Ryan

Mikor odaértünk arra a helyre, ahol szoktunk sátorozni, na meg tábort verni a lányok nagyon jól szórakoztak. Végigröhögték és kacagták az egész utat. Mi Luke-kal csak mosolyogva néztünk össze. Most is itt szenvedünk a sátrak felállításával, ők meg rajtunk szórakoznak. Mikor meg voltunk minden kis technikai részlettel ami alatt a sátrak felállítását, és a tűz meggyújtását értem, elhatároztuk, hogy elmegyünk sétálni egyet az erdőben.

- Emberek! Indulás! –mondták vigyorogva a lányok.

- Megyünk már. –mondtunk és megforgattuk a szemünket. Elindultunk, de észrevettem, hogy a másik irányba mennek a csajok.

- Hé! Amúgy a másik irányba kell menni. –mondtam nekik, de nem igazán érdekelte őket, ugyanolyan tempóban mentek tovább. Nagyszerű. Mellettem Luke ingerülten felsóhajtott, majd elindultunk megkeresni őket. Fél óra múlva rádöbbentük, hogy nem igazán tudjuk merre vannak. Ez rossz. Főleg úgy, hogy most vannak itt először ezen a területen, így még ezt a rész Luna sem ismeri, csak a megszokott útvonalat, amin már járt.

- Haver. Lehet úgy könnyebben megtalálnánk őket, ha különválnánk.

- Lehet, hogy igazad van. –túrtam bele ingerülten a hajamba. Különváltunk, majd elindultam egy irányba, ami szerintem megfelelő volt. Úgy tíz perc múlva, meghallottam valamit. Megmerevedtem, mert ha egy vaddisznó van a közelben akkor megszívtam. De nem. Ezek emberi léptek. Gyorsan elindultam a zaj forrása felé. Megláttam királylányt ami hatalmas megkönnyebbülés volt számomra. Odalopakodtam a háta mögé, de valószínűleg meghallott, mert megfordult. Ekkor támadt egy hirtelen ötletem. Lehajoltam, megfogtam a derekát és átdobtam a vállamon.

- Ryan! Azonnal tegyél le! –sikított.

- Nem! –mondtam.

- Nem szeretem mikor ilyen vagy. De attól függetlenül örülök, hogy látlak. –mondta.

- Én is hercegnő. Most pedig itt fogsz lógni, mert nélkülem mentél el.

- Oké. Így legalább szabadon bámulhatom akármidet.

- Én meg akármit csinálhatok veled. –ekkor végigsimítottam a farmerbe bújtatott kerek fenekén. Válaszul rácsapott az enyémre.

- Hmmm... Egész kemény. –mondta perverzen. Te jó ég.

- Az drágám, de ha most nem hallgatsz el, nem csak az lesz kemény.

- Szívesen megvizsgálom azt is, nyugi.

- Óhó, elhiszem, de hidd el, abból nem csak egy szimpla megvizsgálás lenne édes. –mondtam vigyorogva.

- Nem igazán bánnám. Te igen? –ekkor hátrapillantottam rá, de csak ártatlan szemekkel bámult rám, de láttam a szája szarka felfelé görbül.

- Nem, de nem fogok megrontani egy szűz kislányt és megfosztani az ártatlanságától. –mondtam röhögve. Idő közben visszaértünk a táborhelyünkre, majd letettem a földre a kis kalandort, aki mérgesen vicsorgott rám.

- Nos, ez az ártatlan szűz kislány mindjárt úgy tökön fog rúgni, hogy nem lesz ami megkeményedjen.

- Aha. De ha előtte lefoglak és mozgásképtelenné teszlek ezáltal, akkor mit fogsz csinálni? –néztem kárörvendően a szemébe.

- Simán lenyomlak. Komolyan mondom! –mondta mérgesen.

- Hát hogyne... -nevettem ki. Ám hirtelen hatalmas fájdalmat érzetem a bordáim között, majd már a földön feküdtem. Diadalittas vigyorral az arcán magasodott felém. Küszködve felültem.

- Na, ki is itt a szűz kislány? –nevetett.

- Ezt hogy csináltad? –meredtem őszinte döbbenettel rá.

- Ááá, semmiség, csak jártam önvédelem órára. –vigyorgott rám.

- Értem. Na, de akkor már ha a hercegedet ilyen jól elintézted, segíts felállni.

- Mióta vagy a hercegem? –mondta felvont szemöldökkel.

- Amióta a hercegnőm vagy. –vigyorogtam rá. Felé nyújtottam a kezem. Először furán nézett rá, de észbe kapott, és megragadta. Na, én meg pont erre vártam, mert lehúztam magamhoz, és ráfeküdtem, úgy mint múltkor a pályán. Összefogtam a kezeit a feje fölött, majd mélyen a szemeibe néztem. Összekapcsolódott a tekintetünk. Egyre jobban közelítettem felé a fejemmel. A szeme a szám és a tekintetem között cikázott. Ekkor hirtelen megszüntette a távolságot és megcsókolt. Rögtön viszonoztam. A nyelvem bejutásért könyörgött, amit készségesen meg is adott. Már nem a kezét fogtam le, hanem a testét öleltem át. Míg vad táncot jártak nyelveink, addig a kezünk is felfedező útra indult. Fordultunk egyet a földön, így királylány volt felül. Leszorítottam a csípőjét, míg én a medencémet emeltem fel, így teljesen összeértek. Amikor hozzányomódott az egyik számomra fontos testrészem, azonnal belenyögött a csókba. Belemosolyogtam a csókba erre a hangra. Mikor szétváltunk csak ziháltunk, de ugyan abban a testhelyzetben maradtunk. A homlokunkat egymásnak döntöttem.

- Emberek, visszajöttünk... - kezdett bele Luna a mondatba, de amint megpillantott minket, egyből félbehagyta. Hercegnő odakapta a tekintetét és egyből próbált felpattanni. Elvörösödve pásztázta a földet a tekintetével, de ekkor odamentem hozzá, és a mutató ujjammal felemeltem a fejét.

- Hé! Nyugi. –mosolyogtam rá megnyugtatóan. –Oké?

- Oké. –fújta ki a levegőt, majd magamhoz öleltem. Kicsit ellenkezett ugyan, de utána beleolvadt az ölelésembe.

- Nos, miután végeztetek az ölelgetéssel, arra kérlek titeket, hogy figyeljetek rám. –mondta Luna. Mind a ketten ránéztünk, ugyanis nekem tökre kiment a fejemből, hogy még ott áll.

- Annyira örülök, hogy végre összejöttek! –visította el magát váratlanul, majd elkezdett ugrálni, meg tapsikolni a rózsaszín szettében, és vidáman meredt ránk.