Az út további része kínos csöndben telt. Régebben sosem volt ilyen. Mindig tudtunk valamiről beszélni.

- Szóval? -kérdezte Shawn, amint beléptünk az ajtón.
Leültem a kanapéra és kezemmel jeleztem, hogy jöjjön ide.
- Szeretném, ha megbeszélnénk, mi legyen velünk.
- Ezt hogy érted? -kérdezte, miközben leült mellém.
- Te is látod, hogy már nem vagyunk olyanok, mint régen. És nem jó értelemben.
- Huhh. Igen, én is észrevettem. De nem tudom mit kéne tenni. Nagyon félek, hogy elveszítelek.
- Hé. Sosem veszítesz el. Efelől ne legyen kétséged. -ültem az ölébe és mélyen szemébe néztem.
Adtam egy puszit szájára és elmosolyodtam. Kezeit derekamra csúsztatta, felyét nyakamba hajotta.
- Shawnie. Szeretlek. De tényleg.
- Én is téged. -mormolta.
- De tudod mostmár a szeretet nem elég.
- Miért nem?
- Te is látod. Shawn én ezt nam bírom így sokáig. -szemeim megteltek könnyel.
- Betty. Kicsim. Megoldjuk csak kérlek ne sírj. -törölte le hüvejkujjával könnyeimet. Adott egy lágy csókot számra, nyakába csimpaszkodtam. Felállt, közben kezeivel tartott derekán. Következő mozdulatával meglepett. Megfordult és lerakott a kanapéra, aztán otthagyott.
- Shawnie! Hova mész? -kiáltottam utána, de ő eltűnt a házban...

Hellóka!💙💙💟
Két napja nem posztoltam, gondoltam jöhetne a folytatás. Egyelőre még minden Liza szemszögéből lesz írva, de ígérem, lesz Shawn gondolataiból is ízelítő.💞