Igen! Sikerült! Mádfél év után újra visszatértem!

Próbálkozhatnék magyarázkodni, hogy miért nem raktam fel részeket, de igazából csak nem volt ihletem, és lusta voltam leülni. A nem volt ihletbe az is beletartozik, hogy sok más könyvötlet is eszembe jutott, azok írásába is belekezdtem, ezt pedig tejes elhanyagoltam. Azonban most újult erővel kezdek neki az egésznek, és van pár wattpados ismrősöm a való életben is, úgyhogy remélem ők majd seggberugdosnak, ha megint ellustulnék. 

Nagyon köszönöm mindenkinek aki még így a "kis szünet" közben is velem maradt és olvasta a könyvem, az újrakezdéshez a legtöbb elszántsgot a kedves kommentek adták, és az egész napomat feldobta egy-egy "légyszi folytatsd".

Néhány rész még másfél évvel ezelőtt lett megírva, és szerintem ez érezhető lesz a minőségén, de nem szerttem volna megváltoztatni az eredei ötleteimet. Egy idő után átveszik a régi részek helyét az újak, és remélem sikerült egy kicsit is fejlődnöm írásban.

Üdvözöllek újra itt, ha egyáltalán van még valaki, aki olvassa!

Natsu bejelentésének senki sem örült, de kénytelenek voltak belátni, hogy igaza van.

-Ez nem lehet igaz!!! Nincs kaja sok ideig?!?!-akadt ki teljesen Gajeel, és mindent elhajított, ami a közelébe került-Én enni akarok!!!

-Nyugodj már le, te gyökér!!!-lett dühös Natsu is-Miért nem vagy képes csendben a seggeden ülni?! Nekünk se lesz könnyű, de ha hamar elfogyasztunk mindent, éhen pusztulunk! És ezt gondolom nem akarod-nézett vészjóslóan Gajeelre.

-N-nem, nem akarom-vágódott seggre a kajamániás, mire mellette Levy felkuncogott.

-Natsutól jobban félsz mint a kajamegvonástól!

-Ki ne félne ettől az őrülttől?-motyogta el a költői kérdést.

-Mit mondtál?-szórtak villámot Natsu szemei.

-Natsu!!!-szaladt megéljük Lisanna. Térdére támaszkodva kapkodott levegőért, majd folytatta-fentről figyeltem, amikor megláttam egy szigetet!

-Gajeel, akkor mégiscsak ehetsz!-nézett Natsu a zabagépre.

-Lakatlannak tűnt.

-Akkor mégsem.

-De láttam rajta épületeket!

-Most akkor lakatlan, vagy sem?!-kezdett összezavarodni Natsu.

-Már lakatlan. Szerintem.

-Rendben. Milyen messze van?

-Kb. fél órán belül ott vagyunk.

-Rendben. Mindenki készüljön fel. Felderítjük a szigetet, és feltöltjük a készleteinket amennyire csak lehet. Lehet, hogy pár napot ott töltünk-mondta, majd elhagyta az ebédlőt, ami éppen tanácsteremnek funkcionált. Miután becsukta maga mögött az ajtót, a többiek összesúgtak.

-Csak húzza az időt, mielőtt Fioréba érünk!

***

A csapat reménykedve, valaki bicegve lépett a szárazföldre. Nem tudták mit rejt az erdő, de egyesek abban bíztak, hogy jó sok ételt.

A kapitány a part mellett fél csípőre és egy mankóra tett kézzel osztogatta a feladatokat.

-A lányok élelmet gyűjtenek, a fiúk pedig szereznek nagy fákat, amivel megpróbáljuk megjavítani az árbócokat! Délben eszünk, aztán folytatjuk a munkát! Most mindenki dolgára! Elfman, Lisanna, Gray, Lucy, gyertek ide!

-Nekünk mi lesz a dolgunk?-kérdezték érdeklődve.

-Ti legyetek itt egy órával korábban, hogy megfőzhessétek az ebédet-szólt az ikrekhez és Luchoz-Te pedig Gray, kifogod az ebédre valót. Értve vagyok?

-Miért pont én horgászok?-hisztizett Gray, de Natsu egy pillantással elhallgattatta.

-Megértettük!-válaszolt Lisanna miután hárman összenéztek, majd ikertesójával elhagyták a terepet. Elfman elment fáért, a lány pedig élelemért.

-Maradj Lissel, Lucy. Ő majd megmutatja mit hogy kell, és időben itt leszel.

-Rendben!-Natsu mosolyától kísérve hagyta el a partot.

-Hú de odafigyel valaki a mi kis hercegnőnkre!-búgott a háttérben Gray.

-Fogd be a retkes pofád, jéghercegnő!

-És ha nem teszem?-öltött rá nyelvet.

-Akarsz egyet?!

-Furcsa, pont ugyan ezt akartam kérdezni!!-akart adni egy jobb egyenest Natsunak, de az ügyesen hárította, majd megpróbálta oldalba rúgni Grayt. És ez így ment fél órán keresztül, míg nem rájöttek hogy dolguk van és fejfogva rohantak két különböző irányba.

Délben a társaság nevetgélve ülte körül a tábortüzet, de persze csak jó távolról, hogy ne süljenek meg, ugyanis a tűzön kívül még a nap is sütött. Végül Gray rengeteg hatalmas halat fogott, amit a szakácsok elkészítettek különböző fűszerekkel. Az étlapon szerepelt Natsu új kedvence is, a Lucy féle fűszerkeverékes hal.

-Ebéd után,-nyelt egyet-elmegyek felfedezni az erdő belsejét-magyarázta Natsu csámcsogva. Már a tizedik halát ette. Nem hagyott másnak a kedvencéből-Ti folytassátok a munkátok!

-Natsu!-szólította meg Lisanna miután sikeresen elrejtette azt a mosolyt, ami terve eszébejutásakor jelent meg arcán.

-Igen?

-Nem viszed magaddal Lucyt? Egész délelőtt arról áradozott, hogy milyen szép ez a hely, és próbált minél többet felfedezni. Össze vissza ugrándozott, és mindent alaposan megnézett.

-Én nem is!-kiáltott fel Lucy-Na jó. De még új minden... a palotában nem láthattam ilyet...-motyogta az orra alatt.

-Velem jöhetsz ha akarsz-nevetett Natsu a kíváncsiságán, bár mélyen belül elismerte, hogy bejön neki a lány vonzódása a természet iránt.

Lucy csak aprót bólintott válaszképp. Ennél a mozdulatnál Natsu véletlen már megint Lucyn felejtette a szemét, így nem vette észre, hogy Lisanna a háta mögött titokban lepacsizik a mellette ülő Grayyel és Canaval a sikeres terve miatt.

Ebéd után a páros elindult a felfedező útra, míg a többiek a tűz körül maradtak és beszélgettek.

-Szóval gyerekek-kezdte Igneel, de valaki félbeszakította.

-Nem vagyunk gyerekek!-szólt közbe ingerülten Gajeel.

-Akkor felnőttek-javította magát szemforgatva-ti most mind kerítőt játszotok?

-Hát ha alkalmunk nyílik rá, nem hagyjuk ki-vonta meg a vállát Lisanna.

-Ráadásul olyan cukik együtt!-olvadozott Cana.

-De ha Natsu egy kicsit is meg meri bántani a húgom, meghal!!!-jelentette ki Laxus vészjóslóan, mire a többiek elkezdtek imádkozni azért, hogy a kapitányuk ne legyen olyan hülye mint szokott.

Mindeközben Natsu és Lucy folyamatosan közeledett a sziget közepe felé. A férfi nehézkesen járt, lába még mindig nem volt halandó visszajönni az engedélyezetlen szabadságról.

Az erdő egyre sűrűsödött, csak egy vékony ösvény haladt a sok növény között, amit valószínűleg állatok tapostak ki. Teljes csend uralkodott körülöttük. A sötétség is növekedett, amiknek köszönhetően egyre sűrűbben tértek le az ösvényről, és egyre nehezebben tértek vissza rá.

Egy fél óra bolyongás után fényt láttak meg. Reménykedve indultak meg felé, de az út más felé akarta elérni a fényességet, és ezt későn vették észre, ezért bokrokon keresztül jutottak el a célhoz.

De a látvány megérte a fáradozásokat. Egy hatalmas gyönyörű kör alakú rétre jutottak.Szembe velük egy sziklafal volt. A két oldalán vízesés volt látható, amin megtört a nap fénye, ezzel szivárványt alkotva. A vízesés kétoldalt patakban folytatódott, és körbeölelte a rétet. Az egyetlen bejáraton jutottak be, a többi oldalon a patak elzárta az utat.

A rét közepén egy fa állt, amin gyönyörű virágok nyíltak. Szinte ragyogtak a fényben. Halvány rózsaszín színük volt, de sötétebb árnyalatú erek keresztezték a szirmokat.

-Ez gyönyörű!-suttogta Lucy mosolyogva kezét a szája elé téve-Alig várom, hogy megmutathassuk a többieknek!-nézelődött körbe gyerekes lelkesedéssel.

-Mit szólnál hozzá, ha nem mutatnánk meg nekik?-Suttogta Natsu közel hajolva a lány füléhez.

-Miért ne tennénk?-csodálkozott Lucy, főleg azon, hogy Natsu mosolyog.

-Mert lehetne ez a mi titkos helyünk. Más nem tud róla rajtunk kívül.

-Te is tudod Natsu, hogy nem jöhetünk ide többet együtt. Én visszamegyek a palotába, te pedig-

-Pont ezért. Ha bármelyikünk ide kerül valahogy, meglátogatja ezt a fát. Engem ez a fa mindig rád fog emlékeztetni. Ha te is meglátogatod, -

-Akkor te fogsz az eszembe jutni!-fejezte be a mondatot Lucy.

-Benne vagy?-nézett rá kíváncsian Natsu.

-Persze!

-Soha ne felejts el-ölelte át a lányt, aki rettentően meglepődött, de hamar elérzékenyült és visszaölelte.

-Te se engem.

Ezután centiről centire átvizsgálták a kellemes kis tisztást, emlékeszetükbe vésve minden apró részletet. A patakocska hangját, a fa virágainak színét, a vízesés látványát, a nyugalom érzését. Miután kinézelődték magukat úgy döntöttek lefekszenek a fűbe beszélgetni, de a végén már csak egymás mellett feküdtek, élvezték egymás társaságát és a nyugalmat. 

-Holnap ha több időnk lesz, kijövünk ide, és jobban körülnézünk. De most itt az ideje indulni-szólalt meg szomorkásan Natsu mikor elkezdtett sötétedni, és felült.

-Rendben-válaszolt Lucy, s lassan elkezdte lelkileg felkészíteni magát arra, hogy ott kell hagynia kellemes fúágyát. Felült, nyújtózkodott egyet, majd elindultak visszafelé. Natsunak az az ötlete támadt, hogy a hátralévő utat kézenfogva teszik meg, de a sötétben nem talált rá Lucy kezére, és hosszú próbálkozás után szomorúan tudomásul vette, hogy ő itt ma nem fog senkivel se kezet.

Viszont Lucy boldogan haladt előtte, szökdécselt és dalolászott, és aztán csodálkozott, hogy nincsenek állatok.

Hirtelen Natsu hátulról átölelte Lucy derekát.

-Shhhh-halkan beszélt a lány fülébe-ha ilyen zajt csapsz, elijeszted az állatokat. Maradjunk így egy kicsit, csöndben, és akkor majd visszajönnek.

-M-muszáj ebben a testhelyzetben?-kérdezte piros arccal. 

-Igen-Lucy kénytelen volt beletörődni sorsába, ugyanis esélye sem volt az erős karok ellen. Sóhajtva nekidőlt Natsu hátának, aki egy mosollyal nyugtázta tettét.

Fél perc váltakozás után egy gyönyörű színes papagáj szállt le a közelben. A bokorból egy apró nyúl ugrott elő, nem messze tőlük.

-Látod?-suttogta lassan-Most menj oda, és simogasd meg! Szép lassan sétálj oda hozzá, és engedd neki, hogy megszagolja a kezed-engedte el Lucy derekát, aki egy kis tétovázás után óvatos léptekkel megindult a nyúl felé. Az állat azonnal rá kezdet figyelni, de nem mozdult. Lucy kinyújtott kézzel leguggolt elé, mire arrébb szökdécselt. Pár másodperc múlva viszont győzött a kíváncsisága, és megindul. Először csak megszagolta a lány kezét, majd orrával megbökdöste-Most simogasd meg-szólt Natsu, mire Lucy végigsimított a nyúl szőrén, és majdnem felsikoltott örömében.

-Natsu, ez olyan puha!-a férfi mosolyogva nézte Lucyt, majd ő is odaguggolt mellé. Kezét a lány hátára helyezte, és a nyúl helyett azt kezdte el simogatni. Lucy ettől majdnem megugrott, de nem akarta elijeszteni a nyulat. Végül átadta magát a kényeztetésnek, Natsunak dőlt, és úgy simult bele az simogatásába, mint a nyúl az övébe.