Ryan

- Na és mi van veled azóta Ethan? –kérdeztem meg a nagyon közeli haveromat.

- Zajlik az élet, nagyfiú! Te még mindig abban a suliban vagy?

- Aha.

- Nem gyűjtöttél már elég információt? –kérdezte elkomolyodva. Erre egy nagyot sóhajtottam.

- De. De itt is tudok közben dolgozni. –túrtam bele a hajamba.

- Nem unod az órákat? Olyanokat végighallgatni, amit már kívülről fújsz... - érdeklődött.

- Hát, meg kell mondjam, néha ellógok. De nem igazán zavarja a tanárokat. –vonom meg a vállam, bár ezt nem láthatja. Ekkor eszembe jut valami. –Nem te voltál véletlenül az, aki ott volt abban a bisztróban mikor reggeliztünk?

- Mikor? Ja, de én voltam. Miért te is ott voltál? –kérdezte meglepődve.

- Aha. Honnan ismeritek egymást amúgy? –vontam össze a szemöldököm. Egy kis ideig hallgatott aztán megköszörülte a torkát.

- Az apukája mutatott be még egymásnak. De ugye meghalt, így néha felhívom, hogy van. – igyekezett laza hangot megütni, de éreztem, hogy még van mögötte valami. Ekkor pont belépett a szobába hercegnő.

- Ki van a vonalban? –mosolyodott el feszülten.

- Csak Ethan. –vontam meg a vállam, majd kihangosítottam a készüléket.

- Figyelj, haver! Ki vagy hangosítva, így mind a ketten hallunk, oké?

- Szuper! Csajszi! Hogy vagy? Minden rendben? –nevetett fel erőltetetten Ethan.

- Aha. –válaszolt röviden hercegnő.

- Nos, az remek.

- Ja. –egy ideig nem szólt senki sem, feszült csend volt.

- Nos, jót beszélgettünk, mint mindig. Most elmondjátok nekem, hogy jöttetek össze? –kérdezte kíváncsian.

- Úgy, ahogy a párok szoktak. Szerinted? –kérdezte gúnyosan.

- Öhm rendben, de biztos van valami történetetek, vagy nem?

- Persze, hogy van. Jesszus. Nem estem rögtön a karjaiba. –forgatta a szemeit.

- Elmondjátok? –kezdett Ethan hangja is fagyosabb lenni.

- Miért is mondanám el neked? –kérdezte semmit el nem áruló arccal.

- Mert megkérdeztem, például. –vágta rá visszafogott dühvel a hangjában.

- Nem vagyok köteles neked válaszolni, szóval, ennyit erről. –vigyorodott el gúnyosan. Úgy láttam, kezdenek elszabadulni az indulatok, így közbeavatkoztam.

- Örülünk, hogy felhívtál minket Ethan, de le kell tennünk. –közöltem, majd feltettem a telefont meg sem várva a válaszát. ezután rögtön odafordultam királylányhoz.

- Mi a baj? –kérdeztem aggódóan, ugyanis nem szokott ilyen hidegen viselkedni.

- Semmi, csak egyszerűen nem bírom. –vonta meg a vállát, de a hangja üresen csengett. A gyémántként ragyogó tengerkék szemeit a padlón pihentette. Odaléptem hozzá, majd egyszerűen csak átöleltem. Szőke hajába beletemettem az arcomat, majd még jobban magamhoz szorítottam. Nem akartam elengedni. Karjaival átkarolta a derekamat, arcát a mellkasomba temette, miközben az egyik kezemmel rajzoltam a hátára kis köröket. Lassan elkezdtem ringatózni, majd halkan dúdolni egy dalt. Hercegnő beleolvadt az ölelésembe. Így maradtunk egy darabig.

Alexis

Miután lassan kibontakoztam Ryan ölelő karjai közül, addigra teljesen lenyugodtam. Nem tudom, hogyan csinálta, ugyanis nekem ez egy fél órába telik. Hirtelen ötlettől fogva, zenélni támadt kedvem. Mivel itt van Ryan, ezért kénytelen leszek elhalasztani egy kicsit. De ekkor észe veszem, hogy a szobám sarkában lévő gitárt vizslatja.

- Megnézhetem? –tette fel reménykedve a kérdést.

- Aha. –vonom meg mosolyogva a vállam.

Áhítatosan a kezébe veszi, nézegeti, végigsimít a húrokon. Elkezdi pengetni, de rögtön felismerem a dali, így mikor elkezdődne az ének, én is rákezdek. Meglepettem kapja rám vidáman csilló, smaragdzöld szemeit. Elmosolyodik. Fekete haja össze-vissza meredezik, miközben nagy átéléssel pengeti a húrokat. Az izmost testén megfeszül a ruha, amelynek hatására kirajzolódnak az izmai. Elbűvölten nézem, de azt veszem észre, hogy abbahagyta a gitározást.

- Miért hagytad abba? –értetlenkedek.

- Mert már eljátszottam. –nevet fel.

- Oh.

- Oh bizony. –kacsint. Ekkor eszébe jut valami.

- Egyébként miért nem jársz már zeneórára? –teszi fel a kérdést. Most mit mondjak?

- Mert nem is csináltam azon az órán semmit, így felesleges volt bent ülnöm.- vonom meg a vállam. –De egyébként, csodálkoztam is, hogy nem kérdezted meg hamarabb. –próbálom terelni a témát. Erre szívből, őszintén elmosolyodik.

- Mert most már a barátnőm vagy. –vonja meg kisfiúsan a vállát. Amikor azt mondta, hogy a barátnője, annyira boldog lettem. Valahogy nagyon jól esik ezt hallani. –Eddig azért nem tettem meg, mert tartottam tőle, hogy esetleg nem mondod el, mert úgy érzed, nem tarozol nekem magyarázattal.

- De megmondtam volna. –ráncoltam össze a homlokom.

- Nálad soha nem lehet tudni. –puszilta meg a fejem.

- Azt akarod mondani, hogy kiszámíthatatlan vagyok? –tettem csípőre a kezem. Közelebb hajolt, majd a fülem mögött érzékeny pontra lehelt egy csókot.

- Én ilyet egy szóval sem mondtam. –morogta a fülembe. Aztán elkezdett lefelé haladni a meleg bőrömön, mely mintha minden egyes csóknál mintha forróbb lenne. Teljesen feltüzel. A nyakamhoz, hogy kényelmesebben hozzá tudjon férni, hátrébb hajtottam. Kéjes sóhajtásaimat nem tudtam kordában tartani, ugyanis hiába haraptam be az számat, ajkaim közül mindig kiszökött egy. Mikor aztán abbahagyta, csalódottan nyögtem fel. Odahajolt, majd az ajkaimat kiszabadította a saját fogam rabságából, hogy a sajátjával ejtse csapdába. Aztán miután azt megunta, úgy istenigazából megcsókolt. Miután a levegőn elfogyott, még egy utolsót beleharapott a számba.

- Tudom, hogy finomak a tűzvörös ajkaid, hidd el, tapasztalatból beszélek, de én jobban harapdálom szerintem. –szuszogott, miközben izmos karjait körém fonta. Az az ellenállhatatlan vigyor azért ott volt az arcán. Csak nevetve megcsóváltam a fejem.

Miután elment Ryan, Ethan hívása eszembe jutatta azt, hogy amiket eddig írtam számokat, el kell küldeni neki. Hiába utáltam, tényleg jól értett a dolgához. Lementem a zeneszobámba, bezártam az ajtót, majd kikerestem azokat a firkálásaimat, amikbe belekezdtem. Ekkor megakadt a szemem egy számon, aminek az ártatlanság volt a címe. Emlékszem, akkor még azért írtam, mert Ry megihletett vele. Tulajdonképpen azért adtam neki azt a nevet, mert abban a világban, amelyben én élek... Az eléggé mocskos. Itt a titkok nagy kincsek, olyannyira, hogy ha veszélybe kerül egy, vagy kitudódik, életek mennek tönkre. Ezért kell nagyon vigyázni. Innen nem lehet csak úgy kiszállni. De visszakanyarodva a témára, még Ryan nem élt ilyen világban, ezért ő, ilyen szempontból ártatlan, tiszta. Ezért adtam neki ezt a nevet.

Visszagondolva, ezt még nagyon az elején írtam. Akkor még kissé érzéketlen voltam, elzárkóztam a világ elől, nem bíztam meg úgy az emberekben. Most így sokkal jobb. Vannak barátaim, nagyon jól szoktam szórakozni, lett egy barátom, akit nagyon kedvelek. Most gondolom sokan méltatlankodnának, hogy miért nem azt mondom, hogy szeretem. Ezer és egy oka van. De mondok párat. Mostanában olyan sokszor használjuk őket, hogy elértéktelenedik. Nagyon gyakran szoktam azt hallani, hogy : „Szeretem a fagyit!". Másik érv, ha még nem győztelek meg. Olyanok használják, akik nem is gondolják komolyan. Interneten látom sokat, hogy így szeretik egymást, meg úgy szeretik egymást, pedig két hete vannak együtt, aztán már egy hónap múlva pedig szétmennek. Annyira felszínessé vált a mai világban. Sokan zsarolásra használják ezt a szót. Mondok egy csúnya példát: „Ha nem fekszel le velem, akkor nem foglak szeretni." Gondolom már hallottatok ilyenről. Ez is gyakori. De ha én mondom, akkor a lehető legkomolyabban fogom mondani. Ha tényleg biztos vagyok benne. Ha magamtól mondom ki, nem pedig valaminek a nyomására. Igaz, hogy ritkán használom, de ha valakinek ezt mondom, akkor azt nagyon komolyan is gondolom. Ezért még csak nagyon kedvelem Ryant, de érzem, hogy ha így haladunk, ez az érzés sokkal erősebbé fog átalakulni.