*Natsu*

Az elmúlt egy hét rettentő változatos volt. Minden hajnalban reggeli, az a gyökér megpróbálja bántani Lucyt, aztán megpróbáljuk megölni egymást, és visznek korbácsolni. De Lucy minden este a karjaim közt sír, hogy sajnálja a gyengeségét meg hogy miatta bántanak engem.

Tegnap azt tettettem, hogy teljesen ki vagyok ütve, és azóta aludhatok a francia ágyon Lucy mellett. Bár ha átmegyek az ő felére, azonnal tökönrúgással fenyegetőzik. Szóval még nem sikerült még csak hozzá érnem se.

-Natsu... Ébren vagy?-kérdezte halkan a hátam mögül.

-Igen... miért?-kérdeztem vontatottan. Fáradtnak éreztem magam annak ellenére, hogy egész éjjel aludtam.

-Miért ilyen hosszú az út? 10 naposnak kellene lennie, de már 2 hete úton vagyunk.

-Alberth egy távolabbi pontjába megyünk.

-Honnan tudsz te ilyeneket?

-Jó a fülem.

-De ennyire nem lehet.

-De lehet, és most hagyj aludni!-válaszoltam egy kicsit indulatosabban, mint akartam-boccs, nem akartalak lehordani-mondtam, majd újra megpróbáltam aludni.
De a nyugalmam csak pár percig tartott.

-Natsu~!

-Figyelj szépségem! Ha most nem maradsz csendben, leteperlek, és miután végeztem, már te is olyan fáradt leszel, mint én-ez már elég hatásosnak tűnt, és végre tudtam szunyókálni.

*külső szemszög*

Lucy próbálta nem leordítani Natsu fejét a perverzségért, mikor két izmos kar fonódott a hasa köré, és egy izmos mellkas nyomódott a hátának.

-M-m-m-m-m-mit csinálsz?!?!?!?!

-Semmi rosszat, csak megöleltelek. Nem kell a rinya. Ráadásul megérdemlek ennyit, ha azok után , amit tettem érted-hallatszott Natsu álmos válasza.

-De akkor is engedj el! Nem akarok így maradni!

-Amit az előbb mondtam, az még mindig érvényes! Hagyj aludni!-morogta Natsu, aki láthatóan nagyon kimerült a sok verésben. Lassan Lucy is belenyugodott sorsába, hogy a férfi karjai közt kell aludnia. Ennek ellenére félt, hogy most lép be valaki, és újra szétverik. Több menekülési kísérletet is tett, de a másik még álmában is elég erősnek tűnt a marasztalásához. Így maradt a felébresztés.

-Natsu...-kezdte a lehető leghalkabban.

-Igen?

*tényleg nagyon éles füle van*

-El tudsz engedni egy kicsit?-nem bízott ebben a verzióban sem, de mégis sikert ért el. Natsu bár ébren volt, gondolkozni egyáltalán nem tudott, de később Lucy hiányát megérezte. Ereje azonban nem volt a felkeléshez. Ezzel szemben a lány végre felállhatott, és cselekedhetett. Persze még nem volt ötlete, hogy mit csináljon.

Pár perc gondolkozás után azonban meg is volt a terv. A kabinban lévő egyik széket (ahhoz képest, hogy rabok voltak, elég gazdag berendezésű szobájuk volt tekintve a hercegnőre) az ajtóhoz vonszolta, és kitámasztotta vele a kilincset. Ezek után visszatért alvópartneréhez.

-Hol volták? Már hiányoltalak-észlelte azonnal a lány érkezését,és rögtön át is ölelte.

-Csak kitámasztottam az ajtót, hogy ne tudjanak bejönni-felelte Lucy tűzpiros arccal. A szavak és a tettek is vért vittek az arcába, ezért inkább magyarázott, ezzel figyelmét elterelve-Így nem fognak tudni bejönni, és ha nem tudnak, akkor ordibálnak, és akkor felébredünk-vázolta fel okosan kiötlött tervét.

-Értem. Köszönöm-ám ahelyett, hogy Lucy figyelme elterelődött volna, mégjobban elpirult. Hisz ez volt az első alkalom, hogy Natsu megköszönt neki valamit.

***

Az álomszuszék hangos ordibálásra ébredt fel, és hogy Lucy nincs mellette. Még mindig álmosan nézett körbe, mikor meglátta a hercegnőt, aki épp a széket vette ki az ajtóból. Amint sikeresen eltávolította azt, az ajtó kicsapódott, neki Lucynak. Szegény két métert repült, aztán leesett a földre.

-Mi az, hogy nincs nyitva az ajtó?!?! Nem zárhatjátok be!!! Nem adtam rá engedélyt!!!-ordibálta.

-Mi nem...-próbálkozott halkan Lucy.

-Mit ti nem?!-Natsunak elege lett a dologból, és felpattant segíteni az újra remegő hercegnőnek. Ám ez a felpattanás nem annyira jött össze, ugyanis kénytelen volt rádöbbenni, hogy nincs semmi ereje. Bár a teste hihetetlenül erős volt, ekkor vérveszteséget még ő sem bírt el. Segíteni viszont mindenképpen akart, úgyhogy összeszedte minden önuralmát, és felállt. Odasétált Lucyhoz, bár ez is inkább dülöngélés volt. Mikor odaért, kénytelen volt megtámaszkodni rajta, mert már nem bírta magát. Rádőlt, és úgy próbált erőt gyűjteni, a földet nézve. Mikor elég erőt érzett a beszédhez, lassan felemelt a fejét, és gyilkos tekintettel nézett a kalózra.

-Tűnj el, mocsok!-ha szemmel ölni lehetne, az idegen már rég halott lenne. De mivel nem lehet, ezért csak halálfélelemmel elfutott, enyhén nedves gatyával. Azonban nem ő volt az első, akit Natsu majdnem halálra ijesztett.

Amint ketten maradtak, Lucy összeesett kettejük és a félelem súlya alatt. Még ült pár percet, aztán erőt vett magán, és felállt. Szép lassab és óvatosan az ágy felé kezdte húzni a nem túl jó bőrben levő Natsut. Már zihált, és nem volt képes megállni a lábán semmilyen mértékben.

*Natsu*

Miután elértük az ágyat, Lucy óvatosan leültetett, majd levette az ingem. Ujjait ismét mellkasomra helyezte. Most is nagyot nyelt, de próbálta legyőzni pirulását, és a sebekre koncentrált.

-Szerencsére egyik sem szakadt fel. Ez az egyetlen mázlink. Nem szabadna ilyen sérülésekkel mászkálnod-szidott le gyengéden. Én csak megint átkaroltam, és ledőltem vele az ágyra.

-Mit csinálsz?!?! A sebeid!!!-nem válaszoltam, helyette az egyre nehezedő légzésemre koncentráltam. Lucy még mozgolódott egy kicsit, aztán hagyott pihenni.

***

*Furcsa sötétségben ébredtem. Annak ellenére, hogy minden sötét volt, kellemes melegség vett körül. Nem éreztem semmit, nem emlékeztem semmire. Nem voltak fájdalmaim. Úgy éreztem, nem akarok innen sehova se menni.

Ám hirtelen egy érzés tolakodott az agyamba a többi mellé. Azt súgta, ki kell jutnom, mert kint várnak rám.

De ki vár rám? Hol van az a kint? Egyáltalán van olyan?

Hasonló kérdések ezrei jelentek meg a fejemben, ezzel felpiszkálva híres kíváncsiságomat. Hisz már kiskoromban is rettentő kíváncsi gyerek voltam.

Volt kiskorom?

Biztos volt, hisz valahogy fel kellett nőmön. És ha volt kiskorom, akkor én is biztos vagyok!*

Óvatosan nyitottam ki a szemem, de azonnal be is csuktam, nem bírtam a fényt.
Aztán hirtelen eszembe jutott, hogy mennyire éhes vagyok. Ilyen gyökér is csak én lehetek!

De az evéshez kénytelen voltam felkelni, ahhoz kénytelen voltam látni, szóval hunyorogni kezdtem. Megvártam, míg a szemem megszokja a rengeteg fényt, ami beáramlott a szobába, aztán kaja után néztem. Először csak foltokat láttam, majd rájöttem, hogy a foltok azok Lucy. Éppen evett, aminek a látványa erővel töltött fel, és gyorsan felültem. A hirtelen mozdulattól megszédültem, de legalább már ültem, és Lucy is észrevett. Otthagyta a kaját, és hozzám rohant.

-Natsu! Végre felébredtél! Jobban vagy már?-ám mielőtt válaszolhattam volna, a hasam megtette helyettem, jelezve, hogy ő bizony nincs jól. Lucy csak kuncogott, majd visszament az asztalhoz, és elhozta az én kajám, meg a saját maradékját. Elém tette mindkettőt, én pedig nem nagyon ellenkeztem, megkezdtem a finom falatok beburkolását. Közben pedig nem túl illedelmesen, de tele szájjal megkérdeztem:

-Mi történt?

-Miután elintézted azt a fickót (amúgy elég ijesztő voltál), elájultál, és három napot aludtál egyhuzamban. Időközben találtam egy inget, amit rád is adtam, hogy ne a véresben legyél.

-Három napot végigaludtam?! Akkor nem csoda, hogy ilyen éhes voltam.

-És jobban vagy már?

-Sokkal. Már nem is érzem, hogy bármi bajom lenne.

-Pedig van! Sokkal jobban kéne vigyáznod magadra! Ha mégy egyszer ilyet csinálsz, tökönrúglak!

-Egész életemben ezzel fogsz szivatni?!

-Nem...-lett hirtelen nagyon csöndes.

-Reméltem is!

-Mert mindjárt megérkezünk Alberthbe, és ott szétválnak az útjaink... Még csak most ismerkedtünk meg, de máris elveszítelek. Én ezt nem akarom, Natsu! Szeretnék veled mardni! Hazajutni!

-Ugye tudod, hogy ez nem lehetséges?

-Miért?-nézett rám nagy, barna szemeivel, amik könnyektől csillogtak.

-Engem köröznek Fioréban-mondtam ki a kellemetlen igazságot. Nem szerettem volna a szemébe mondani-De attól még segítek hazajutni. Ennyit megtehetek érted.

-Mit követtél el, hogy köröznek?-kérdezte csodálkozva.

-Igazából semmit, csak már az életben levésem törvénybe ütköző öt éves korom óta.

-Ez nekem magas. Inkább hagyjuk.

***

Lucy órák óta alszik. Azóta ezen gondolkoztam. Úgy döntöttem, magammal viszem holnap.

Meg is hoztam az ígért részt. Remélem tetszett, és hogy jól telt a húsvétotok!

Tudom, hogy azt ígéretem, tegnap hozom, de filmet néztem, és elment az idő, szóval tíz perc késéssel itt van a rész.