A két óra lejárása után Grayék felébresztették Natsut és Lucyt, akikkel helyet cseréltek. Grayék lefeküdtek, és szinte azonnal el is aludtak, Natsuék pedig kerestek maguknak egy kényelmes őrhelyet az elkövetkezendő két órára. Pár méterre a többiektől telepedtek le. Natsu térdeit felhúzva ült le, karjával Lucyt magához ölelve, aki apróra összehúzva magát dőlt Natsunak. Időnként össze-össze rezzent a hideg miatt, máskor pedig nagy ásítása szakította meg mozdulatlanságukat. Ilyenkor Natsu mindig megpróbálta meggyőzni, hogy feküdjön le, de mindig egy makacs „nem" volt a válasz, néha egy újabb ásítástól kísérve.

Natsu nagyot sóhatott.

-Legalább itt feküdj le-nézett le a lányra, aki az elmúlt fél-egy órában lassan lecsúszott az oldalál, és már így is majdnem fekvő helyzetben támaszkodott Natsunak, fejét az oldalának döntve, lábait a hasához húzva-Nem kell aludnod, csak pihenj egy kicsit. Én jobban bírom.

-Mégis miért bírnád jobban mint én?-nézett rá férfira kétkedőn.

-Kettőnk közül ki is a kalóz? És pár hónappal ezelőtt még ki aludt puha ágyban minden éjjel, szolgáktól körülvéve?-Lucy egy pillanatig meredten bámult rá-majd kissé durcásan fogta magát, és teljesen vízszintes helyzetbe helyezkedett. Fejét párnának alkalmazott karjára fektette, és lábait kinyújtotta addig, amíg már csak egészen kicsit voltak behajlítva. Natsu ezt látva halkan felszusszant-Úgy érzem, ez volt az első vitánk amit én nyertem meg-mosolygott.

-És a legrövidebb is-nézett fel rá féloldalas mosollyal.

-Hozzá tudnék szokni az érzéshez-meredt a távolba álmatag tekintettel és egy felhőtlen mosollyal az arcán.

-Kettőnk közül ki is veszítette el idáig az összes vitánkat? És kinek a foglalkozása a vitatkozás?-vonta fel szemöldökét, Natsu sértődött arccal nézett rá.

-Nem hiszem el, hogy még ezt is a javadra tudod fordítani-méltatlankodott, ezzel egy apró kuncogást kiváltva a lányból

-Tudod, hogy mindig nyerek.

-Igen-igen, csak aludj már-forgatta meg a szemét és elfordult.

-Hé, idáig csak arról volt szó, hogy le kell feküdnöm, aludnom nem kell!

-De meggondoltam magam miután olyan gonosz voltál.

-Nem hiszlek el-sóhajtott egy nagyot, de nem tudta tagadni, főleg így hogy lefeküdt, nem bírta nyitva tartani a szemét. Minduntalan erőszakkal kinyitotta, de azonnal érezte is, hogy újra lecsukódik.

-Tényleg nyugodtan aludhatsz-suttogta Natsu-Holnap szükség lesz az erődre. Vigyázok én a többiekre.

-De jelenleg én is őrködöm... Nem szabad... Elaludnom-préselte ki magából a szavakat félálomban, de be kellett látni, nem igazán volt meggyőző. Natsu kezét lassan a hajához vezette, majd óvatosan simogatni kezdte. Gyengéd érintései bódító hatással voltak Lucyra, már nem tudta ébren tartani magát. Küzdött, de végül elnyelte a sötétség.

***

Lucy mozgolódásra ébredt. Natsu már nem volt mellette, helyette hallotta a suttogását. Épp Gajeelt keltette fel-ő jött utánuk a sorban. Lucy megpróbált felkelni, de az „ágy" vonzotta magába, és nem akarta elengedni. Azonban egy hirtelen apró szellő miatt kirázta a hideg, A takaró gondolata által motiválva feltápászkodott, és elindult Natsu irányába. Ő meglepődve kapta fel a fejét mikor meglátta a lányt ébren, és szemében fura fény csillant.

Gajeel és Levy az álmot kitörölve szemükből álltak fel, és elköszöntek a másik párostól. Lucy egy biztató mosolyt küldött feléjük, aztán örömteli (bár kissé bűntudatos) szemekkel nézett a takarókra. Majd Natsura nézett, aki épp akkor tápászkodott fel. Odalépett elé, majd kezét a lány derekára vezette. Fejét enyhén oldalra döntötte, és egy apró mosollyal nézett rá.

-Te feküdj le, rendben? Én még csinálni szeretnék valamit, azután visszajövök.

-Biztos? Te még nem aludtál szinte semmit.

-Persze, nem lesz semmi baj-nyomott egy hosszú puszit a feje tetejére-Te viszont mindenképp feküdj le, szükséged van pihenésre-mosolygott rá mégegyszer, majd elengedte, és elindul abba az irányba, amerre Gajeelék voltak.

A kerekek Lucy agyában villámgyorsan kattogtak, majd úgy látszott valamire jutottak, mert Lucy megmozdult. A még elérhető távolságon belül lévő férfi keze után kapott, és megragadta azt. Natsu döbbenten kapta hátra a fejét, így Lucy pár határozott lépéssel könnyedén beelőzte, majd elkezdte húzni maga után. Natsu kikerekedett szemekkel nézte a hátát, majd suttogva kiabált rá, hogy eressze el. Azonban Lucy még csak jelét sem mutatta, hogy hallja. Ő is abba az irányba indult el, amerre Natsu indult meg korábban. Kis szlalomozás után kiért az alvók tengeréből és megcélozta a rét szélét. A Gajeel-Levy páros is kérdő tekintettel meredt rájuk. Lucy kissé lelassított, de nem állt meg ahogy hozzájuk szólt.

-Vigyázzatok a többiekre. Nekünk van egy kis elintézni valónk. Majd valamikor jövünk.

A jelenlévők közül hárman néztek rá összezavarodottan, de Lucy már rég elhaladt Levyék mellett. Gajeel felvont szemöldökkel nézett Natsura, aki már csak hagyta hogy a lány magával vonszolja, és válla fölött ugyan olyan értetlen tekintettel nézett vissza rá.

Lucy meg sem állt míg hallótávolságon kívül nem értek. Már az erdőben jártak, és mivel a hold fénye sem igazán jutott el idáig, nehezen lehetett látni akármit is. körülöttük a bogarak zümmögésén kívül nem hallatszott semmi. Lucy megállt, és szembefordult Natsuval.

-Minek hurcoltál ide?-kérdezte dühösen a férfi, csuklója még mindig Lucy kezében

-Natsu-szólt komolyan Lucy, és mélyen Natsu szemében nézett (vagy legalábbis ahol sejtette, hogy van)-Valami gond van?-Natsu kissé meghökkenve nézett rá, amiért csak ezért a kérdésért ilyen messzire cipelte, és kicsit talán ingerültebben is válaszolt, mint szerette volna (bár a helyzetben kicsit elfogadóbb volt magával ezzel kapcsolatban).

-Nem? Mit akarsz ezzel?

-Natsu, engem nem tudsz átverni. Egész este olyan furán viselkedtél. Először nem akartál enni, ami nem jellemző rád, aztán amikor őrködtünk direkt el akartál altatni-ne hidd, hogy nem vettem észre-nagyon győzködtél, aztán a simogatás is azért volt, hogy könnyebben elaludjak. Amikor mégis véletlen felkeltem és odamentem hozzád, szinte ijedten néztél rám, és végül amikor mondtad, hogy valamit csinálni szeretnél lefekvés, szinte érezhetően majd felrobbantál a feszültségtől-Natsu meglepődve nézett ré, majd egy elnéző mosoly jelent meg ajkain.

-Lucy, csak képzelődsz. Semmi ilyesmiről szó sincs. Egyáltalán miért akarnálak elaltatni téged?

-Mert könnyebben mész el, ha én békésen alszom-jelentette ki hidegen, de hangja kissé megremegett. Natsu megdöbbent.

-Miért... miért akarnék elmenni?-nyögte.

-Hogy elmehess Ryugahoz, és megmenthesd Igneelt. Talán tévedek?-kérdezte keserűen, mire Natsu elfordította a fejét.

-Nem-suttogta alig hallhatóan egy kis szünet után.

-Jajj Natsu, miért tennél ilyet?-fakadt ki hirtelen-van egy tervünk, ami könnyen megmenthet mindannyiunkat, és te mégis rohannál meghalni?-kérdezte remegő hangon.

-Te ezt nem értheted!-vágta rá hevesebben mint tervezte, de miután észrevette magát, visszafogta magát-Az apám, az egyetlen megmaradt rokonom a legerősebb ellenségem kezei közt van!-suttog-kiabálta indulatosan-Hogy hagyhatnám ott nyugodtan?

-Senki sem várja el, hogy teljesen nyugodt legyél! Mind megértjük, ha rosszul vagy, vagy ha dühöngsz! De nem ölheted meg magad!

-Nem halnék meg! Erősebb vagyok én annál!

-Lássad már be, hogy napok óta nem aludtál és nem ettél rendesen! Teljesen elfogyott az erőd, és a dühöd nem fog sokáig vinni, csak a halálodba! Nem tudnál Igneelen segíteni, csak magadat is bajba sodornád! Megérné?-csordult végig az első könnycsepp Lucy arcán.

-És ez megéri? Folyamatosan csak menekülünk! Így nem fogunk semmire sem jutni!-Lucy kétségbeesetten közelebb lépett hozzá, és Natsu mellkasára rakta kezét.

-Te is tudod Natsu, hogy apámhoz megyünk, aki segíteni fog rajtunk-sírta szinte hangtalanul-semelyikünknek sem fog baja esni.

-Mégis mi garantálja, hogy apád segíteni fog nekünk? Laxus teljesen kételkedett benne, hogy esélye lenne annak, hogy egyáltalán meghallgat minket-válaszolta keserűen.

-Gondolkozz, kettőnk közül melyikünk ismeri jobban? Őt még kiskorában elragadták tőlünk, azonban én vele töltöttem az egész fiatalkoromat. Sokkal jobban ismerem őt. Apám szigorú ember, de nem kegyetlen. Megmentettél, tartozik neked annyival, hogy ő is segít-kezét lassan Natsu nyakához vezette, és összefonta mögötte karját. Natsu Lucy derekára helyezte. Szomorú szemekkel nézett rá, és megrázta a fejét.

-Neked is be kell látnod, hogy ez a terv nagyon nem áll biztos alapokon. Nekem tudnom kell, hogy Igneel biztonságban van, és ezért az életemet is hajlandó vagyok feláldozni.

-Ha apám látja, hogy mennyire szeretlek titeket, meg fogja érteni, és segíteni fog nekünk-győzködte kétségbeesetten.

-Nem hinném, hogy ebben az esetben egy kis szeretet megment mindent-csóválta meg a fejét.

-Biztos vagy ebben?-kérdezte Lucy remegő hangon. Lábujjhegyre állt, összeszorította szemét, és ajkait Natsuéra nyomta. Natsu szemei hatalmasra tágultak. Nem hitte el, hogy Lucy tényleg ezt csinálta, és egy pillanatra fel is merült benne, hogy csak álmodik, de a lány ügyetlen próbálkozásai meggyőzték, hogy ez nem álom. Ő is lehunyta szemét, és egy határozott mozdulattal visszacsókolt. Lucy megkönnyebbülten adta át neki a vezetést, hiszen ő nem igazán tudta, mit kell csinálni. Egyik kezét Natsu hajába vezette, és óvatosan belemarkolt. Natsu szorosan átölelte, és határozottan, mégis gyengéden mozgatta ajkait a lányén.

Kis idő múlva tétován szétváltak, de nem távolodtak el. Natsu Lucy homlokának támasztotta sajátját, és csukott szemmel mélyeket lélegzett. Lucy félig nyitott szemével Natsu ajkait bámulta, még mindig a csók hatása alatt állva. Natsu kinyitotta szemét, és Lucyra nézett.

-Lucy...-suttogta, aminek hatására a lány ránézett, és észrevette a szemében csillogó töménytelen szomorúságot-hidd el, ha valami kisebb dologról lenne szó, ezzel már rég meggyőztél volna, de...-hajtotta le a fejét-Nem hagyhatom őt cserben-jelent meg az első könnycsepp a szemébe. Lucy szíve összeszorult a fájdalomtól. Natsu fejét a nyakánál fogva a vállára húzta, és magához ölelte a csendben szipogó férfit.

-Nem hagyod cserben, Natsu. Szerinted minek örülne jobban? Ha biztonságban lennél, vagy ha meghalnál érte?-Natsu csak egy kis idő múlva válaszolt.

-Ha biztonságban lennék-válaszolt elhaló hangon.

- Épp ezért nem szabad a halálba rohannod. Érte is vigyáznod kell magadra. Maradj velünk, legyél mégy egy kicsit türelmes. Megmentjük őt, hidd el-Natsu még mindig Lucy vállába temetve fejét tétován bólintott egyet. Lucy óvatosan simogatta a férfi haját, néha ujja köré csavarva egy-egy tincset. Natsu halkan szipogott, szeme még nedves volt, de újabb könnyek már nem hullottak belőle. Körülölelte őket a csend és a béke, bár mindkettőjük szívét súlyos gondok nyomták.

Azonban a meghitt pillanatnak hamar vége lett. Furcsa hangok érkeztek a tábor felől, aminek Lucy háttal állt. Aggódva hátranézett, hátha jobban hallja, mi történik. Egy kis idő múlva Natsu is felemelte fejét, állát Lucy vállára helyezte, és összehúzott szemöldökkel nézett a tábor irányába. A már így is megbolygatott csendet egy tompa kiáltás törte meg, amit még egy követett, majd egyre több érkezett. A páros lefagyva állt a tábor irányába meredve, döbbent szemeik hatalmasra kerekedtek.

-Vissza kell mennünk-kapott észbe Natsu. Megragadta Lucy csuklóját, és maga mögé húzva indult meg gyors léptekkel. Mivel nem ösvényen indultak ki a táborból, most nehezen próbáltak visszajutni, mindenhol fákba, cserjékbe, rossz indulatú faágakba ütköztek. Jóval lassabban haladtak, mint aminek örültek volna, és mint ami szükséges lett volna. Végtelennek tűnő idő telt el mire visszaértek a rét szélére, ahol pánik uralkodott.

Sziasztok gyermekeim!

Két igen fárasztó hetet tudhatok magam mögött, még most is haldoklom (miért ilyen nehéz gyerekekre vigyázni???)

Sajnos az ihlethiányom még mindig nem múlt el, és ez az utolsó rész amit fel tudok tenni. Azért remélem tetszett, végre megtörtént a várva várt csók (bár kicsit fura környezetben 😆)

Igyekszem újabb részt hozni majd, de nem tudom mikor sikerült majd. Szerencsére most nem igazán van programom, úgyhogy lesz időm írni.

Remélem tetszett a rész, örülök hogy elolvastad ❤