Laxus már lassan két órája úton van haza, Barbival a kezében. Volt egy olyan érzése, hogy Magnólia még nagyon messze van. Persze, hogy messze, hisz sétálnak. Pontosabban ugye Laxus, mivel Barbi a vérveszteség miatt, amit az ütés okozott, elájult.
A férfi mosollyal az arcán nézett körbe. Egy kisebb mezőn haladtak éppen át, ahol egy kis patak is folyt. A patak mellett nádas, és egy kisebb facsoport állt. Pont kellemes árnyékot vet. Laxus Nem gondolkodik sokat. Leheveredik a friss zöld fűre, ölébe fekteti Barbit, majd a tekintetét a karjaiban tartott fiatal lányra vezeti. Csak nézi, nézi és nem érti, hogy hogyan is születhetett egy ilyen lány az ő világukba. Ám még mielőtt nagyon elbambult volna, hallotta hogy valami belecsobban a vízbe, majd még egy és még egy. Oda kapta a tekintetét. Hát, egy kacsa család volt a hangforrás okai. A kacsamama éppen úszni tanítja a kicsiket. Laxus annyira elmélázott, hogy először nem is hallotta, hogy valaki szólítja.
-Lax....-szólította meg ismét a hang, mire az említett a hangforrása felé fordult. A szemei kikerekedtek, amikor szembe találkoztak Barbi szemeivel. Nem akarta elhinni.
-Rara...-suttogta, majd szépen finoman magához ölelte, ha lehet még jobban.-Azt hittem, elvesztelek.
Barbi erre nem mondott semmit, csak még jobban bújt Laxus karjaiba. Egy darabig így is maradtak......
Majd egy hirtelen reccsenés......

Viviék fáradtan sétáltak abba az irányba, amerre Laxus ment. Azonban nem tudtak olyan nagy távot megtenni, mivel mindenki nagyon fáradt volt a csata után és voltak sérültek is, akiket Wendy gyógyított. Míg Wendy tette a dolgát a többiek leheverednek. Vivi is fáradt volt, az érzékei is tompultak. Lehet, hogy ez volt az oka, hogy nem vette észre a feléje közeledő bajt.

Natsu éppen Happyvel beszélgetett, amikor meghallotta egy kisebb zajt. Az irány felé fordult és látta, hogy a sötét céh tagja éppen egy botot lendít a feje felé.
-Vivi!- ordítja el magát, de már késő. A mester leütötte Vivit és magával vitte.

A többiek szomorúan néztek maguk elé. Nem akarták elhinni, először Barbinak, most Vivinek esett baja. Volt aki saját magát hibáztatta, volt aki elmerült a gondolataiban. Olyanannyira, hogy észre se vették, hogy esetleg más is van még ott rajtuk kívül azon a kis tisztáson.

Damian, Aaronnal együtt futottak a fák között a mester után kutatva, amikor meghallották Natsu hangját. Damian megfeszült és ha lehet még annál is gyorsabban suhant mint eddig. Aaronnak meg mit volt mit tenni, muszáj volt vele mennie, mert tudta, hogy társa messze földön ő a legjobb nyomkövető.

Damian szinte repült, olyan gyorsan cikázott a levegőben. Az a név, amit Natsu üvöltött. "Vivi". Igen, határozottan kétségbeesett volt. Rengetegféle lehetőséget tartott valószínűleg, ami megtörténhetett a lánnyal. De ami fogadta, az volt a legabszurdabb ötlete, nem hitte volna, hogy megtörténik.......... Elrabolta....... Natsu állítása szerint ki volt merülve, ezért nem vehette észre. A többiek is egyvéleményen voltak. Damian végignézett a csapaton, majd amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan suhant tovább.
-Istenem, mennyi energiája van még.- panaszkodott Aaron, aki abban a pillanatban tűnt fel, amint Damian eltűnt, de ő nem állt meg, hanem nyomban a barátja után ugrott......

Mira eközben végigkísérte Aaron minden egyes mozdulatát. Nem akart hinni a szemének. Újra láthatta, ha még egy kis időre is, de láthatta.
Majd egy rossz érzés fogta el. A lába magától mozdult. Egyenesen Aaron után. A csapattársai kiabáltak utána, de ő csak annyit mondott, hogy a céhben találkoznak.
.
.
.
.
.
.