„Nem!!!"

Összeszorított szemmel vártam a fa érkezését, ami elmaradt. A történések sokaságában szinte fel sem fogtam, hogy életben vagyok. A földön feküdve gondolkoztam azon, hogy mi történt. Pár másodpercig feküdtem, de aztán eszembe jutott.

A becsapódás pillanatában két erős kar ellökött, amitől a földhöz vágódtam, aztán egy fájdalmas ordítást hallottam meg.

Aggódva próbáltam feltápászkodni, hogy a kiáltás gazdáját megtaláljam, de a félelemtől remegett mindenem. Alig tudtam mozogni, a sokk blokkolta az egész testem. Beletelt egy fél percbe, mire nagy nehezen felültem, és az előző tartózkodási helyen felé fordultam. Ijedtemben majdnem felsikítottam.

Natsu feküdt háton a földön, és arcát eltorzította a fájdalom. Fél lábát felhúzta. Kezével erősen markolta a közelben lévő fadarabokat, és hangosan, összeszorított szemekkel zihált, ezzel elnyomva újabb kitörő üvöltését. Mindezt a kinyújtott lábán fekvő árbóc okozta.

A földre csapott, és újra egy hatalmasat ordított fájdalmában.

-Natsu...!-szavaim elakadtak, ahogy ránéztem. Könnyeim kicsordultak, és lassan elkezdtem felé kúszni-Natsu!-nehezen tudtam beszélni a sírástól. Mikor odaértem hozzá, kinyitotta fél szemét, és smaragdzöld iriszét rámemelte.

-Jól vagy?-kérdezte nagy erőlködések közepett, ugyanis a fájdalomtól alig tudott beszélni.

-Az most nem lényeges! Miért csináltad? Meg is halhattál volna!-sírtam neki.

-De te is...és azt nem engedhettem. Te nem halhatsz meg-húzta nehézkesen mosolyra a száját.

-Megpróbálok segíteni!-vágtam rá gyorsan, mert eszembe jutott, hogy én pár perccel ezelőtt tárt karokkal vártam a halált, ő pedig az életét kockáztatta, és megsebesült az én szánalmas kis életem érdekében.

Megpróbáltam letolni az árbócot a sebesült végtagról, de nem bizonyultam elég erősnek.

-Ne!!!-felszisszent és összerándult mikor egy aprót sikerült mozdítanom a farúdon-Várj, most miért sírsz?!-nézett rám kikerekedett szemekkel mikor megérezte magán a sós könnycseppeket az eső cseppjeivel keveredve.

-Csak...-szipogtam-Olyan hasznavehetetlen vagyok!!! Se a viharban, se itt nem vagyok jó semmire! Folyamatosan útban vagyok!!!-sírtam neki, mire megpróbálta megsimogatni az arcom, de megmozdította a lábát és felhördült-Ne csináld ezt!!!-sikoltottam, majd a fejét minél kevesebb mozgatással az ölembe helyeztem. Így már elérte az arcom, és mosolyogva megsimogatott, habár a fájdalom még mindig meglátszott az arcán.

-Nem vagy te haszontalan! Most is itt vagy mellettem, és így sokkal könnyebb!

-De miattam lett nehéz!!!-helyeztem a kezem a kezére, amiben a fejemet nyugtattam.

-Az nem számít! Magamtól ugrottam az árbóc alá. Én döntöttem így, tehát te nem tehetsz róla. Semmi sem a te hibád.

-De valamit kezdeni kéne a lábaddal! Nem maradhatsz így!-tereltem a szót. Tudtam hogy az én hibám, hiszen elfogadtam a halált. Ha nem tettem volna, elugrottam volna, és Natsunak sem esett volna baja.

-Majd a többiek segítenek. Addig hagyj pihenni! Kényelmes vagy-mormogta, és halkan elkezdett szuszogni. Nem voltam biztos benne hogy alszik, csak abban, hogy rettentő kimerült.

Körülöttünk az eső halkan dobogott a fán, ezzel megteremtve a romantikus hangulatot, de legfőképp engem álmosított el. De nem akartam aludni, ezért Natsu rózsaszín tincseivel kezdtem el játszadozni. Még csurom vizesen is puha volt a haja, emiatt kíváncsi lettem arra, hogy vajon szárazon milyen. Óvatosan beletúrtam, és végighúztam rajta az ujjaim. Erre a szája szél egy picit felfele görbült, és elégedetten morgott egyet. Elmosolyodtam reakcióján, és egy puszit nyomtam az arcára. Döbbenten nézet rám, ami méginkább mosolygásra késztetett.

-Köszönöm, hogy megmentettél!-suttogtam, majd adtam neki még egy puszit. Ő is elmosolyodott, és úgy nézett a szemembe. Megint elvesztem gyönyörű szemeiben, de egyáltalán nem bántam. Egyre jobban úgy éreztem, hogy mellette akarok maradni. Hogy soha nem akarom elengedni. Soha nem akarom átadni másnak. Már nem akarok visszatérni Fioréba, hanem vele akarok maradni.

*Nem Itt akarok maradni, hanem vele!!!*-tudatosult bennem, mire teljesen elpirultam.

-Miért pirultál el, szépségem? Ugye rám gondoltál?-nézett rám egy csábos mosoly kíséretében, mire elkaptam a fejem.

-M-miért érdekel?-kérdeztem kicsit hevesen ezzel elárulva magam.

-Mert azt akarom, hogy csak akkor pirulj el, ha rám nézel vagy gondolsz! Csak az enyém vagy, és nem engedlek át senki másnak!-komolyodott el hirtelen.

-Natsu...-nem tudtam mit mondani erre. Ahogy komoly tekintetével rám nézett, kénytelen voltam elfordítani a fejem. De az előbb mondottak miatt bennem is felmerült valami-Kérlek, ígérj meg nekem valamit!-néztem rá könnyes szemmel.

-Mi lenne az?

-Ígérd meg, hogy sosem felejtesz el! Hogy mindig úgy fogsz rám emlékezni, ahogy most vagyok! Hogy akárhol is vagy, gondolsz rám! Hogy akármilyen messze is vagyunk egymástól, tudni fogod, hogy szükségem van rád!

-Csak ennyit akarsz? Kérés nélkül is így tennék-mosolygott rám.

*Külső szemszög*

Natsu csendben feküdt Lucy ölében, mosolyt erőltetve arcára. Fájdalmai hatalmasak voltak, és próbálta elrejteni, de egy női szem mindent meglát. Lucy számára borzalmas volt végignézni a kapitány szenvedését. Önmagát hibáztatta a sérülés miatt, és ettől még rosszabb lett a kedve.

-Mi a baj, szépségem? Nagyon letörtnek tűnsz-kérdezte Natsu lágy hangon.

-Semmi...

-Látom valami nem oké, ne próbálj hazudni. Lehet hogy csak pár hete ismerjük egymást, de jó emberismerő vagyok! Tehát mondd-ekkor a távolból kiáltások hallatszottak. Az árbóc által lesodort törmelék körbevette őket, ezzel teljesen elzárva a külvilágtól, de a legénység már egy ideje küzdött a barikád ellen. Egy tíz perces pakolás után hallótávolságon belülre kerültek (Nem volt olyan nagy a hajó, de esett az eső, és ez elnyomta a kiáltásokat).

-Végre itt vannak! Most már mindjárt lekerül a lábadról az árbóc!-lelkendezett Lucy, de Natsu csak feküdt és húzta a száját.

-Mi a baj?-nézett a szőkeség értetlenül az ölében fekvő férfira.

-Kényelmes nekem itt! Ha tovább piszkálod a hajam, és puszikkal bombázol, akkor nem érdekel ha fáj a lábam, én egy hónapig is itt maradok!-dörgölte az arcát Lucy hasába, mire ő a csikis érzés miatt felnevetett.

-Natsu! Hagyd abba!-nevetett továbbra is, miközben beletúrt a hajába.

-Látod, megint piszkálod a hajam!-mosolygott a másik is-De nem zavar. Maradhatunk így!-csöndesedet el. Tényleg nem akarta, hogy vége legyen a békének. De vágya nem teljesülhetett, mert megjöttek a többiek.

-Óóóóóóó!!! Nézzétek! A kapitány Lucy ölében fekszik!-kiáltott fel Gajeel, amint meglátta a párocskát.

-Te nyomorék!-csapta le Levy-Ha nem szólalsz meg, holnap már esküvőt ünnepelhetnénk!!!-szólt rá dühösen. Gajeel csak vigyorgott rajta.

-Mi a baj, törpe? Így is, úgy is esküvő lesz a vége!

-De most miattad később lesz!

-Nem az én hibám! Én csak jöttem megmenteni a seggüket!

-De igenis a te hibád!-Lucy eredetileg vörösen, végül mosolyogva nézte a veszekedő párost.

-Annyira összeillenek...-mondta csöndesen, miközben rájuk nézett.

-Igazad van. Nem véletlenül lettek egy pár-bólintott Natsu.

-Várj, mi?! Ők ketten már egy párt alkotnak? Én azt hittem, hogy ez még csak tervben van!-lepődött meg a híren Lucy.

-Nem, már két éve összejöttek. Én már csak az esküvőt várom-vigyorgott, miközben egyik legjobb barátját és fogadott húgát nézte.

-Amúgy srácok...-lépett az előbb említett párhoz Lisanna-Nem lehet, hogy inkább Natsu lábáról kéne leszednünk az árbócot?!-kérdezte kissé kiakadva, ugyanis Levyék csak akkor ébredtek rá, hogy nem minden oké hőn szeretett kapitányukkal.

-Nem kell izélni. Jól elleszek én itt Lucy ölében-legyintgetett az Natsu, mire az említett dadogórohamot kapott.

-Akkor sem maradhatsz örökké így. Ki kell szednünk onnan. Gajeel, Levy! Kezdjük el összegyűjteni a többieket, és aztán leszedjük az árbócot Natsu lábáról. Lucy, te vigyázz rá!-parancsolatot Lisanna. Bár Natsu érdekében történt minden, őt zavarta a legjobban, hogy el kell kerülnie a kényelmes párnájáról, aki idegességében még mindig a haját piszkálta.

Miután a trió lelépett, Natsu mosolyogva nézett a szőkére.

-Ennyire érdekes a hajam, vagy mi?

-Hagyjál békén!-kapta el a kezét a rózsaszín tincsektől. Azonban Natsu utánakapott, és megragadta a törékeny csuklót, de ahelyett hogy visszahelyezte volna a hajába, a szájához emelte és megpuszilta. Szemit lehunyta, és egy fél percig a puha bőrön tartotta ajkait.

Miután elemelte a kezet a szájától, kinyitotta szemét, és úgy nézett a lányra, aki csak mosolygott rá.

-Most már el sem pirulsz, szépségem? De nem is baj. Kezdesz hozzámszokni.

-Ne-nem is...

-És most már el is pirultál. De mindegy, mert én így is úgy is-

-Itt vagyunk!!-kiáltott a hirtelen megjelent fejér hajú lány-Hupsz. Most én zavartam meg az esküvőt-tette kezét a szája elé, és úgy tervezte magában a jövőbeli esküvőt.

*Ezt is a nővéremtől örököltem. Mindent túlzásba viszek. Még össze sem jöttek, de én már az esküvőt tervezem*

Két hét késéssel meghoztam az új részt. Nem igazán van kifogásom, ráadásul a rész se lett olyan jó, mint azt vártam volna.

Jövő héten már rendesen hozom a folytatást, nem lesz ilyen kis szünet. Remélem mindenki túléli a sulit addig.