Alexis

Aztán egész nap csak azon a srácon gondolkodtam, és egyre jobban szeretném a nevét megtudni, de inkább annyiban hagytam az egészet. Egyszerre érzem mikor ránézek egy vonzó és egy taszító erőt. Mintha tartanom kellene tőle, mert valami azt súgja nekem, hogy nem ide való. Onnan jött ahonnan én.

Mikor következő nap a szekrényemhez léptem és megpróbáltam beleolvadni a beszélgető diákok seregébe. Kivettem az órámra való könyveimet és mikor már bezártam volna a szekrényajtót megpillantottam őt. Lazán sétálgatott végig a folyosón és szinte minden fiúval lepacsizott. Hirtelen elfogott egyfajta vadászösztön, mert régebben bátran odasétáltam bármelyik fiúhoz, és onnantól jött minden magtól, de most bele kell bújnom egy szürke kisegér bőrébe. Gyorsan bedugtam a fejemet a szekrénybe és úgy tettem, mint aki keres valamit, így hátha elkerülhetem a vele való találkozást, bár abból ítélve, hogy egy osztályban vagyunk, erre igen csekély az esély. Mire biztonságosnak ítéltem meg a terepet, már majdnem becsengettek, ezért úgy siettem, ahogy tudtam, hogy ne késsek el. Gyorsan beslisszoltam a terembe lehajtott fejjel, és lehuppantam a szokásos helyemre. Mint mindig, most sem ült senki mellém, így a táskámat leraktam a székre. Pont hallottam a csengőszót, gyorsan kipakoltam a matematika cuccomat, és vártam, hogy a tanár bejöjjön a terembe. Bebaktatott, lelökte a tanári asztalra a holmiját és a szokásos sipítós hangján belekezdett a mondandójába. Egyszer csak kinyílik a terem ajtaja és belép rajta a fekete hajú fiú.

- Ryan! Hogy mer maga késni az én órámról?- kérdezi a tanár felháborodva.

- Elnézést tanárnő! –szólal meg rekedtes hangon, egy félmosollyal a száján. A következő pillanatban a tanár megrázza a fejét, majd lágy hangon megszólal.

- Na, menjen, üljön le valahová!

Hoppá! Csak mellettem és még egy szemüveges fiú mellett van hely. Nyugodt tekintettel végigpásztázza a termet és a gyönyörű szeme megállapodik rajtam. Megrándul a szája sarka és a féloldalas mosoly ott marad rajta. Most rajtam szórakozik ennyire? Értetlen fejjel nézek rá. Leveszi a táskámat a székről és mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, egyszerűen leül. Egyenesen a táblára meredek, és megpróbálom levegőnek nézni, de nem sok sikerrel. Mikor a tanár nem figyel, átcsúsztat egy lapot a padon. Lenézek és kérdőn felhúzom a szemöldököm. Bevallom arra számítottam, hogy csúnya macskakaparás lesz az írása, de kellemesen csalódnom kellett.

„Megismersz még, te kis királylány? „

Ez állt a papíron. Királylány?

„Miért is vagyok az?"

Na, most már nagyon kíváncsi voltam az arckifejezésére. Amikor ránézetem láttam, hogy engem figyel és vigyorog. Közel hajolt hozzám és a fülembe suttogott. Kirázott a hideg, ahogy megcsapta a lehelete a fülemet.

- Ez maradjon az én titkom!- búgta, majd alig észrevehetően elkezdtem kapkodni a levegőt.