Órákon keresztül ügettek a sötét erdőben, útjukat egyedül a holdfény világította meg.

Natsu gondolataiba merülve ült lován. Aggódott a többiekért. Az egész testét átjárta a düh, és izmai megfeszültek az idegességtől. Minden egyes pillanatban azon járt az agya, hogy túl lassan mennek, és utol fogják érni őket. Hogy ha még esetleg sikerül is elbújniuk, valaki beárulja őket, és a többiek mind holtan végzik.

Annyira aggódott, mégis kellemetlenül érezte magát, hogy még ebben a helyzetben is csak magára gondol. Ott akarta hagyni a többieket. Vissza akart fordulni. Szembe akart menni Ryugával, és meg akart küzdeni vele. Tudta, hogy valószínűleg esélye sincs ellene. A legutóbbi alkalommal is majdnem meghalt. De egyszerűen nem tudott nem Igneelre gondolni. Miatta került veszélybe ő is. Még belegondolni sem mert, hogy mi történik, ha nem sikerült időben segítséget szerezniük Lucy apjától. Abba pedig egyenesen beleremegett, hogy lehet a király nem is akar majd segíteni.

Egy teljes nap menetelés után úgy döntöttek, itt az ideje lepihenni. A józan eszük azt diktálta, hogy menjenek tovább, meneküljenek minél gyorsabban, de a már félig alvó testük ennek ellentmondott. Alig vonszolva magukat raktak tüzet, majd néhány elhozott vékony pokrócot neveztek ki ágynak. Leterítették őket, és körbeülték a tüzet.

-Sajnálom, hogy most csak ennyit tudunk felszolgálni-sóhajtott szomorúan Lisanna, miközben mindenkinek odanyújtott egy-egy apró tál levest, aminek a tartalma igen szegényes volt. Pár fűszernövényből és egy kevés párnapos húsból állt.

-Egyáltalán nem a te hibád, Lisanna-mosolygott rá szelíden Erza-Kimondottam hálásak vagyunk, amiét egyáltalán valamit ehetünk.

-Mit ne mondjak, az Eisaku pasas főztje jobb volt, de most hogy tudom mit tervezett, így utólag már felfordul tőle a gyomrom-kanalazta magába a meglepően kevés levest Gajeel elégedetten. Mellette Levy kissé bűnbánóan, de élvezettel eszegette a levesét, ami körülbelül egy másfélszeres adag volt. kissé keserűbben nyelte le a falatot, amikor Gajeel gyomra megkordult, de az egész napi lovaglás teljesen kikészítette, és szüksége volt az ételre. A mellett ülő férfi hősiesen viselte az éhséget, és mosolyogva nézte, ahogy a kismama evett.

-Nem tudom ti hogy vagytok vele, de nekem nem kell étel ahhoz hogy lehányjam a pasast-fintorgott Gray miután kikaparta a levese legvégét is-Azután belenyomnám az arcát egy adag lócitromba, majd beledobnám egy folyóba.

-Az semmi! Én egyenesen Ryuga disznóinak moslékába hajítanám!-Elfman felpattant a helyéről, és indulatosan hadonászott a levegőben, mire a többiek elnevették magukat.

-Te teljesen hülye vagy, minek kéne annak az ördögnek disznó?!

-Szerinted neki honnan van ebédje, haa??-kiabált Gray arcába Elfman.

-Szinte teljesen biztos vagyok benne, hogy az ellenségei húsát eszi-vigyorgott ijesztően rájuk Gajeel, de mondatára az idáig magába merülten ülő Natsu jól láthatóan összerezdült, és bár továbbra is csak maga elé meredt, hirtelen teljesen lecsendesedtek a kedélyek, és mindenki elszégyellte magát amiért így viselkedett-Most hogy belegondolok, nem valószínű, hogy ezt tenné. Elfman, azt mondtad, hogy malacok, ugye? Na az, az reálisan hangzik-nevetett kínosan Gajeel.

-Igen, most hogy belegondolok, valószínűleg tényleg ez van!-bólogatott hevesen Gray is.

-Srácok, maradt egy kis leves, ki kér?-oldotta a hangulatot Lisanna, akinek ez egyértelműen jobban ment, mint Gajeeléknek.

-Én!-csapott le a lehetőségre azonnal Gajeel, reménykedve, hogy végre elterelődik az előző kínos beszélgetésről a szó.

Lucy szótlanul ült és karolta magához Natsut, aki már egy ideje csak bámulta a tányérját, amiben még mindig volt leves.

-Natsu edd azt meg, szükséged van ételre-suttogta neki a lány, és aggódó szemekkel nézett rá.

-Nem vagyok éhes-válaszolta Natsu halkan-edd meg te.

-Neked is enned kell, nem fogod sokáig bírni.

-Emlékszel még a hajóra? Ahol találkoztunk? Ott is alig ettem valamit, és elég sokáig bírtam. Sőt, ki is szabadítottam magunkat-mosolyodott el halványan, ami Lucy arcára is egymegkönnyebbült mosolyt varázsolt.

-Persze, hogy emlékszem, hamar megmutattad, hogy szeretsz hőst játszani-kuncogta el magát-De pont azért, mert akkor miattam nem ettél semmit, most legalább az én kedvemért edd meg ezt a kis levest.

-De akkor egyél repetát-váltott át gondoskodóba Natsu is.

-Én már megettem az adagomat, a maradékot a többieknek hagyom-mentegetőzött Lucy, majd mosolyogva Gajeel irányába nézett, aki éppen a levese felét a tiltakozó Levy tálába öntötte. Natsu is követte tekintetét, majd kérdő szemekkel nézett Lucyra.

-Van esetleg valami amiről nem tudok?-vonta fel a szemöldökét, mire Lucy teljesen zavarba jött, és össze vissza kezdett el magyarázni. Natsu pár pillanatig élvezettel nézte, majd Levyék felé fordult, és jeleket keresett rá, hogy igaza van-Hogy én hogy nem vettem ezt észre-csóválta meg a fejét-Ráadásul pont most, szegények a lehető legjobb időt fogták ki. Nem fog jót tenni neki ez a sok stressz.

-M-m-mi? N-n-nem is tudom miről beszélsz-próbálta kimagyarázni a helyzetet, majd rájött hogy most már mindegy.

-Mióta tudod?

-Az ivós estén mondta el, hogy ezért nem megy veletek-vallotta be. Persze az "ivós estéről" más dolgok is eszébe jutottak, amitől teljesen elpirult.

-Történt még valami aznap? Nagyon gyanúsan nézel ki-vonta össze a szemöldökét. Lucy azonnal elkapta a fejét, és a pír az arcán egyre csak nőtt-Van még valami amit elfelejtettél megemlíteni?

-Nincs!-szusszantotta Lucy, még mindig elfordult Natsutól, és eldöntötte, hogy ezt bizony Natsu nem tudja meg.

-Jól van, most már mondd el. Mi történt? Valami nagyon nagy dolognak kellett történnie, mert már hosszú ideje nem sikerült így zavarba hoznom téged. Hidd el, nem foglak kinevetni, nyugodtan mondd el! Dühös sem leszek, ígérem!-próbálkozott Natsu, de láthatóan sikertelenül-Csináltam valamit ami miatt nem akarod elmondani?

-Nem-suttogta alig hallhatóan.

-Miért nem mondod el, Lucy? Valami rosszat tettem?-horgasztotta le ajkait.

-Nem mondom el és kész-jelentette ki Lucy-És ne is kérdezd, nem fogom elmondani.

-Hidd el, egyszer kiszedem belőled-fenyegetőzött Natsu, de belátta, hogy nem most fogja meggyőzni Lucyt.

-Viszont úgy látom, még mindig nem sikerült megenned a levesedet. Kapkodd magad-Natsu megforgatta a szemét, és nekilátott az ételnek, bár meglepődve vette észre, hogy már sokkal jobban esik mint pár perccel azelőtt-Lisanna! Maradt még egy kis leves?-kiáltott oda a lánynak Lucy.

-Már csak egy kicsi van!-kiáltott vissza jókedvűen-Kéred?

-Igen!-Lucy feltápászkodott Natsu mellől, és a tányérjával a kezében Lisannához sétált, majd egy félig teli tányérral tért vissza. Kicsit távolabb ültek a tűztől mint a többiek, Natsunak nem igazán volt kedve szocializálódni, Lucy pedig mellette akart maradni.

-Azt hittem, meghagyod a többieknek-vonta fel a szemöldökét Natsu. Kezében már egy üres tányér pihent.

-Nem is nekem van-vigyorodott el, majd Natsu kezébe nyomta az újabb tál levest.

-Te most viccelsz-nézett rá kikerekedett szemekkel Natsu-Most nyomtál le a torkomon egy tányérral-méltatlankodott.

-Igen, de úgy döntöttem, kell még enned egyet ma-vigyorgott rá.

-Nem! Ezt most neked kell megenned! Én erősebb vagyok, neked több ételre van szükséged mint nekem!

-De most úgy döntöttem, hogy enned kell. És máskor ne mondd azt rám, hogy gyengébb vagyok, vagy nem aludhatsz mellettem-fenyegetőzött, mire Natsu azonnal felháborodott, de próbált nem nagyon kiakadni, mert nagy volt a tét.

-És mit szólsz ahhoz, hogy én eszem a felét, és te a másikat?-kezdett alkudozni.

-Nem, neked van szükséged ételre.

-És ha úgy közelítem meg, hogy csak akkor vagyok hajlandó enni, ha te is eszel?-Lucy már épp rá akarta vágni, hogy nem, mikor hatalmasat kordult a gyomra. Natu kikerekedett szemekkel nézett rá, majd elnevette magát-Szóval hogy is van ez a "nem vagyunk éhesek"?-vonta fel a szemöldökét vigyorogva. Lucy vörös arccal, sértődötten elfordította a fejét.-Na, akkor már csak a szegény korgó pocakod érdekében egyél pár feladatot-rakta a kanalat a levesbe, majd a kanalat Lucy szája felé emelte-csak egy piciiit.

-Natsu, nem vagyok hajlandó így enni-hangja sértődött volt.

-És magadtól?-Lucy nagyot sóhajtott.

-Jól van, a felét megeszem. De csak annyit vagyok hajlandó megenni, amennyit te. Nem többet-Natsu vigyorogva megvonta a vállát, majd szájához emelte a kanalat, és lenyelte a levest. Ezután mert még egy kis levest, és újra Lucy szája felé nyújtotta. A lány dühösen kikapta a kanalat a kezéből, és megette. Natsu jóízűen nevetett rajta, ami egy kis sértődött mosolyt csalt Lucy arcára is.

Sziasztok gyermekeim!

Sajnos a következő hónapban nagyon leterhelt leszek (idáig semmit se csináltam a szobámon kívül mostantól viszont alig leszek itthon, pedig azt szeretném csinálni), ami lehet meg fog látszani a részek mennyiségén. Cserébe pár részen belül igen izgalmas dolgok jönnek!

Remélem tetszett a rész, örülök hogy elolvastad! ❤