Alexis

Utána már megbántam egy kicsit, hogy megadtam neki a telefonszámomat, no meg a skype nevemet. Hát, már kár ezen rágódni. Indultam kifelé az suliból, mert már vége volt az összes órámnak, na meg persze Jason is otthon várt. Mikor beléptem a lakásba, az első amit észrevettem, hogy olajszag van. Amint a konyhába értem megértettem miért. Jason konyha kötényben feszített, aminek az elején egy igencsak hiányos ruházatú lány állt. Mikor felém fordult, elnevettem magam.

- Nem tudtam mikor érsz haza, de kezdtem éhes lenni, szóval úgy gondoltam, sütök ki sült krumplit. –mondta mosolyogva.

- Csak nyugodtan! Érezd otthon magad!

- Nyugi, az már megvan. Csak az a baj, hogy nem mindig tudom, mi hol van. Legalább fél óráig tartott, mire megtaláltam az olajat. A lábast, amiben meg kell sütni, arról már inkább ne is beszéljünk.

- Bocsi. Legközelebb majd legalább tudni fogod mi hol van. –jelentettem ki vigyorogva. Ám ekkor lelohadt a mosoly az arcomról, mert eszembe jutott valami. Biztos neki is feltűnt, hogy valami nem stimmel.

- Mi a baj? –kérdezte őszinte aggodalommal a szemében.

- Mikor kell visszamenned?

- Hát... Az a helyzet, hogy jövő hét vasárnapra kell kiérnem a repülőtérre. –jelentette ki mosolyogva. Erre vigyorogva a nyakába borultam.

- Annyira örülök, hogy még maradhatsz! –szorongattam meg még jobban. Az este további része eseménytelenül telt. Ahogy a hétvége, majd a következő hét is. De arra lettem figyelmes, hogy Ryan kerül engem. Mikor meglátott a folyosón, elfordult, majd elment a másik irányba vagy egyszerűen úgy tett mintha nem venne észre. Persze állandóan ott volt körülötte az a két tyúk. Igaz, csak az egyik tapadt rá úgy, mint egy pióca. Reggel a kocsiban ülve mindig ezen tűnődtem, miközben Jason vezetett. Hétvégén is a telefonomat nézegettem, hátha hív valaki, persze csak az ő hívását vártam. Ám volt jó hír is a héten. Az igazgatónak sikerült elintézni, hogy kihagyhassam a zeneórát. Így csak matekórákon tudtunk egy kicsit beszélgetni. De volt olyan alkalom, mikor nem is szóltunk egymáshoz egy szót sem. Mivel péntek volt, és pont matek jött, bementem a terembe. Ma fekete szaggatott naci volt rajtam, és egy piros top. Szőke hajam a hátamat verdeste. Lepakoltam a cuccom a helyére, kivettem egy füzetet, meg a tolltartóm, és vártam. De hirtelen éreztem, el kell mennem a mosdóba, ezért felálltam, amilyen gyorsan csak tudtam, elindultam. Igaz, még körülbelül 10 perc volt kezdésig, de soha nem lehet tudni, mikor megy be a tanár. Mikor végeztem és elindultam vissza a terembe, elém lépett az a két csaj, aki mindig Ryan körül legyeskedik.

- Helló, te kis lotyó! Na ide figyelj! Azonnal hagyd békén Ryant! Ő az enyém! Megéretted? –mondta az egyik szőke.

- Már megbocsáss! De ki a fene vagy? –vontam fel a szemöldököm.

- Rosie vagyok. Ez itt meg Luna. –lökte hátra a hidrogénezett haját, majd lenézően végigmért. Akit Lunaként mutatott be, az dühösen nézett a másikra.

- Oké.

- Ja, és nem kell bemutatkoznod! Nem vagyok kíváncsi a nevedre. –mondta idegesítően magas hangon. Komolyan mondom, mint egy macskanyávogás.

- Nos, hidd el, nem állt szándékomban. Most pedig felvilágosítalak, hogy nem az én szokásom rámászni emberekre a folyosó közepén, majd aztán mikor elengedik, kiverni érte a hisztit. –néztem rá sokatmondón.

- Élvezd csak ki, amíg csak utánad koslat, mert úgy is engem fog választani. Ne is reménykedj. Attól, hogy plasztikázott csöcseid, meg festett szőke hajad van, nem leszel egyedi, sőt, egyenesen úgy nézel ki, mint egy ribanc. Pedig abból bizony sok van. –mosolyodott el fölényesen.

- Na ne mondd! Kifejezetten észrevettem, hogy sok van belőle. –most én néztem végig rajta látványosan. –Ja, és a hajam természetes szőke, a melleim is szintúgy. Nem úgy, mint egyeseknek. –mondtam kifejezéstelen arccal. Ez volt az utolsó szavam, így elléptem mellettük. Még gyorsan elkaptam Luna pillantását. Mindenre számítottam, csak arra nem, amit megláttam benne. Rám kacsintott és ezt tátogta elismerően, hang nélkül.

- Szép volt!

- Köszi! –mondtam halkan és visszamosolyogtam rá. Éppen hogy csak vissza értem. Ryan, mint mindig, elképesztően festett. Ma sötétkék farmer, és szürke póló volt rajta. Ismét kilátszott a tetoválása. Szénfekete haja össze-vissza állt. Gyorsan a helyemre mentem. Halkan köszöntem neki, de nem köszönt vissza. Lehet, nem hallotta, vagy éppen csak nem akart vissza köszönni. Nem beszéltünk. Ismét. Gyorsan eltelt az óra. Na meg a nap is. Hát, már csak jövő héten láthatom újra. Éppen kifelé megyek az udvarra, mert fel akarom hívni Jasont. Igaz, azt bent az épületben is megtehetném, de nem valószínű, hogy hallanék is valamit belőle, amit mond. Épp kicsöng, de nem veszi fel. Megint megpróbálom. Mikor más ötször hívtam, de még mindig nem tudtam elérni. Biztos dobol. Remek. Milyen nap van ma? Ja, persze. Péntek. Ezt onnan tudom, hogy vasárnap megy el. És persze onnan, hogy pont egy hete volt, hogy elkérte Ryan a számom, na meg a skype nevem. Sóhajtottam egy nagyot. Addig is, mert nem akartam unatkozni, elhatároztam, hogy bemegyek, mert össze kell pakolnom. Épp összefutottam Lunával.

- Szia! Örülök, hogy újra látlak! –mondta mosolyogva.

- Szia.

- Nagyon jól beolvastál Rosienak! –mondta hatalmas vigyorral az arcán.

- Köszönöm! Nem volt hozzá joga, hogy így beszéljen velem.

- De nem ám! –mondta egy kacsintás kíséretében. –Hogy-hogy itt vagy még mindig?

- Egy ismerősöm reggel ragaszkodott hozzá, hogy elhozzon, és most nem veszi fel a telefont, így meg kell várnom, hogy végre el lehessen érni. –rántottam meg a vállam.

- Elvigyünk? –kérdezte.

- Rosieval egy kocsiban? Ööö... Bocs, de inkább kihagyom.

- Dehogy! –nevetett –Van egy ikertesóm, igaz, csak két perccel idősebb nálam. A neve Luke.

- De nem lenne a terhetekre?

- Nem. Nyugi! –mosolygott.

- Hát akkor... Gyorsan összepakolok.

- Rendben, menj csak! Nekem is meg kell keresnem az az idiótát. –erre a mondatára mind a ketten elröhögtük magunkat. Ahogy ígértem, összeraktam a cuccom. Éppen elindultam volna kifelé, mikor meghallottam valahonnan egy nyögést. Összeráncoltam a szemöldököm. Valakit megütöttek? Erre a gondolatra gyorsan elindultam a hang felé. Mivel a turnézás veszélyes is lehet, elmentem önvédelem órára, de annyira megtetszett, hogy minden fogást megtanultam, majd bőszen begyakoroltam. Hát, főleg Jasonon. De úgy tűnt, nem igazán izgatja. Sőt, még élvezi is. Na, de ne merüljünk el az emlékekben. Meg is találtam a hang forrását. Egy teremből jött. Halkan benyitottam, majd bejkukkantottam. Ám, ami ott fogadott, az olyan szinten meglepett, hogy rendesen lecövekeltem az ajtóba. El akartam onnan mozdulni, de a lábam nem engedelmeskedett az agyam parancsának. Mert bent ugyanis bent egy párt találtam, aki éppen vadul csókolózott. De azt is észre vettem, hogy a csaj szoknyája felgyűrődött a derekáig, a pasi nadrágja is le volt egy kicsit tolva. Éppen ki akartam surranni, mikor észrevettem egy ismerős tetoválást. Meg azon is megakadt a szemem, hogy ki vesz fel ilyenkor szoknyát? De azonnal felismertem a „párt". Rosie és Ryan volt. Valamilyen hangot kiadhattam, mert Rosie kinyitotta a szemét, majd kajánul elvigyorodott, és még jobban magához húzta. Hát, Ryan túlságosan el volt foglalva, hogy halljon bármit is. Na meg persze a hangos zihálástól. Gyorsan kimentem a teremből. Nem akartam ezt látni. Itt nem borulhatok ki. Most is felvettem azt a maszkot. Meg is találtam Lunáékat. Mellette állt egy kidolgozott felsőtestű, szőke fiú.

- Helló! Luke vagyok! –mutatkozott be.

- Szia! –mondtam mosolyogva. Mivel ilyenkor megkérdezik a nevem, gyorsan találnom kell egy témát, amivel el tudom terelni a figyelmüket. –Nagyon hálás vagyok, hogy el tudtok vinni haza!

- Ugyan semmiség! Na, gyerünk, induljunk!

Út közben, míg mi beszélgettünk, egyszer csak megszólal Luke telefonja.

- Csá, haver! –valamit beszél a másik, míg itt hümmög.

- Aha! Na jól van. Oké. Persze. Helló! –hirtelen megszólal Luna.

- Na? Ki volt? –kérdezi kíváncsian.

- Ryan. Azt mondja hogy késni fog, mert beszélnie kellett egy csajjal, de aztán meg közbe jött valami, és nem találta meg.

- Aha. –forgatja a szemét. Ekkor hirtelen eszébe jut valami. –Tényleg! Te ismered?

- Öhmmm.. Igen. Csak egyszer beszéltünk, de annyi. –igyekszem nem kimutatni semmilyen érzelmet.

- Na, hol is laksz? –vonja fel kérdőn a szemöldökét. Elmondom neki a címet. Mikor megállnak a ház előtt, kinéznek az ablakon, és eltátják a szájukat.

- Itt laksz?

- Ühüm.

- De jó neked! Mit dolgoznak a szüleid?

- Apa meghalt, így csak anya van, de olyan mintha nem is lenne, mert állandóan úton van a munkája miatt.

- Sajnálom, és részvétem apukád miatt. –mondja, de közben megböki könyökével Luna tesója oldalát.

- Ööö... Igen, részvétem!

- Köszi srácok! –mosolyodom el halványan. –Köszönöm még egyszer a fuvart!

- Nincs mit! –mondják kórusban, vigyorogva. Gyorsan bemegyek a házba de még hallom, hogy most indultak el a kocsival.

- Jason!

- Igen? –érkezik a válasz. Kikukkant az előtérbe. –Hát, te meg hogy-hogy itthon vagy? –kérdezi meghökkenve.

- Hát, nem is tudom. Talán mert valaki hajlandó volt elhozni.

- Uhh... Bocsi. Doboltam. –vigyorodik el.

- Hát, egyből gondoltam. –mosolyodom el én is.

- Na, és milyen volt a suli?

- Szar.

- Nagyszerű! Most viszont elárulom, hogy vettem jégkémet!

- Komolyan? –kapom fel érdeklődve a fejem.

- Aha!

- Mennyit? Mert ha csak egy dobozzal, én kinyírlak!

- Úgy ismersz te engem? –kérdezi röhögve. Odaballag a mélyhűtőhöz a konyhába, én meg megyek utána. Kinyitja. Tele van vele. Nem viccelek. Minden egyes polcon, egy fajta, és ízű. Ami eléggé sok, tekintve, hogy körülbelül tíz polc van. És azt se felejtsem el megemlíteni, hogy minden doboz két literes. Felcsillan a szemem ezek láttán.

- Oké, bocsánatkérés elfogadva.

- Nem is kértem bocsánatot! –méltatlankodik, de már nem foglalkozok vele. Azzal vagyok elfoglalva, hogy hatalmas tálkákat vegyek elő mind a kettőnknek. Gyorsan átböngészem, milyen ízek vannak. Mikor kiválasztottam, milyet kérek, kiveszem magamnak a dobozokat. Éppen indulnék a fagylalt kiszedő kanálért, amikor észreveszem, hogy Jason felém nyújtja. Kikapom a kezéből, majd kikanalazok a csokisból, a puncsosból, a vaníliásból, és az egyik nagy különlegességből, a sárkány gyümölcséből. Nagyon ritkán kapni. Közben ugye Jason is kiszedi az ő kedvenceit, mikor végeztünk, visszatesszük őket a mélyhűtőbe. Bevonulunk a nappaliba, letelepedünk egymás mellé kanállal a kezünkben. Mikor az elsőt beveszem a számba, érzem, hogy milyen krémes, meg azt is, hogyan olvad szét benne. Szinte egyszerre nyögünk fel.

- Ez annyira jó!

- Igen, szerintem is. –nos, körülbelül ezzel ment el a délután. Annyi fagyit ettünk, hogy nem kértünk vacsorát. Olyan este felé, miután lezuhanyoztam, és bent ültem az ágyamon, bekapcsoltam a laptopom. Bejelentkeztem a skypeba. Ekkor látom meg, hogy Ryan felvett ismerősének. Ám ezzel eszembe jut minden. Nem is veszem észre, mikor kezdenek el potyogni a könnyeim. Valamikor Jason bejön a szobámba. Elkezd nyugtatgatni. Kérdezi, miért sírok. Ekkor elmondok neki mindent. De tényleg mindet. A zeneórával kezdem, majd a ma délutánnal fejezem be. Látom, hogy miközben beszélek, egyre jobban megfeszül, meg szorítja össze az állkapcsát. Szerinte dühös.

- Most dühös vagy?

- Igen, de nem rád. Hogy lehet ilyen? –ekkor sóhajt egy nagyot. Most tűnik csak fel, hogy nincs rajta felső, és rajtam is csak egy ilyen alvós melltartó van, aminek nincs pántja, meg egy rövidnadrág. Ám ekkor magához húz, és lefekszünk, de úgy, hogy hátulról átkarolja a derekam, és a mellkasa is a hátamnál van. Magunkra teríti a plédet, de a lábam még kint van, mert nem szeretek melegben aludni. Az utolsó gondolatom még az volt, mielőtt elaludtam volna, hogy elfelejtettem kilépni a skypeból, meg lehajtani a tetejét a laptopnak.