Perselus Piton égő arccal ébredt. Smaragdzöld. Egy smaragdzöld szempár szerepelt az álmában. Ó, nem is akárhogy! Úgy, hogy a pizsamanadrágja egészen szűk lett tőle. Szusszant egyet, majd a másik oldalára fordult. Ásított. Kinyújtóztatta a testét, és ismét elengedte magát, miközben behunyta a szemét.

A teste kielégülésre vágyott, de nem engedte meg magának ezt a luxust. Nyakig húzta a takarót, majd reménykedett a legjobban. Várt egy percet. Aztán még egyet. Végül rájött, hiába fekszik ott nyugalmat kényszerítve magára, a farka megváltásért követelőzik, tekintve, hogy a fiú ott lebeg a szeme előtt. Amint éppen leszopja. Milyen szép álom is az!

Mégsem akarja kihasználni a diákját. Visszaélhetne a helyzettel, az mégsem lenne etikus. Elsősorban pedig ő tanár, az istenért!

Ráadásul némi gondolkodás után – miután felpattant, s körbe-körbe kezdett járkálni a szobában – odáig jutott, amit tegnap élt át. A Potter fiú aranyos volt. Sőt, rendkívül érzékeny és gondoskodó is, ha figyelembe veszi, mit mondott az áldozatokról.

Annyian meghaltak a háborúban. Maga is... Maga is majdnem. Kérem, tanár úr, ne haragudjon rám!

Túlzás lenne azt mondani, hogy szíven ütötte? Nem. Így volt. Ez a kócos hajú kis taknyos figyelt rá, Perselust meg ez igen lenyűgözte. A varázsvilág megannyi csodás varázslója és boszorkája közül éppen rá... Különös, de imponáló. Ebből is látszik, hogy a fiatalabb Potter nem olyan, mint az apja. Csak sajnálja, amiért ennek felfedezéséhez ennyi időre volt szüksége.

Zavarta a helyzet. Mert nem mehet hozzá bocsánatot kérni a tegnapiért, pedig biztosra vette, hogy Harry sírását hallotta a folyosón Malfoy hangjával egyetemben. Csak azt reméli, Draco nem mondott semmi igazán csúnyát. Merlinre! Mikor lett ennyire nyámnyila?

Inkább nagyot sóhajtott, és felöltözött. Az orra alatt morgolódott, amiért a fürdőt nem lehet a lakosztálya közelébe helyezni, helyette a prefektusokéba kell járniuk nekik is. Azért mégis elment oda. Igaz, hajnalok hajnala volt, hiába a hétvége, nem tudott eleget aludni. A fejében minden éjjel a háború szörnyűségei és a holtan lefelé zuhanó Dumbledore képei pörögtek. Ez pedig nem éppen... ideális.

Elérte a fürdőt, majd a jelszó kimondásával – vízköpő – bejutott. Ha lett volna bent bárki is, akkor csak az ő engedélyével jut be.

Ez a helyiség is karácsonyi díszítést kapott, a falakon girlandok lógtak, máshol díszek és apró karácsonyfák kaptak helyet. Az egész fürdőben gyertyák lebegtek, s árasztották el a szobát meleg fényükkel. Perselus nem értette. Minek máris téli „öltözékbe" bújtatni a helyet november közepén?

Inkább elővett egy törölközőt. Megnyitotta a csapot. Habbal és minden hasonlóval teleöntötte a méretes kádat, aztán levetkőzött. Amint lehetett, besétált a forró vízbe, ami finoman nyaldosta a lábát, majd, hát... máshol is. Elsüllyedt a buborékok rengetegében, miközben leült a víz alatti padok egyikére. Behunyta a szemét. Végre kellemes nyugalom vette körbe, a tagjai lassan ellazultak, a gondolatai pozitívabb irányba terelődtek.

Aztán valaki az ajtón dörömbölt, és átkozódva a jelszót ismételgette. Potter.

Perselus kinyújtózott a kádban, miközben a víz alá merült. Feljött. Mikor már elég erősnek érezte magát a fiú meglepéséhez, megragadta a földbe süllyesztett kád szélében hagyott pálcáját, majd kinyitotta az ajtót.

Harry mit sem sejtett, mikor belépett a fürdőhelyiségbe. Mindössze kissé morcos volt, amiért ilyen sokára sikerült kinyitni az ajtót. Biztosan rosszul ejtette. Félhomály uralkodott a helyiségben, pedig a plafonon gyertyák függtek. A karácsonyi dekorációk felvidították a fiút, és emlékeztették arra, hogy hamarosan talán lehetősége lesz bálozni kicsit.

Nem is figyelt igazán, a gondolataiba merülve dobálta le a ruháit, miközben kellemes békesség öntötte el. Már várta a habok forró nyaldosását, a csend élvezetét.

– Én azért a helyében óvatosabban bánnék azzal, hogy ki előtt vetkőzöm le, Potter – szólalt meg Piton rekedt hangon. – Igazán megtisztelő, de nem szükséges.

A fiú nagyot ugrott rémületében. Smaragdzöld szeme elkerekedett, majd igyekezett keresni valamit, amivel takarhatná magát. A nagy pánikban elfeledkezett az alatta lévő ruhájáról. Inkább a kád felé futott, s behuppant a férfival átellenes oldalon. Sebesen vette a levegőt. Ajka elnyílt, ahogy szuszogott, miközben a szíve már-már veszélyesen kalapált. Kipirult arcát a hitetlenkedés és a szégyen egyvelege tarkította.

– Micsoda problémamegoldási képességek egy világmegmentőtől!

A kölyök egy pillanatra megfeledkezett róla, hogy kivel beszél, amire csak akkor eszmélt rá, mikor csípősen visszavágott:

– Megtisztelő a csodálata, uram.

– Reméltem is – felelte Piton.

Ajka ragadozómosolyra húzódott, sötét szeme szinte szikrázott. Olyan... éteri volt. Amolyan sötéten szép. Izmos karját a kád szélén nyugtatta, míg egyenesen a kis hős lelkébe bámult. Mintha keresztüllátott volna rajta. A sötét jegy elütött a bőre színétől.

A kölyök ráeszmélt, egyszer már voltak hasonló helyzetben. Akkor ő éppen engedte kifutni a bájitalát, a bájitalmester megmentette, majd le is vetkőzött alsónadrágra. Most pedig itt ült vele szemben. Ugyanabban a vízben egy meztelen Perselus Pitonnal. Akaratlanul is aprót nyögött a gondolatra, hiszen ez az egész rettenetesen hihetetlennek tűnt. Be kellett hunynia a szemét, hogy aztán néhány be- és kilégzéssel megszabaduljon a buja gondolataitól.

A fekete hajú tanár figyelt. A Potter fiú vonásait tanulmányozta, az ijedt, kitágult, zöld szemét, a pírt az arcán, ami egészen a mellkasáig lefutott. Még mindig maga előtt látta a kiválasztott karcsú testét, a formás, raknivaló fenekét, amint bekecmergett a kádba.

Kész csoda, hogy nem nyögött fel a látványtól. Harry gyönyörű volt. Az arca elvörösödött, miközben oxigénért kapkodott, bőrét édes libabőr fedte. Miatta. Kétségkívül, a fiú tőle lett ennyire zavart. Egyszerűen nem tudta róla levenni a szemét. A látványától megkeményedett a farka, a szívverése felgyorsult, míg olyan vágy kerítette hatalmába, hogy meg kellett markolnia a kád szélét. Félt, az ellenállása erre a kiváló lehetőségre csődöt mond.

– Mo-most mit tegyek? – bukott ki a varázsvilág megmentőjéből a kétségbeesett kérdés.

– Mivel kapcsolatban, Potter?

A fiú egyből elnémult, ajkát egy panaszos sóhaj hagyta el. Ez a helyzet nem jó. Sőt, szörnyűséges! Nem elég, hogy Piton látta meztelenül, ráadásul mindenféle gond nélkül levetkőzött előtte, hanem még mellé a kádba is bemászott. A bájitalmester meg nem éppen tűnt megilletődöttnek...

A tekintete úgy égette Harryt, mintha parázs volna. Muszáj tennie valamit! Kétségbeesésében behunyta a szemét. A füle sebesen, már-már zavaróan dobolt. Úgy, hogy nincs tőle nyugta. Meg kell nyugodnia!

Gyerünk, Potter, gondolkozz! Mit tehetsz, mikor egy kádban ülsz a legszexisebb tanároddal? Mi?! Nem!

– Sajnálom – motyogta végül a fiú.

– Nincs miért sajnálkozni. Csupán az érdekelne, másoknak is ilyen vetkőzést mutatsz-e be.

– Nem... Én... Nem, én nem, uram.

A férfi horkantott. Harry szeme elkerekedett tanára szórakozásának ezen hangjától.

– Tehát kivételes vagyok. Megtisztelő.

Ezután Piton mit sem törődve a kölyök szorongásával, kellemesen elnyújtózott a padon. Fejét a mennyezet felé fordította. Nagyot szippantott az illatos levegőből. Kellemes volt. Kakaó, bőr, fa, vanília és ázott föld. Potter illata. Harry illata. Kétségtelenül felismerte az amortentiás habfürdőben rejlő foszlányokat és az ahhoz tartozó személyt. Sokkolónak kéne lennie. De nem volt az, mindössze csak... érezte.

– Tetszik a habfürdő, Potter?

– Igen, miért ne tetszene? Jó illata van. – Harry a levegőbe szaglászott, majd ártatlanul elmosolyodott. Piton szíve nagyot dobbant tőle. – Azt is meg tudom mondani, micsoda. Gyömbér, szegfűszeg, fahéj, szerecsendió, bors, sáfrány.

– Érdekes... kombináció.

– Nekem tetszik. Azt hiszem, ez a legjobb kombináció.

– Tekintve, hogy ez az amortentiás habfürdő célja – rántotta meg a vállát a professzor.

Harry felkapta a fejét. Nagyot nyelt. Hiszen ismeri ezt az illatot... A személy, akihez tartozik meg éppenséggel előtte ül. A picsába! Ezek szerint a vonzalma Piton felé valami sokkal komolyabb. De vajon mióta, és mit érezhet a férfi?

– Igazából okos – mondta Harry, miután túltette magát a sokkon – azt érezni másokon, amihez a legjobban vonzódunk. Így az illető sosem lesz taszító, hanem mindig a lehető legjobb illattal fog rendelkezni, amit csak érezhetünk.

– Pontosan! Öt pont a Griffendélnek ezért a kiváló okfejtésért!

Harry meglepetésében felsikkantott. Pontokat kapott. Pitontól! Olyan forrósággal kevert öröm áradt szét a mellkasában, hogy árulónak érezte magát miatta. Neki úgy kéne gyűlölnie ezt, ahogy a férfi gyűlöli őt. De mégsem tűnik úgy, mintha ez az istentelenül sötét szemű ember utálná. Fájdalmasan éledt benne újjá a remény. Vagy a gyermeki naivitás? Ki tudja.

– Kö-köszönöm – rebegte.

Erre a reakcióra Perselus már végképp nem számított. Amint meglátta a fiú büszkeséggel és boldogsággal vegyes arckifejezését, nem tudott másra koncentrálni, csak erre. Elvesztette az irányítást az arcizmai felett. Ragyogó mosolyt villantott a kölyök felé. Harry megdermedt a láttán. A bájitalmester pedig még jobban szórakozott.

Tanára elegáns határozottsággal felállt – hely- és helyzetváltoztató értelemben is. A habos víz éppen derékig ért neki. Amint a kis világmegmentő megpillantotta az izmos hasat s az alabástrom bőrt, felnyögött.

Piton arcára még elképesztőbb vigyor költözött. Úgy haladt felé, ahogy a könyvekben a vonzó férfiak a kiszemeltjük felé. Harrynek elakadt a lélegzete, mikor a tanára odaért hozzá. Közel volt. Túlságosan is közel. Emiatt a fiú minden porcikája azt súgta neki, hogy mozduljon meg, és rohanjon egyenesen a férfi karjába. Vagy meneküljön ki a világból. Ez a két opció létezett, semmi más.

És ő az elsőt választotta.