3 hét múlva...

- Mi a szar? Hol voltál eddig? -üvöltöttem.
- Hol? Jaradéknél! Mint már elmondtam! -emelte meg ő is hangját.
- És velem mi lesz? Ha? Majd itt poshadok meg? Szólhattál volna!
- Miért kellett volna szólnom?
- Mert talán gondolam jössz nálam aludni.
- Már kurva régen nem alszunk együtt ezt te is tudod, úgyhogy hagyd ezt a szent dumát! -kiabált, annyira megijesztett. Nem csak ő, de a felismerés is. Tényleg nem alszunk együtt.
Lefagyott arcomat látva leállt a kiabálással, mellkasa hevesen emelkedett, kapkodta a levegőt.
- Mi történik velünk? -sírtam.
- Liza. -fogta meg vállam.
- Hagyjál! -húzódtam el. - Menj innen!
Lehajtotta fejét és kisétált.

Az egész egy hete kezdődött. Mikor hazajött, még örültünk egymásnak, de már aznap nagyon összevesztünk. Onnantól kezdődött a pokol. Csak veszekszünk, vagy ha éppen nem, kínos csönd van. Nem alszunk együtt, mióta elment, azóta nem ért hozzám úgy.
Sajnos nő bennem a felismerés, hogy ez van. Ez a vége.
Szeretem, tényleg, de ez így nem megy. Annyira hiányzik a vele töltött békés idő. Az izgalmak.
De már semmi különleges, izgi nincs a kapcsolatunkban.
Olyan, mint egy ördögi kör, amiből nem tudunk kiszállni.
Amìg nem volt itt, jól meg voltam, hiányzott persze, de nem úgy, mint kellett volna...