Ryan

Három nap múlva utazunk a Bahamákra. Körülbelül elterveztem, hogyan fogom az a kérdést feltenni királylánynak. Már megvan minden. Jól átgondoltam mit csinálok. Nem fogom megbánni, hiszen az ég szerelmére, szinte aludni sem tudok nélküle normálisan! Minden megvan ehhez az egészhez, ami kell. Anyukája jóváhagyta, sőt, még megszervezni is segített, csakúgy, mint a szüleim. Remélhetőleg minden simán fog menni. Egész este ezen agyaltam. Alig aludtam valamit. Már hajnal van, hiszen látom a nap első sugarait, így már csak két napom van. Lassan valamikor el tudtam aludni, de olyan sokáig aludtam, hogy már hercegnő keltett fel. Ezt szóvá is tette.

- Jól vagy? Nem leszel beteg? –szemlélt aggodalmasan, miközben a kezével ellenőrizte a homlokomat.

- Nem, dehogy. –köszörültem a torkomat, mert rekedt volt a hangom az alvás miatt.

- Biztos? –bújt hozzám, akár egy macska.

- Biztos. Igazából nagyon sokáig voltam fent este.

- Tényleg? Miért? –ráncolta a homlokát.

- Csak azért, mert azon gondolkodtam, hogyan mondjam el neked, hogy két nap múlva utazunk a Bahamákra. –vontam meg a vállam, mintha ez semmiség lenne. Erre kikerekedett a szeme, majd elfojtott egy visítást. A következő pillanatban elkezdett ugrálni az ágyon, s közben úgy vigyorgott, mint a vadalma, majd rám vetett magát.

- Juhú! –sikította el magát nevetve.

- Akkor örülsz neki? –vigyorogtam fel rá. Vadul elkezdett bólogatni.

- Te jó ég! Annyira boldog vagyok! De... Mi lesz a munkáddal? Meg az enyémmel? –biggyesztette le az ajkait.

- Nyugi, már elintéztem mindent. –mondtam nyugodt hangon. Mikor ezt meghallotta, a szemei boldogan kezdtek el csillogni.

- Akkor, itt az ideje elkezdeni csomagolni! –jelentette ki komoly hangon. Értetlenül néztem rá.

- Ugyan miért? –ráncoltam a homlokom.

- Mert ez kevés idő. Egyáltalán mennyi időre megyünk? –pillantott vissza az ajtóból kíváncsian.

- Két hétre. –dőltem vissza az ágyra.

- Akkor meg pláne. Hol van a telefonom? Fel kell hívnom Lunát. –mondta, de inkább csak magának.

- Majd összepakolsz holnap. Még segítek is! Nyugalom, megoldjuk! Meg ott is tudunk ruhát venni. –erre szigorúan nézett rám –Naa... Csinálhatunk izgalmasabb dolgokat is. –kacsintottam rá, miközben huncut fény gyulladt a szememben. Csak megforgatta a szemét.

- Tipikus pasi vagy! –mondta nevetve. Erre csak megrántottam a vállam, de ezt már nem látta, ugyanis a telefonba kezdett magyarázni valamilyen ruhákról, boltokról, meg bikinikről.

Hivatalosan is elérkezett a nap, mikor indulnunk kellett. Sík ideg voltam. Folyamatosan a hajamba túrtam, akárhányszor arra gondoltam, mit fogok csinálni. Mikor túljutottunk minden ellenőrzésen, és végre a repülőn ültünk, kezdtem megnyugodni. Anyáék kikísértek minket a reptérre, s könnyes búcsút vettek tőlünk. Szó szerint. Amikor nyolc-kilenc órányi utazás után sikeresen landoltunk, megint belemart a gyomromba az idegesség. Én cipeltem minden poggyászt, ami nem volt kevés, tekintve, hogy csak királylány három nagyot, és két kicsit hozott magával, és még ott volt az enyém is. Mikor kiléptünk a forró levegőbe, örültünk, hogy már átvettük a nyári cuccainkat. Hercegnő egy fehér virágos kis ruhát vett fel, míg én egy fekete atlétát, és egy szürke nadrágot, így a fekete felső még látványosabbá tette a tetoválásomat, ami végigfutott a karomon. Ahogyan sétáltunk kifelé, a szememmel kerestem azt a kocsit, amit béreltem. Rögtön meg is találtam, elvégre elég feltűnő volt a piros színével.

- Na, melyik a kocsink? –nézett körül királylány kíváncsian.

- Az! –böktem rá. Csak eltátotta a száját.

- Te egy Ferrari-t béreltél? –bámult rám ledöbbenve.

- Ja, gondoltam, ez elég lesz. –vontam meg a vállam vigyorogva. Csak elnevette magát.

- A férfiak és az ő játékszereik. –csóválta meg a fejét, aztán elindult felé. Amint sikerült mindent elrendezi és bepakolni, már száguldottunk is el a pálmafák alatt, miközben a telefonom elnavigált minket a szállodáig. Mikor megtudta, hová megyünk, halvány mosoly kúszott fel a szájára.

- Mi az? –néztem rá.

- Semmi, csak már voltam itt. Egyszer eljöttünk ide nyaralni apáékkal. Tudod, árról álmodoztam mikor itt voltunk, hogy egyszer el akarok jönni ide jönni a barátommal, vagy a férjemmel. –mondta és megszorította a kezemet. Hát, nem is tudja, hogy most mind a kettő lehetséges, mert ez már csak rajta múlik.

- Akkor most valóra válik. –szorítottam vissza bátorítóan.

Alexis

Az elmúlt néhány napban csak lustálkodtunk, élveztük a napsütést. Voltunk már búvárkodni, úsztam egy csomót, majd különleges ételeket próbáltam ki. Olyanokat, amit eddig nem mertem. A szálloda hatalmas, az ágyak puhák, és olyan sok étel van, hogy szerintem a fél szigetnek elég lenne. Nem is tudok választani, így mindenből szedek egy kicsit, de a végére mindig olyannyira tele leszek. Ma például szörfözni tanított Ryan, mert ő már profin nyomja. Bámulatos egyensúlyérzéke van. Mikor megmutatta, hogyan kell csinálni, olyan könnyűnek tűnt. Szinte gyerekjátéknak. Ám, mikor én álltam egyedül a deszkán, már nem volt olyan egyszerű. Szerintem abban a két órában több vizet nyeltem, amit egész életemben összesen. Talán még többet is. Ezek után közöltem vele, hogy elfáradtam, a só csípi a szemem, szomjas is vagyok, szóval megyek ki a partra, és napozok egy kicsit. Erre vigyorogva a szemembe nézett a smaragdzöld szemeivel, és nyomott egy puszit a számra.

- Tényleg elég sós vagy! –mondta huncutan csillogó szemekkel miközben megnyalta az ajkait. A kezével átkarolta a derekamat, és olyan közel húzott magához, hogy a mellem az izmos mellkasának nyomódott. Mélyen belenézett a szemembe, és a csípőjét nekem nyomta, mire levegő után kapkodtam. Csak kivillantotta fehér fogait egy pimasz vigyorral. A szívverésem felgyorsult erre a mosolyra. Érdekes, hogy még mindig ugyan azt a reakciót tudja belőlem kiváltani, mint a legelején.

- Olyan pimasz tudsz lenni! –ütöttem meg a sziklakemény bicepszét.

- Én már csak ilyen vagyok. –hajolt közelebb majd mélyen megcsókolt. Átkaroltam a nyakát, beletúrtam a szénfekete vizes hajába. Mikor már kezdett volna elmélyülni a csók, hirtelen elhúzódott és elhátrált.

- Héé! –szólt rá megbotránkozva. Erre csak kacsintott, majd elkocogott a kék tenger felé a szörfdeszkával. Mosolyogva néztem utána. Ezután csak kifeküdtem a napra, olvastam egy kicsit, vagy a barátomban gyönyörködtem, hogy milyen könnyedén tudja a vizet szelni.

Este egy étteremben vacsoráztunk, mert Ryan nem akart megint a szállodában enni. Nekem semmi bajom nem volt vele, de kíváncsi voltam az itteni ételekre is, szóval könnyedén beleegyeztem. Bár nem valószínű, hogy itt másabb lenne, mint a szállodában, de nem ellenkeztem. Nagyon hangulatos volt az egész. Elámultam, mikor megláttam, hogy van egy üveg folyosó, ami egészen a tengerpartig kivezet, ám Ry hamar elterelt onnan, mert éhes volt, de mikor megkaptuk a kaját, alig nyúlt hozzá, szinte csak tologatta a tányéron. Szokatlanul sokat túrt a hajába, ami azt jelzi, hogy frusztrált valami miatt. Meg akartam kérdezni mi a baj, de valami azt súgta, hogy ez nagyobb dolog, és nem egy vacsoránál kell ezt megbeszélnünk. Mikor végeztünk, mondta, hogy sétáljuk egyet. Mikor ezt meghallottam, határozottan éreztem, hogy itt valami készülőben van. Mikor elindultam volna a kijárat felé, megállított és az üveg folyosó felé kezdett vezetni, mely most tele volt rakva égő gyertyákkal. A végén egy nagy pavilon volt, feldíszítve virágokkal, ám ott már kint voltunk a parton, mert véget ért ez a folyosószerű üveges rész. Ekkor megállított és lassan letérdelt elém végig a szemembe mélyedve, míg én csak kikerekedett szemekkel néztem vissza rá. A háta mögül elővarázsolt egy bársonydobozt. Lassan kinyitotta, majd mikor megpillantottam mi van benne, önkéntelenül elkezdtem levegő után kapkodni. Egy hatalmas gyémántgyűrű volt beleillesztve, melyen csillogott a napfény.

- Királylány... Szeretlek. Mindenedért rajongok, olyan vagy nekem, mint a fény, mert mielőtt veled találkoztam, olyan, mintha sötétben éltem volna. Te hoztál vidámságot, világosságot az életembe. Annyira boldognak érzem magam melletted, hogy nem is találok rá szavakat. Nélküled semmi sem vagyok, mert te vagy a másik felem. Veled akarom az egész hátralévő életemet leélni, nézni, ahogyan majd a gyerekeink felnőnek, veled öregedni meg, átélni együtt, milyen lesz nagyszülőnek lenni. –miközben Ry beszélt éreztem, hogy kezd párásodni a szemem. Ahogyan előttem térdelt reménnyel, szeretettel telt csillogó tekintettel, már rögtön „igen!"-t mondtam volna, pedig még fel sem tette a kérdést.

- Ezért megkérdezem... Leszel a feleségem? –mikor sokáig nem válaszoltam kezdett összeroskadni a válla, mintha minden egyes másodperccel egy újabb kilót helyeztem volna rá. Amint a könnyeimtől meg tudtam szólalni kirobbant egy szó belőlem.

- Igen! –szólaltam meg szinte kiabálva, majd szó szerint a nyakába vetettem magam. Mire felfogta azt, amit mondtam, már rajta feküdtem a homokban és lágyan megcsókoltam. Ezután átkarolta a derekam, és sokáig feküdtünk ott boldogan bámulva egymásra, s közben úgy vigyorogtunk, mint két hülye. Egyszer Ry feláll a homokban.

- Nos, akkor felhúzhatom az ujjadra a gyűrűt? Vagy váratsz még egy kicsit? –szólalt meg incselkedve, vidáman csillogó szemmel.

- Jaj, ugyan már, tudod, csempésztem bele egy kis hatásszünetet! Izgalmasabbá tettem a dolgokat! –kacsintottam rá, mire elnevette magát.

- Tudom. Bár, az igazat megvallva néhány másodpercig azt hittem, hogy vissza fogsz utasítani. –biggyedt le a szája szomorúan miközben felhúzta az ujjamra a gyűrűt.

- Dehogy utasítanálak vissza. Hisz szeretlek. –jelentettem ki gyengéden, miközben közelebb húzódtam hozzá. Gyorsan átkarolta a derekamat és felemelte a kezem, s gyengéd puszit nyomott rá.

- Én is szeretlek királylány. –mormolta, miközben a gyémántgyűrű megtörte a fényt, és ránk szórta, de Ryan smaragdzöld szeme még mindig fényesebben csillogott.