~ Changkyun szemszög_

Tae barátom most el van foglalva a gyászoló párjával, én pedig itt rohadva az iskola négy fala közt látom magamon a változást.

- Szerinted is furcsa vagyok?- vágódok le Jaebum mellé teljesen kiakadva.
- Furcsa? Miért is? - néz rám a füzetéből. De rohadt jól néz ki, öcsém. HOGY MI A FASZT GONDOLOK?! - Talán agyad nőtt? - megkopogtatja a fejem búbját és pedig elcsapom a fejem.
- Bár nőtt volna! - pattanok fel teljesen kiakadva és rohanok a tesi teremhez. Ez nem lehet igaz! Nem! A csajokat lesem a pályán és egy-kettőn meg is lepődöm milyen fullos lett. De. Valakit kiszúrok a lelátón és egyből felkapom a fejem. Az csak Jimin. Sokkal jobban fest, mint szokott. Gondolom érzi, hogy szugerálom, mert felém néz hirtelen. Lányos zavaromba intek neki egyet, ő pedig mosolyogva integet vissza. Az arcomba pedig egy labda csapódik, ami a parkettára is vág. Így egy pillanatra üres lesz minden számomra.

- Úristen, Changkyunie nagyon sajnálom! De nagyon, nagyon! - hallom az egyik szép lány hangját. Csak felkapom a fejem és a gyengélkedőn találom magam. Az ijedt lényre nézek és elmosolyodom.
- Semmi baj. Jól vagyok.- mondom nyugodtan neki. Elmosolyodik majd ad egy puszit és elszalad. Pár perc múlva pedig egy idióta töri be az ajtót.
- Miért kell majdnem a pálya negyedéről szugerálnod, te balfasz?! - kezdi egyből Jimin.
- Olyan jól játszottak a lányok, hogy nem bírtam ellenállni.- hazudom egyből.- A jó látnivalót nem lehet messziről csodálni.- teszem hozzá.
- De te mégis engem csodáltál, idióta!
- HOGY MI?! - kapom fel egyből a vizet. - TÉGED A KUTYA SE NÉZETT!
- Akkor elég nagy kutya lehetsz, barátom! - mosolyog rám gúnyosan.
- A szőke a negyed pályán eléggé ott volt a szeren. Ezért most ne irigykedj.
- Én irigy? - kapja fel egyből a fejét. Majd csúnyán is néz.- Engem a biszexuálisoktól kezdve a melegekig megnéznek! Nem úgy, mint téged..
- Ez nem igaz! Most hallgass el! - szólok rá egyből, mert már kezd idegesíteni.
- Miért? Mi lesz ha nem? Megversz?- szinte már nevetve kérdezi, én pedig felpattanok és befogom a kezemmel a száját. Ekkor pedig pont betörik az ajtót a lány kézisek és meglepődve néznek.
- Talán..?- kérdeznék is, de elengedem a barmot.
- Neeem. Semmi! Jól vagyok és nincs bajom! Máskor inkább...- hablatyolok össze-vissza, de kuncogva hagynak magunkra ismét.- Ebből nagyon nagy pletyka lesz!- fogom a fejem és elvagyok hülve.
- A másik kapura is játszol, kis kandalló?- pillant rám az idióta.
- Na most hagyd el ezt a termet, amég bele nem építelek az ajtón lévő üveg helyére! - ordítok rá idegesen.
- Na azt majd megnézem!- nevet ki hangosan és el is megy.

Szégyenembe én is elhagytam a gyengélkedőt és az utolsó órákról el is lógtam. De Bambi barátom velem tartott.
- Mi ez az egész pletyka a suliba? - kérdezi és értetlenül pillant felém.
- Az csak egy megvádolás! Most fiú vagyok és nem foghatom be a kezemmel egy velem egynemű száját? Bocsánat, hogy nem akartam megütni azt a férget. Utána igazgatóiba is ülni. Nem ért annyit az egész.
- Hát a minimum annyi lett volna, hogy kiütöd kétszer és futsz hozzánk, hogy felpakoljunk harcra. De nem ilyen buzisan, hogy befogod a száját...
- Nem vagyok meleg...- vágom rá egyből.- A fekete hajú lányt holnap el is hívom randizni.- hadarom és gyorsabban sétálok.
- De hát, ha két hajlamos vagy..- folytatná, de a táskámat dobom rá reflexből. Szegény gyomorba kapja és össze is roggyan.- Bazdmeg!- káromkodik jó hangosan.
- Ne. Mondd. Ki. Még. Egyszer!
- Kyun. Jól vagy?- lép hozzám én pedig nem tudom már mi van velem. Mi ez az új érzés? Hova lesz a jó pofa énem? Mi az isten ütött belém? Úgy érzem magam, mint egy megkergült idióta. Ha együtt lenne a csapat tudnánk róla beszélni. De most mindenkinek megvan a saját baja, dolga. Ezt nem hiszem el.
- Azt hiszem, hogy most haza kell mennem. Gyorsan. Bocsánat.- veszem ki a kezéből a táskám és tovább indulok egyedül. Mivel Double B jó barátom így hagyja is. Ezért, majd egyszer áldani fogom. Csak jussak el a misékre is. Mostmár muszájnak érzem. Jooheon pedig amúgy is nagy szeretettel vár a fülke túloldalán. Mond egy jó imát és kiűzi belőlem ezt az érzést. A "Mi Atyánk" százszor elfogja hagyni a szám, hátha nem a pokolba fogok végezni. Elég gyorsan érek haza és még telefonon beszélve adom le a házit. A földön fetrengve gondolkozom a bennem kavargó érzéseken, de nem találom a választ. Most hagyjak neki? Vagy ne? De, hát a körömbe vannak más emberek. Nem csak az a normális, amit általába a normi emberek elvárnak! Felülök és a fükörbe nézem magam. Ez nagyon cringe lesz, I.M...