~~~Jimin nézete~~~

-Miért nem kaphatott olyan szülőket, mint én? -zokog valaki.
Mindenem ólom súlyú és zsibbad.
Annyira emlékszem, hogy anya és Jihoon ájulásig vert. Onnan képszakadás. No meg hangokat hallottam. Mint valami álomban. Mesélt és mesélt egy fiú. Mi történt vele aznap, mit csinált.
-Figyelj Kook! Én elmegyek valami kajáért és meggyőzöm az orvosokat, hogy itt maradhassunk, oké?- ez Junghyun.
-Rendben.- szipog Jungkook.
Milyen jó érzés hallani a hangját...
-Beszélgess vele. Reméljük sikerül visszahoznod az életbe!- Minhee cipője hangos kopogása elhalkult.
-Tudod... Elképesztően nagy bűntudatom van.- simogatja a kezem.
Nekem is Kook. Nekem is.
-Nem akartalak megütni...- szipog. -Jimin, rohadtul sajnálom! Kérlek Szerelmem! Kérlek! - zokogva a kezünkre fektette fejét. Meleg könnyei bőrömre érkeztek, s folytak le a matracra. 

•Pár órával később•

-Sajnálom, de nem tudunk még egy ágyat behozni!
-Semmi gond. Meg leszünk így is!- Minhee hangjából hallani lehetett, hogy mosolyog.
-Akkor... Próbáljanak jól aludni!- egy ajtó becsukódott.
Este van? Kicsit elvesztettem az időérzékem...
-Jungkook...- szólal meg lágyan Junghyun.
-Hm?- Kook feje még mindig a kezemen pihen.
-Mi kint leszünk, ha keresnél.- megint ajtó csukódás.
Jungkook szipogni kezdett.
-Jó éjt Chim.- mormogja.
Jó éjt Kookie...

Nyugodt, halk szuszogás. Egyenletes csipogás. Ennyit hallok. Nincs sok zaj, gondolom az éjszaka közepe van.
Ki kéne nyitnom a szemem... El van zsibbadva mindenem... Aish!
A szemöldökömet sikerült megmozdítanom! Ez haladás!

Pár perc küszködés után, végre ki bírtam nyitni a szemem.
Körbe néztem, s mikor megpillantottam Kook-ot, szívem kihagyott egy ütemet, amit az a rohadt gép is közvetített, hangosan. Kimaradt egy csipogás, amire szerelmem felkapta a fejét. Ijedten nézett a gépre, majd rám. Még jobban elsápadt, amikor a nyitott szememet meglátta.
-J-Jimin...- remeg meg ajka. Az én arcomon van egy légző maszk, ami megakadályozza, hogy újra érezhessem puha ajkait.
-Itt vagyok...- suttogom.
-U-ugye ez nem álom? Mert ha igen, akkor arra fogok felkelni, hogy nem csipog az a gép, te pedig m-meg...- sírni kezdett.
-Jungkook!- nem tudok hangosabban beszélni. Egyenlőre. -Nem hinném, hogy álom. Csípd meg magad és megtudod, bár szerintem nem tudunk ugyanabba az álomba kerülni.
-Igaz...- felszisszent, mire elmosolyodtam.
-Bolond vagy.- lehunytam a szemem, mert fájni kezdett.
-Az vagyok! Kérlek bocsáss meg nekem!- hangja megint sírós volt.
-Te bocsáss meg nekem!- sóhajtok fel. -Meggondolatlan voltam és egy idióta.
-De én meg megütöttelek, holott nem érdemelted meg!- összekulcsolta az ujjainkat.
-Megérdemeltem. -sóhajtok egyet.
-Istenem Jimin! Fogd fel, hogy nem a te hibád!? Megyek szólok anyunak, addig meg ne merj halni, vagy és is megölöm magam!- kinyitom a szemem, mire egy komoly tekintetű Kook-kal találom szembe magam.
-Nem fogok meghalni, te Nyúl!- kuncogok.
-Maradj Mochi! Ezt még megjárod!- vigyorodik el, majd kisiet.
Egy perc se telt el, mikor Minhee és Junghyun berontott.
-Jiminie!- kezd el sírni a nő.
-Nem tudod mennyire meg könnyebbültünk! -sóhajt egyet a férfi.
Minhee mosolyogva a homlokomra nyomott egy puszit, Junghyun pedig csak vidáman figyelt.
-Megyek, szólok az orvosnak!- kuncog az anyuka, s elsiet.
-Figyelj Chim. Átírjuk a neved Jeon-ra. Mit szólsz?- nevet fel Kook apja.
-Akkor nem tudom elvenni!- toppant egyet Jungkook.
-Mit?- ül le Junghyun.
-Jimin! Eljegyezni!- teljesen elvörösödtem, szívverésem felgyorsult, ami még egyet jelentett... Gyorsabb csipogás. Ne már!
Apja-fia ijedten a gépre nézett, majd rám. Oldalra fordítottam a fejem és nyeltem egy nagyot. Lelepleztem magam... A faszomat bele! Nagyon örülnék, ha Jungkook-kal együtt öregednénk meg, de... Félek, hogy elveszthetem, ha megtudja. Hülye gép...
-Chim...- simít a kezemre Kook.
-Hm?- vettem egy nagy levegőt, mire szúrni kezdett a mellkasom. Felnyögtem és összeszorítottam a szemem. -Minden rendben?- esik kétségbe Jungkook.
-Ih-ghen...- küszködöm a levegővétellel.
Köhögő roham tört rám, mikor kinyílt az ajtó.
-Engedjen Mr. Jeon!- állítja félre az orvos Kook-ot. -Hm... Aham... Igen...-mormog.- Nyugodjon le Park. Azért jött rá a roham, mert a szíve hirtelen gyors ütemet diktált, s a tüdeje nem tudta időben felfogni a sok oxigén érkezését. Hm... Érdekes. Mire gondolt, hogy izgulni kezdett?
Elvörösödtem és sikerült befejeznem a köhögést.
-Mr. Park. Ugye tudja, hogy ezzel megnehezíti a gyógyulását?- sóhajt az orvos.
-Mih?- nyögöm a szót.
-Majd elmagyarázom később. A lába hogy van?- szedi le a takarót a végtagomról, mire elkerekedik a szemem.
-Be van gipszelve?- tátom el a szám.
-Súlyos zúzódások voltak rajta. Mintha valaki szándékosan törte volna el.- hümmög az orvos.
-Most zúzódott vagy eltört?- kérdi Kook.
-Mindkettő. Műtenünk kellett, mert a sípcsontja nagyon csúnyán megrepedt és elmozdult. Még egy-két hónapig biztos, hogy gipszben lesz.- néz a szemembe az orvos.
-Remek.- mordulok fel.
-Nem tudja ki tette?- lép közelebb, s a kezemből óvatosan kihúz egy két csövet.
Bekönnyesedett a szemem.
-Hagyd Chim! Majd elmondod, ha készen állsz!- mosolyog bíztatólag Jungkook.

•Három hónap múlva•

Minden rendbe jött. Istenem, mennyire vártam már egy ilyen családra! Egy ilyen kapcsolatra.
A lábam még egy hónapig gipszbem volt, mert rosszul léptem és sikerült elintéznem magamnak még egy hónapot. Ma veszik le, ami miatt izgatottan keltem fel... Délelőtt tizenegy órakor.
-Jól aludtál Chim?- nyom egy puszit a számra Jungkook.
-Nagyon!- bújok hozzá.
-Ma szabadulsz meg a gipsztől!- simogatja a hátam.
-Igen. Annyira vártam már!- mosolyodom el.
Kopogtak az ajtón, s belépett rajta Junghyun.
-Jó reggelt Jimin! Hogy aludtál?- vigyorog.
-Nagyon jól.- bólintok.
-Remek! Ha leveszik a lábad... Izé... A lábadról a gipszet, akkor megünnepelhetnénk valamivel!- nevet fel kínosan.
-Mivel?-  kérdi Kook.
-Alkohol?
-Nem! Még ártatlan kisfiú vagyok!- kiált fel Jungkook. Nevetni kezdtem, s felültem.
-Bolond vagy, nem kisfiú!- csapok a combjára.
-Főleg nem ártatlan!- szól közbe Junghyun.
-Egy domináns vadállat vagyok!- teper le.
-Meg hülye!- nyomok egy puszit a szájára.
-Tudtommal még szűz vagy. -nevet fel Junghyun.
-Engedj el Kook! -ütöm meg gyengéden a mellkasát.
-Ebéd után indulunk, oké?- kérdezi az apa.
-Rendben.- mondjuk egyszerre Jungkook-kal.

•Két hét múlva•

-Kook! Kook! Jungkook! Jeon Jungkook!- ugrálok a szobája előtt.
-Miért nem jössz be?- nyitja ki az ajtót.
-Jungkook!- vigyorgok.
-Mondjad Szerelmem!- kezei a derekamra csúsztak.
-Holnap tudod milyen nap lesz?- harapom be az alsó ajkam.
-Nem. Mi lesz holnap?- néz értetlenül rám.
-Anyukád születésnapja!- suttogom, majd vidáman beszaladtam a szobájába.
-Igen, és?- jön utánam.
-Mi az hogy és? Te mivel készülsz neki?- újra elkezdtem ugrálni.
-Egy nyakláncot vettem neki.- ad egy cuppanóst a számra.
-Hm. Apukád egy gyönyörű ruhát vett neki! Én pedig elterveztem valamit, amiben segítened kell! Apuddal már megbeszéltem! - vigyorgok.
-No mesélj! Mit találtál ki?- nyom egy puszit a fejem tetejére.
-Dotorimuk-ot fogok csinálni! Anyukád azt mondta, hogy amikor megszülettél akkor dotorimuk-ot csinált. - sóhajtok egyet, a képet megmutatva.

-Én miért kellek?- kérdezi mosolyogva.
-Apukád elfoglalja Minhee-t, amíg megcsinálom, de egyedül nem tudom megcsinálni. Segítened kell elkészíteni!- nyaka köré fonom a kezemet.
-Rendben. Anyuval sokszor csináltuk, szóval tudom az ő receptjét. - hajol közel ajkamhoz.
-Az csak még jobb! -majd' felrobbanok az izgatotságtól.
-Szeretlek Jimin!- adna egy csókot, de elhajolok.
-Először is, a hozzávalókat beszereztem. Használ valami különleges fűszert?- kérdezem.
-Elmondom, ha kapok egy csókot!- néz komolyan a szemembe.
-Ha kapsz egy csókot... Hm... Meg kell fontoljam. -vigyorodom el. -Akkor kitalálom én, mi az a különleges fűszer.- bújok ki kezei közül.
-Te kis... Gyere ide!- mosolyogva kapna a kezem után, de elfutottam. Nevetve bújtam a konyhában tartózkodó Minhee mögé.
-Védj meg, kérlek! Védj meg! - kikukucskáltam a nő mögül, s megpillantottam egy gonosz vigyorú Jungkook-ot.
-Jiminie... Nem akarod, hogy segítsek?- közeledett felénk.
-Ha nem akarsz, nem kell. Megvagyok.- a menekülési útvonalat kezdem keresni.
-De nélkülem mire mész?- nevet fel.
-Miről beszéltek?- kérdezi Minhee.
-Nem lényeg! Kook rohadt ijesztő vagy! - futok ki a konyhából, be Junghyun-hoz.
-Jiminie!- kiált fel Jungkook.
-Segíts kérlek! Nem tudom mit tesz, ha elkap, de rohadt ijesztő, ahogy viselkedik!- bújok az apa mögé.
-Jungkook! Itt van Chim.- árul el.
-Ne már! -nevetek fel. -Akkor megyek máshova!- futnék ki a szobából, de Kook beáll elém.
-Hova hova Szívem?- vigyorog.
-Sehova! - keze a derekamra csúszott, mire megfeszültem.
-Szerinted mit fogok most tenni veled?- hajol közel az arcomhoz.
-Megkötözöl, bedugsz a szekrényve, két hét múlva kiszedsz és megölsz. -a mondandóm végére elnevettem magam és a fejemet Jungkook mellkasának támasztottam. -Megbolondultam.
-Igen. Teljesen.- ölel meg.
-Na de.- tolom el magamtól.
-Jimin!- szólal meg erélyesen, mire összehúzom magam.
-S-sajnálom!- bújok hozzá.
-Adj egy csókot és nem fogok haragudni!- teljesítem kérését, és abból az egy csókból lett négy.

•Másnap•

-Sziasztok!- integetünk Junghyun-nak és Minhee-nek.
Mikor becsukódik az ajtó befutók a konyhába.
-Kezdhetjük?- nézek Kook-ra.
-Igen.- bólint.

Pár órával később sikerül megfelelően elkészíteni. Megterítünk és meggyújtottam a gyertyát az asztalon. Bevittem a dotorimuk-ot, s elrendeztem a terítéket. Kook hozott családi képeket és a gyertya köré tettük.
-Nagyon szép.- mosolyog rám Jungkook, s egy puszit nyom ajkaimra.
-Megjöttünk!- kiált fel Minhee és Junghyun.
Beléptek az ebédlőbe, s a nő könnyes szemekkel nézett ránk.
-Ez...
-Boldog Születésnapot!- ölelem meg.
-De szeretlek titeket!- szipog.
-Anya, ez Jimin ötlete volt, én csak egy kicsit segítettem be. Tőlem ezt kapod!- nyújtja át Kook a dobozt.
Minhee kibontotta, s pár könnycsepp kigurult a szeméből.
-Köszönöm szépen!- puszilja agyon a fiát.
-Ez az a nyaklánc amit nagyon régóta meg akartál venni?- kérdezi Junghyun.
-Pontosan. Segítesz feltenni?- egy zsebkendőt adtam a nő kezébe, aki hálás tekintettel nézett rám. A nyakláncot a férje kezébe adta, aki készségesen a nyakába tette.
-Jimin csinált dotorimuk-ot.- mosolyog Jungkook.
-Te is segítettél!- lököm meg egy picit a páromat.
-

Úgy szeretlek titeket!- ölel magához sírva Minhee.
-Akkor én sem maradok ki ebből az ölelésből!- nevet fel Junghyun.

Vége