Futok. Megint elkések! Majd' kiköpöm a tüdőm, mire a suliba érek. Felrohanok a lépcsőn, s a termünk ajtaja elé lépek. Bekopogok.
-Igen?- szól ki a tanár.
-Elnézést a késésért!- nyitok be.
-Már megint? Ideje lenne felfognia az ébresztő fogalmát!- kiabál a férfi.
-Már rég felfogtam...- motyogom az orrom alatt.
-Tessék?- néz rám szigorúan.
-Nem mondtam semmit...- hajtom le a fejem, s elindultam a helyemre.
-Hülye!- gáncsol ki Sungmin, mire elesek. Mindenki nevetni kezdett, kivéve egy srácot. Csak szomorúan meredt rám.
-Még járni sem tud!- morog a tanár. Felálltam, s a helyemre ültem.
Csendben kipakoltam a cuccaim, majd a tolltartómat is kitéve, figyeltem a táblát.
-Lila a szeme! Tiszta seb a keze! Úristen! -susogták körülöttem.
-Csend legyen! - csap az asztalra a tanár, mire minden zaj elnémult.

•Óra után•

Beledobva minden cókmókomat a táskámba, álltam fel, s futottam a mosdóba, ahol megmostam az arcom. A felakasztott tükörben megpillantottam egy meggyötört fiút.
-Sajnálom, hogy csalódást okozok!- mosolyodom el halványan.
-Még magában is beszél, nem csak késik!- jön be egy végzős srác. Én tizenegyedikes vagyok és a tesója jár velem egy osztályba. Gondolom minden szünetben beszélnek egymással...
-Nem direkt kések...- motyogom erőtlenül.
-Csak azért nem bántalak, mert attól félek, hogy a nagy hájad bekebelez!- nevet gúnyosan, majd meglökve engem, megy ki innen. Nagyot sóhajtottam és megfogva a táskámat, indultam a következő órámra.

•Suli után•

Kisiettem a pokol épületéből, s mikor hazaértem a szobámba rohantam. Becsuktam az ajtómat és az ágyra feküdtem. Nem sírok... Minek? Teljesen felesleges...
"-Miattad szenvedek! Miattad szendved az egész világ!- ordibál anya"
-JIMIN!!!
-Megyek!- állok fel, s megindulok a konyha felé. -Igen?
-Hozz gyógyszert a boltból!- dobja felém a pénzt, ami a padlóra esik.
-A szokásost?- szedem fel a földről az aprókat.
-Igen! De siess!- morog.
Kiléptem a lakásból, s megindultam a gyógyszertár felé. Kinyitottam az ajtót, mire megszólalt a pici csengő.
-Jó napot!- hajolok meg, majd a pult elé áltam.
-Jó napot!- mondja monoton hangon a néni.
-Fogamzásgátlót és fájdalomcsillapítót kérnék.- teszem le a pultra a pénzt.
-5000 won.- veszi el az összeget, s a dobozokat átnyújtja.
-Köszönöm! Viszont látásra!- hajolok meg ismét, majd távozok.

Az utcán sétáltam, egyedül. Ez a néni, aki a pult mögött ült, sose ad szatyrot... Én meg elfelejtettem hozni... Mindegy...

Hirtelen neki mentem valakinek, ami miatt a dobozok kiestek a kezemből és seggre estem. Halkan felnyögtem és összeszorítottam a szemem. Nem fájt, csak meglepett.
-B-bocsánat J-Jimin!- hallok meg egy kétségbeesett fiú hangot. Kíváncsian kinyitottam a szemem. Éppen a dobozokat szedte fel a földről.
-Semmi baj!- rázom meg a fejem, s feltápászkodok.
-Nem esett bajod?- méreget aggódva, de egy másodperc alatt válik fal fehérré. -T-te... Ti-tiszta s-seb vagy!- dadog. Remegve emelte fel a kezét, s a szemem alatti lila foltra simított. Az még friss volt, ezért felszisszentem. -Bocsánat!- kapja el a kezét.
-Visszakaphatom azokat?- mutatok a dobozokra.
-Persze! Még egyszer bocsánat Jimin Hyung!- hajol meg, s a kezembe nyomja a dobozokat.
-Megtudhatom a neved? És honnan tudod, hogy engem hogy hívnak?- kérdezem.
-Felfigyeltem rád! És elég annyit tudnod, hogy egy levél írója vagyok!- kacsint, majd elsiet.
Egy levél írója?
Ő

az a bizonyos Jungkook?! Nem... De másik levelet nem kaptam...
Komolyan mondom, túl sok a kérdés a fejemben! Meg fogok őrülni!!!