Natsu és Lucy még gyorsan körbenéztek a szobában, hogy találnak-e még valamit, aztán futva elindultak a hang felé. Nem volt olyan könnyű megtalálni a hang forrását, hisz a hatalmas palotában nem volt rettentő nehéz eltévedni, de végül Natsu szokatlanul jó hallásával sikerült odatalálni. Egy hatalmas fából készült ajtó előtt találták magukat. Az ajtó gazdagon volt díszítve mindenfélével. Vasból készült mintázatok futottak végig rajta, amik végül egy nagy, összefüggő képet alkottak, ami erdőt ábrázolt. A virágok, az állatok szemei, a fák levelei apró kövekből voltak. Látszott hogy rengeteg munka volt benne. Előtte Juvia és Gray álldogált.

-Kinézet alapján arra tippelek hogy vagy a tróntermet, vagy a királyi hálószobát takarja-gondolkodott Natsu.

-Először mi is ezt gondoltuk-válaszolta izgatottan Juvia-De aztán rájöttünk hogy sokkal jobb. Szóval úgy gondoltuk jobb lenne együtt felfedezni.

-És mi az a sokkal jobb? 

-A kincstár-jelentett ki a lány csillogó szemekkel, aminek hallatán Natsu arca felderült.

-Gazdagon fogunk hazatérni Ararelből-lelkesedett be. 

-Igen, és ettől a gazdagságtól már csak az választ el minket hogy a többiek nem értek még ide-morgolódott Gray.

-Csodálkoztam is volna ha nem mondasz valami hasonlót-sóhajtott Natsu-Sőt, csodálkozom is amiért megvárod a többieket. Nem jellemző rád.

-Nem is akartam megvárni őket, nehogy azt hidd. De Juvia arra gondolt hogy jó ötlet lenne együtt megnézni a sok kincset, szóval most itt állok és morgolódok. 

-Igen, ez már sokkal inkább rád vall-bólogatott Natsu, amikor a folyosó végén megjelentek a többiek. Kezükben egy egy zsákkal sétáltak, amiben az összegyűjtött kincseket tárolták.

-Örülök neki hogy élvezitek a sétálgatást, de vannak akik már rég óta itt várnak egyesekre!-kiáltott rájuk Gray, de Erza egy mérges pillantást vetett rá, aztán nyugodtan folytatta a sétálgatást. Mikor odaértek, kissé szúrós hangon szólt Gray-hez:

-Szóval miért kellett idejönni?

-Nem kellett-forgatta a szemét Gray-de szívesen amiért megvártunk titeket a kincstárral!-kitárta két karját, és büszkén mutatta be a hatalmas ajtót.

-És most hogy végre ti is itt vagytok, összeszedhetjük a kincseket-mosolygott lelkesen Juvia, és az összes többi lány fantáziájäval együtt az övé is a bent lévő kincsek felé vándorolt.

-Mire várunk még, indulás befele! -rikkantott egy boldogat Erza.

-Mi rád vártunk -mormogta az orra alatt Gray, de szerencséjére ezt már senki sem hallotta, mert már rég elindultak befelé-hé várjatok! -kiáltott felháborodottan majd utánuk szaladt.

Bent egy halom álmélkodó kalóz látványa fogadta. Természetesen megértette az okát, hisz ekkora szercséjük még sosem volt. Az egész teremben halomban álltak a különböző csecsebecsék, arany ékszerek, tányérok, kilincsek, legkülönbözőb használhatatlan használati tárgyak, amik valószínűleg csak azért születtek, hogy mutogatni lehessen a gazdaságot. Az ékszerek is erre szolgáltak valószínűleg, mert bár szépnek nem voltak mondhatók, az értékük valószínűleg nem egy libáéval volt egyenlő. A halmok nagyrészt kész tárgyakból álltak, de nem kevés megmunkálatlan kő és fém is a kisebb dombok részét alkották. A kérdés jogosan merült fel a betolakodókban, egyáltalán lehetséges ezeket mind elhordani?

-Na akkor srácok -szólalt meg Natsu tranforms egy idő után -aki kapja marja

Mintha mindenki erre várt volna. Egyszerre lendültek neki a halmoknak, mindenki az előre kinézett, általuk legértékesebbnek talált kicsenkért rohantak, és kisebb veszekedések alakultak ki ezekért. Néhányan azonban okosabbak voltak, és a mások által nem támadott területek felé vandoroltak, és nyugodt körülmények között felszedegették az ugyan olyan értékes tárgyakat mint amikért a verekedések mentek. Persze egy idő után lecsillapodtak a kedélyek (lehet erre hatással volt Natsu dühös felhorkanása) és abbamaradt az öldöklés. (Persze időnként még elhangzott egy egy "Na van ilyened, lúzer?" felkiáltás.)

Gajeel leginkább az arany rögöket gyűjtögette, és nagyon büszke volt rá mennyi aranya van, míg Lucy kissé sajnálkozva, de felhívta a figyelmét arra, hogy a rögök amelyeket oly boldogan gyűjtögetett nem érnek semmit, mert az csak pirit -azaz bolondok aranya-, viszont az apró piros kövek amiket eldobált igenis sokat értek (Natsu büszkén mesélte hogy ő "apró piros köveket" is gyűjtött már nagy számmal).

A lányok nagyrészt az ékszereket gyűjtötték, és magukban néhányat is kisajátítottak, mert annyira megtetszettek nekik, hogy semmiképp sem akarták eladni (Erza kicsit pironkodva ugyan, de a gyűjteményében található össes tiarát kisajátította-ki gondolta volna hogy az ilyenek tetzenek neki), Cana pedig elhajította magától az összes oly serényen összegyűtött ékszert, mikor talált egy borosüveghez hasonlíto palackot, drágaköves kiadásban. Gray is csatlakozott az ékszergyüjtőkhöz amikor egy kék kövekkel kirakott arany hajcsatot zsebre vágott (ezt később a többiek egy nagyon boldog Juvia-n látták újra).

Lucy nem ilyen lelkesen vett részt a gyűjtögetésben. Ő ebbe született. Számára a gyönyörű ékszerek, drága étkészletek, értékes kövek, aranyozott tárgyak már nem jelentettek semmit. Sokkal több boldogságot jelentettek neki a barátai, akik gyerekes örömmel vetették bele magukat a mubkába már századszor is. Persze a Legnagyobb örömet az jelentette neki, amikor Natsu megjelent mellette, és egy nyakláncot akasztott a nyakába. Összesen egy apró "piros kő" lógott rajta, de Lucy szemében az értéke sokkal nagyobb volt mint bármely másik nyakláncé.

A sok kincsnek köszönhetően sokáig mardtak, és még így is volt amit ott kellett hagyniuk (a legtöbbjük nagy szomorúságára), ha még világosban akartak visszemenni a hajóhoz. Ami persze nem lett volna egy hátrányos dolog, mivel éjszaka az erdő még veszélyesebb.

Natsu parancsára vissza is indultak, persze most sem maradhatott el a szokásos morgolodás. Natsu azonban már túl fáradt volt ahhoz hogy veszekedjen velük, ezért inkább kizárta a folyamatos nyafogást a fejéből (elég hamar elsajátította ezt a tehnikát a társaság mellett).

Miután sikerült túllendülni az indulás nehézségein, már hamar visszaértek, hisz hajtotta őket a meleg ágy gondolata. Nagy boldogságukra azonban nem csak meleg ágy várta őket.

-Már azt hittem nem értek vissza és kihül az étel-mosolygott szélesen Lisanna az érkezőkre.

-Dühös is lettem volna ha már annyit dolgoztunk vele-lépett be a konyhába Elfman is, egy hatalmas fazékkal a kezében, amiből biztató gőzfelhők áradtak. A gyűjtögetők arcán boldogság terült el ahogy gyorsan rohantak az asztalhoz, és már tele szájjal mondtak köszönetet a szakácsoknak. Ezen kívül nem sok szó esett vacsora közben, hisz mindenki nagy lelkesdéssel lapátolta magába az ételt. Evés után a lányok egyesével eővették az ékszereket amiket Lisannának hoztak hogy ne érezze magát kihagyva. Mind probáltak úgy választani hogy illjen a lányhoz, így sok világoskék ékszer került elő a zsákokból. Azonban mivel nem beszéltek össze hogy hoznak ajándékot, mindenki külön külön gyűjtött, így Lisannának lett a legnagyobb ékszergyűjteménye.

Másnap reggel nagy sűrgés forgás fogadta a későn ébredőket. Még Natsu is munkába állt a szokásos parancsolgatás helyett. Nem szándékoztak már sokáig maradni, mert bár ennivalót nem sikerült sokat szerezni, amivel sokáig birnák, de gazdagságot, amivel a megfelelő helyen ételt szerezhetnének, rengeteget gyűjtöttek (Igneel meg is jegyezte, hogy valószínűleg életük legnagyobb zsákmánya volt). Az élelemhiány miatt pedig sietni szerettek volna. Emiatt pedig úgy döntöttek, hogy csak már cdak egy napot maradnal, azt is az árbóc megjavítása miatt. Natsut ebben még nem engedték segíteni a lába miatt, pedig az ő elmondása szerint már semmi baja sem volt. Azonban akárhogy erősködött, a női erő elnyomta, és kénytelen volt feladni. Mivel nem vort feldata, megpróbált szerezni magának egyet, de úgy tűnt mindenhol, hogy inkább van útaban mint segítség lenne, így végül feladta a próbálkozást. Felsétált a fedélzetre, és a korláthoz ment. A sikertelenség miatt, ami a reggelt kísérte tehetetlennek érezte magát, és ez elkeserítette. És ezt nem szerette. Miért van az hogy kapitányként ő tud a legkevesebbet hozzátenni a csapathoz? Pont most lenne szükség mindenki segítségére. Bár a térkép szerint közel voltak Ararelhez, nem biztos hogy meg tudják javítani az árbócot olyan szinten, hogy az kibírja odáig. Mi van ha megint elkapja őket egy erős vihar? Megint árbóc nélkül fognak hánykolódni a végeláthatatlan víz közepén, reménykedve, hogy marad elegendő élelmük?

Szomorúan sóhajtott miközben a korlátra támaszkodott. Gondolkodva nézte az óceánt, és reménykedett hogy az kegyelmes lesz velük az elkövetkező úton.

Sziasztok gyermekeim!

Remélem sikerült valamilyen szinten élvezhetőre megírni ezt a részt. Lassan kezdünk elérni azokhoz a részekhez amiket már most írtam, ez úgy a kettő között van.

Végre vége a sulinak, és mostanra már sikerült kipihennem a fáradalmait, úgyhogy megpróbálok sok időt fordítani az írásra. A probléma még mindig az, hogy leginkább éjjel tudok dolgozni, és ezt a szüleim nem nagyon díjazzák. De azért igyekszem erre is időt fordítani.

Mindenkinek boldog karácsonyt előre is! ❤