Már késő éjjel volt, mikor Lucy valami neszre ébredt. Azonnal kipattantak a szemei. Félelem lett rajta úrrá, és egész testében remegni kezdett. Megpróbált minél kevesebb zajjal felülni, ami igen nehéz volt, tekintve hogy egy erdőben feküdt a földön. Óvatosan körülnézett, de nem látott semmit. A nesz egyre erősödött, és már jól kivehetően léptek zaja volt. Aggódva a mellette szuszogó Natsura nézett, és valami megoldáson gondolkozott, de be kellett látni, hogy egymaga nem igazán tud mit csinálni. Utálta a gondolatot hogy fel kell keltenie Natsut, de nélküle nagy valószínűséggel mindketten meghaltak volna. De egyszerűen nem akarta felkelteni a férfit, aki már így is harcolt érte, emiatt alszik olyan mélyen. Reménykedett, hogy az éj sötétsége kellően elrejti őket, de nem úgy tűnt, hogy a hang tulajdonosa el akar menni. Lucy hamar megállapította, hogy az illető egyedül van, de nem tágít. Kereste őket. Össze vissza járkált az erdőben hosszú perceken át. Benézett fák mögé, bokrok alá, rejtekhelyeket keresett, megmozgatott fűt fát. Ahogy egyre közelebb és közelebb ért úgy nőtt a félelem Lucyban. Egész testében remegett, és az egyetlen dolog ami elválasztotta a sírástól, az az volt, hogy akkor könnyebben észrevehetik őket. Félelmében már rég visszafeküdt a földre, és Natsuhoz bújva próbált menedéket találni, kevés sikerrel.

Ahogy a nesz már nagyon közel volt, Natsu melkasa elkezdett egyenletlenül emelkedni. Lucy összeszorított szemei kipattantak ahogy megérezte ezt, és könnyes szemekkel nézett Natsura. Natsu még félálomban nézett rá, de ekkor a nesz tulajdona hirtelen nagyobb zajt csapott az eddigieknél, ami hirtelen felkelésre késztette Natsut. A nesz azonnal abbamaradt, és másodpercekig Lucy szinte még a saját szívverését is hallotta. Lucy még mindig Natsuba karolva ült, aki feszülten figyelt. Próbált kilesni relytekhelyükről hogy megnézze ki az, közben bíztatóan végigsimított Lucy hátán.

-Natsu-san?-szólalt meg halkan a férfi pár másodperces csend után. Hangjában érezhető volt a kétely. Natsu megkönnyebbülten sóhajtott egy hatalmasat, feszült testtartása elernyed, fél kezével megtámaszkodott maga mellett, másikkal Lucyt vonta magához.

-Itt vagyunk!-szólt ki a férfinak. Lucy kissé értetlenül nézett rá, de félelme nagyrész már elmúlt. Egy nagy sóhaj kíséretében elvált Natsutól, törökülésbe ült, majd Natsu is, miután sikerült összeszednie magát az izgalmak után. Combjaira könyökölt, és kissé feddő tekintettel nézett az érkező férfira-A szívbajt hoztad ránk, Pultos-san-nézett rá szúrósan-Már kezdtünk attól félni, hogy megölnek minket.

-Sajnálom, nem akartalak megijeszteni titeket, csak attól féltem hogy helyettetek Ryugat találom meg-kért elnézést, és láthatóan ő is meg volt könnyebbülve, hogy Natsuékat hallotta-De ahogy látom, ő viszont már megtalált téged. Borzalmasan nézel ki-mérte végig Natsu meztelen felsőtestét. Valóban, Natsu élt már meg szebb napokat. Egész mellkasát egy sötét seb szelte végig, helyenként felszakadt rajta a varr, és vékony, néhol vastag vérpatakok csorogtak belőle. Végigfolytak egészen a mellkasán, le a hasán, majd felszívódtak és vörösre festették a nadrágját. Útjukat sok kis apróbb seb kísérte, néhol ezekből is vér folyt. Egész testét zúzódások, lila és zöld foltok tarkították, bal karján több mélyebb vágás is tátongott. Fáradt szemekkel nézett fel a férfira.

-Fogalmam sincs hogy sikerült megmenekülni-vallotta be-Valószínűleg csak a szerencsének köszönhetjük.

-De végülis életben vagytok, és ez a lényeg-mosolygott Pultos-san bíztatóan.

-Hát ha így haladunk, már nem sokáig. A hajónk túl feltűnő, azzal nem tudunk menekülni, A többiekről meg fogalmam sincs hol vannak-csapott a földbe tehetetlenül.

-Őket is üldözik. Hamar elterjedt a városban hogy mi történt, ezért még időben el tudtak rejtőzködni, de az is időbe telt míg őket össze tudtuk gyűjteni. Az egész város a ti oldalatokon áll, de ez az Alvarez birodalom. Mi kevesek vagyunk ehhez.

-Már az is nagyon nagy segítség ha nem áruljátok el nekik a helyzetünket-mosolygott rá hálásan Natsu.

-Na azért ennél többet is tudunk segíteni-mosolyodott el büszkén-Nem csak azért kerestelek meg titeket mert jó kedvem volt. Hanem hogy ide tudjam vezetni a többieket.

-Tudod hol vannak a többiek?-kapta fel vidáman a fejét Natsu, Lucy pedig megkönnyebbülten lélegzett fel, tudva hogy nemsokára együtt lehetnek a csapat többi tagjával.

-Tudom hol vannak, és el is hozom őket hozzátok. De nem hinném hogy ma még sikerül, mert lassan elkezd világosodni, és akkor már nem tudom idevezetni őket. Ryuga megszállta az egész várost a csapataival, és ha bárki egy szót is szól rólatok, azt addig vallatja míg ki nem böki amit tud, még ha nincs is ilyen. Már elküldtünk egy futárt a fővárosba hogy jelentse ezt-ahogy haladt a mesélésben, Natsu arca úgy sötétült el.

-Sajnáljuk hogy ennyi bajt okoztunk. Igyekszünk eltűnni amint lehet.

-Hova tudtok menni ezután?-kérdezte aggódva.

-Minél kevesebbet tudsz, annál nagyobb biztonságban vagy. Már így is sokat kockáztatsz, és nagyon hálásak vagyunk ezért-nézett rá hálásan, de nem tudta teljesen elrejteni tekintetéből az aggodalmat.

-Természetes hogy kockáztatok, az egész éves bevételem a felére csökkenne ha Cana nem jönne többet-nevette el magát-Na de én indulok is, meg kell beszélnem a többiekkel, hogy is tovább. Holnap sötétedés után egy órával legyetek itt-intett búcsút. Natsu tekintetével kísérte míg el nem tűnt, majd-ma már sokadjára-sóhajtott egyet.

-Nem tudom mi lesz velünk ezután. Ryugának túl nagy befolyása van, habár hivatalosan ezt ezen a szigeten nem használhatná. A hajót nem használhatjuk, és bár menekülni tudunk, a sziget nem végtelen, így csak sarokba szorítanánk magunkat. Ráadásul a hajszínem elárulna minket szinte azonnal. Ez a város mellettünk áll, ahogy Ararel nagyrészén jóhírünk van, de igazából sose mentünk sokkal beljebb, nincs más várossal személyes kapcsolatunk. Sokan gondolkodás nélkül jelentenének minket egy kisebb pénzösszeg fejében, és szinte biztos vagyok benne hogy az a rohadék már vérdíjat tűzött ki a fejünkre-csapott öklével idegesen a földre és szinte már kicsordult a vére olyan erővel nyomta körmeit bőrébe idegességében-Bármit megtenne csak hogy szenvedni lásson.

-Elmondod ki ez a férfi és mit akar tőled?-Lucy közelebb csúszott Natsuhoz és kezét nyugtatólag hátára simította-De mielőtt még bármit mondasz, el kell mennünk kimosni a sebeidet. Amikor felültél felszakadtak-aggódva nézte Natsu mellkasát, amit mostanra már szinte teljesen befedett a vörös vér.

-Rendben, menjünk a patakba és közben mesélek-nyögte Natsu miközben megpróbált felállni. Látható fájdalmai voltak, és a látványhoz hozzátett vörös mellkasa és összevagdalt karja. Lucy azonnal segítségére sietett, majd miután talpra állította támogatásként kísérte a patakhoz ami nem messze csörgedezett. Mikor odaértek Natsu nagy csobbanással belerogyott a vízbe. Elengedte Lucyt és egy vízből kiálló fa törzsének dőlt. Lucy még mindig halálra aggódta magát, így gyorsan nekilátott a sebtisztításnak. Odaguggolt Natsu mellé és elkezdte óvatosan a sebek érintése nélkül lemosni a felsőtestére folyt vért. Utána egy ruhájából tépett ronggyal elkezdte gyengéden lemosni a sebeket, közben Natsu mesélni kezdett:

-Ahogy korábban említettem, a hajam miatt hamar lebuknánk. Apámtól örököltem ezt a hajszínt. Vagy legalábbis Igneeltől így tudom, mert apámmal sosem volt lehetőségem találkozni. Mert meghalt még a születésem előtt. Hogy pontos legyek, megölték. Ryuga meggyilkolta-utolsó mondatát hideg, bosszúvággyal teli hangon préselte ki fogai közt. Lucy megrettent ettől az énjétől, de ezzel együtt meg is tudta érteni. Arcára együttérzés ült ki.

-Sajnálom Natsu. Nem tudtam hogy az a férfi...-szólalt meg szomorúan.

-Az a férfi már élőhalott-vágott a szavába vérszomjasan-Mikor megölte az apámat aláírta a halálos ítéletét-Lucy kicsit megugrott Natsu gyilkos tekintetétől, amitől Natsu észrevette hogy kicsit túlzásba esett-Sajnálom, ha róla van szó el tud ragadni a hév-nézett Lucyra bűnbánóan, majd folytatta a történetet-Körülbelül tizenhat éves lehettem mikor hasonló helyzetbe kerültem mint amikor veled találkoztam. Csak akkor az akasztófa alól terveztem elszökni. Már akkor is nagy híre volt a Fairy tail kalózoknak, így mikor elfogtak azonnal halálra ítéltek. Persze úgy mint most is, bolond voltam és nagy műsor kíséretében akartam meglépni. Minden ment is rendjén, amíg meg nem jelent ő. Mindenkit akadály nélkül vettem, de egyszerűen az az arckifejezés ami kiült az arcára amikor meglátott, ledermesztett. Gondolom azonnal felismert a hajamról, és eszébe juttattam a sok fáradtságot amit apám okozott neki. Esze ágában sem volt tétovázni hogy mit is csináljon velem. Ha idáig azt hitted hogy az volt borzalmas amit még a kalózok csináltak velem, elképzelésed sincs az a férfi mi mindenre képes csak élvezetből-mesélés közben üveges szemekkel maga elé meredt ahogy az emlékek újra felelevenedtek, és kirázta a hideg. Lucy nem szakította meg a történetet, de végigsimított a nyakán, hogy éreztesse a férfival: nincs egyedül. Natsu még mindig maga elé meredve de hálásan ráhelyezte tenyerét a lányéra, és ölébe helyezve őket összefonta ujjaikat-Az egyetlen ok hogy életben vagyok, hogy apám -vagyis Igneel- megmentett. Ő állt ki Ryuga ellen, és ez majdnem az életébe került. A párbaj előtt nem olyan volt mint most. Akkoriban az én mostani személyiségem hasonlított legjobban az övéhez. Tőle tanultam. De a harcban kapott egy sebet, ráadásul mérgezett fegyver ejtette rajta, ez majdnem az életébe került, és soha nem szerezte teljesen vissza régi erejét. Ezután lett ilyen komor és megfontolt. Gondolhatod mennyire megijedt amikor másodszor is eltűntem-nevetett keserűen maga elé. Lucy felállt, odaült a fa alá, átölelte Natsut, és állát megtámasztotta Natsu fején. Rózsaszín hajába túrt, és halkan ennyit suttogott a fülébe:

-Már nem vagy egyedül, itt vagyok neked. Együtt megoldjuk.

Így random hajnali egykor megszállt az ihlet, úgyhogy hoztam egy részt! Kezdenek beindulni a dolgok! Azthiszem sokan össze vagytok zavarodva azzal kapcsolatban, hogy most mi milyen sorrendben és hogyan történik, de nem kell félni, minden meg lesz magyarázva.

Remélem tetszett a rész, és jó éjszakát mindenkinek! ❤