Ryan

Délutánonként le szoktam menni hercegnőékhez, de mindig csak öt óra után, mert azt mondja tanul. Próbálom ezt tiszteletben tartani, de van olyan, mikor már a tűrőképességem határán vagyok. Azt mondja, öt után akkor állítok be, amikor csak akarok. Ezt ki is használom. Ma megbeszéltük, hogy nála alszok, így viszem magammal a holnapi ruhát, pizsamát, tisztálkodási szereket, iskolás cuccomat. Lehet, hogy hülyén hangzik fiú létemre, de izgulok. Általában csak a lányok szoktak ennyire ráizgulni, de én ilyen vagyok. Gyorsan bedobom a kocsiba a cuccokat. Egy három perc múlva már ott is vagyok. Már nem is csengetek, hanem egyenesen bemegyek a konyhába, ahol királylány sütit süt. Vagyis próbál. Vadul bújja a receptet, miközben a kezében tartja a sütőlapot, ami már elő van készítve. Szürke pólója lisztes, farmerbe bújtatott feszes lába pedig kissé koszos lett, mert, ha jól látom, megolvadt vaj van rajta. Szőke fürtjei most kontyba vannak fogva, ám így azok felfedik nyakának gyönyörű ívét. A nagy koncentrálásban a szemöldökét összeráncolja, ragyogó bőre enyhén ki van pirulva. Ajkai enyhén elnyílnak, mert így kapkodja az éltető levegőt. Elmosolyodok erre látványra. Amilyen halkan csak tudom, leteszem a táskámat, majd mögé osonok, ahogyan egy ragadozó. Nem hallott meg. Lassan elkezdem a nyakát csókolgatni, ám mikor az ajkaim a puha bőrt érintik, akkor enyhén összerezzen. Elmosolyodom, majd folytatom tovább, amit elkezdtem. Meggypiros ajkai közül néha kiszökik egy sóhaj, majd azt veszem észre, hogy lassan eltol magától. Kérdőn nézek rá.

- Ha így folytatod, nem lesz készen a süti. –fenyeget meg a kis kezeivel, amit a nagy mancsommal elkapok, majd egybefűzöm őket.

- Nyugi, segítek. –erre a mondatomra enyhén elkerekedik a szeme.

- Tudsz sütni? –tette fel a kérdést döbbenten.

- Nagyjából. Tudod, az ember sok mindent megtanul, ha azt magának kell csinálnia. –bólintok aprót, amitől a szénfekete hajam enyhén a szemembe hullik. Óvatosan felnyúl, majd elfésüli a tincseket a kezével. Gyönyörű kék szemeibe mélyedek, ami gyémántként csillog. Egy idő után megtöri a szemkontaktust.

- Na, most már tényleg el kellene kezdenünk. – köszörüli meg a torkát. Beleegyezően bólintok, mire nekiállunk.

Mire végeztünk, jócskán kifáradtunk, de meg kell hagyni, megérte. A süti valami isteni lett. Rengeteget megettünk belőle. Nekem ez után jutott az az eszembe, hogy a táskám a bejárati ajtónál hever, ezért azt gyorsan felkaptam, majd elindultam hercegnő szobájába.

Miután mind a ketten zuhanyoztunk, meg átvettük a pizsamának, ami nekem egy szimpla boxerből állt, addig ez királylánynak egy rövidnadrágból, és egy melltartó féleségből. Nem tudom, nem értek ezekhez a lányos izékhez, de az biztos, hogy nagyon jól állt neki. Látni engedte a lapos, feszes hasát, és a hosszú lábait. Hamarabb végeztem a zuhanyban, ezért én már az ágyban várakoztam. Mikor belépett a szobába egy kicsit megtorpant, amikor meglátott az ágyban, de aztán lépkedett is tovább. Amikor megpillantottam, azt hittem meghaltam és most a mennyországban vagyok. De miután éreztem, hogy besüpped az ágy, megnyugtattam magam, még élek. Oldalra pillantottam és a következőt vettem észre. Hercegnő úgy körülbelül fél méterre volt tőlem. Komolyan? Ennyire ijesztő volnék?

- Királylány, nem harapok, szóval, ha szeretnél, akkor jöhetsz közelebb is. –kis hezitálás után közelebb merészkedett. Két perc múlva már átöletem, ő meg a mellkasomon pihentette a fejét, és hallgatta a szívverésemet. Egy kis idő után viszont megszólalt.

- Miért hívsz királylánynak? –elgondolkodtam a kérdésén.

- Emlékszel, mikor először találkoztunk?

- Ühüm. –bólintott egy aprót.

- Na, mikor megláttalak, akkor nagyon kis ijedtnek néztél ki. Sőt, mi több rémültnek. Úgy kapaszkodtál a kilincsbe, mintha az megmentene téged, akármitől rémültél is meg. Mikor a tekinteted megtalált és összekapcsolódott az enyémmel, akkor kívántam azt, hogy bárcsak én megmenthetnélek attól a dologtól, ami megijesztett, és ne a kilincsbe, hanem belém kapaszkodnál úgy. Eszembe jutott az a történet, mikor a herceg megmenti a királylányt a toronyból és meg megöli a sárkányt. Én akartam lenni a herceged. Mai napig az akarok lenni. –fejeztem be a kis monológomat. Nem mondott semmit, ezért megnéztem, hogy nem aludt-e el. De nem. Felpillantott rám. A szemei könnyben úsztak. Megrémültem. Valami rosszat mondtam?

- Köszönöm. –motyogta, miközben szorosan magához vont.

- Mit?

- Mindent.

Alexis

Az utóbbi időben eléggé elhanyagoltam a virtuális életemet, ezért született meg bennem az a döntés, hogy újra aktivizálom magam. Ilyenkor be kell öltöznöm úgy, ahogy szoktam. Odasétálok a gardróbomhoz, majd elkezdek kutatni valami megfelelő felső után. Végül kiszúrok egyet. Fekete az alapszíne, tűzvörös csíkok futnak benne végig, amely eléri azt, hogy karcsúbbnak tűnjön a viselője. A mell részénél szív alakú a dekoltázs, amelyben nagyobbnak tűnik. Gyorsan felkaptam magamra, de nadrágot nem néztem, ugyanis csak a felső részemet fogják látni. Gyorsan felkaptam egy hajgumit és gyorsan fel is gumiztam a hajam, hogy ne legyen útban, miközben sminkelek. A szememet kihangsúlyoztam egy sötétbarna szemhéjpúderrel, egy tusvonalat húztam, amivel nagyobbak tűnik a szemem, majd műszempillát is raktam fel. A számat vérvörösre festettem. Megpróbáltam úgy mosolyogni a kamerába, mint régen. Kacér pillantásokat vetettem a tükörre, bájosan elmosolyogtam. Azt hiszem, ez jó lesz. Ránéztem a fülemre, amelyből hiányoztak a fülbevalók. Ki volt egy csomó helyen lyukasztva a fülem, és ide rakosgattam be őket, mint most is. Egyiket tűztem a másik után. Miután ezzel készen voltam, a hajamra esett a pillantásom. A fésűért nyúltam, majd kihúztam belőle a hajgumit. Kifésültem, majd úgy állítottam be, ahogy már megszoktam. Enyhén összeborzoltam, hogy zilált hatást érjek el. Na, miután ezzel végeztem, késznek tituláltam magam. Bejelentkeztem a már említett oldalakba. Csináltam több képet, majd a legjobbat raktam ki. Ezután jött a többi oldal. Raktam ki oda is egyet, majd nekiálltam a videónak. Belevigyorogtam a kamerába, majd elmondtam, hogy visszatértem. Egy két perces lett az egész, de más nyomtam is fel a világhálóra. Gyorsan kijelentkeztem mindenből, mert majd annyit csipogna, hogy nem győzném nézegetni. Lemostam a rengeteg sminket magamról, közben pedig dudorásztam. Miután ezzel végeztem, elpakoltam mindent, majd visszavettem azt a pamut pólót, ami eredetileg volt rajtam. Mikor bekapcsoltam a laptopot rákerestem a videóra, amit felraktam, mert kíváncsi voltam, mennyien látták már. Húsz perc alatt, több mint két millióan. Az azért nem semmi, de biztosra veszem, hogy mindjárt megcsörren a mobilom. Milyen igazam lett: Ethan hív. Nagyszerű.

- Szia. –mondtam hidegen.

- Helló. Láttam a videót, ügyes húzás volt. Gratulálok. –bevallom nem erre számítottam, hanem arra, hogy „előbb szólnod kellett volna nekem" dumáját adja elő –Nos, megnéztük azokat a számokat, amiket küldtél, de van benne két rossz, amiben rossz az ütem, vagy valami hasonló. Elküldtem neked. Aztán, miután helyrehoztad a hibát, ismételten küldd el. Egy albumra való összejött már, így ki is adhatjuk, de kell hozzá akkor fotózás, na meg pár számhoz klipp is. –fejezte be egy levegővétellel.

- Mennyi időt venne ez igénybe? Meg mikor küldted át azokat a dalokat? –vontam fel kérdőn a szemöldököm.

- Úgy egy perce. Amúgy körülbelül két hét.

- De nekem iskola van. –értetlenkedtem.

- Oldd meg! –jelentette ki flegmán, majd kinyomta a telefont. Szuper. Ugye milyen édes? Remélem, érzitek a hangomban a szarkazmust. De kíváncsi voltam, melyik volt rossz, így megnyitottam a visszaküldött dalokat. Miután figyelmesen meghallgattam, én is észrevettem. Hogy kerülhette el a figyelmemet? A kottát néztem, és addig akusztikuson próbálgattam, hogy lenne jó. Harmadig próbálkozásomra m sikerült, így gyorsan átírtam a laptopon. A következő dallal is ugyanezt játszottam el. Szóval akkor szedjük össze a dolgokat. El kell utaznom két hétre, megcsinálni, leforgatni legalább hat klippet, fotózáson részt venni, albumot kiadni. Addig elkérezkedni a suliból, amivel nem lesz gond, de ott vannak Ryanék, akiknek hazudnom kell. Mondjuk Lunának nem, mert ő már tudja az igazat. Gyorsan fel is hívom, hogy jöjjön át, mert fontos dolgokat kell vele közölnöm. Ezen gondolkodom, mikor megint elkezd csörögni a telefonom. Luna hív.

- Szia! –köszönöm vidáman a telefonba.

- Szia! Most láttam a videódat! Tök jó lett! –ujjongott.

- Köszi. –nevetem el magam.

- Láttad már mennyien megnézték? –hüledezett.

- Igen. Azt hiszem körülbelül két millióan.

- Dehogy. Már mindjárt meg van a három is. –jelentette ki.

- Szuper, de most tekintsünk el ettől egy kicsit, rendben? Én is pont rád akartam csörögni, amikor hívtál, mert mondani szeretnék valamit. Át tudsz most jönni?

- Aha. Egy öt perc és ott vagyok.

- Oké, várlak.

Miután letettük, gyorsan még pakolgattam egy picit, de csengettek. Lerohantam, hogy nyissam mi az ajtót, de felesleges volt, ugyanis Luna beengedte saját magát. Mikor meglátott a nyakamba borult. Szorosan visszaöleltem én is. Mikor kibontakoztunk, udvariasan megkérdeztem, hogy kér-e valamit inni. Erre úgy bámult rám, mint aki meg akar fojtani.

- Al! Azért száguldottam el idáig, hogy meghallgassam, mi az a fontos mondanivaló, amit közölni szeretnél velem. Erre itt vagyok, és az az első dolgod, hogy innivalóval kínálsz meg, mikor nagyon jól tudod, hogy majd meghalok a kíváncsiságtól. Milyen ember vagy te? –mikor befejezte a letolásást, vagy az annak mondtató valamit, akkor közöltem, hogy menjünk a nappaliba, és ott beszéljük meg. Elindulunk, erre megtorpan.

- Szomjas vagyok. Milyen házi asszony vagy te? –rázza hitetlenkedve a fejét. Most ezt komolyan gondolja? Szúrós pillantást lövelek felé, mire csak elvigyorodik. Szép barátnő, mondhatom. Kivonulok a konyhába, majd egy tálcán beviszem az innivalókat. Mikor elhelyezkedünk a kanapén, felém fordul, aztán megajándékoz egy kérdő pillantással. Törökülésben felhúzom a lábam. Megköszörülöm a torkom.

- Arról van szó, hogy nemsokára ki fog jönni egy új albumom. –várom a leszidást. Félve kinyitom a szemem. Na? Mi van már?

- Úr isten! Az tök jó! –mosolyog rám.

- Aha. –nyögöm ki a meglepettségtől. Hogy miért vagyok az? Azért mert nem szidott le, nem volt dühös. Ekkor villámcsapás szerűen ér az a tudat, hogy miért nem. Ő még nem is tudja, mennyi munka van vele, mennyi sok időt elvesz.

- Ezért el kell utaznom két hétre. –mondom ki. Egy pillanatig csak bámul rám értetlenül.

- Miért? –kérdezi megrökönyödve.

- Azért, mert klippeket kell forgatni, fotózásokon részt venni, na meg megtanítani a bandának az új dalokat. Stúdiózni kell, újra meg újra felvenni őket, meg hasonlók. Ilyenkor nemigen szoktam aludni, állandóan ezen szoktam dolgozni... És még nem is biztos, hogy két hét alatt be tudjuk fejezni az egészet. –húzom el a számat. Luna csak bámul rám.

- Mikor indulsz?

- Amilyen hamar csak lehet. Holnap beszélek az igazgatóval. –jelentem ki a számat harapdálva. Aprót bólint.

- Mit fogsz mondani a többieknek? –ezen már én is gondolkodtam.

- Azt, hogy anyát látogatom meg Új-Zélandon. –vonnom meg a vállamat.

- Oké. –sóhajt egy nagyot. Ekkor eszembe jut az Ethanos történet.

- Luna! Van még egy dolog.

- Féljek? –kérdezi halkan elröhögve magát. Úgy látszik hamar túltette magát az előbbi híren.

- Egy kicsit. Képzeld el, múltkor itt volt Ryan a szobámban, és telefonált. Azt hittem hívták, és felvette.

- Ühüm. Mondd tovább. –nézett rám várakozóan a nagy szemeivel.

- Engem hívtak. –ekkor a szája elé teszi a kezét, ijedt szempárral bámul rám. –Felvette a telefont, és egyszer csak azt hallom, hogy röhög valamin, majd lehaverozza az illetőt. Ethant hívta. - Teszem hozzá egy kis idő múlva.

- Ez komoly? Ismerik egymást?

- Úgy tűnik. –sóhajtok fel panaszosan. Azt elfelejtettem említeni, hogy mikor múltkor mindent kitálaltam, Luna megutálta Ethant, hogy ilyet képes volt megcsinálni. –Csak arra nem jöttem még rá, hogy honnan. –rázom ingerülten a fejem. Ránézek, de ő csak tanácstalanul megvonja a vállát.

Végül is este úgy dönt, hogy itt alszik, majd hamarabb kelünk fel, és elmegyünk a cuccáért. Még felhívja Luke-ot, hogy itt lesz nálam. Kicsit ugyan vonakodik, de miután átveszem a telefont, és bevetem a „csábos" hangomat, könnyedén bele egyezik. Miután letettem, kirobban belőlünk a röhögés. Szegényt, jól kinevetjük, de ebben a pillanatban, nem igazán érdekel. Éppen feküdnénk le, mikor Luna meglát rajtam valamit, amit én teljesen elfelejtettem.

- Várj! Még szedd ki a füledből a fülbevalókat. –megtapogatom a fülem, és érzem, hogy még tényleg benne vannak. Elszomorodva szemem ki őket, majd gyengéden belepakolom egy bársonnyal kibélelt ékszeres ládába. Annyira hozzám nőttek, hogy észre sem veszem, hogy rajtam maradtak. Velük úgy érzem, ismét önmagam vagyok. Ez elején még a nyakláncomat is le akartam venni, de attól nem voltam képes megválni. Egyszerűen nem ment. Egyedül az maradt meg rajtam, ami úgymond a „régi én"-emhez tartozott.