Annyit gondolkodtam már rajta. 

De komolyan.

Folyamatosan kattog az agyam. Hogy lehet valaki ennyire boldog? Hogy lehet hogy valaki ennyire pozitív? Bármikor, belép a céh ajtaján és melegséggel tölti meg a termet mindig mond valami zagyvaságot, amit senki sem ért mégis mind mosolyognak. 

Hogy képes erre valaki? Hogy képes valaki ennyi boldogságot teremteni? 

Azok után hogy azt se tudja kik a szülei és a sárkány, akit egykoron az apjának nevezett, elhagyta... Én nem tudom mi volt akkor, de azt tudom, hogy nem azért hagyta ott, mert nem szerette. Mikor erről kérdezem elkomorul egy percre és azt mondja:

"Vissza fog jönni. Megígérte" 

Nem akartam neki elmagyarázni, hogy még ha egy sárkányról is van szó erősen kétlem, hogy megtalálná és valóban épségben vissza térne. De Natsunak nem kellettek a reális érveim. Nem kellett neki, mert elvakította  a remény. Sírt. Tudom, hogy sírt. Legbelül összetört.

És nem is  a Fairy Tail lenne ha nem szakítottak volna félbe... De komolyan...

-Lucyyyyyyyyy!!! - valaki hirtelen a vállamnak esett és akkorát gurultunk előre, hogy porfelhőt kavartunk. - Hol a mosogató? - mire sikerült feltápászkodnom egy kíváncsi szempár nézett vissza rám a mosogató után érdeklődve. 

- Mi? - úgy tettem , mint aki nem érti hátha megúszom. Nem jött be. 

- Hova rejtetted el a mosogatót?! - kezdett el Gazille hisztérikusan rázni, mint egy rongybabát. 

-Nem eheted meg a mosogatóm. 

- Miért? Olyan finom... - nézett rám vágyakozva. 

- Mert már szinte az összes csövet megetted! 

- És? 

Túl fáradt voltam én ehhez, de ekkor megjelent Natsu. 

Mit is vártam? Békét? Komolyan néha nem értem magam. 

- Lucy hol van a hűtő? 

-A konyhába? - néztem rá értetlenül. 

-Nincs ott. 

Leesett az állam. Oké, hogy Natsu nem egy agytröszt, de azért a bazi nagy hűtőm ő is látja...vagy nem? Feltápászkodtam és kiballagtam a konyhába. 

-Gazille... - kezdett bennem valami nagyon elpattanni. Ekkor Gray ott termett és..

-Hölgyem tessék csak lenyugodni nincs semmi baj. -közben legyezett valami papírfecnivel, amikor egyszer csak megállt. - Hol a hűtő? - pislogott kettőt. 

Csak álltunk hárman - Én, Natsu és Gray - és néztük az üres sarok részt, ahol a hűtőmnek kellett volna lennie. Csak pislogtam. 

Elegem van!

Nem emlékeztem, hogy hangosan mondtam volna ki ezeket a szavakat, de Natsu egyszer csak megfogta a vállam és maga felé fordított. - Megtalálom ne parázz. - elmosolyodott, oda üvölttött valamit Happynek és szokás szerint eltűntek egy pillanat alatt a szemem előtt. 

Na jó most már le kell ülnöm. Sok ez már nekem. Gray leült mellém a karfára és egyenesen a szemebe nézett. 

-Szép a szemed. Honnan van? - egy ideig csak néztünk egymásra, aztán elmentünk hűtőt keresni. 

Közben én még mindig azon agyaltam, hogy képes valaki ilyen pozitívan gondolkodni. Erza megkopogtatta vállam. 

- Van epres süti?

-Van.

Felcsillant a szeme. 

-Tényleg?

-Ahha. 

-Hol? 

- A HŰTŐMBE! 

Megfordult, megszemlélte az üres hűtő helyét, aztán vissza fordult. 

- Attól tartok nem lesz epres sütim. 

A fejemet fogva kerestem egy értelmes embert és a telefonomért nyúltam. Első csengésre felvette. 

- Levy! Jaj, de jó! Merre vagy? 

- Gazille-ért megyek, azt mondta megtalálta a főnyereményt. 

-Rossz előérzetem van...

- Nekem is... - közeben gyorsan körül néztem. Gazille sehol. A mocsok ellopta  a hűtőm. 

                                                     ------ körübelül 30 perccel később -------

A folyó parton üldögéltem, mikor valaki letelepedett mellém. Felnéztem. 

-Szia, Natsu! 

-Szia! - mosolygott. Nem bírtam megállni meg kellett kérdeznem már. 

-Miért vagy boldog? - na jó ezt nem így terveztem...

- Mi? - úgy bámult rám, mint aki egy értetlen kis fiú. 

-Úgy értem...izé...te mindig olyan nyugodt vagy és mindenhez olyan könnyedén állsz hozzá. Mintha minden csak jelentéktelen lenne, de közben tudom, hogy bízhatok benned. És folyton mosolyogsz.. - nem állított meg, csak figyelmesen hallgatott és nem mondott semmit. Tehát folytattam. - Hogy vagy mindig ennyire pozitív? Hogy vagy képes erre? 

Megfogott egy követ és eldobta. Néztük ahogy belecsobban a patakba, majd elcsüllyed.

- Nézd, Lucy...én nem vagyok olyan okos, mint te. De miért lennék szomorú? Itt a családom és tudom, hogy bármikor számíthatok rátok. Olyan vagyok mint, az a kő. Süllyedek az életben és egyre mélyebbre kerülök. De nézhetjük úgy is, hogy egyre távolabb kerülök a rossz dolgoktól. Nekem a Fairy Tail a családom. Igneel az apukám. És ti mind a szívemben maradtok jöhet bármi..

Én csak néztem Natsut, aki felpattant és elkezdte Gazillet csépelni, amiért elvitte az epres sütit - aki nem mellesleg azzal vágott vissza, hogy ő csak a hűtőt akarta megenni - mit sem törődve azzal, hogy az előbb még milyen bölcsességet osztott meg velem.

Körül néztem. 

A Fairy Tail az én családom is. Mindenki.

A következő fejezetben találkozunk!!---->