó végén. Közelebb gyaloglok az ajtókhoz és a kiakaszott táblákat nézem. Az egyik ajtón a szüleim neve áll azt hiszem. A másikon pedig az enyém. Nagy levegőt véve benyitok végre a szobámba. Hatalmas ágy, nem túl sok bútor, egy iróasztal, könyves polc, kisebb téve és egy dohányzó asztal amin egy cetli van egy dobozzal. Mi lehet ez?. Elvéve a cetlit elkezdem olvasni.

"Drága kisfiam. Nagyon de nagyon sajnálom ami veled történt. Hihetetlen az egész. Annyira de annyira szeretünk téged, hogy azt el sem tudod képzelni. Legszivesebben már akkor ölelnénk mikor ezt a levelet olvasod. Kérlek ne haragudj rám és apádra. Így láttuk helyesnek. Sokat dolgozunk és nem mindig tudnánk melletted lenni ami nem segítene neked a javulásban. Pontosan ezért hagytuk meg a lehetőséget a barátaidnak. Hidd el ők is annyira szeretnek téged mint mi. Nagyon szépen kérlek téged soha se engedd el magad mellől JeongGukot, ő az akire igazán számíthatsz. Az asztalon lévő dobozban egy telefon van amit úgy vettünk neked. Sajnos a sajátod a baleset közben darabokra tört így kaptál tőlünk egy isten hozott itthon ajándékot. Drága kisfiam, nagyon szeretünk téged, vigyázz nagyon magadra. Millió csók. Édesanyád és édesapád.".

-Annyira szeretnélek titeket látni anyu!-szorítgatom a kis dobozt együtt a cetlivel.-Még akkor is ha nem emlékszem rátok. Szeretnélek titeket érezni. Érezni azt, hogy szerettek anya!.-törlöm folyamatosan a szemem. Nem szeretnék sírni de hiányzik a családom. Hiányoznak nagyon.

-Csengettek te faszkalap!-töri meg a szomorúságom Changkyun hangja.
-Nyisd ki akkor bazdmeg.-üvölt Kunpimook is.
-Nyisd ki te.
-Nyitja ki a halál. Nem vagyok a szolgád.
-Cseléd vagy te, nem szolga.-oktatja Kyun.-Na, nyissad már mert már ráfeküdt a csengőre a balfasz.

Leteszem a dobozt és a cetlit és mégegyszer körbe nézve elhagyom a szobám. Végig a kis folyosón és le a földszintre. Megjött Jungkook.
Várjunk, anyu azt írta soha ne engedjem távol magamtól. De miért ne?. Tudni akarom egyáltalán?.

-Istenem, hogy verjelek agyon titeket nyissátok már ki azt a rohadt ajtót.-fenyegeti őket Jaebum.
-Nyisd ki te!.-mondják egyszerre majd mikor már tudatosult bennük, hogy egyszerre mondták felnevetnek.

-Nyitom én.-nevetem el magam majd megvárva míg rámnéznek megyek is nyitni az ajtót mert már türelmetlen az illető.

-Szia. Jimin?.-nézek rá. -Hát te?.-engedem beljebb.
-Már el se jöhetek hozzád?.
-De, szívesen fogadlak csak nem téged vártalak hanem Jungkookot.
-Ó Jungkook. Majd jön ő is de most én vagyok itt úgyhogy remélem nem zavarlak.
-Dehogy zavarsz.-csukom be az ajtót.
-Ki a faszom az?.-lép ki a konyhából Changkyun.
-Changkyun!.-szólok rá.
-Hát te Chim?.-néz rá. -Mi járatban erre?.-vigyorog a bolond. Jiminre nézek akinek már most vörös a feje.
-Ne hívj így te faszkalap mert letekerem a fütykösöd és a szádba teszem.
-Jimin!.-szólok Jiminre is.
-Amúgy meg ha nem tetszik, hogy itt vagyok arra van az ajtó.-mosolyog gúnyosan Changkyunra és mutatja, hogy merre távozzon.

Kérlek Jungkook, siess mert ezek lassan megfogják ölni egymást és félek....

~Szaszi~