Natsuék a terv szerint még aznap éjjel elindultak. A nap nehézségei mindannyijukat lefárasztotta, de minden egy helyben töltött perccel nőtt az esélye annak, hogy Ryuga megtalálják őket. Indulni egész gyorsan el tudtak, de a haladás már nehezebb volt. Mind majd elájultak a fáradságtól, ráadásul Lucy hasába sűrűn éles fájdalmak hasítottak, hisz régóta nem evett. Bár nem szólt erről a többieknek, nem tudta tartani velük a tempót, és sűrűn meg kellett állnia.

Azonban nem miatta kellett a legtöbbet várni. Natsu képtelen volt elhagyni Ararelt. A többiek gyakran szem elől tévesztették, és be kellett várniuk egy újabb lemaradás után. Rengeteg időt vesztettek azzal, hogy álltak a sötét fák alatt, és néma csendben várták kapitányukat, aki öt perccel később, lassan battyogva megjelent, ezután újra elindultak. De senki sem hibáztatta. Mind tudták milyen sötét érzelmek kavarognak Natsuban. Persze egyikük se tudta átérezni a mély fájdalmat, amivel apja maga mögött hagyására gondolt. Nem tudta elviselni a gondolatot miszerint ő a hibás. Ryuga őt üldözi, őt akarja megkapni, megkínozni, és Igneel ennek az áldozatává vált. Másodszorra. Tudta, ha Igneel nem élné túl ezt, azt soha nem bocsátaná meg magának. Örökké azzal a tudattal élne, hogy az ő hibájából halt meg. Időnként megállt, és szomorúan nézett a város irányába. Igneel ott van valahol. És megmentésért imádkozik.

Lucy szíve összeszorult, ahogy Natsura nézett. Az nem nézett vissza rá, csak komoran maga elé meredt. Segíteni akart neki. Segíteni elviselni a fájdalmat. Segíteni megvigasztalni. De nem tudta volna betölteni az űrt amit Igneel hagyott.

A nap aranyvörösre festette a néma háztetőket. Elvetve egy kutya ugatott, egy kakas kukorékolt. Semmi nem mozgott. Csak a falu szélétől nem messze, a fák árnyékában mozgott egy kis csapat. Tagjai kimerülten dőltek egy-egy fának, néhányan el is aludtak a mohás köveken. A többiek letelepedtek egy körbe, gondosan figyelve az alvókra. Mint egy farkasfalka, mindenkire nagy figyelemmel vigyáztak.

-Nem mehetünk be a faluba-Jelentette ki az egyik férfi keményen. Állva egy fának dőlt, izmos karjait összefonta, amúgy rózsaszín haját sötétvörösre festette a napfelkelte. Még így, sötét árnyékoktól takarva is izzott smaragd szeme.

-Natsu, nem értem mi bajod van ezzel. Ételt mindenképp szereznünk kell, és mindenki kimerült. Legalább egy éjszakát hadd töltsenek rendes ágyban a lányok. Nem fogják bírni a tempót-A fekete hajú kimerülten ült egy kidőlt fa törzsén, és idegesen a füvet tépkedte. Hangjában aggodalom csendült. Natsu egy fájdalmas oldalpillantást vetett a földön szundító hercegnőre, majd ismét megacélozva akaratát, kijelentette:

-Ti bemehettek, én nem fogok.

-Natsu ne hülyéskedj! Akármennyire ezt akarod mutatni, nem vagy te olyan kemény! Te sem fogod bírni az utat ha nem eszel és nem alszol-Erza hangjából sütött a kétségbeesés, ahogy próbálta meggyőzni a fiatal férfit. Szeme alatt sötét karikák húzódtak, ahogy ránézett.

-Szerintem ti nem értitek. Ryuga engem keres. És nem tudom, észrevettétek-e, a rózsaszín hajammal kimondottan könnyű észrevenni. Ha egy falusi aki épp pénzszűkében van meglát, azonnal szól Ryuga egyik emberének, és máris itt vannak a sarkunkon. Ti is miattam kerülnétek bajba, és azt nem hagyhatom-utolsó mondatában fájdalom csendült és fájdalmasan félrenézett. A többiek nem feleltek. Nem hagyják hátra a kapitányukat. De nem volt érvük, amivel a bűntudatát legyőzhették volna, és rávehették volna hogy velük menjen.

Végül Gray kapta egyszer csak fel a fejét, egy fél pillanatig meredten bámult Natsura, majd felpattant és egy "Te most velem jössz!" felkiáltással karon ragadta és elrohant vele. A többiek utánuk rohantak volna, hogy kiderítsék miről van szó, de túl kimerültek voltak hozzá. Inkább csöndben megvárták míg visszatérnek.

***

Lisanna szakértő szemekkel vizsgálta a zöldségeket. Az öreg anyóka, aki árulta őke, készségesen válaszolt minden kérdésére. Miután kiválasztotta melyikek kellenek neki, fizetett, majd visszaszaladt a többiekhez.

-Srácok, megszereztem ami kellett!-Erza és Juvia mosolyogva fordultak felé. A falu főterén álltak. A tér közepén egy nagy szökőkút állt, aminek a közepén egy hatalmas kőhal ontotta szájából a vizet. A térről több irányba is utcák nyíltak, helyenként egy-egy bódé állt különböző portékákkal. Nem voltak túl sokan az utcákon, hisz dél volt. Szinte mindenki a házába menekült a nagy hőség elől-Ez azt jelenti, hogy már csak húst kell beszereznünk. Megkérdeztem az anyókát, és elmondta hol tudunk a legelőnyösebben húshoz jutni.

-Szép munka, Lisanna. Még itt megvárjuk a többieket, aztán indulhatunk is-épp mikor kijelentette, az egyik utcában a csapat újabb tagjai jelentek meg, kezükben telepakolt zacskókkal, amiknek a tetején néhol egy alma, máshol egy kenyér teteje lógott ki. Ők is boldogan integettek és feléjük vették az irányt.

-Jajj de jó hogy itt vagytok!-mosolygott rájuk Erza mikor hallótávolságon belül értek-Már csak azokra a tökkelütöttekre kell várnunk.

-Vigyázz kit hívsz tökkelütöttnek-mordult a hátuk mögött Gray. Az ő kezében megtalálható volt minden. Volt nála térkép, táska, ágynemű, de még öv is. Háta mögött Natsu állt egy fintorral az arcán. Nála csak egy vastagon betekert csomag volt, amiből nem látszott semmi, még az alakja sem. Óvatosan szorongatta, miközben nyugtalanul kapkodta a tekintetét ide oda. Egy járókelővel sem tartott szemkontaktust, sőt kimondottan kerülte. Lucy aggódva nézte.

-Jajj ne legyél ilyen aggodalmas, Natsu. Nem kell ennyire félni-Erza szeretetteljesen, kissé féltőn nézett rá.

-Nem tetszik ez a falu. Túl sokan tudnának beköpni minket-mordult egyet, és tovább páztázta a semmit.

-Igazából csak az nem tetszik neked, hogy befestettük a hajad-vigyorgott Gray, és a mesterművére tekintett. Natsu haja a szokásos rózsaszín helyett most sötétlilán virított feje tetején.

-Miért, mit vártál? Hogy boldogan a karjaidba vetem magam, amiért befestetted a hajam? Tévedtél, kimondottan szeretem a hajam rózsaszín hajszínét-jegyezte meg morcosan.

-Még mindig nem hiszem el hogy sikerült befestened a haját. Egyáltalán hogy csináltad?-kuncogott Lucy, mire Natsu sértődötten félrekapta a fejét.

-Emlékeztem rá, hogy amikor jöttünk idefelé láttam egy áfonyabokrot. Az áfonyákat összenyomva festékanyagot nyertem ki belőlük, és annyiszor végigmentem vele Natsu haján, ahányszor kellett, hogy valami tényleg eltérő hajszínt sikerüljön elérni-veregette meg haverja hátát vigyorogva, aki csak ingerülten lesöpörte magáról a kezét.

-Nem hiszem el hogy belementem ebbe. Inkább maradtam volna a falun kí-

-Szerintem jól áll-állt meg mellette Lucy mosolyogva, és kicsit összeborzolta a haját. Natsu dühösen fújtatott egyet, de a nap hátralevő részében feltűnően nem panaszkodott. A többiek jót nevettek rajta, majd vidám hangulatban elindultak húst venni.

Estefele, mikor már megszereztek mindent amire szükségük volt, betértek egy fogadóba. Kisebb csoportokra oszolva kaptak egy-egy szobát. Pénzük lassan a végéhez közeledett, így vacsorázni már csak szűkösen tudtak, de mindenki hálás volt a kis ételért amit kaptak.

Este már nem volt erejük beszélgetni, az elmúlt napok történései olyan szinten elfárasztotta őket, hogy már csak bedőltek az ágyba és már el is nyomta őket az álom. Azaz nem mindenkit.

Natsu óvatosan nyitotta épphogycsak akkorára az ajtót, hogy beférjen. A sötétben nehezen tájékozódott, és attól félt, hogy egy rossz lépéssel úgy megreccsenti a padlót, hogy felébreszti a bent alvót. Azt ajtóban állva várta hogy szeme hozzászokjon a sötéthez. Apró szoba volt, szegényes berendezéssel. Az ajtótól jobbra a fal mellett egy hatalmas szekrény állt, balra pedig egy kopottas kanapé körvonalai rajzolódtak ki a sötétben. Közepén egy kerek asztal állt pár székkel körülvéve. A szemközti oldal fala mellett egy ágy volt. Natsu szeme ezen állt meg. Óvatosan besurrant a szobába, behajtotta maga mögött az ajtót, és reménykedett, hogy az öreg hajópadló nem recseg majd olyan hangosan. Tapogatódzva indult el az asztal felé, mikor hirtelen bevágta az egyik szék szélébe a kislábujját. Majdnem felordított, és átkozta magát amiért mezítláb indult el kis éjjeli túrájára. Egy percig fél lábon rugózva némán szenvedett, majd túltette magát rajta és folytatta útját, ezúttal azonban székek fele irányuló bizalmatlansága miatt már lassabban haladt. Minden centimétert óvatosan tett meg, lehetőleg elkerülve minden kiálló ellenséget. Ennek köszönhetően már sérülés nélkül jutott el az ahhoz, de addigra már megkérdőjelezte, hogy volt-e értelme eljönni ide. Megfordult a fejében, hogy butaság az egész és visszafordul, de akkor már úgy döntött hogy akkor már legalább az ágyig elmegy. Szomorú arckifejezéssel nézett le a szundítóra. Lehajolt, hogy egy hajszálat felé söpörjön az arcából, de amint hozzáért az egy sikoly kíséretében hatalmas erővel pofonvágta.

Natsu értetlen tekintettel feküdt a földön. Egy fél másodpercre meg állt, de most fájdalomtól égő arccal feküdt a hátán. Idegesen tornázta magát ülő helyzetbe, és elfojtott hangon Lucyra kiáltott.

-Ez most mire volt jó?-dühös szemekkel meredt az ágyon ülő Lucyra. Előre dőlve kezeire támaszkodott, és mélyeket lélegzett. Szőke haja az arcába lógott és ijedt szemekkel nézett rá. Hangjára egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el ajkait.

-Azt hittem valaki besettenkedett a szobámba, és meg akar ölni-megfeszült teste ellazult, kényelmesebb pozícióra váltva háta mögött támaszkodott meg, és úgy pislogott még mindig kicsit megilletődötten Natsura-A frászt hoztad rám.

-Én meg azt hittem alszol, és próbáltalak nem felkelteni-enyhült meg Natsu arca.

-Én is azt hittem rólad, aztán mégis itt vagy, hajnali tudomisén hánykor, és a szívbajt hozod rám-nézett Natsura feddőn. Natsu nem válaszolt, csak elfordította a fejét-Nem tudsz aludni?-kérdezte ahogy megérezte mi is történhetett. Natsu óvatosan bólintott egyet, és szomorúan a szemébe nézett. Lucy halványan elmosolyodott és az ágya Natsutól messzebbre lévő szélére csúszott. Gyengéden megütögette maga mellett a szivacsot. Natsu kicsit meglepődött, majd elmosolyodott és felállt. Leült Lucy mellé, átölelte a vállát, majd együtt eldőltek az ágyon. Lucy átölelte Natsu derekát és a vállába fúrta a fejét.

Pár perc múlva már csak Natsu szuszogását lehetett hallani. Nyugodtan aludt Lucy ölelésében, végre elfeledkezve a sok fájdalomról ami az elmúlt napokban a vállára nehezedett. Lucy elmosolyodott, és egy óvatos puszit nyomott Natsu állára.

-Jó éjt, Natsu-suttogta, majd lassan ő is elaludt.

Sziasztok gyermekeim!

Na ki van itt ilyen hamar egy új résszel?

Ma alig volt valami sulis dolgom, korán összekaptam magam, és nekiültem írni, úgyhogy kaptok egy részt! Mostanában nagyon sok kedves kommentet kapok, és bár nem szokásom válaszolni, amiért elnézést kérek, de higgyétek el, minden egyes kommentnek visítozva örülök, és minimum ötször elolvasom mindegyiket. Ugyan ez a helyzet a vote-okkal, mindegyik értesítés után percekig mosolygok. Ez ad erőt ahhoz hogy folytassam.

Remélem tetszett a rész, örülök hogy elolvastad! ❤