18. (Mirajane és Aaron)
Mirajane és Aaron találkozása
Egy szép nyári napon, egy kisfiú, aki alig 7 éves, sétálni indul a folyóparton. A szél enyhén fújja, azokat a rakoncátlan hajszálakat a fején.
Már egy jó ideje sétál, amikor lát egy kislányt, ki lehajtott fejjel ül az árok mentén, kinek a hátából hatalmas szárnyak nőttek ki és a keze se volt emberi, sokkal inkább démoni. A srác kíváncsisága nagyobb volt a félelménél, így erőt vett magán és elindult a lány felé. Miután odaért, megállt mellette és szép lassan leült, hogy ne ijessze meg a mellette kerek szemmel bámuló lányt.
Mert igen, amíg a fiú a lány felé sétált, addig a lány is felemelte a fejét és félelemmel a szemében nézett a feléje közeledő ember felé. Nem értette, hogy ez a fiú, miért nem fél tőle. Az is átfutott a fején, hogy csak kíváncsi, de sorsán el is hessegette ezt a gondolatot és helyébe az költözött, hogy lehet hogy ő is bántani fogja, mint a többiek. Miután a fiú leült mellé, csak nézte őt hatalmas kék szemeivel. Mellette lévő barna hajú srác csak szelíden mosolygott.
A barna hajkorona úgy gondolta, hogy megpróbálja oldani a feszültséget, így szelíden rá mosolygott a lányra.
-Lehet egy kérdésem?- kérdezte meg halkan a lány.
-Persze.
-Miért nem félsz tőlem, miért nem bántasz?
A kissrácot meglepték ezek a kérdések. Nem ezekre számított, de azért készségesen válaszolt. Őszintén.
-Félni? Nem, sokkal inkább csodállak, olyan erő birtokában vagy, amivel akár embereket is lehet menteni, ha jóra használod. Bántani???? Elment az eszed? Soha nem bántanálak. És különben is, nagyon szép vagy.- a fiú mondata végére elpirult.
A lány, aki idő közben fellélegzett, a fiú szavaira akaratlanul is elpirult. De ahogy látta, a fiú se járt jobban.
-Köszönöm az őszinteséged, értékelem. Amúgy, hogy hívnak?
-Aaron. Aaron Black. És téged?
-Mirajane. Mirajane Strauss.
Hát így ismerkedtek meg egymással Aaron és Mira. Ezek után is gyakran találkoztak, sokat beszélgettek, nevettek együtt. Azt hitték, minden remek és hogy együtt maradnak. De nem így lett.....Mira egy Fairy tail nevű céh tagja lett. Míg Aaron egy sötét céhé, ahova apja miatt került be. Ennek hatására kevesebbet tudták találkozni, de amikor találkoztak, akkor is ugyanolyan hangulattal beszéltek egymásnak, mintha mi sem történt volna. Többször voltak randin, rengeteg csók is elcsattant kettejük között. Aaron vette a bátorságot és megkérdezte tőle, hogy lenne-e a barátnője, mire a válasz az igen volt.....aztán jött az a bizonyos nap. Amikor a Fairy tail elmegy egy szigetre, hogy az összes céhtag, aki jelölve volt, összemérhessék a tudásukat és kiderüljön, hogy melyik az a páros, akikből S-osztályú mágus lesz.
Aaron nem attól félt, hogy Mirának versenyeznie kell, hisz már vagy 6 éve S-osztályú, hanem attól hogy valami balul sül el és megsérül. Mondta is Mirának, hogy nagyon vigyázzon magára.......de mindhiába.
Másnap reggel nem volt ott a szokott helyen a szokott időben. És ez így ment 1 héten keresztül. Tudta, hogy ez a verseny eltart egypár napig. De valami nagyon nem tetszett neki. Rossz előérzete támadt. És milyen igaza volt.
Két héttel a verseny kezdete után bejelentették, hogy a Fairy tail nagyrésze eltűnt, mintha kiradírozták volna őket.
Aaron teljesen magába zuhant.
Eltelt 7 év, 7 hosszú éve vár, hogy felbukkanjon Mira és a többiek. Egyszerűen nem hitte el, hogy eltűntek, belül, mélyen legbelül érezte, hogy élnek.
Ezalatt az idő alatt, Aaron megizmosodott, nem nagyon, de azért látszanak a kockái. A céhében új mester lett, aki "enyhén" szadista, perverz.....
Egynap jött egy lány, aki megváltoztatta az eddigi szürke életét...persze nem olyan értelemben mint Mira.
Bạn đang đọc truyện trên: Truyen247.Pro