Az elmúlt napokban nagyon sokat beszélgettem Lucyval. Egy kicsit közvetlen volt az elején, de ez mostanra már nem feltűnő, annyi mindent tárgyaltunk már meg. Kiderült róla, hogy igazán eleven kislány volt, de az anyja halála után megnehezedtek a dolgok. Sokkal több lett a munkája (egyáltalán van munkája egy hatévesnek?), és az apja is elhidegült tőle.

Folyamatosan beszél, mintha ezzel akarná elűzni tizenegy évnyi magányát, és jelenlegi félelmét. Engem nem zavar, hogy beszél, pedig nem nagyon bírom a folyamatos beszédet(khm Gray khm. Tényleg, őt még ki kell nyírnom). Mégis, mikor vele vagyok, jó érzés hallani a hangját.

Azonban az is kiderült, hogy amilyen naiv, olyan okos. Olyan dolgokat képes kiszámolni fejben, amit mások papíron is órákig számolnának. Az apja büszke lehet rá. Az országnak jó királynője lesz. Bár mondjuk én az ellensége leszek.

-Natsu... Natsu!  Ébredj fel!-kezdett egyre hangosabban szólogatni.

-Mi az?-kérdeztem álmosan, félig nyitott szemmel. Lucy az ágyról nézett le rám. Én a földön feküdtem. A kedves hercegnő kitúrt a kényelmes francia ágyamból, ugyanis a kis beszélgetésünk után nem nagyon volt kedve velem egy ágyban aludni. Amit amúgy teljesen meg tudok érteni.

-Meghozták a reggelit, de te aludtál. Nem tudom, hogy tudsz ennyit aludni.

-Hát nem is tudom ki mesélt hajnali kettőig a palotakert történetéről.

-Pedig úgy tűnt, érdekel-mondta durcás arccal és karba tett kézzel. És igaza volt, tényleg érdekelt, hisz az életem egy hajón éltem le, ahol nem sok növény van.

-Ja~aaa-ásítottam hatalmasat-de aludni is szerettem volna.

-Gonosz vagy😡.

-Tudom-mondtam, majd átfordultam a másik oldalamra, és elkezdtem enni a tányéron lévő szőlőt. Ő odasétált mellém, és nemes egyszerűséggel lenyúlta a kajám-Hééééé!!! Mit csinálsz?!?! Az az enyém!!!-kaptam volna utána, de selyemruhája kicsúszott az ujjaim közül.

-A gonoszoknak nem jár étel-vigyorgott rám fölényesen, egyik kezében életem szerelmével, a másikkal csípőjét támasztva. Fölpattantam, és vészjóslóan elkezdtem közeledni felé. Erre kicsit megijedt, és hátrálni kezdett. Én követtem őt egészen a sarokig. Ő félve bújt a két fal találkozási pontjába, de előlem nem volt menekvés. A falhoz nyomtam, két kezemmel a feje mellett támaszkodtam az alkarjaimon. Mélyen a szemébe néztem, mire ő megszeppenve nézett vissza rám.

-Nincs olyan, hogy nincs kaja. Az egyetlen életfeltételem az étel, és te lenyúlod? Ezért büntetés jár-a mondatokat lassan mondtam, végig a szemébe, kissé rekedtes hangon. Ő beleborzongott, ahogy megérezte forró leheletem az arcán. Apró pír kúszott fel az arcára, és elfordította barna szemeit, hogy ne nézhessek beléjük. Ezzel magának ártott, mert így nagyobb felület volt látható a nyakából. Oda is hajoltam, és egy apró puszit nyomtam rá, majd megismételtem. Egyre nehezebben vette a levegőt, és remegni kezdett. Szíve is gyorsabban vert az átlagosnál. Mikor úgy éreztem, hogy eléggé kikészült, megfogtam a kezét, és végig a szemébe nézve leharapta a száráról egy szőlőszemet. Kikerekedett szemekkel néztem rám, majd a feje hirtelen teljesen elvörösödött.

A meghitt pillanatot az ajtó kicsapódása zavarta meg két alak nézett ránk nagy szemekkel. Még mindig a falnak szorítottam. Szerencse, hogy nem az előző akcióm közben nyitottak be.

-Veszed le róla a kezed!-bödült el a magasabb-A hercegnőhöz csak én érhetek!!-Lucy most is elkezdett remegni, de most tízszer olyan erősen, mint az előbb.

-És ha nincs kedvem?-vigyorogtam.

-Ne most vigyorogj már!-temette az arcát a tenyerébe Lucy. Én csak leengedtem a kezem a falról (ugyanis idáig meg sem mozdultam, és még mindig a falhoz szorítottam) és teljes teljes testtel feléjük fordultam.

-Mégis csak elengedted? Talán félsz tőlünk?

-Dehogy félek. De a dolgok csak akkor élvezetesek, ha csak kettesben csináljuk. Nem szeretem a társaságot-villantottam rájuk egy félmosolyt.

-Idegesítesz!-ordította, majd felém ugrott. Mielőtt még elért volna behúztam egyet neki, amitől a falhoz csapódott.

-Hú de legyengültem-ráztam meg a kezem-a legutóbbi ilyen átszakított három falat.

-Mégis miből vagy te?-kérdezte Lucy, aki mostanra már a sarokban kuporgott, és ott sírt.

-Akármilyen erős is vagy, ellenünk nem érsz semmit!-mondta az alacsonyabb, majd ő is támadásba kezdett, míg a másik próbálta összeszedni magát.

Elrugaszkodott a padlóról, és támadott. Sikeresen hárítottam a bal kezemmel, majd ellentámadást indítottam a jobbal. Az arcát találtam el. Hátra ugrott, majd kiköpte két fogát, amitől ügyesen megszabadítottam. Hátulról időnként Lucy zokogása hallatszott. Úgy tűnt, nem igazán van hozzászokva a verekedésekhez.

A szó szerint foghíjas újabb akcióba kezdett. Most is egy ütéssel indított, majd miután kivédtem azt, megpróbált megrúgni, de ez sem sikerült gyönyörű hárításomnak hála. A duó második tagja mostanra már összeszedte magát, és ő is támadásba lendült. Egyszerre támadtak mind a ketten, de könnyedén hárítottam minden nekem szánt nem túl kedves mozdulatot.

*külső szemszög*

Natsu állta a sarat a két támadó ellen, sőt még győzésre is állt. Minden mozdulatáról sütött a gyakorlottság, és hogy két ilyen kis mitugrász meg sem kottyan neki. A hajón lévő harcokhoz már hozzászokott, otthoni pályán volt. A két kalóznak valami tervvel kellett előállni.

Az egyiknek hamar eszébe is jutott valami, ami reményt nyújtott az esélytelen küzdelemben, a másiknak pedi a kezébe jutott egy vas rúd. A terves (a magasabb) férfi szemből támadott, míg a másik Natsu háta mögött volt, de Natsunak még így sem jelentett problémát. Nem így a következő támadás. A magasabbik fickó ütött, majd rúgott, de a rózsaszín hajú férfi nem számított a célpontra. Keserű arccal rogyott térdre, miközben fájó férfiasságát fogta.

-Ez nem fair-nyögte, majd az alacsonyabbik a vasrúdjával fejbe vágta, és ájultan terült el a földön.

-Natsu!!!!-sikította Lucy kétségbeesetten. Odafutott az ájulthoz, és próbálta magához téríteni.

-Na ezt is sikerült kidönteni. Te meg húzzál el onnan, nyomorék!! Hé, nem hallod mit mondok?!- Lucy azonban akármennyire is hallotta, esze ágában sem volt arrébb menni. Zokogva feküdt Natsu mellkasán, és közben próbálta szólongatni, kevés sikerrel.
-Süket vagy?! Hozzád beszélt!! Tünés onnan!!-ordított a másik, majd felpofozta Lucyt, aki az ütés erejétől repült egy kicsit, majd a földön csúszott a falig. A kalóz megfogta Natsut a gallérjánál, és húzni kezdte a földön. Szép komótosan kisétált a kabinból magára hagyva a maradék kettőt.

-Most az egyszer megúsztad, kis nyomorék. De még visszajövök, miután elbántam ezzel, és akkor nem állok jót magamért. Teljesen az enyém leszel, és nem lesz ellenkezés! Az a kis szaros nem fog tudni megvédeni. Ebben a tudatban töltsd az elkövetkező napjaidat, szépségem!-mondta ördögi vigyorral a száján, majd ő is elhagyta a szobát.

Lucy aznap álomba sírta magát, de még ott is megtalálták a félelmi. Tudatalattija Natsu holtteste képében jelenítette meg őket.

Na itt is vagyok a következő résszel. Kicsit sajnálom Natsut, fájhatott neki. De ez most nem lényeges, vasárnap találkozunk!