Sokan még csak most ébredtek és próbáltak felkelni a pánik közepén, mások már a dolgaikhoz rohantak és próbálták összeszedni azokat, miközben kétségbeesetten kapkodták össze vissza a fejüket, igyekezve összerakni hogy mi is történik éppen, és megint mások már kardot ragadtak. Erza vörös haja követte minden egyes heves mozdulatát, ahogy a betolakodókat próbálta visszaverni Gajeellel az oldalán.

Körülbelül öt megtermett férfi küzdött a kalózokkal. Mindegyikük feketébe volt öltözve, állig fegyverkezve.

Natsu szeme kikerekedett, ahogy küzdő társait nézte. Agya teljesen kiürült, és hirtelen egy értelmes gondolat sem jutott eszébe. Hogy történhetett ez? Hiszen úgy tűnt biztonságos távolságba kerültek Ryuga seregétől. Már az egész itt van?

Hirtelen pánikjából Lucy sikoltása keltette fel. Fejét abba az irányba kapta amerre Lucy nézett, és meglátta, ahogy az egyik férfi éppen Levy felé közeledik. Fejét újra Lucyra kapta, aki ugyan abba a dermedtségbe került mint ő az előbb.

A tehetetlenség érzetét hamar átvette az ösztönös vezető, és agya átállt védekező módba. Megragadta Lucyt a karjánál, maga felé fordította és komolyan a szemébe nézett.

-Fogd a lányokat és meneküljetek! Mi feltartjuk őket amíg tudjuk!-kiáltotta Lucy arcába, aki még mindig sokkosan, de bólintott. Natsu megbizonyosodott róla, hogy a lány tudja mit kell tenni, majd futva megindult Levy támadója felé. A férfit hirtelen érte a hatalmas erejű csapás, ami oldalról érte a fejét. Natsu puszta kézzel esett neki. Első ütésének erejétől eldőlt, majd érezte, ahogy valaki a derekára ül. Natsu iszonyatos erővel ütötte a támadó fejét, amíg az már nem mozdult többet.

Miután végzett első ellenfelével, felállt, és gyorsan felmérte a terepet. Elégedett pillantást vettet a volt táborhelyükre, ahol most már senki sem aludt. Lucy épp a lovakat próbálta elkötni, hogy tudjanak mivel menekülni. Mindenki aki kevésbé értett a harcművészethez ott állt vele, különböző tárgyakat szorongatva. Natsu szeme sarkából látta, hogy két férfi megindul feléjük, de mg mielőtt bármit is tehetett volna, Gray már ott termett előttük, és feltartotta őket. Natsu gyorsan odakiáltott neki:

-Gray! Te menj a lányokkal! Védd meg őket!-a megszólított válaszát meg sem várva fordul meg és vetette bele magát a harcba. Ijedten vette észre, hogy a támadók száma azóta kétszeresére nőtt, még ha ki is terítettek már néhányat. Natsunak még mindig nem sikerült fegyvert szereznie, így továbbra is a két öklével volt kénytelen támadni, és bár így sem volt gyenge, ez igen nagy hátrányt jelentett.

Kétségbeesetten próbálta elkerülni ellenfele hatalmas kardját, ami újra meg újra lecsapott. Egyetlen egy védtelen pontra volt szüksége, azonban nagydarab ellenfele lépésről lépésre hátrébb szorította, míg végül Natsu egy óvatlan pillanatban megbotlott egy kőben és elesett. Kezét felvágták a kövek amikre esett, de a helyzetet kihasználva megragadott két nagyobbat, és ellenfele felé hajította őket. Azt meglepetésként érték a repülő követ, és elég időre leengedte védelmét hogy Natsu elrugaszkodjon és hatalmas lendülettel felüsse az állát. A férfi felrepült az ütés erejétől, majd elterült a földön. Natsu megragadta a lehetőséget és kicsavarta kezéből a kardját, majd azzal a lendülettel a szívébe döfte. Kitépte a kardot a holttestből, majd egy pillanatra levegőt véve körülnézett. Társai hasonló helyzetben álltak mint ő, mindenki egy vagy két ellenfelet próbált meg kiütni. Natsunak úgy tűnt mintha mostanra nem nőtt volna az ellenfelek száma.

Elmélkedéséből egy hatalmas ütés a hátára ébresztette fel. Majdnem összecsuklott a hirtelen fájdalomtól, de térdére támaszkodva megtartotta magát, majd kardját lendítve kivédett egy következő csapást, ezzel mély sebet ejtve az ezúttal puszta kezes támadóján, Az visszakapta kezét, majd övéből megpróbált előkapni egy tőrt, de Natsu gyorsabb volt és ledöfte.

***

A nap szinte szenvtelenül ragyogóan sütött a hajnali órákban. Az egész erdőt madárcsicsergés töltötte be, és a harmat cseppjei csillogtak a füvön. Az állatok aznap reggel onnan próbáltak folyadékot szerezni, mert a patak vize vöröslött a vértől.

Erza türelmetlen mozdulatokkal dörzsölte sebét ahogy az csak tovább és tovább ontotta magából a vörös vért.

-Óvatosabban Erza, így csak ártasz-szólt rá Laxus, aki nem messze tőle ugyan így tett.

-Nincs idő óvatosságra-felelte ingerülten a nő. Az egész kis csapat a patakban ült. Az éjjeli harc után mindenki feszült idegekkel próbálta meg kitisztítani a sebeit, közben minden apró neszben ellenséget látva. Egész éjjel harcoltak, és így sem sikerült mindet megölniük. Hárman vagy négyen elmenekültek. Ami azt jelentette hogy nem sokára ( vagy máris) Ryuga majdnem pontosan tudni fogja hol vannak. De nem tudtak gyorsan menekülni.

Sok apró probléma merült fel, de a legnagyobb Natsu volt, aki most a csapattól messzebb egy fa tövében ült. Az ő teste nagyrész sebmentes volt, ugyanis valahogy sikerült kikerülnie a legtöbb támadást, azonban a lábából ömlött a vér. Az egyik támadója egy véletlen folytán megtalálta a sebet amit még az elszabadult árbóc ejtett rajta, és az újra felnyílt. Egy haladásképtelen Natsuval szinte esélyük sem volt a menekülésre. 

Sziasztok gyermekeim!

Baromi sok idő után (talán több mint egy hónap) végre sikerült megírnom ezt a részt. Ti is érezhetitek, hogy gyenge lett, összedobott és rövid.

Valamiért mostanában egyáltalán nem megy semmi, és ezek közé tartozik az írás is.

Közben elkezdtem elölről olvasni a könyvet, és gyerekek, ti ezt hogy bírtátok elolvasni?? Főleg hogy ez már az átírt változat, aminek jobbnak kéne lennie. Van egyáltalán még valaki aki emlékszik az első verzióra? Amikor még mágia is volt meg minden?

Mindenesetre köszönöm mindenkinek aki olvassa, nagyon sokat jelent, még ha nem is tudom hogy bírjátok 😆

Remélem tetszett a rész, örülök hogy elolvastad ❤